2007-ben diplomáztam a Magyar Képzőművészeti Egyetem látványtervező szakán.

Szakmai önéletrajzom a honlapomon megtalálható: bodorkata.com

2020-ban jártam először a Punktum Galériában.
Ahogy beléptem a kapun, azonnal magával ragadott a hely hangulata, atmoszférája, Mátyus Kriszta, és az itt alkotó emberek lelkülete, szellemisége. Otthon éreztem magam, és tudtam, még dologom van itt.
Örömmel vettem részt az akkor megrendezésre kerülő őszi kiállításon, ami egy Janikovszky Éva felolvasóesttel volt egybekötve, és rendkívül jól sikerült.

Ezt követően Kriszta segítségével elindíthattam saját foglalkozásaimat, kurzusaimat a Punktumban, amelyeket nagy örömmel csinálok.

Számomra a tanítás első sorban arról szól, hogy egyénileg és személyre szabottan reflektálhassak a tanulókra, az ő világukon belül tudjam építeni, fejleszteni őket, megnyitni számukra lehetőségeket, utakat, amikre alkalmasnak látom őket.

Fontos számomra a tehetség gondozása, megfelelő irányba terelése, és az, hogy megtalálja minden tanuló az ő személyes, egyéni világát, formanyelvét.

Alapvetően felvételi előkészítő kurzusokat tartok művészeti középiskolákba, egyetemekre gyerekeknek, kamaszoknak és tiniknek, így a fő profil az, hogy annak megfelelő szintet érhessünk el a közös munka során, ami a felvételin követelmény. 10 éve tartok ilyen jellegű felkészítő kurzusokat, eddig szerencsére rengeteg sikeres felvételi vizsgát tudhatunk magunk mögött.

Örömmel tanítok rajzot, illetve szakmai kurzus témàban pedig színházi látványtervezést.

Másik profil a gyerekfoglalkozás, ahol játékos, kreatív és kötetlen módon ismerkedhetnek meg a gyerekek a bábszínház világával, meséken keresztül, a képzőművészet eszközeivel.

Jelenlegi foglalkozásaim a Punktumban:

Keddenként du. 17:30-18:00-ig: Fessünk színházat foglalkozás 8-12 éves gyerekeknek.

Csütörtökönként du. 15:30-17:00-ig: Rajz előkészítő felsősöknek ( 10-15 éveseknek ).

Péntekenként du. 16:30-18:30-ig: Rajz előkészítő középiskolásoknak, és egyetemre felvételizőknek.

Lehetőség van egyéni órákra is szakmai felkészítő kurzus keretében, előzetes egyeztetés alapján.

A Punktumban zajló kreatív projektek, amikben részt veszek:

Bábalakulat projekt.

Kékmadár Műhely.

foto Lapos László

Együttműködések a Punktummal

Nyílt nap

Most vasárnap Nyílt Nap a Punktumban!Szeretettel várunk 11 óráról késő délutánig!

Tovább...