Mátyus Krisztával közösen találtuk ki az Ex Librist. Az adta az ötletet, hogy mindketten nagyon szeretjük a szépirodalmat és elképzeltünk egy csoportot, ahol ez a szenvedély a közös pont.
Az Ex Libris egy rendszeres (2 hetente egy alkalom) nyitott délutáni csoport volt. Körülbelül hat alkalmat ért meg, az érdeklődők egyéb elfoglaltságai és valószínűleg nekünk szervezőknek egyéb elfoglaltságaink miatt elsikkadt. Ám bármikor feltámasztható. A kedv és az irányultság továbbra is megvan bennünk.
Nem készültünk előre meghatározott tematikával, meghagytuk a résztvevők és magunk számára a szabad gondolatáramlást és igényfelvetést. Elég hamar megállapodtunk annyiban, hogy prózával foglalkozunk és most inkább a kortárs művek felé fordulunk.
A koncepciónk az volt, hogy közösen választunk egy regényt/ könyvet, következő alkalomra elolvassuk és mindenkinek teret adunk a történet kapcsán benne megfogalmazódott gondolatok, érzések kifejezésére.
Egyébként hamar beigazolódott, hogy a Galéria otthonossága, a kölcsönös nyitottság egymás felé és az összefogó szépirodalmi érdeklődés megteremtették azt a közeget, amiben ez a csoport/ klub jól tud működni.
Ha jól emlékszem, az első két alkalmon csupán hárman voltunk (ki volt az az okos anyuka??) Ott főként szabadon beszélgettünk arról, hogy ki mire kíváncsi, ki milyen könyvet ajánl elolvasásra (pl. A kitömött barbár, amivel még máig adós vagyok magamnak).
Végül egy könyvet tűztünk ki elolvasásra: Murakami 1Q84 című trilógiáját. Abból a szempontból jó választás volt, hogy rengeteg vonatkozása van, hónapokig is lehetne beszélgetni róla. (japán kultúra, férfi/nő, valóság/fikció, cselekvés/passzivitás, test/lélek, kiszolgáltatottság/uralom, hit, erőszak, művészet; írás, zene, harcművészet) Abból a szempontból viszont nem volt túl életszerű a választás, hogy ez a mű közel 1000 oldal, nem reális, hogy 2 hét alatt mindenki el tudja olvasni, munka és családi élet mellett. A cél pedig pont az intellektuális élmény, nem pedig a frusztráció, ami abból ered, hogy a klubtagoknak még egy nehéz feladata van a többi mellé, amelyek a mindennapjaikat strukturálják.
Tanulság még, hogy komolyabban kell moderálni, hogy mindenki szóhoz jusson.
A legnépesebb ülésünkön hatan vagy heten voltunk jelen. Igazán pezsgő és izgalmas élmény volt. Ebből gondolom főként, hogy folytatnunk kéne ezt a gondolat- műhelyt.
Javaslat 1: Ha valaki nagyon magához ragadja a szót, de csak ismétli önmagát, akkor segíteni kell olyan kérdésekkel, amelyek más perspektívában világíthatják meg a kérdést az ő számára is ( pl:„Téged miért dühít annyira ez a vonás a történetben, adott szereplőben?”, vagy meg kell nyitni a beszélgetést a közösség felé :”Nektek mi erről a véleményetek? Ti is így és így látjátok?”
Javaslat 2: Folytassuk. Két hetenként egy délután, nyílt csoporttal és jóval rövidebb művekkel kezdjük.
Tematika legyen-e?
Én nem ragaszkodom hozzá, de most hogy így belegondolok azzal könnyebb embereket megszólítani, ha van egy Cím, néhány hívó szó, egy érdekes téma
Kortárs legyen?
Ha igen: Miért? Mi a jó benne? Fontos-e a kortárs szerző kulturális háttere? Mi egy kortárs kontextusa? Szükség van-e egyáltalán kontextusra (mondjuk Tarr Sándornak vagy Hajnóczy Péternek szüksége van/volt társadalmi, irodalmi kontextusra?
Női irodalom: Van-e egyáltalán ennek a kategóriának a művészeten keresnivalója?
Ha igen (szerintem nem, de ez szubjektív vélemény): Nő férfiszemmel, Nő női szemmel, Férfi női szemmel- ezekhez is kereshetünk olvasnivalót
Trauma irodalom: Van-e ilyen? Ha igen: Miért olyan népszerű ez pont most? Ezek mítoszok, ideológiák produktumai vagy személyes művészet esetleg terápia eredményei, esetleg ez mind együtt?