Nincs hétköznapibb látvány egy fűszálnál. Annyira egyszerű, hogy észre sem vesszük. Pedig ha megfigyeljük, láthatjuk ahogyan megcsillan rajta a fény, mikor az égre mutatva hajladozik a szélben, jeleket írva a végteleségbe. 

Évekig szemeztem a Főútról A Punktum Galériával, mígnem 2021 tavaszán bementem és egyből megtetszett a hely és a kisugárzása. Kriszta barátságos és érdeklődő volt a festményeim iránt is. Éreztem, hogy szeretnék itt egy önálló tárlatot, ami létre is jött 2021 decemberében. Azóta otthonosan mozgok itt és sok szálon kötődöm a galériához.

Arra a viszonylag önálló és érettebb festészeti formanyelvre, amit a mai napig követek 2008-ban leltem. Festményeim klasszikus technikával készülnek. A híg olajfestéket ecsettel viszem a vászonra. Célom, hogy képeimet azon a vékony határvonalon tartsam, ami elválasztja az absztrakt képet a látványszerű tájképtől.  Festményeim elképzelt tájképek, melyek a nagyon távoli elmosódott látványból és a szemünk előtt lévő éles fűszálakból állnak, amelyek mintha, minket rejtenének el. „Az ég nem a csillagoknál kezdődik, hanem a fűszálak hegyénél” – írja Jókai Mór. Ezeket szimbólumoknak is tekinthetjük. Az ég a megfoghatatlan transzcendens világ, a föld pedig a látható emberi környezet. A kettőt kötik össze a fűszálak, úgy, ahogyan az ember tekint gondolataiban, imádságaiban Isten felé a földről. 

C.V.

1979-ben születtem Sopronban. 2011 óta Budakeszin élek. 
I.  Diploma: 2005. Berzsenyi Dániel Főiskola: rajztanár, Szombathely 
II. Diploma: 2008. Moholy- Nagy Művészeti Egyetem: vizuális kommunikáció és környezetkultúra tanár, Budapest
III. Diploma 2020. ELTE SEK ének tanár MA, Szombathely 

2012 óta vagyok tagja a MAOE festőművész szakosztályának. (Magyar Alkotóművészek Országos Egyesülete) 2014 óta vagyok tagja a MAKISZ festőművész szakosztályának. (Magyar Képző és Iparművészek Szövetsége) 20

2008-óta tanítok rajzot és éneket egy általános iskolában. 2020 óta vagyok óraadó a Soproni Egyetemen, az Alkalmazott Művészeti Intézetében. Tárgyábrázolást tanítok a formatervező és tervezőgrafika szakos hallgatóknak.

Fontosabb egyéni kiállítások: 

2009. Budapest, „Helyek“, Scheffer Galéria – Budapest, Újbuda Galéria 
2011. Zalaegerszeg, Városi Kiállítóterem 
2013. Budapest, „Töredékek“ Marczibányi Téri M.K. 
2015. Vászoly, Vászolyi Galéria 
2015. Budakeszi, Erkel Ferenc Műv.Közp. ,,Átlépni a tájon” 
2016. Budapest, Klebelsberg Kultúrkúria ,,Átlépni a tájon” 
2017. Sopron, Fabricius Galéria ,, Ürességgel telve ”
2021. Budakeszi, Punktum Galéria: „Belső tájakon”
2022. Budapest,  Klebelsberg Kultúrkúria: „Belső tájainkon” közös kiállításunk édesapámmal Kovács-Gombos Gáborral

https://www.facebook.com/people/D%C3%A1vid-Kov%C3%A1cs-Gombos/100008463523347/

https://www.instagram.com/kgdavidart/