Somogyi Réka vagyok, 1974-ben születtem Budapesten, az ELTE BTK bölcsészakarán végeztem, germanisztika és skandinavisztika szakon, az irodalom felől érkezem a képzőművészetbe. 1996 óta festek selyemre, festészeti képzésben Németországban, Ingrid Zeelau festőművész stúdiójában vettem részt, ahol leginkább csak a technikai tudást sajátítottam el, azóta alapvetően egymagam, független alkotóként haladok.
Az évek alatt számos kiállításom volt, kezdve Németországban, amikor még kint éltünk, majd a hazaköltözés után már itthon.
Munkámban konzekvensen egy technikát használok, ahol kontúrral rajzolom elő a látványt és festem ki az így elhatárolt részeket. Egységesen szinte mindig ugyanakkora felületre alkotok, noha léteztek megrendelésre készített nagyobb – két és háromméteres – festmények, ám a mivel a selymet vízszintesen kell festeni, nehogy lecsorogjon, így maximum másfél meter szélesség az, amit felülről átérek.
A festészeti munkám mellett szorosan kísér továbbra is az irodalom, három képeimet tartalmazó albumom jelent meg az Ursus Libris Kiadónál, melyek mind a képeimet, mint pedig a hozzá írt szövegeket is tartalmazzák. A könyvek közül az első kettő már elfogyott, de letölthető a honlapról, a harmadik pedig még rendelhető: https://somogyireka.hu/media-konyv/
Számomra az irodalom kézen fogva jár a festészettel, egy kép akkor kész, mikor megszületik a hozzá tartozó szöveg, minderről a honlapomon blogot vezetek. https://somogyireka.hu/blog/ Illetve saját képeim szövegillusztráció mellett évek óta számos írást készítettem kedvenc alkotóim kapcsán https://somogyireka.hu/category/muveszeti-irasok/.
Szorosan kapcsolódik a festészetemhez az a vágy, hogy a képeket kihozzam a térbe, lassan tíz éve, hogy a festményeim reprodukcióit anyagra nyomtattatom, és tervezőkkel ruhát készíttetek belőle. Eddig több kiállítással egybekötött ruhabemutatót is tartottam, ahol elsősorban nem modelleket, hanem művészeket, színészek, irodalmárokat, zenészeket kértem fel ruháim viselésére. Három ilyen fő bemutatóm volt. Jelenleg egy honlapot üzemeltetünk, https://somejam.com/, ahol ruháktat és egyéb kiegészítőket lehet rendelni a képekből.
Ars Poetica
Embernek lenni inkább kín, mint boldogság, a bennünk lévő teljesség egyszerűen nem érezheti jól magát egy ketté tört világban. Ám amikor festek, igyekszem e duális léten túlra emelni a perceim, és bámily fájdalmas is legyen e kettétörtség az életben, mire az a vászonra, jelen esetben selyemre kerül, már teljességében megszabadul e törés okozta sérülésektől. A képek az élet részei persze, de mire elkészül a mű, mire végre megpihenhet a látvány a felületen, addigra kivonódik belőlük az idő, a történetek megszabadulnak sűrű, anyagi, a jelenségeket egymástól elválasztó jellegüktől. Átkerülnek egy elképzelt örökkévalóságba, reményt adnak, hogy élni ezért a célért mégis érdemes. Így ebben a formájukban a képek végül is úttá, meg merem kockáztatni lépcsősorrá válnak alkotója előtt ezen elképzelt/elképzelhetetlen gyönyörűség felé. Minden egyes vonal, ami megjelenik a selymen és minden ecsetvonás afféle gyakorlat a történetébe zárt ember számára szabadsága felé, a művészet ebben a formájában egy az életnél nagyobb cél alá van rendelve.
Festészetem napló jellegű. Történetiem mellett krónikásként állok, és jegyzem fel, ami megesik velem. A festmények elsődleges jellege, hogy egy női történetből indulnak ki, de mivel a nemünk is csak egy felszíni burok, így a képek is csak kívülről, a szín, a forma szintjén nőiesek. Egy emberről szólnak, aki ugyanúgy, mint itt sokan mások elhitte azt a tényt, hogy a világtól és a társaitól különálló létező, ám egy váratlan megtapasztalás után, egy pillanat alatt lett semmivé ezen öröksége. A világ, mint vászon felszakadt és megtapasztalhatóvá vált egy mögöttes, nagyon ismerős, otthonos tér. Természetesen a kapzsi elme birtokolni akarta az élményt, így ez a csoda megtapasztalássá lett csupán, és azóta életemnek egyetlen gyakorlata van, mely e megismert teljesség újraélése és tartóssá tétele.
A képekhez lényem teljes transzparenciáját teszem hozzá, alapállásom szerint csak az a mű számít és bír valódi érvénnyel, melyet az alkotó hozott anyagból készít, saját bőrén tapasztalt. Az alkotás során megjelenő érzés, szándék esszenciaként végül is a kép láthatatlan alapjává lesz, és a néző elsősorban és először ezzel az erőtérrel találkozik öntudatlan, és csak utána kezdi el felfedezni a látványt. Éppen ezért órási felelősségem van nekem is, mit is festek bele egy-egy képbe, mivel sározom be vagy inkább remélem, világítom át a nézőjét.
Alkotásai
