Dr. Jánossy László 2023 június 12. 10.36.- Beszélgetés felvétele
A pincéből előkerültek Szentgáli Antal (a családban Toncsi bácsi, dédanyám, Rausch Ilona húgának, Rausch Vilmának a férje) szibériai naplói, 4 év napló meg egy csomó levélnek a másolata meg egyéb emlékek. Ez a mérnök bácsi a cári Oroszországnak dolgozott 1908 és 13 között és a transzszibériai vasutat építette egy magyar mérnök társával (Gubányi Károllyal) együtt, ők építették meg a transzibériai vasútnak a leghosszabb alagútját, úgyhogy szibériai viszonyok között, két oldalról kimérve a 400 m-es alagút centire találkozott, a hegy közepén, úgyhogy eszméletlenül ügyesek, szóval szakmailag kitűnők voltak. akkor azzal a sok anyaggal ami így előkerült, én jelentkeztem, Olvastam egy cikket erről a mérnök bácsiról, kiderült hogy valaki nagyon lelkesen gyűjti az anyagot róla, levéltári, meg Arcanum, meg minden megjelent cikket, meg olvastam egy nagyon jó újságcikket egy szakfolyóiratban, ez az ember olyan jó cikket írt, ott volt az e-mail címe az újságcikk végén, és megkerestem azzal, hogy mi a mérnök bácsi feleségének a rokonai, a családja vagyunk, és nagyon sok minden került elő a mérnök bácsiról, és akkor eljött érte beszkennelte, de én is beszkenneltem fényképeket, amit lehetett még. És aztán az az ötletem támadt, hogy mi lenne, hogyha az unokatestvéreimet körbe kérdezném, hogy valakinél, nincs-e még Toncsi bácsiról valamilyen anyag. Vagy Vilma néniről.
A kilenc unokatestvérem közül egy válaszolt, hogy nála van és a másik 8-nál meg nincs. És kiderült, hogy egy pár érdekes dolog előkerült 2 boríték például, amin nincsen semmi, már bélyeg sincs, meg dátum sincs meg semmi és nincs meg belőle a levél, mert ennek az embernek, mint bélyeggyűjtő a cári Oroszország bélyege volt érdekes és kivágta a borítékból és kidobta a levelet belőle. Úgyhogy így vesznek el dolgok. Valami más volt neki érdekes.
2023.06. 12. Az én nevem Dr. Jánossy László. Itt lakom Budakeszin és a családban engem érdekel leginkább a felmenőinknek a története, meg a régi fényképek, dokumentumok és olyan szempontból szerencsés vagyok, hogy a családomban apai-anyai ágon, elég jól dokumentálva megőrződtek dolgok. Tehát a családomat tulajdonképpen könnyű kutatni, csak idő kérdése. Mert mindig volt 1-2 ember a családban, akinek fontos volt az, hogy eltegye ezeket a régi dolgokat. De azt se tudom, hogy hol kezdjem. Most komolyan?
-Hát engem az érdekelne, -mert ami nekem a kiindulópontom az-, hogy Te, mint leszármazott, mit tudsz kezdeni azokkal a képekkel, amit azok a felmenőid hagytak rád, akik mondjuk a fényképezéssel foglalkoztak? Mi történt az ő hagyatékuk egy részével? Nyilván ebből van némi információ a birtokomban, de hogy a család mit őrzött meg ebből a tudásból? Vagy mi az, ami Nálatok maradhatott? Mi az, ami nem, de a történetet mesélitek tovább? Szóval engem ez az része érdekel, hogy hol van a családban a történetnek a szerepe? Vagy mi a szerepe?
A családunk 150 évesnél öregebb történetet csak kettőt őrzött meg. Az egyik nyúlfarknyi, ide leírom:
Apám jórészt bajai svábok leszármazottja. 1838-ban volt a nagy bajai tűzvész. Egy ház műhelye kigyulladt, majd egymás után égtek le az erős szélben a nádfedeles házak, mert az égő, szálló parázs felgyújtotta a többit is. A Szépapámék is kirohantak a házból. De az ötéves ükanyám visszafutott, senki sem tudta megállítani. Az égő házból élete kockáztatásával mentette ki a számára legfontosabbat. Sikerült kihoznia a macskát, mielőtt a ház összedőlt volna.
A másik Kiefer Godofridné Magos Jozefával, Szépanyámmal esett meg. Szépmama férje cipészmester, a szegedi csizmadia céh utolsó céhmestere volt, Szegedtől délre a Tisza mellett, Magyarkanizsán laktak (most Szerbia). Több segéddel dolgozott otthon, Szépmama pedig szekéren vitte eladni a portékát a közeli-távoli vásárokra. A vásárosok hazafelé igyekezve a szekerekkel rendszerint csoportokba tömörültek az útonálló fosztogatók ellen. Akkortájt (1857 előtt) Szeged környékét veszélyeztette Rózsa Sándor lovas betyárbandája. (R.S. 1857-től már a Kufsteini börtönben raboskodott 9 évet.) Szépmama is jó vásárt csinált, sok volt nála a papírbankó. Sajnálta volna, ha mind elveszik tőle a „szegény legények”. Hát gondolt egyet: Egy nagy bőrbuxát (pénztárcát) alul kitömött újságpapírral, a tetejére meg rátett egy csomó papírpénzt. Ezt a buxát a blúza alá a „kebelébe” rejtette, a többi papírpénzt pedig eldugta a szoknyája alá akasztott zacskóba. A szekérsor poroszkált Szeged felé, mikor egyszerre csak felbukkan Ruzsa Sándor (ahogy Szépmama szögediesen kiejtette) a bandája élén és leállítja a kocsisort. Pisztolyát nekiszegezve az első kocsisnak kiáltja: „Pénzt vagy életet!” Erre a szekéren utazó vásáros elordítja magát: „Karóra, vasvillára emberek!” Puff! Egy lövés és máris holtan bukik le a vásáros a szekérről. A többi vásáros már szó nélkül adja át a pénzét. Mikor Rózsa Sándor Szépmama szekeréhez érkezik, ő előhúzza kebeléből a buxát és odanyújtja a betyárnak: „Itt van lelköm, szívesen adom, tudom, maguk szegény legények!” „Ilyen asszony kéne több! Ez a kocsi mehet!” kiáltja Rózsa Sándor. A többieket egyenként megmotozták, kifosztották. Szépmama meg odaszólt a kocsisnak: „No de Pista, most azután vágj a lovak közé és meg se állj hazáig!”
-A családban a leghíresebb ember éppen fotográfus volt. Klösz György, aki 1844-ben született Darmstadtban és 1913-ban halt meg Budapesten. Most éppen száztíz éve. És akkoriban, amikor ő komolyan elkezdett fényképezni, először műteremben persze, akkoriban a Monarchia összesen talán 6 komoly fényképésszel rendelkezett, és abból a 6 komoly fényképészből ketten voltak azok, akik kimentek a szabadba is. Klösz György meg Divald Károly, úgyhogy Klösz György végig fotózta kétszer Budapestet, 1880 körül meg 1896 táján. Az 1880-as képeken alig van ember, nem mintha nem laktak volna akkoriban Budapesten, hanem a néhány perces expozíció alatt kisétáltak a képből. 1896 körül, rövidebb expozícióval már a képen maradtak a járókelők. És mindkét fotósorozat megvan, de nem csak ezeket fotózta. Nagyon sok mindent, leutazott Szegedre a szegedi nagy árvíz pusztítását fotózni 1879-ben meg az Ördög-ároknak a villámárvizét, ami itt a Tabán alsó részét elöntötte például. Vagy volt olyan árvíz 1879-ben, amitől a Fő utca is víz alá került, és ilyeneket is fényképezett. Meg körbe utazta az akkori Magyarországot, hát az persze Nagy-Magyarország volt, hatvanhárom vármegyével. Ezt lovas szekérrel tette és a híresebb kastélyokat kívülről, belülről, berendezéssel együtt fényképezte. Amiről semmi más dokumentum nem maradt meg, csak ezek a Klösz György fotók.
Klösz György kb. 1880-85
-És a papírképek is megmaradtak, vagy inkább csak a negatívok?
-Ezekből inkább a papírképek maradtak meg azt hiszem, mert ő készített belőle albumokat, fotóalbumokat, kiadta és meg lehetett vásárolni azokat.
-Képeslapként is vagy… vagy?
-Biztos. Klösz Györgynek persze műtermi fotói is fennmaradtak. De az volt az óriási benne, és a munkájában, hogy a szabadban fotózott. És több, mint 4 000 felvétele megmaradt.
-Nagyapádat, hogy hívják?
-A gépészmérnök, anyai nagyapámat Köhler Lászlónak hívták, ez sváb név, a Köhler szó faszén égetőt jelent. Aztán 1943-ban magyarosította a nevét Kölley Lászlóra. Ő házasodott be Klösz György családjába, elvette feleségül Klösz Györgynek az unokáját, Klösz Idát. És amit a nagyapám nagyon gondosan tárolva megőrzött évtizedeken keresztül, a 30X40 cm-es üveg negatívokat kemény fa dobozokban tárolva, azt mind elvették a Klösz György és Fia Grafikai Műintézet államosításakor (1948-ban az állami Offset Nyomda lett belőle). Bement hozzájuk 2 revolveres szocialista úr és azt mondta, hogy mától fogva nem az övék az, ami az övék volt. Mindenféle ellenszolgáltatás nélkül. Persze elvehették tőlük. Az volt az óriási mázli, hogy nem öntötték ki az udvarra azokat az üveg negatívokat és nem taposták össze. Tehát nem semmisült meg, hanem kihúztak néhányat és azt látták, hogy munkások dolgoznak a képeken. A negatívról is látszott. Tudniillik éppen ott néztek bele, ahol a millenniumi földalatti vasút építését fényképezte Klösz György és akkor felkiáltottak, ott a nagyapám füle hallatára, hogy: – „hát itt munkások vannak, akkor az menjen a Munkásmozgalmi Múzeumba”, úgyhogy ennyi sütni valójuk volt legalább, abból aztán később Budapesti Történeti Múzeum lett, úgyhogy legalább közgyűjteménybe került, ha már nem is kapott érte a család semmit.
-Akkor vitték el Klösz György fényképezőgépét is?
-Azt nem tudom, de az is közintézménybe került, úgyhogy nem mi adtuk el, elvették. Igen, igen, biztos az is úgy került oda, hogy meglátta valaki, hogy az érték. És aztán ezekkel a fotóanyagokkal vártak, hogy hivatalosan, szerzői jogi kérdés ne legyen, és a családnak ne kelljen utólag se fizetni érte, ha már ingyen elkobozták a családtól a sok ezer felvételt. Megvárták, amíg Klösz György halálának 50. évfordulója el nem jön, és ezután már ugye nem kellett szerzői jogdíjat fizetni, attól kezdve publikálják. Megjelent a Budapest Anno című könyv. Ami egy nagyon szép album a régi Budapestről és a fényképeknek kb. a háromnegyed része Klösz György fotó.
-Az valahogy a nyolcvanas években adták ki? -Nem nyomták aztán újra?
-Igen, az én példányom 1979-ben készült. Én azt hiszem több kiadást megért, aztán megjelent egy Klösz György monográfia is 2002-ben. A monográfia szerzője, Lugosi-Lugó László többször járt a családunknál és édesanyámból kihajtotta a család történetet. Anyám akkor el is utazott a darmstadti rokonokhoz, Klösz György rokonaihoz, és 1759-ig megvan Klösz Györgynek a családfája. A rokonokkal egészen mostanáig tartottuk a kapcsolatot, de most már gyakorlatilag megszakadt, mert már elhunytak az öregek. Én nemrég hívtam fel telefonon az egyik Klösz György rokon meghalt bácsinak a feleségét, aki még él, 90 év körüli, és azt mondta, nincs értelme tovább tartani a kapcsolatot.
Különben ez külön érdekesség, és a fényképekről teljesen független, hogy a monarchia idején, az úgynevezett „boldog békeidőkben”, kitűnően prosperált a magyar gazdaság, nagyon jól ment Klösz György üzlete is. Ő amúgy is egy jó üzleti érzékkel megáldott, rendkívül szorgalmas, alapos ember volt német alapossággal ugye, született német is volt különben, darmstadti eredetileg. Ő elég nagy hasznot csinált ebből a fotózásból, és nem verte el lóversenyre, meg italra, meg akármi szórakozásra. Ő még utazni se utazott, csak fénykép vagy fényképek készítése céljából. És a vagyonának egy részével évtizedeken keresztül támogatta a szegény német rokonságot, Darmstadtban. Úgyhogy ő, 40-50 éven át küldött Nekik minden évben csomó pénzt, mert tudta, hogy ők Magyarországon sokkal gazdagabbak, mint a német rokonok. Ez nehezen fér a fejünkbe, mert ugye úgy nézünk Németországra, hogy Németország a gazdag és Magyarország a csóró, hát nem. Abban az időben Magyarországról segítette a német rokonokat! Elég hihetetlen történet, hogyha nem a családban történik meg, akkor lehet, hogy én se hiszem el, de így dokumentálva van. Klösz Pál ezt le is írta. Örülök, hogy 50 évig Magyarországról támogatta a német szegényebb rokonokat, Németországba küldve a pénzt, a jövedelme egy részét, ez egy tényleg elképesztő történet.
Hogy mi lett, aztán ezekkel a fényképekkel? Több gyűjteménybe is kerültek fényképek. A Széchenyi Könyvtárba is, a Kiscelli Múzeumba is, a Magyar Nemzeti Múzeum fotótárába is kerültek fényképek és a Budapesti Történeti Múzeumba legalább ebben a 4 közgyűjteményben vannak. Még a Budapest Gyűjteményben is, és azon kívül még több, kisebb-ben, kisebb mennyiségű. Igen, még a még a Vendéglátóipari Múzeumban meg a nem tudom milyen ilyen, szóval ilyen kisebb helyeken is vannak felvételek. Egyszer a feleségemmel elmentünk az Operába, és az Operában volt egy időszakos kiállítás az Opera folyosóján, amit az előadás szünetében megnéztünk és ott is ki volt állítva egy nagyon korai Klösz György felvétel egy akkori operaénekesről, de nagyon a munkássága legelején készült. Ők maguk se tudják, hogy Klösz György fotójuk van szerintem, mert félig le volt ragasztva a felirat. Én persze fölismertem Kloes meg oda volt írva, hogy korábban dr Heid. Dr. Hermann Heid fotográfus szintén Darmstadtból származott, és Klösz Györggyel együtt jött Budapestre, egy évig együtt dolgoztak itt, és utána életük végéig jó barátságban maradtak. De Heid elment Bécsbe, nyitott egy fotó műtermet és ott is maradt, Bécsben dolgozott haláláig. 1900 előtt meghalt Heid, rendszeresen leveleztek egymással. Klösz György 1913-ban halt meg, Heid 10 évvel volt idősebb nála.
– Akkor jöttek ezekért, elvitték a filmeket, és mi történt a családdal?
-Azért egy kevés felvétel maradt a családnál is. Ami a személyes holmijuk között volt eltéve.
-Az véletlen, vagy azt mondták, hogy azt nem adják? Vagy azzal mi történt?
-Egy kevés maradt ezért a családnak, annak is a szerintem legalább a kétharmadát odaadta anyám a Budapesti Történeti Múzeumnak, fillérekért. Meg a Klösz Györgyről készült portré festményt. Rendes olajfestmény, meg a feleségéről is, Zeller Karolináról egy ugyanakkora, másik. Szóval volt egy ilyen festmény pár. Azt is odaadta pár ezer forintért a múzeumnak anyám.
-És azt lehet tudni, hogy ez ezzel tehát, hogy ő mit gondolt erről, hogy akkor, ha már minden ott van, akkor egészítsük ki a történetet? És itt vannak még ezek a képek is, vagy nem akarták megtartani?
-Hát igen. Hát nyugodtan maradhatott volna szerintem a családnál, semmi sem történt volna. A múzeum se nagyon használja azokat, hogyha valami időszakos kiállítást rendeznek, akkor lehet, hogy kiteszik, de a feleségét valószínűleg akkor sem. Úgyhogy ami meg megmaradt anyámnál, arról a két öcsém azt mondta, hogy őket nem érdeklik különösebben ezek a régi fényképek, amit akarok, hozzak el, nézzem meg, vagy adjuk el. Ilyen családi vonatkozású fényképeket nem adunk el. A napokban jártam egy rokonunknál, aki leszedett a polcról egy fényképalbumot, és a fényképalbumban egy 1880-ban készült fénykép volt az utolsó, szóval az 1870-es évek elejétől 1880-ig, legalább negyven fotó, mind a 40 Klösz György felvétel. Ez egy Jurány családi fotóalbum, amely a Jurány család tagjait ábrázolja, ez már valószínűleg nem is volt a Vilma királynő út 49-ben az államosításkor. A dédanyámról, Jurány Fridáról (1873-1958) is találtam benne egy ötéves korában készült felvételt, nem is tudtam, hogy fennmaradt róla gyerekkori kép… Nagyon megörültem neki.
Az óvodás korú dédanyámról Klösz György még nem tudhatta, hogy fia, Pál (aki akkor szintén óvodás korú volt) őt fogja feleségül venni és így Jurány Frida a menye lesz 20 évvel később.
Ezt nem is tudja semelyik közgyűjtemény, hogy a családnál még van egy ilyen csupa Klösz fotókat tartalmazó fotóalbum. Ezek mind műtermi felvételek.
-És ők tudják, hogy ez egy érték?
-Hát persze, hogy tudják, hogy ez egy érték, de ott is, az ő gyerekeiket nem érdekli, és remélem, hogy nem fog elkallódni valahol, hogy nem fogják kidobni a kukába a szülők halála után, hogy minek ez a vacakság.
-Jelenleg lehet tudni, hogy ők nem mesélik ezt tovább, ezt a történetet?
-Nem tudom, hát ahogy elkezdtük lapozni ezt az albumot a 3. vagy 4. oldalon lent megláttam egy kislány képet és ráböktem rögtön, hogy ez az én dédanyám, akit én 80 éves korában ismertem meg. Kisgyerekként a szeméről, arcáról megismertem, utána óvatosan kihúztuk a fényképet az albumból és a hátára rá volt írva, hogy Frida Jurány, úgyhogy tényleg megismertem, hogy az a dédanyám. Úgyhogy azt az egy képet elkértem, beszkenneltem az elejét, hátulját és visszavittem nekik, de ott van egy egész album. Nekem 1880-ból a családnak arról a részéről csak 2-3 fényképem van, az ükapámról van egy aranyos kép. Az ükapám Jurány Vilmos, ő is viszonylag híres ember volt. Történelemből tanultuk a Landerer és Heckenast pesti nyomdáját, ahol a Nemzeti Dalt nyomtatták ki. Hát a Landererrel nem tudom mi lett, megöregedett, megbetegedett, vagy elhunyt és akkor a Heckenast Gyula az én ükapámmal állt össze üzlettársként, és ketten alapították a Franklin Társulat Könyvkiadót, aminek az igazgatója volt az ükapám, Jurány Vilmos évtizedeken át, egészen a haláláig gyakorlatilag. 1893-ban halt meg.
-Ő nyomdája is én úgy emlékszem a Kiscelliben van kiállítva az ő nyomda gépeik is, ott vannak. (utánanézni) (A Nemzeti Múzeumban van a nyomdagép, amin a Nemzeti Dalt nyomták.)
-1880-ból Jurány Vilmos és a felesége felnőtt gyerekeiről van egy fényképem, amelyen 8 gyerek van. 9 gyerekük volt, egy meghalt kiskorában, de ez egy egészen jó arány, mert Klösz Györgynek, akinek igazán sok pénze volt és meg tudta fizetni az orvosokat 8 gyereke született és 3 nőtt csak fel. Öt meghalt óvodás korig szamárköhögésben meg nem tudom, mindenféle betegségben, nem volt akkoriban se oltás, se antibiotikum. Ha valaki egy meghűlés után tüdőgyulladást kapott, könnyen belehalt. Úgyhogy alig nőtt föl néhány gyerekük, a legidősebb, Klösz Pál volt az én dédapám. Aki szintén fényképezett, csak hát persze nem ilyen fél szekérnyi méretű, fából, fémből készült, bőr harmonikás fényképezőgéppel, mint az édesapja, Klösz György. Hanem egy modernebb felszereléssel, nyilván, úgyhogy neki sztereo üveg negatívjai maradtak fönt, meg sztereó filmek is.
Például egy album. Ami 1899-es és az ő nászútjunkon készült képekkel kezdődik. Szóval ezek családi jellegű fényképek.
-De ezek nem üveg negatívok?
-Nem, hanem ezek már filmek, már 1899-ben a nászútjukról készült képek, azok már filmre készültek.
-És ezekről papírképek esetleg készültek?
-Ezek negatívok, hát ezek kerültek elő. Talán egy albumból vannak vagy kettőből papírképek. De a többségről nincsenek meg a papírjai, eredetiek dédapámék nászútján készült képekből nincs papíralapú albumunk. De ez maga az egész a nászút. És a dédpapámék nagyon szerettek utazni, főleg a dédanyám ugye sok nyelvet tudott meg nagyon szerette a kultúrát. Ők nagyon szerettek utazni, úgyhogy 1909-ben voltak Tunéziában. Akkoriban repülés se volt természetesen, úgyhogy lementek vonattal Fiuméba és ott hajóra szálltak, és áthajóztak Tuniszba. 1912-ben Egyiptomban voltak.
-És ezeknek mindnek megvan a negatívja?
– Az egyiptomi útról a fotóalbum is megvan, meg napló is. Egyiptomban olyan elképesztő viszonyok voltak akkor, hogy az ősi múmiákat például kézben tartva, így állva kézben tartva mutogatták a külföldieknek, amiket most már kesztyűvel se szabad megfognunk. Természetesen. Valami eszméletlen érdekes dolgok kerültek így elő. 3 olyan fotóalbum a pincéből, ami mind 1914 előtti. Egyik évben, 1914-ben elmentek Indiába például. Hajóval.
-Az indiai útnak a negatívja itt vannak?
-A negatívjai itt vannak, de Indiáról nincsen ilyen nagyított fotó album, vagy lehet, hogy volt, de elveszett. Többször költözött a család, ki tudja, hogy mi hova került?
Szóval ezen az van, hogy Szeged, Mezőkövesd, Österreich 1913-as utak. India 1, Portsaid. Locarno, és akkor van egy 1914-es India 2 Benares Ceylon. Ha már Indiában elmentek, akkor miért ne nézzék meg Ceylont? És ez aztán 1925-ben Frankreich-el folytatódik, és Itáliával.
-Tehát a család németül is meg magyarul is beszélt. És otthon magyarul vagy németül beszéltek? Erről van valami történet?
-Ugye a család több mint fele német származású volt. Úgyhogy az édesanyám otthon tanult meg németül, otthon németül beszéltek, aztán kimentek az utcára, ott meg magyarul. Klösz György maga Pesten tanult meg magyarul, de nagyon büszke volt arra, hogy beszél, vagy jól beszél magyarul. És szeretett is magyarul beszélni, úgyhogy ő itt ennyire magyarrá vált, annak ellenére, hogy Darmstadtból jött.
Ezeket a sztereo negatívokat csak úgy mutatóba hoztam, de van legalább háromszor ennyi.
És ezek mind síkfilmek és ugyanilyenek vannak a fadobozban is. Ezek a sztereo filmek a pincéből kerültek elő édesanyám írásával. Hogy mik vannak benne?
Felolvasom: „12 darab album sztereo filmek részére. Albumként 100 számozott tok, és albumként a tartalomjegyzékkel évszám, helység, Európa, 1912: Egyiptom. 1914: India és Ceylon.
És van 2 fotóalbum, amelyekben 1910 körüli felvételek vannak. A dédapám éppen a küllős kerekű Mercedeszét tankolja egy nagy bőrtömlőből benzinnel. Akkoriban – ugye benzinkút még nem volt – a patikában kellett kilóra vásárolni a benzint és azt töltögették az autókba. Itt lent például dédapám, a dédanyám bátyjának a fiával ül, Jurány Walterrel, aki költő volt. És ő például németül írta a verseit, szóval ez is bizonyíték arra, hogy annak ellenére, hogy Magyarország területén született, ők otthon németül beszéltek. Jurány Walter piros huszár sapkájával kinézett a lövészárokból az orosz fronton rögtön besorozása után, 1914-ben, fejlövést kapott, elesett az 1. világháborúban. A szüleinek az egyetlen gyereke volt. Van ebben ilyen történet is.
-Bocsánat, hogy van ez az album? Hogy van egy alaplap arra rá valami valahogy applikálva a papír?
-A szereo filmek itt be vannak csúsztatva, így oldalról.
És ezek az ő nagyításai. És akkor nincs is beragasztva, hanem annyival nagyobb, hogy megtartja.
Vannak közte eredeti 1910-es képeslapok is persze. Meg saját családi felvételek.
-De gyönyörűek!
-Ez az egyik. Sajnos a gerince már….
Ismerek egy csodálatos könyvkötőt, aki az ilyeneket csodálatos szépre megjavítja.
Igen lehet, hogy érdemes lenne. 33.55/188
És akkor ez? Hűha. Szicília. És aztán Tunisz igen 1909-ben voltak Tuniszban és akkor itt vannak a tuniszi felvételei utcai, piaci felvételek. Műemlékek. Mindenféle.
-És ezeket a képeket nem is látták, amikor elvitték a negatívokat.
-Nem. Ezek valószínűleg valahol máshol voltak, a szekrényben vagy nem tudom hol, de ezek valahogy megmaradtak. Szamaras fogatok, lovas kocsi, villamos, mit tudom én? Mindenféle eredeti tuniszi felvételek, hát több mint 110 évesek.
-Gyönyörűek.
-Úgyhogy. Szerettek utazni és pénzük is volt hozzá, meg ízlésük is. Na de most még csak Klösz György felvételeinél, meg a fiának a felvételeinél tartottunk, de ennél sokkal-sokkal több fotóanyag maradt meg a családban. Hát egy részét beszkennelve tudom mutatni.
-De ezeket még előtte megnézzük?
-Hát ezeket, csak mintának hoztam, ilyen albumunk is van jó néhány. Sajnos ezek az albumok senkinek nem fognak kelleni a családban. Ebben a fotóalbumban például az édesanyám nővére szerepel. Ez főleg az ő albuma és az ő barátnői, akikről már nem is tudom, hogy kit, hogy hívnak, ki kicsoda nincs odaírva sajnos. Ez nagy tanulság különben, hogy minden fényképre rá kéne írni, hogy kicsoda szerepel rajta, meg mondjuk legalább egy dátumot, vagy még a helyszínt is, ha lehet.
-Ez egy másik géppel is készült nyilván.
-Igen ez a 30-as években…
-A gépeket egyébként, azt lehet tudni, hogy mivel fotóztak van arról valami, vagy maradt meg közülük bármi is, vagy mert nyilván ez egy 10×15-ös negatív méret? Ez mekkora ez a negatív?
– Nem, azok a gépek nem maradtak meg. A nagynénémnek a fényképezőgépe sem maradt meg.
-De ez valami képnek a hátoldala ugye?
-Igen valami képnek a hátoldala. Hát valaki? a nagynéném barátja adta neki ajándékba saját magáról egy fényképet, de fogalmam sincs ki ez, nem tudom, hogy ki. Sajnos úgyhogy ezeket, ja és akkor mindenfelé vannak ilyen olyan családi egyéb dokumentumok meg benne. Szóval ezeket a fotóalbumokat senki nem akarja, nem akarja megőrizni a családban az én gyerekeim se, nekem se sokat jelentenek, mert én nagyon szerettem a nagynénémet, de hát meghalt 15 évvel ezelőtt. Ráadásul Kanadában élt. Találkoztunk életünkben talán háromszor.
-És őt, hogy hívták?
-Őt Köhler Aliznak hívták. A férje Sass-Kortsák Endre volt. Ő itt volt a Bókai utcai Gyerekklinikán, az Orvosegyetemen gyerekgyógyász, és tehetséges volt, kapott egy külföldi ösztöndíjat, akkor kint volt 1-2 évet Svájcban, majd hazajött, akkor kapott megint egy ösztöndíjat, kiment és utána már nem is jött haza. És a kanadai Hospital for Sick Children, a legnagyobb kanadai gyerek kórháznak lett az igazgatóhelyettese. Magyarként, magyar orvosként, de én nem is kötődöm annyira hozzájuk, és ezeket az albumokat nem tudom, hová tegyük.
-Ezeket mindegyiket?
–Az ilyeneket, az ilyen 30-as évek belieket. Különben én nem tenném el, hát az 1914 előttit, azt meg fogom őrizni. Én legalábbis ameddig én élek, de ezeket a 30-as évekbeli albumokat nem is akarja a család tovább őrizni, úgyhogy ezt nagyon sajnálom, de egyszerűen nincs hova tenni.
-És hogyha mondjuk valamelyik múzeum érdeklődne iránta, akkor mi történne?
-Hát semmi, odaadnánk szívesen, csak azt sem tudom, hogy kit érdekelhet. Sok minden került elő. Például itt van Ferenc József, Ferenc Jóskás bélyegekkel föl bélyegezve. 10-10 + 5-5. Hellerrel. Bélyeggel felbélyegzett, 1908-as levél, amit innen Budapestről küldött a nagymamám a Tuniszban nyaraló szüleinek, és úgy van megcímezve, hogy Herr Paul Klösz Tunis post restante, tehát a Klösz Pál Úr, Tunis, csak így Tunis mindenféle pontos cím nélkül, postán marad. És ezzel a címzéssel megkapta a dédapám Tuniszban. Ekkora levelet, amit 1908-ban a nagy Magyarországról, Budapestről a nagymamám küldött nekik. És akkor itt van benn a levél. Szóval, ilyeneket vétek lenne kidobni. Persze ezeket nem is akarom.
-És ezeket gyerekként neked a nagymamád mesélte, vagy ezek, hogy vannak?
–Mesélte, de én nem is tudtam sok-sok mindent, szóval én egy csomó dolgot találtam most a pincében, amiről egyáltalán nem is tudtam. Tényleg olyanokat, amik….
-De ezek nem a pincében voltak?
-De! Ezek is a pincében voltak!
-De akkor ez egy jó állapotú pince, viszont akkor ennek örülni kell.
-Száraz pince volt. Hát ez szerencse, a kazánház mellett.
-De szép!
-Igen itt például, egy szemüveges bácsi van az anyukájával, aki ilyen nagymama korú néni. Ez a szemüveges bácsi volt az anyai nagyapámnak a legjobb barátja, Kurt Wagnernek hívták, egy mérnökember volt, német, ők a nagyapám meg Wagner az 1. világháborúban az olasz fronton barátkoztak össze. Találkoztak és valahogy rettentő jó barátságba keveredtek egymással, úgyhogy később, amikor a nagyapám a Klösz György és Fia Grafikai Műintézet igazgatója lett, gépészmérnökként, oda vette magához főmérnöknek a legjobb barátját, azt a Kurt Wagnert. Évtizedekig itt dolgozott Budapesten ez a német mérnök. Nagyon helyes ember volt, itt is nősült, de egy eredeti német lányt vett feleségül, csak itt volt az esküvőjük Budapesten. Ez a Friedl volt, ismertem a feleségét is. A bácsi végig harcolta az 1. és a 2. világháborút, úgyhogy legalább 8 vagy 9 évet a fronton töltött és túlélte csodával határos módon. Utálta Hitlert, de a felesége el volt ájulva Hitlertől, ő teljesen bevette ezeket a hatalmas szónoklatokat, amiket Hitler előadott, úgyhogy a felesége imádta Hitlert, a bácsi meg utálta, de a bácsi nagyon jó fej volt, a felesége nem volt olyan jó fej.
-És így éltek együtt? Azta.
-Így éltek együtt. Gyerekük nem lett, na de ezeknek a képeknek története van, ők még nem is családtag, de akkor is ezeket én tudom, meg ismertem a bácsit. A bácsi a feleségével itt járt többször látogatóba Budapesten, sőt, látva, hogy engem érdekel a fényképezés, odaadta nekem örökbe, ajándékba a Zeiss Iconta fényképezőgépét (1930-ból). Normál, nagylátószögű, és kistele cserélhető objektívekkel.
-És kipróbáltad?
-Csodásan működik, persze venni kell bele filmet, meg nagyítani kell a képeket, működő fényképezőgép a hitleri időkből, valamikor 1930-ban készült.
-Hát azokkal légi felvételeket készítettek!
-A Német Birodalomban. Igen-igen, nagyon jó minőségű fényképezőgép, odaadta nekem csak úgy ajándékba a bácsi, nagyon kedvesen a halála előtt nem sokkal.
Nagyszüleim a Balaton parton, nézd meg milyen fürdőruha ugye, ilyen még a férfiaknak is…. De jó nagyon el penészedett nem tudom micsoda, de ja ehhez kell segítség, mert franciául meg arabul van a felirat. Akkor ezek a fényképek között találtam azért olyat is, amin például az anyai nagyapámnak, a kisgyerekkori képe 1894-ből (Mai Manó fotó). Szóval ilyen harmincas évekbeli fényképek közül előkerült azért egy olyan, hogy Köhler Lacika 2 éves 1894-ből, az anyai nagyapám beöltöztetve, kis huszár ruhába és kényszeredetten ott szalutált benne. Gondolom egy kisgyerek, nem élvezte annyira, hogy fényképezik.
-Mi van ráírva? Mi és társa?
-Mai és Társa,
-…tehát ez egy eredeti Mai Manó?
-valóban, persze. Eredeti Mai Manó fotó műteremben készült fénykép nagyapámról 1894-ből. Szóval ilyenek is vannak közte, és na ez már egy ilyen 1980-as, 1990-es évekbeli fotóalbum, családi album. Itt már az édesapám, eléggé beteg, Parkinson kóros volt. Édesanyám akkor még jó állapotban. Ő az, aki most, 2022 karácsonya előtt halt meg. Karácsony előtt 10 nappal, majdnem 96 évesen és akkor az Ő családi iratait, meg pincéjét kezdtük el fölszámolni és akkor kerültek elő ezek a régi dolgok.
-Ebben lehet, hogy érdemes lenne egy muzeológus segítséget hívni, hogy ezeket a tárgyakat valahogy úgy rakni. Például ezt, hogy penészes, hogy ne kerüljön a fényképek közé.
-Ez eléggé penészes, de ez 1911 vagy 12-es darab.
-Megnézhetem?
-Leirata, francia. Franciául van meg arabul, szerintem Tunéziában. 11-12? Vagy akkor, lehet hogy, lehet, hogy Egyiptom tehát egy…. Egyiptomban vettek valami már akkor is műtárgyak számító dolgot és annak az igazolása, de el kéne olvasni, hogy miről szól, csak én angolul meg németül értek, de franciául sajnos nem értek arabul meg pláne nem. Egy kicsit azért meg szoktam érteni, mert latint tanultam a gimnáziumban, még én akkoriban. Úgyhogy abból meg az angol, az angolból azért… A leírt francia egy részét azért megértem, de hát. De nem tudom miről szól ez.
-Én mondom franciául…. Szerintem ez, az egész közép Egyiptomban 1912 július 30.-ig látogathatja a műemlékeket, tehát ez egy kvázi belépő, amivel bemehet. Én úgy értelmezem.
-Köszönöm. Lehet, hogy a természetben, ez valószínűleg egy esőt kapott, vagy nem tudom, és utána úgy tették el, hogy a penészgombák elkezdtek nőni rajta.
-De még így is gyönyörű tárgy.
-Hát olyan,… meg 1913-ból megvan nagymamámnak a fővárosi állatkerti belépője például, fényképes belépője meg ilyen furcsaságok, amik el is küldtem az állatkert főállatorvosának, aki nekem az MME Madarászsuliban tanítványom volt, dr. Sós Endrének el is küldtem a beszkennelt képét. Na és akkor az mondjuk, ez a családomnak az anyai ága. De hát az édesapám családjából szintén maradtak meg régi felvételek.
-Ő is fotózott?
-Nem különösebben, vagy ott kevés fotó készült abban a családban, de azért van egy 1901-es családi kép, ahol a nagyapám 10 éves kisfiúként van a képen. Azon a képen rajta van a dédapám is, aki Jánossy Mihály Máté. Királyi törvényszéki bíró volt Baján, most már nincs törvényszék se Baján. És őróla például ez az egyetlen felvétel maradt, erről a dédapámról. De több olyan fotónk van azért, akik… több ükszülőmről is van felvétel. Szóval előkerült a pincéből egy ilyen kis füzetecske. Amiben Jurány Vilmosnak, a Franklin Társulat igazgatójának a felesége írásai vannak. Született Reichenstein Leonóra (1836-ban, Eszéken született és 1919-ben Klosterneuburgban, Bécs mellett halt meg). Szóval ez az ükanyám írta saját gyerekeinek. Ő az utolsó 2 évtizedében, a saját gyerekeinek írt mindenféle intelmeket németül. És ezek az Ő írásai vannak különböző gyerekeinek címzett, fekete tustollal írt írásai vannak gyönyörű betűkkel, de németül benne. Szóval ez a füzet is előkerült. Ami szűken családi vonatkozás, tehát ami az én dédanyámnak szólt, azt beszkenneltem belőle, a többit azt még 1-2 családtagnak oda fogom adni, hogy a saját dédapjukról szóló részt, amit az ükanyám írt, azt szedjék ki maguk.
-És ez a képe?
-Ez volt az ükanyám! Ez a Franklin Társulat igazgatója, Jurány Vilmosnak a felesége volt. 1836-ban született, a 1848-as szabadságharc idején volt Ő hatodikos elemis.
-Milyen érdekes nagy ez az asztal! Olyan, mint hogyha nagyon picike lenne a néni.
-Hát akkorra Ő már ilyen töpörödött öregasszony volt, de nagyon szerették a családban mindenki, mindenkinek a kedvence volt, úgy hívták, hogy Kisomi !
-Hát ez, nem egy ilyen alkoholos filccel írt?
-De. Ezt utólag írta az édesanyám hozzá magyarázatként, hogy kit ábrázol. Ezt meg… ezt meg a dédanyám írta, ennek a Kisominak a lánya. A Jurány Frida néni,: Emikém tedd el, nagyon szerettem! Hát nagyon szerette az édesanyját, ez arra vonatkozik. Ez egy ilyen ceruzás bejegyzés, ugyanebben. Ez meg egy filctollas anyámtól, hogy ki ez a Kisomi? Mondjuk én tudom, de a gyerekeim már nem tudják. Még olyan albumuk is előkerült, amit pici lakattal lehet lezárni, és nincs meg a pici lakat kulcsa, úgyhogy nem tudom mi van az albumban, de egy kis album néhány oldalas csak nem lehet túl sok érdekes benne, de lehet, hogy van benne, hogyha előbb utóbb találok valahol egy ilyen kicsi kulcsot, akkor ki fogom tudni nyitni. És akkor még onnan is jöhet elő érdekesség. De az előbb már a családnak az apai ágát kezdtem mesélni.
-Megtelt a kártya.54.50/188 Még van egy kis időnk?
-Hát jó, még egy kicsi.
-Lehet, hogy akkor azt már nem veszem, hanem csak a hangot jó és akkor annyival több időnk lesz.
-Jó. Hát az Apám családja az egyrészt ugye apai ágon régi magyar család volt. Nem tudom, hogy ilyen nemesi dolgokat kell-e mondani, de…
-Hát ha a család történethez hozzá tartozik, ide tartozik és …
-Nyilván. Még anyai ágon a Jurány család volt nagyon régi nemesi család, az 1200-as években kapták a nemességet és a birtokokat, a Tátrának a nyugati nyúlványain volt erdőbirtokuk. A Kossuth és a Jeszenszky család birtokai között, az Árva vára közelében. Már 100 éve, Csehszlovákiához majd Szlovákiához tartozó területen. A szlovák turista térképeken még mindig úgy van beírva a Tátrának az a része, hogy Juranovszké Dolina. Tehát a Jurányiak völgye, már rég nem a család tulajdona természetesen, mert rég elvették, elveszett. A Jurány család nemesi megerősítő levele lakástűzben semmisült meg, szóval elégett a lakás berendezésével együtt. Ettől még ők nemesek maradtak persze, egy ilyen nagyon, nagyon régi nemesi család volt egy Jurány. A Jánossy az szintén, -nem annyira régi nemesi család,- valószínűleg csak az 1400-as években, vagy már korábban kapták a nemességet, de az 1400-as években már megvolt, ők felvidéki nógrádi nemesek voltak. A Madáchéknak is volt egy nagyobb kúriája és a Jánossy családnak is volt egy kisebb kastélya Cserhátsurányban. Az autótérképeken piros betűvel van most is, hogy Jánossy kastély, Cserhátsurány.
-És áll még az a kastély?
-Áll a kastély, hát nem a miénk. Nem tudtuk, hogy eladó lett a rendszerváltás után. 1945-ben vették el a családtól. Az utoljára ott élt Jánossy Bélát ott helyben kivégezték az ÁVO-sok az udvaron. Főbe lőtték a biztonság kedvért. És aztán a fia 56-ban kimenekült Svédországba és nem is akart ezek után hazajönni. A kiskastély volt ÁVO-s laktanya, meg Tsz központ, és akkor valamikor 2000 körül eladták fillérekért, szóval akkor kapott az egész domb egy helyrajzi számot Cserhátsurányban a kastéllyal és még tartozott hozzá azt hiszem 50 hektár föld és valami 15 millió forintért adták el akkoriban. És akkor valaki, aki ezt megtudta, megvette, aki szintén nemesi család sarja volt, Karácsony György, akiknek máshol volt kastélyuk, amit szintén elvettek a szocialisták természetesen, és Ő megvásárolta a Jánossy kastélyt. A Megyei műemlékvédelem szépen felújította vagy nagyrészt felújította pályázati pénzekből. Most már sajnos elhunyt Karácsony György és a feleségéé meg a lányaié a kastély. Ők nem tudom, meddig tudják tartani, mert elég sok pénzbe kerül egy ilyet fenntartani, sajnos egy ilyen régi épületet, a mennyezete csupa tégla boltív. Olyan épület, amit 1604-ben újítottak föl. És soha nem ázott szét a fal, mert a víz nincs bevezetve a kastélyba, csak egy melléképületbe, úgyhogy pizsamában és télikabátban kell átmenni a szomszéd házba télen is, hogyha zuhanyozni akar az ember.
És a családnak volt még egy harmadik nemesi ága. Egy dalmát nemesi család volt az Allaga család. Akik nem tudom, hogy hogy kerültek föl Dalmáciából Bajára, de valószínűleg kereskedők voltak és áttelepültek Bajára. És ott Baján a sváb dédapám, Boros (Kobelrausch) József ügyvéd feleségül vette Allaga Margitot, a dédanyámat, akit én már nem ismerhettem meg, mert a születésem előtt meghalt. Különben Jánossy Mihály Máté királyi törvényszéki bíró dédapámnak az édesapja Jánossy Antal Nemesmiliticsen az Allaga család másik ágából vette feleségül Allaga Máriát, úgyhogy 2 helyre is beházasodtak Allagák a családba, az ükanyám is Allaga volt, meg egy dédanyám is Allaga volt. Mi nem Allaga Géza zeneszerző, hanem testvére, Allaga Ottó, a „becsületes ügyvéd” utódai vagyunk.
-És ezekből a nemesi ágakból maradtak fényképek vagy őriz valamit a történeten kívül a család?
-Alig. Allaga Margit dédanyámról, meg a férjéről fönnmaradt egyetlen egy fotóm. Vagy talán 2 is, de így párosban ahogy a képen rajta vannak, ilyen kemény karton régi felvételen 1892 vagy valami ilyesmit az. Az is majdnem véletlenül került csak hozzám, amikor egy öreg rokon néni meghalt. Apám elsőfokú unokatestvére volt Boros Magdi néni, öregotthonban látogattam én is elég sokat és mikor meghalt akkor ott összejöttünk. Rokonok vagy 6-an 7-en. A kis szobájában, és akkor ott valaki osztogatta szét a dolgait és a néni után maradt kemény karton fényképet fölmutatta, hogy ezt annak adná, aki tudja, hogy ki van rajta. Ott voltunk 7-en rokonok és én voltam az egyetlen, aki tudtam, hogy az a Dr. Boros József ügyvéd dédapám és az Allaga Margit dédanyám. És akkor megnézte a kép hátoldalát, rá is volt írva és azt mondta, hogy: Ha én tudom akkor az enyém a kép. Úgyhogy mondom, hát nem teljesen véletlen, mert én ismertem annyira a családot, a családban a felmenőket, hogy így nekem adták azt a képet. Másolatban bárkinek szívesen odaadom.
-És amikor másolod a képeket, akkor azért fotózod le, hogy mindenkinek, a család minden ágának el tudd juttatni. és hogy egy közös platformra fölteszed? Mi a cél vele?
–Az a cél, hogy minden leszármazottnak meg lehessen, akit érdekel, úgyhogy én be szoktam szkennelni ezeket a képeket, de nem túl nagy felbontással. Nem nagyon merem, mert akkor egy kép lesz 7 megabájt és hogyha ezer képről van szó, az már tárolhatatlan.
-És ha ebben mondjuk, valaki segítségedre lenne? Mondjuk egy múzeum, aki jó minőségben beszkennelné az egész archívumot?
–Hát 1-2 ritka vagy értékesebb képet szoktam nagyobb felbontással beszkennelni, a többit meg nem. 100bt vagy nem tudom mekkora a legtöbb, elég éles, de nem nagyítható túl nagyra, mert akkor már csak kis kockákból áll. Így viszont elég sok be van szkennelve.
-És ezeket meg lehet nézni, vagy ezek nyilvánosak, vagy csak e-mailen átküldöd, akit érdekel, vagy a rokonoknak vagy platformra teszed föl?
-Én bárkinek szívesen odaadom, de általában nem érdeklik a rokonokat… A saját gyerekeim azt mondják, hogy az egyenes ágú fölmenők, azok még érdeklik őket. Tehát a dédapjuk dédanyjuk, ükszülők. Vagy esetleg szépanyjuk, hogyha esetleg van még 1-2 felvétel ugye nagyon korábbról már nincsenek is fényképek, abból az időből.
Összesen 2 dagerrotípia maradt fenn a családban. Az egyiken a dédanyám van egyik húgával és a dédapám meg szintén a húgával egy másik dagerrotípián. de ezek ilyen….
-Ezek mekkora méretűek?
-Az egyik ekkora és színezett (10×15 mutat) és ki volt akasztva a falra Édesanyám lakásában. Ezt elhoztam, mert az öcséimnek nem kellett, de nem raktuk ki, mert van olyan a családban, aki nem szereti, hogyha mindenféle idegenek néznek rá a falról.
-De érdekes.
-Na jó, de akkor is egy dagerrotípia és egy nagyon érdekes és ritka darab szerintem. De hát most benne van az ágynemű tartóban nem veszett el, de nincs kirakva a falra legalábbis. Az 1860-70-körüli idők előttről meg hát senkiről nincsen fénykép, csak legföljebb festmény, ha valakiről van. Két családtagról van festményem is, kis portré kép. Egyik Rausch Péter, a szépapám. Meg Jurány Vilmos ükapámnak az apjáról, Jurány Károlyról a mási kisméretű festmény.
-És ezek egy falon vannak kirakva?
-Azok egy falon voltak a dagerrotípiával anyám lakásában és most mind a 3 az ágynemű tartóban van. De azért megvannak, megőriztem őket.
-Lehet, hogy a dagerrotípiának meg nem is baj, hogyha nem kerül mondjuk napos helyre.
– Ja persze lehet, hogy tönkremegy az UV sugárzástól, de eddig ablaktól nagyon távol egy hallban voltak a falon, úgyhogy az soha nem kapott napfényt. A festmények se.
Az apám családjának egyik ágát, a Scherer családot az apám egyik unokatestvére nagyon alaposan felkutatta. Vass Karcsi bácsi nyugdíjba ment, pszichiáter orvos volt. Nekiállt a család kutatásnak és 2 és fél év alatt végig járta a falusi plébániákat, kikérte a születési meg halálozási anyakönyvi bejegyzéseket. Kikeresgélte a felmenőkről, úgyhogy 1758-ig vissza kutatta a családot. És mindenki meglett, akiről csak lehetett fényképet is begyűjtött, úgyhogy én is adtam neki kölcsön azt az 1901-es családi fotót, amiről kimásolta az én dédapám képét, mert más képen nem maradt fönn, hogy nézett ki. A családomnak a Scherer ága „Donauschwab” volt, Duna menti svábok és Baján éltek. Megrajzolta a családfájukat és mindenki a helyén volt és mondom mindenki, akiről lehetett még képet is beszerzett. És a név mellé tette. És annyira jól sikerült ez a család kutatása,- de hát ez a családnak csak egyik ága-, hogy a végén az összes dokumentumot, születési-, meg halálozási anyakönyvi kivonatokat meg gyászjelentéseket meg mit tudom én milyen 100 éves vagy régebbi dolgokat mind összegyűjtve 3 nagy kartondobozban oda odaajándékozta a család az Országos Levéltárnak és most ők őrzik. Azt mondták, hogy az kutatható náluk. A bácsi már meghalt azóta. A felesége most van nagyon rossz állapotban kilencvenegy néhány évesen, napról napra hetenként kórházba viszik és hetenként haza viszik. De a bácsi már évekkel ezelőtt meghalt, egy nagyon aranyos ember volt, és ő neki fontos volt, hogy fölkutassa a családot.
-És akkor ő megcsinálta egy ilyen karton tablóra, úgyhogy ki kicsoda képekkel, rajzzal….
-Családfám nekem is van, főleg a család anyai ágáról. De az apai ágról például, az Allaga családról nemrég kaptam. Találkoztam egy Csapodi rokon bácsival, akit az öcsém ismert meg és engem is elhívott, amikor magukhoz elhívta ezt a Csapodi Pali bácsit a feleségével, hogy menjek én is, mert ő nem tudja -mármint az öcsém nem tudja, hogy ki kinek a kicsodája és én viszont tudom és a bácsi úgy jött, hogy hozta a nagymamája által megrajzolt Allaga családfát. És mondtam neki, hogy nálunk az ükapámnak a felesége Allaga Mária volt, és 1849-ben házasodtak össze, és a dédapámnak a felesége meg Allaga Margit volt, úgyhogy 2 helyen is beházasodtak a családba Allagák és akkor az Allaga családfán rögtön megmutatta, hogy hol van az Allaga Margit. Én meg elkezdtem ott keresgélni egy kicsit és a másik, a családfa jobb oldalán megtaláltam az Allaga Máriát is, aki az én ükanyám volt, de nem is volt melléje írva, hogy az Allaga Mária, a Jánossy Antalnak a felesége volt, szóval nem volt ráírva, hogy ki volt a férje. Az viszont megvan, anyakönyvi kivonatból beszkennelve, hogy 1849-ben, Jánossy Antal vette feleségül Allaga Máriát, úgyhogy jött, egy számomra addig ismeretlen távolabbi rokonom. Harmad-negyed fokú unokatestvér körülbelül ő az Allaga Géza zeneszerzőnek a leszármazottja és mi meg Allaga Géza zeneszerző öccsének, Allaga Ottónak vagyunk a leszármazottjai. Én a 69. évemben vagyok és ez most derült ki 2 hónapja, ilyenek még most is jönnek elő, új dolgok. Anyai ágon is, a Köhler meg a Rausch családról megvan a családfa de hát utoljára 60-70 évvel ezelőtt írt bele valaki, most az azóta történteket én tudom még fejből, úgyhogy folytatni kéne, kiegészíteni egészen a mai napig, így nincs meg. Viszont az apai ágon Vass Karcsi bácsi által kutatott Scherer családnak a családfáját az egyik rokonunk vállalta, aki most harmincéves fiatalasszony, ő vállalta, hogy viszi tovább és írja tovább a családfát, és ahányszor unokám született, most már 7 unokám van, akkor mindig elküldtem emailben az adatait Albert Annának és visszajelezte, hogy napra készen beírta a családfába. De az anyai ágon lehet, hogy folytatni kéne. Például gyerekeim mondták, hogy a családról olyan sok mindent tudok, hogy írjam meg én is, de most éppen egy pályázati munkát vállaltam be itt nyugdíj mellett és most azért nem érek rá meg unokákat őrzök, azért nem érek rá, mert kertészkedni kell, meg vásárolni, meg mindent intézni a ház körül, mert a feleségem még ezerrel tanít még 2 évig. Szóval ezzel rengeteg munka lenne, csak sok idő is. De különben szívesen csinálom.
-És ha ebbe mondjuk nem tudom, így szívesen megkérdezek hozzá, vagy hozzá jobban értőket, hogy hogy egy tényleg egy muzeológus segítővel. Mondjuk ezeket a képeket, amik most így valahogy vannak, vagy akár szépen elválasztva, vagy valamilyen tematika szerint csoportosítva elrakni.
-Hát annyira széjjel válogattam ezeket a képeket nagycsaládonként, a frissen előkerült képek, ezek nincsenek berakva, de külön dobozban van a Köhler család, külön dobozban a Rausch család az együtt van a Köhler családdal, de mondjuk a Jánossy-Scherer-Allaga az külön van, az apai ág. Külön tartom az onnan származó fényképeket, meg dokumentumokat. Hát az apai nagyapám is egy érdekes és viszonylag híres ember volt. Volt olyan kollégám, aki, amikor a munkahelyemre érkezett, akkor kezet fogtunk és mondta:,.. hogy Jánosi? hát Ő tanult Jánossy Dénesről az egyetemen. Azt tanítják róla a mai napig, hogy a Horthy időkben, amikor ugye nagyon elburjánzott a bürokrácia, akkor a Jánossy Dénes állított össze egy kitűnő bürokrácia csökkentő csomagot, amit aztán országosan sikerrel használtak, és jelentősen csökkentette a bürokráciát. És ez a Jánossy Dénes érdeme. Hát ez a Jánossy Dénes az apai nagyapám volt, aki a bécsi Collegium Hungarikumnak volt az igazgatóhelyettese 1929-36-ig. Előtte Amerikában is dolgozott, Kossuthnak az iratait meg dokumentumait gyűjtötte össze Amerikában. És Torinóban, meg ahol Kossuth működött, meg Bécsben is. Persze Bécsben, amíg a Collegium Hungarikum igazgatóhelyettese volt, az alatt ő válogatta szét a monarchiabeli iratokat magyar meg osztrák iratokra, hogy külön tudják választani és a magyarok külön legyenek kutathatók, hogy került-e abból Magyarországra valami is, nem tudom, de mindenesetre ő válogatta szét, aki ugye magyarul is meg németül is jól tudott, hát nem csak magyarul és németül, 6 nyelven beszélt. Még héberül is tudott, meg latinul. Levéltáros volt. Magyarországra visszajőve a Hóman Bálint vallás és közoktatásügyi miniszternek volt a miniszteri titkára, aztán azt hiszem, rövid ideig még tárca nélküli miniszter is volt. Aztán a Nemzeti Múzeumnak az elnöke és 1941-49-ig, amíg az ÁVÓ el nem vitte börtönbe, addig az Országos Levéltárnak volt a főigazgatója a nagyapám. Jöttek érte és elvitték a börtönbe és – a Rákosi időkben jó szokásuk volt a szocialistáknak – olyan koholt vádat varrtak a nyakába, aminek pontosan az ellenkezőjét csinálta, ott kínozták, vallatták. Szegényt aztán kényszernyugdíjazták, a végén elengedték. Nem dolgozhatott tovább, és akkor a nyelvtudásából élt. Privát nyelvoktatásból otthon, amit tudott, nyelveket tanított, és azzal egészítette ki a kis nyugdíját.
-És Te hogyan emlékszel Rá?
-Hát nagyon aranyos bácsi volt, mindenkinek a kedvence, még a menyei is rajongtak érte. Egy rendkívül nagy tudású és szolid, majdnem titkolta a nagy tudását, úgyhogy egy nagyon-nagyon helyes bácsi volt az idősebb Jánossy Dénes.
-És képed van róla?
-Igen, persze. Van elég sok.
-És volt olyan alkalom, hogy- nyilván akkor irtó sok kép volt a család birtokában nyilván különböző vonalakról különböző témával, – volt olyan, hogy akár családi összejövetel alkalmával elővettek képeket és hogy mentek tovább ezek a történetek? Nyilván Téged érdekelt is, de hogy a családban mi volt a szokás, hogy mire használtátok a képeket?
-Igen volt olyan gyerekkoromban, hogy nézegettünk ilyen régi képeket és meséltek róla. Aztán olyan is volt, hogy valakinek a születésnapján vetítettünk régi családi képeket.
-Ez valami kitüntetett alkalom volt? Vagy valami ünnep alkalmával, vagy amikor ti kértétek?
-Vagy amikor a család összejött, aztán később, már amikor az unokatestvéreimmel találkoztunk, akkor mutattam azoknak, akiknek fontos volt, hogy ezeket a régi képeket megőrizzék, hoztak ők is magukkal. Az ilyen családi találkozókon mutogattuk egymásnak, hogy kinek mije van. Úgyhogy… Hát van olyan másodfokú unokatestvérem, aki különben a gimnáziumban osztálytársam is volt 1-2 évig, akinél meglepően sok régi családi fénykép van anyai ágról. Ő is mutogatta az övéit és én is a nálunk megőrzötteket. Meg amit nálunk megőriztünk, és az Ő nagymamája volt rajta, vagy az Ő papája gyerekkorában, ezeket a képeket eredetiben oda is adtam neki, hogy azt inkább őrizze ő.
Másik unokatestvérem, aki Németországba ment ki, nála is elég sok minden megőrződött, sok régi családi kép. Ő is mutogatta, tőle is van egy jó pár képem, amin az én nagyapám volt fiatal korában. Azokat én fotóztam le és így az nekem is megvan digitalizálva, de nála maradt az eredeti.
Őnála voltak ezek a szibériai borítékok is, amikről levágta a bélyeget, mert olyan érdekes volt neki a cári oroszországi bélyeg, hogy most már nem tudjuk, hogy mi a dátuma a levélnek, meg a levelet valószínűleg kidobta belőle, aminek a tartalma érdekes lenne technikatörténeti szempontból is. Hogy a rokon bácsi, a Szentgáli Antal mérnök, hogy építette a transzszibériai vasutat, magyar mérnökként meg a vlagyivosztoki kikötőt a cári Oroszországnak.
Ja és az anyai nagyapámat például nekem sikerült rávenni arra, hogy írja meg az élettörténetét. Egy pár évig írta, befejezte a halála előtt jóval. A végére odaírta, hogy azt szeretné, hogy a leányfalui temetőben legyen eltemetve, amit „természetesen” nem tartott be a család. A saját lánya, az Édesanyám sem. Odatették az urnáját a Fiumei úti sírkertbe a nagyapám nagyapjának a sírjába, a Köhler sírba, ami különben védett sír, nem baj, hogy ott van, de mindenesetre a kívánsága nem teljesült. De akkor már nem volt beleszólása, a halál után. Ilyen az élet. És megírta az élettörténetét, százhúsz oldalt. Mechanikus írógéppel leírt szöveg, amit valószínűleg anyám gépelt le, valószínűleg a nagyapám kézírásából meg diktálásából. És az megvan. Azt lehet sokszorosítani, odaadni az unokáknak, az ő dédunokáinak. Most az én gyerekeim kapacitálnak, hogy írjam meg, amit tudok a családról, mert ha esetleg meghalok, senki sem fogja tudni. Mondjuk én se vagyok már annyira nagyon egészséges, fél szememre megvakultam, meg volt egy hipofízis adenomám. Most meg tudnám írni, csak éppen bevállaltam egy pályázati munkát némi pénzért angolul. Szóval. Igen. Az utódok jelentős részét nem érdekli, pontosabban valószínűleg fogja őket érdekelni, vagy legalábbis egy részüket, amikor már 50-60 évesek lesznek, akkor fog eszünkbe jutni, hogy milyen érdekes felmenőink voltak. És akkor fog eszükbe jutni, amikor már nem, vagy alig lesz olyan, akitől kérdezni lehet az elhunyt öreg családtagokról. Akik még emlékeznek sok mindenre, de elviszik magukkal a sírba ezeket az emlékeket, ha csak le nem írják. Úgyhogy valószínűleg minden generációban elő fog fordulni azért 1-2 ember, akit azért érdekelni fog. Csak lehet, hogy annyira idősödő korában kezdi komolyabban érdekelni, hogy már nem nagyon lesz kitől kérdezni. Ott lesz egy csomó kép, vagy rá van írva a hátára valami vagy nem, és ő már nem nagyon fogja tudni összetenni, hogy ki kinek a kicsodája. Ebből az a tanulság, hogy rá kell írni minden egyes képre, hogy kit ábrázol, mikor készült, hol, ki fotózta.
-Én nagyon szívesen foglalkoznék ezzel a témával, hogyha az segítség lenne, hogy mondjuk így akár ilyen beszélgetések formájában…fölvesszük, lediktáltatjuk a géppel, és utána csak ellenőrizni kell hogy minden stimmel-e.. Szerintem nagyon izgalmas lenne. Én nagyon szeretem a fényképeket. Szóval, hogy. És nagyon rossz úton van és a történet és a történeteket hozzá nagyon jó lenne, hogyha meg tudnánk őrizni tehát, hogyha én ebben tudok segíteni, akkor …..
-Több száz kép van. És nincs igazán földolgozva. A laptopon meg tudom mutatni, azért hoztam el.
-Van még egy kis időnk?
-Jó, úgyhogy a legjobb, ha mutogatom, de akkor úgy kéne, hogy Te is lássad.
-Szerintem odaülök melléd!
-És akkor meg tudom mutatni, hogy hogy mentettem el. Így van, hogy családi. Hát itt az apai családom egyik ága van az Allaga Boros Csapodi és így az Allaga családfa Csapodi Palitól. Családi anyagok, Margitka néni az az én nagymamám volt. Vannak mindenféle alkönyvtárak.
-Csapodi Vera is a család…?
– Igen Csapodi Vera néni nekem rokonom volt. Ő volt a leghíresebb növény rajzoló, festő. Igen.
-És ő róla készült monográfia egyébként?
-Nem tudunk róla, ő készítette az Iconographia-t, megrajzolta benne az összes növényfajt, amely vadon előfordul a Kárpát-medencében. Apám látogatta Vera nénit még öreg korában is többször.
És akkor itt mondjuk a saját fiam meg feleségemnek is van külön könyvtára, de…
– Az ő történetüket is megpróbálod segíteni felgöngyölíteni?
-A családi régiben vannak, Autók a családban például és ami itt, ami autó volt a családban, de hát itt ugye a Klösz György elég tehetős volt, úgyhogy az ő fia ilyen autóval járt (küllős kerekű, 1910) Például ez egy Mercedes.
-Azta. És ezek egyébként milyen felbontásban vannak beszkennelve? Ezt meg tudod nézni, milyen, amik az adataik.
-Hát nem tudom, de ennyire nagyítható azért szóval…. Ez volt a De Dijon Bouton, 1912- ben vásárolta a dédapám ezt az autót. Ez egy francia autó lehetett. A kocsiban ül itt a dédanyám Jurány Frida néni, itt a nagymamám kislány korában, Klösz Ida. Ez meg világos kabátban Klösz Pál a dédapám, aki a Klösz Györgynek a fia volt.
-És Ő a sofőr, mellette ki van?
-Nem tudom, hogy az az ember sofőr vagy kicsoda, nem ismerem, de a kormánynál a dédapám ült az úton. Ez, amikor Konstantinápolyba indult a versenyen a De Dijon Bouton kocsiban ott van a dédapám mögötte a dédanyám. És akkor ketten voltak még mellette, mert…
Ez a mi Trabantunk és a 3 kis gyerekünk, segített lemosni.
Ez egy DKV nagyapámnak az utolsó autója a Rákosi időkig. Ezt is gondolom elkobozták tőlük. Ez egy Opel teherautója volt a dédapámnak, azt meg besorozták 42-ben, és kivitték a Don kanyarba és a sofőr is ott halt meg, meg a kocsi, a kocsi se jött vissza soha. Ez a DKV belülről ilyen, kilincses váltója volt, mint a Trabantnak.
Ez a mostani autónk.
Ez egy Minerva. Mindenről van kép.
-Ez itt csak így a fotóalbumból, így beszkennelve?
-Igen. Küllős kerekű Minerva a János hegyen 1925-ben.
–És ezeknek egyébként megvan a negatívja, tehát ezeknek a kocsis képeknek?
-Nincs, nincs meg a negatívja. Ez a dédapámnak a megújított jogosítványa 1925-ből, igen azt hiszem, de bele van írva, hogy 1910-ben szerezte az eredeti jogosítványát. Úgy van beírva, hogy egy gyártulajdonos, hát nem egészen gyártulajdonos, de mindegy, nyomda tulajdonos volt. Ez a konstantinápolyi túraút, amit a Királyi Magyar Automobil Club szervezett 1912-ben. A dédapám, Klösz Pál a feleségével, Jurány Fridával is részt vett rajta, egy kölcsön kapott De Dion Bouton autóval. Ja és a balkánon nem volt aszfaltút akkoriban. Kikövezett szilárd út csak ott volt, ahol a Római Birodalom épített rabszolgákkal 2000 éve.
-Ki kellett szállni a kocsiból, hogy felmenjen a meredeken?
-Igen ez a Sipka szoros Bulgária közepén, amit át kellett hágni ezekkel a küllős kerekű autókkal.
-Akkor ez mégiscsak sport volt az autókázás, hogyha nem ment föl a hegyre.
-Ez Isztambul (akkor még Konstantinápoly volt) előtt, Csataldzsánál az Ergene folyón átkelés, a folyón nem volt híd, és akkor így mentek át, gázlón.
Szóval igen. Itt a nagyapám. A nagyapám bátyja, itt a nagynéném itt az édesanyám. Tehát ezek is itt ilyen rokonok. Ez a nagymamám. Ez az anyai nagymamám, a Klösz Ida. Ez a nagyapám, egy Magyarországon gyártott Mág autóval 1925-ben a János hegyen.
Az ilyen kis elegáns kocsi.
Ez a nagyapám bátyja az ifjabb Köhler István, Stefán Köhlernek, SK-nak van odaírva, ez egy amerikai Hupmobile autó volt, amiből összesen 3-at hoztak be Magyarországra és ez az egyik. Ez végig szolgálta az 1. világháborút az olasz fronton. És utána megőrizte a nagyapám bátyja és végül nagy pénzért se volt hajlandó eladni, pedig nagyon sokat fizettek volna érte. Évtizedekkel később is működőképes volt, majd a Rákosi időkben elkobozták a családtól és kohóban beolvasztották ócskavasnak, ahelyett, hogy legalább múzeumba vitték volna, ha már erőszakkal elvették a szocialisták a családtól legalább múzeumba vitték volna, de hát ennyi sütni valójuk nem volt, úgyhogy ez egy kultúrtörténeti érték lett volna, vagy nem tudom mi, technikatörténeti. De ócskavas lett belőle, szocialista ócskavas. Ez ugyanaz a kocsi szemből. Ja ez volt az 1. autó Magyarországon, amit önindítóval be lehetett indítani. Azért kurbli még mindig volt rajta, de az összes többit csak kurblival lehetett. Most ez megint a Minerva, az hogy ilyenek vannak az édesanyám kislányként ül a nagyapám Nashében, ez egy amerikai autó.
És ez eleve már egy olyan album, amiben csak az autók vannak, és ezt ki állította össze?
Hát én gyűjtöttem össze különböző helyekről, így hogy autók a családban beszkennelve. És akkor családi régi könyvtárban a Jurány család., másikban a Jánossy család. Na, ennek külön története van. Régi igen, visszamegyek idáig, és akkor itt van mondjuk az apai nagyapám. Kérdezted, hogy van kép róla? Hát igen, még ilyen 1. világháborús felvétel is van. Amit a netről szedtem – ez volt az apai nagyapám, Jánossy Dénes Antal, aki a Collegium Hungaricum igazgató helyettese volt Bécsben. Meg a saját édesapám, Jánossy Dénes Iván, aki már szintén 18 éve meghalt. Ő geológus nemzedékeket tanított az egyetemen, címzetes egyetemi tanár volt, az ELTE-n oktatott, és ez meg megint a nagyapám, az apai nagyapám. Ő is. Apám-Anyám. Akkor itt van ez a Jánossy házassági anyakönyvi kivonat 1849-ből. Jánossy Antal az ükanyámat, Allaga Máriát feleségül veszi. Úgyhogy régi családi. Koberausch Tóbiás, egy gyászjelentés 1902-ből, benne Boros Margitka. Ez volt az én apai nagymamám, csak akkor még kislány volt. Ez például az 1901-es családi fénykép a Scherer családról. Itt a Scherer Antal meg Timpauer Katalin, ők az ükszüleim. Scherer Antal gabonakereskedő volt és gazdag bajai polgár, 3 vízimalma volt a Dunán lehorgonyozva, tudod azok a régi vízimalmok. És akkor Ő a Jánossy Mihály Máté dédapám, akiről ez az egyetlen fénykép maradt fönn. Ő meg az apai nagyapám az ő kisfia, az ő felesége, meg a Scherer Anna ennek a házaspárnak a legidősebb lánya. Több Scherer van. Persze Scherer fiúk is meg Scherer lányok is, hatan voltak testvérek a dédanyámék. Ez a Bella néni ez a Katinka néni. Ez Nikolaus Jenő, Bella néni férje. A fia volt Béla. Én a Béla bácsit ismertem, meg látogattam, süket volt, mint az ágyú, de nagyon jó Monarchiabeli anekdotákat tudott, nagyon szerettem vele beszélgetni, csak egy óra után már nem volt hangom, úgy kellett kiabálni vele, hogy meghallja, amit mondok, vagy kérdezek. És akkor? Régi fotók.
Ez hatalmas adag. Ezt mióta gyűjtöd, mióta rakosgatod ezeket a dokumentumokat?
Nem tudom. 10-15 éve. Allaga családfa igen itt, ezt most kaptam 2 hónapja az Allaga családfát, és akkor ezen megtaláltam az ükanyámat, akiről nem tudtam itt valahol megtaláltam itt a Margit és itt a Mária. Egyik a dédanyám, másik az ükanyám volt. Na mindegy. És akkor? És akkor itt tovább, aztán a Jurány család, akikről meséltem. Jurány Walter, na így
maradt meg Jurány Károly szépapámról egy ilyen kép, ami most az ágyneműtartóban van. Ez volt ez itt az ükanyám. Ez egy Klösz György felvétel, amin a dédanyám van kislány korában körülbelül 5 évesen, 1878 Klösz György Budapest. És ez most került elő egy rokonnál, abból az albumból, amiben legalább 40 eredeti Klösz György felvétel van, de nekem csak ez az egy van most beszkennelve belőle. Akkor itt vannak Jurány Vilmos gyerekei. Ez így megvan, egy 1880-as felvétel. Itt van a dédanyám. A legidősebb bátyjuk, Jurány Gusztáv református lelkész volt. Amerikában is volt lelkész évekig az Amerikában élő magyaroknak a lelkésze volt, aztán kirendelték a mai Szerbia területére a szórvány sváb és magyarok lelkészeként, ott halt meg. Végül is délvidéki magyar lelkészként.
-És ők a gyerekei?
-Nem ezek nyolcan mind testvérek, csak egy nem nőtt föl, meghalt kiskorában. Ez a Rudi bácsi. Ez a Frigyes. Ez a Henrik. A Henrik leszármazottaival jóban vagyunk, most is tartjuk a kapcsolatot. Ez a Károly bácsi, akinek egy szem fia volt és esett az 1. világháborúban. Azoknak nincs tovább utódjuk. Ez a Berta, aki 31 évesen, fiatalon meghalt és akkor az ő édesanyjuk odaköltözött a Berta lakásába, hogy a 3 kisgyerekét felnevelje nagymamaként, úgyhogy így került aztán Eszéken születve Bécs mellé. Ő az Ottó, aki kiment Amerikába szerencsét próbálni, hogy ott milyen jól lehet keresni és pár hét múlva lelőtték valahol az utcán vagy nem tudom hol. Úgyhogy. Elég hamar nem lett szerencséje szegénynek, de hát ez ilyen. Ja….
-És amikor mondjuk mostanában, ha van családi összejövetel, ezeket elő szoktátok venni? Mondjuk így, akár a számítógépen keresztül, hogyha valaki bizonytalan, hogy tudja-e hogy kiről van szó? Mi történik?
-Itt a Jurány Vilmos meg a felesége, Reichenstein Leonóra ez volt nagymamaként, aki odaköltözött a meghalt lánya családjához, fölnevelni a 3 unokáját. Jurány Vilmos volt a Franklin Társulatnak az igazgatója és a Heckenast Gyulának az üzlettársa. Így azért ezekre ráírtam, hogy hol született, mikor született, mikor halt meg. Ez azért rajta van. És akkor ez volt a Jurány család, akkor a Klösz család, a Klösz György fotók. Klösz Györgyről van 2 emléktábla kirakva, az egyik a Ferenciek tere metróállomáson, a Nagyvárad tér irányába menő metró csövében a falon. Most felújították és visszatették a bronz táblát, úgyhogy becsületükre váljék, a másik meg a Kossuth Lajos utca 1. kapualjában bent balra van a Klösz Györgyről ez. Ez az emléktábla, ezt volt szerencsém személyesen fölavatni.
-Az Ő műtermét, azt nem próbálták meg rekonstruálni, vagy visszaállítani vagy nem készült, vagy nem kerültek elő képek róla, hogy milyen volt?
A műtermét nem állították helyre. Ez Klösz Györgyről készült fénykép, önarckép. Ez a monográfiája, a Lugosi Lugo László monográfia megjelenése után került csak elő, de ebből az életkorából ez az egyetlen fennmaradt kép Klösz Györgyről, magáról. De ez nem került bele például a monográfiába, mert akkor még nem ismerték, csak fiatalkori meg öregkori képe.
-És akkor ez hol van, úgy értem, maga a papírkép? Honnan került elő utána?
-Hát ez valami közgyűjteményben van szerintem és én a neten találtam. És onnan vágtam ki. Ez a sírja, amit most felújítottak, úgyhogy most 2023 szeptember 14-én kell beszéljek egy kicsit a családról a kerepesi temetőben a Klösz György sírjánál, mert most július 04.-én volt halálának 110. évfordulója. Egy hónap múlva. Nagyszüleim. Na ez például, a nagyanyámnak az állatkerti éves belépője 1913-ból, 10 koronába került. Ez az előlapja, nagyanyám 13 éves fényképével. Fővárosi Állatkert dombor pecsét rajta. Ez a kitüntetés, amit kapott a Konstantinnápolyi út után a dédapám, Klösz Pál. Itt ahogy én leleplezem a kapualjban a Klösz Györgynek az emléktábláját, az ott van most is. Ez például az Operaházban lévő Klösz György fotó, de annyira le van ragasztva, hogy Kloes G én tudom, hogy az a Klösz György, mert a Heidnek, a Dr. Heidnek volt az üzlettársa, egy ideig üzlettársa. És aztán Heid ment Bécsbe fotoműtermet nyitni és akkortól kezdve Klösz György önállósította magát, de ezt tudom, de ennyire le van ragasztva? Úgyhogy az operában se tudják, szerintem hogy van egy eredetijük, eredeti Klösz György fotójuk.
-Katalógus szám.
-Az. De miért ragasztották rá. A névbe? Na mindegy. Szóval így vannak elmentve ezek, akkor Klösz György képek, a legtöbb. Hát ebben van a legtöbb, de itt is van az ükanyámról felvétel, ami most került elő a pincéből.
-És amikor így előkerül, akkor mindjárt elkezded feldolgozni, hogy tudod, hogy hova tedd?
-Igen általában be szoktam szkennelni, itt is egy 1. világháborús kép. Ezen nagyapám bátyja egy 1. világháborús repülőgéppel, dupla fedeles. Hát akkor még pár éve volt csak repülőgépkészítés, meg repülés egyáltalán. Talán 5 évvel előbb repült az 1. repülő a világon és akkor az orosz fronton már ilyen repülőkkel harcoltak. Egy ilyen repülő ki van állítva, a bécsi technikai múzeum legfelső emeletén ebből, de összesen készült belőle azt hiszem, huszonhat darab, sok ott zuhant le a fronton. Ez a nagyapám Köhler László gépészmérnök hallgatóként, szintén az orosz fronton, őt ugye gépészmérnök hallgatóként repülőgép szerelőként alkalmazták, ezért nem kint volt a lövészárokban, legalább így túlélte. Jó, ez egy tűzifecskendő, amit a dédapám készített. Ez a Köhler István a dédapám. Szóval ilyen tüzifecskendőket lehet találni egy párat itt az országban. Ezek azért érdekes képek, mert a nagyapám egyszer repülőgép szerencsétlenséget szenvedett és túlélte, az anyai nagyapám. Itt az öreg Köhler Istvánnal a tűzifecskendő gyáros, meg a nagyapám, a fia meg a nagybátyám az Ő fia. Meg az ő fia, aki most már majdnem 80 éves bácsi és Kanadában él. Ő fotós volt egész életében, a torontói Globe and Mail napilap fotóriportere. Most Kölley Tibor.
Az egyik daugerrotípia ez. Ő Rausch Ilona, az én anyai nagyapámnak az édesanyja, tehát dédanyám, meg a húga Rausch Sarolta. Ez ugyanaz, így megvan. Mondom az ágyneműtartóban, mert most nem szabad kitenni a falra, mert van, aki nem szereti, ha idegenek vannak a falon…
-Jaj de szép! Hát ez két kislányról szól.
-És itt ugyanaz a kislány, ők is, a kislány hetvennégy évvel később így nézett ki, ez a dédanyám a halála előtt 4 évvel. És Ő a dédapám, jó öregen, ez Köhler István tüzifecskendő gyáros volt.
xxx
Gizinek! Szeretettel gyémánt menyegzőnk emlékére Pista és Ilonka! 1945
Ők ugyanez a házaspár csak 10 évvel korábban, akkor még jobban néztek ki, de megöregedtek. Ja és ez meg, igen ő Rausch Péter szépapám, akiről ilyen festmény maradt fönn.
-Hogy ezt ki festette az jellemző, kiderül a szövegből?
-Kiderül! Kiderül a szövegből ezt valamelyik gyereke festette. Aki, különben festő is volt. Rausch Péter 1784 augusztus 25.-én született, és 1858-ban halt meg. És akkor ezerkilencszáztízben Pesten az a Bruder Jóska??? a Jóska testvére az. Szóval akkor lehet hogy az unokája festette?
-Ő van a képen?
Rausch Ferenc, Pétert fia van a fényképen. Jó lenne ez a folyamat, Rausch Aladár volt az egyszem fia. Rausch Ferenc lánya volt a dédanyám Rausch Ilona, aki a daugerrotípián volt a baloldali kislány. A festményen lévő Rausch Péternek Ferenc volt a fia.
-De gyönyörű ez a kép is.
Rausch Ferenc meg felesége, Kiefer Józsa.???
Ő meg a dédanyám húga, Rausch Vilma, aki kétszer is megözvegyült életében és nem volt senkitől gyereke, de a 2. férje volt az a Szentgáli Antal, aki a transzszibériai vasutat építette és nagyon boldog házasságban éltek.
Rausch Ferenc igen ez a dédapám meg a dédanyám, ők a kerepesi úton vannak eltemetve, csak egész hátul a hátsó falnál egy kriptába.
Lányuk Vilma először özvegy Girgl Ernőné, másodszor meg Szentgáli Antalné volt.
-Ezeket te írtad rá?
-Nem ez az anyai nagyapámnak az írása. Ismerem az írását. Szép írás. El van téve azért sok minden a Klösz-Köhler képek között is….
– Ebben van egy ilyen teljes áttekintő mondjuk, hogy az összes ükapádat, mert most épp tényleg annyi minden elhangzott már így anyai ükapja anya ükanya. Tehát, hogy nagyon fel van családfákkal göngyölítve a történet,
-Igen tehát itt vannak a családfák, és most külön gyűjtöttem a Szentgáli Antal féle dolgokat, mert azt kutatja valaki és akkor annak elküldtem az összeset beszkennelve. Ez a Rausch Vilma milyen helyes lány volt, aki az előbb ott a szüleivel volt már idősebb korában, és ez Vilmának a saját keze írása. Szentgáli Antal levelezőlapot írt Csitából, Szibériából. Itt nagy jókedvében viccelődik az 1909-ben Szibériából írt levlapon. Ez a Szentgáli Antalnak a naplója. Különben eszméletlen dolgok kerültek elő. A 1913-as Szentgáli Antal naplóban olyanok vannak, hogy ő Baján látogatja az apai családomat, az Allaga családot például, többször volt látogatóban náluk meg nagyon jóban voltak, aztán később a dédunokája vette feleségül anyámat a Szentgáli Toncsi bácsinak a családjából és ezek ismerték, meg jóban voltak, a 2 család már akkor 1913-ban! Ilyen bizonyítékok előkerültek.
És nagyon sok érdekesség van itt, Köhler, Rausch családfák. Igen. És jó néhány ükszülőről is van kép.
-És ennek a 2 anyagnak meg dokumentum gyűjteménynek, van tartalék mentése valahol, hogyha bármi történik a gépeddel, akkor erről….
-Igen külső merevlemezen el van… akkor ez a Köhler Feri bácsi, aki katolikus pap volt és megmentett háromezer nyolcszáz zsidót a deportálástól.
-Milyen szép ember!
-Már majdnem a halála előtti utolsó kép talán, vagy utolsó előtti.
-És Ő hol élt?
-Őt kimenekítették Franciaországba, úgyhogy nem is akart elmenni. A nyilasok égen-földön keresték, ki akarták végezni, aztán a szocik akarták…. lecsaptak rá, hogy elvigyék, mint Wallenberget, az oroszok, a nagy zsidó mentőket az oroszok vitték el börtönbe aztán. Szóval, nem… hát a történelem az valami teljesen őrült dolgokat produkál és lecsaptak rá, csak nem volt otthon, attól kezdve az oroszok elől bujkált, vagy a szocialisták elől. Végül is úgy csempészték ki egy francia diplomáciai autóval, pokrócokkal letakarva ezerkilencszáznegyvenhétben a határon, hogy nem vették észre, hogy ott embert visznek.
– És ezt a történetet honnan tudod?
– …Nem tudom… Valószínűleg Feri bácsi öccsétől, az én anyai nagyapámtól Kölley Lászlótól.
-Mert hogy érdekes, hogy megint az van, hogy van egy kép, amihez tartozik egy…
-De ezt talán tudom, ez talán a nagyapám élettörténetéből tudom, amit írógéppel leírt anyám, azt hiszem abból …
-Hogy ezt ő elmesélte. És akkor onnan van meg.
-Na ez a. A Köhler Ferenc a története. Azt én összegyűjtöttem, mindenféle dokumentumot és az Országos Levéltárnak oda ajándékoztam és az ottani holokauszt kutató részben kutatható vagy nézhető. Most éppen a II. kerület hajlandóságot mutat arra, hogy emléktáblát avasson neki. A Trombitás utca 10.-ben lakott, ott a Nyúl utcánál ifjúkorában, most küldtek nekem egy hosszú listát, hogy miket szerezzek be, hogy az ott lakóknak egyenkénti aláírását, hogy hozzájárulnak, hogy a házfalukra kitegyenek egy emléktáblát, meg mindenféle ilyeneket. Én most nem érek rá, de majd lezajlik ez a mostani munkám. Akkor talán nekiállok, hogy legyen neki is egy emléktáblája.
És akkor előbb Köhler család, aztán a régi Jánossy. Vagy ha nem tudom, kiderítem. Jánossy Kastély, Jánossy Antal. Igen.
Vannak ilyen célzottan összetett anyagok, az öcsém lánya nagyon akart valami nemesi felmenőket bizonygatni és akkor neki összeszedtem: Jánossy család röviden. Leírtam, hogy ki kinek a kicsodája. Hogy Jánossy Pál Fajszon 1750-ben született, id. Jánosi Antal 1785-ben. Antal fia Antal ükapám volt az, aki az Allaga Máriát vette feleségül. És a Mihály Máté dédapám és a Dénes Antal nagyapám és az apám, Jánossy Dénes Iván és aztán én is, akkor itt a gyerekeink. Unokák dédunokák már, mint hogy ők a mi unokáink már az a 7.
Idáig összeírtam az öcsém lányának. És van egy nemesi megerősítő levél, amit lefordíttattam. Persze latinul van 1631-ből, azt lefordította egy levéltáros, akihez a Prohászka Gimnázium latin tanárán keresztül jutottam, nem tudom, hogy hívják. Mindegy, egy nagyon szimpatikus ember. Bednárik János, és akkor lefordították a nemesi levelet nekem pár ezer forintért magyarra. Jánossy Dénes és Tibor, Tibor és családja. Ezt meg a Jánossy családból azért gyűjtöttem össze, hogy odaadjam ajándékba az egyik frissen nősült unokájának nászajándékba. És akkor ezt adtam oda neki egy pendrive-on. Hogy lássa, hogy kik a felmenői. Hogy aztán mit csinál vele? Ezt nem tudom, de ott van nála. Mert ugye én még itt ezt a Scherer Anna nénit, aki az előbbi 1901-es képen még fiatalasszony volt ez már 1956, ezen öreg. Ezen itt vagyok, ez vagyok én és akkor így unokatestvérem Zsuzska, aki már idősebb volt, meg apám bátyjának, Tibornak másik lánya, Klári. Jánossy Tibor a János Kórház, Szülészet, Nőgyógyászati osztályát vezette osztályvezető főorvosként. A Jánossy Tiborra még az idősebb asszisztensek emlékeznek, ő meg az én egyik öcsém, Gábor. „Démamával”, özvegy Jánossy Mihályné Scherer Annával lefotózva.
Vannak ilyen célzottan összeszedett csoportok, ezt egy rokonnak gyűjtöttem ki. Itt a Collegium Hungarikum előtt. Előtte áll itt a nagyapám 1931-ben, és akkor itt a Collegium Hungaricum igazgatója, Jánossy Dénes Antal volt az igazgatóhelyettese, ez a Lábán Antal igazgató, fiatalon meghalt. Itt még, hogy kik vannak ott Angyal Dávid meg nem tudom ki. Na mindegy. Szóval valami, amit csak elő került, próbáltam összegyűjteni. Ez a Jánossy kastély Cserhátsurányban, nagyon szép darab, különben 4 sarkán ilyen hagymakupolás, fazsindelyes szuper jól néz ki. Csak nem a miénk, de nem is tudnánk fenntartani azt. Igen. Na csak így bele-bele mutogatok. Ezt már mutattam.
-És ami mondjuk papír képben van, azok jó része albumként össze van rendezve?
– Kartondobozokban van. Igen és itt. De most vissza kéne menni nem tudom hova. És a Solt család a feleségem családja Solt-Katona. Abból nagyon kevés kép van nálam, a feleségem bátyjánál vannak meg az ő családjának a felmenői. Elmentve ott vannak meg főleg.
Én most csak ahhoz szoktam ragaszkodni, hogy minden évben legalább egy családi kép készüljön. Szóval a feleségem és a mi saját gyerekeinkről és unokáinkról együtt, és akkor az legalább évente egy kép. nagyobbik lányomnak itt még a pocakjában volt a 7. unokánk. Dóriék költöztek ide mellénk a Vásárhelyi Pál utcába, 2 házzal arrébb. Nekik van most két kisfiuk. Legnagyobb fiam, Gergely a feleségével. Ők ezzel a 4 gyerekkel laknak Budakalászon. És Dávidnak a felesége, ő pécsi lány, ők meg Pécsett laknak ezzel a kisfiúval. Most fognak összeházasodni július végén Andrisék. És akkor vannak még az ikrek, akik nálunk otthon vannak. Ő Balázs, az orvosira jár. És az ikertestvére Réka, aki nincs a képen, mert éppen Trentóben volt a trentói egyetemen pszichológus hallgatóként Erasmus-szal akkor, amikor ez a kép készült. Na itt a Réka, az ikrekből a második. Már csak ők ketten laknak otthon, az ikrek.
-Hát szép nagy családod van! Gratulálok!
-Köszönöm, ez nem verseny. Szoktam mondani. Na, így van elmentve nekem a sok régi fénykép, ez külső merev lemezen is megvan. Igen, külön vannak a családi fotók.
-És ilyenkor te szoktál fényképezni vagy ki a fényképzésben a felelős?
– Hát nem, most már Balázs szokott inkább. Ez az öcséméknél készült karácsonykor.
-Ő csinálta azokat a nagyon jó természetfotókat is ugye?
-Igen Balázs szokott, nagyon jó természetfotói vannak. Főleg madarakat fényképez, de rovarokat, virágokat is.
Igen, szeretem, bár ez már egy 8 évvel ezelőtti kép, itt van az édesanyám, aki most halt meg. De akkor még föl tudott menni gyalog a 3. emeletre. Ez a lakás a városmajori park mellett van az Ignotus utcában egy padlástér beépítés. Az egyik öcsém után a másik öcsém és itt vagyok én. És akkor itt többeknek a gyerekei, unokái. A fiatalabb öcsém családjának egy része, ők Franciaországban élnek, mert egy francia jogász sráchoz ment hozzá az öcsém kisebbik lánya. Három gyerekük van. Idősebb lánya és férje Torontóban élnek. Hannának a férje Zsámbékról Kanadába kiment családból van, Tömöry Antallal ott jöttek össze Kanadában. Nekik sajnos eddig még nincs gyerekük. És akkor itt a Dóri lányom, Gábor öcsémnek a legnagyobb lánya, neki is van már 3 gyereke, Egerben laknak.
Szia, jó tényleg most már nem folytatom. Ez a rakéta boróka a kertünkben a Vásárhelyi 16-ban. Most abbahagyom. Köszönöm abbahagyom, mert, muszáj nekem is menni.
-Hát nagyon örülök! Köszönöm szépen!
FELHÍVÁS! Keressük De Ponte József udvari fényképész fotográfiáit!!!
A Punktum Galériában jelenleg látható kiállításon bemutatásra kerülő női portréi mellett várjuk a családi, esemény, portré fényképek teljes korpuszát, amelyet szeretnénk minél teljesebben megismerni!
A Budakeszi Helytörténeti Gyűjtemény és Tájház és a Punktum Galéria közösségi kutatása indul, amelynek keretében szeretnénk minél teljesebb képet kapni a budakeszi műtermet működtető fotográfus De Ponte József munkájáról.
A képek datálásában is a közösség segítségét kérjük, hiszen az ismerős rokon születési éve esetleg az esküvők, keresztelők , egyéb kiemelt ünnepek alkalmával készült képek segítenek a fényképész műterem múltjának felgöngyölítésében, rekonstruálásában a helytörténeti kutatások izgalmas részletekkel egészülhetnének ki a fényképek által.
A képek gyűjtése és dokumentálása a Punktum Galéria korabeli stílusban berendezett műteremben kerül felvételre.
Az adatok és egyéb történeti információk hang és írott anyagainak gyűjtése szinten kezdetét veszi!
Közzététel a Múzeum Digitár Budakeszi Helytörténeti Gyűjtemény és Tájház gondozásában működő / PunktumGaléria fotótár felületén folyamatosan történik
Légy része a helytörténetnek!