Interjú Mátyus Krisztával, a Punktum alapítójával

Dalotti Márk kérdezte Mátyus Krisztát, a Punktum Galéria vezetőjét. A beszélgetés apropóját a Budakeszi Közösségi Térkép nevű projekt adta, mely Márk ötlete, s egyben diplomamunkájának alapja. Az interjút Márk jóváhagyásával publikáljuk. 

– Kérlek pár szóban így mutatkozz be!

– Mátyus Kriszta vagyok, a Punktum Galériát vezetem Budakeszin. Bölcsész diplomám van, kommunikációt és művészettudományt tanultam Pécsett. Egyébként fotográfus vagyok, és nagyon elkötelezett a kortárs művészek iránt. Jelenleg a Debreceni Egyetemen alkalmazott muzeológiát tanulok (szentendrei kihelyezett tagozaton), és igyekszem minél több tudást szerezni a fenntarthatóságról is, tanulok a Green Brands Academy-n. Így talán még szakszerűbben tudok majd segíteni az itteni művészeti közösségnek. Van négy gyerekem, Budakeszin élünk.

– Mióta éltek Budakeszin?

– 2005 óta.

– Miért költöztetek ide?

– A párommal mindketten lakótelepen nőttünk föl. Ő Miskolcon, én Csepelen. Az egyik lehetőségünk az volt, hogy Csepelen éljünk tovább, de a párom azt mondta, nem szeretné az “Alföldet” nézegetni egész életében, szeretett volna valahol a Budai-hegységben, hegyvidékes területen élni. Körülnéztünk először Pátyon, majd Budakeszin, és végül itt vettünk egy telket. Ez még a nagy beköltözési bumm előtt volt, és nagy mázlink volt, hogy időben kezdtünk el építkezni. Szóval mi a természeti környezet miatt költöztünk ide, szeretjük az erdő közelségét is, és hogy viszonylag közel van Budapest. 

– Ideköltözésetek után hogyan alakult így a közösséghez való viszonyotok? Volt-e bármilyen közösség, ami befogadott titeket?

– Ez nagyon nehéz szerintem egy fiatal párnak,  hiszen nyilván azért költöznek új helyre, hogy új életet kezdenek. Nekünk semmilyen rokonunk nincs itt a közelben, aki “bevezethetett volna minket a társaságba”. Ráadásul 10 évet töltöttem a gyerekeimmel otthon, mivel 4 gyerekem van. Így amivel találkozni tudtunk, az az óvodai és bölcsődei közeg volt, illetve az ehhez kapcsolódó rendezvények. Én nagyon szerettem volna kultúrával foglalkozni. Viszont minél több gyerekem lett, annál kilátástalanabbnak láttam, hogy bejárjak Budapestre egy galériába dolgozni, vagy bármilyen olyan intézménybe, ahol napi 8 órában végeztem volna feladatokat. S mivel ez lehetetlennek tűnt, gondolkodtam, hogy akkor mit is kezdenék magammal. Sorba jöttek különböző impulzusok, ötletek. Például hogy egy online galériát csináljak.  Szerettem volna egy olyan online fotógalériát, ahol majd a fotósokat képviselem. Volt egy idea a fejemben, hogy hogyan lehetne a fotópiacot kicsit fellendíteni. 2005-ben diplomáztam fotóművészetből, pontosabban fotóművészek önábrázolásaiból. De amikor láttam, hogy itt élnek művészek, akik nem feltétlenül online szeretnének érvényesülni, akkor rájöttem, hogy baromság, amit kitaláltam, és akkor elkezdtünk egy helyet keresni. Ekkor már 2014 volt.

– Az óvodai közösség fontos szerepet játszott előző interjúalanyom, Bakács Bernadett képviselő életében is, mivel számára ez volt a legfőbb kapcsolódási pont, ahol az óvodásokkal és a szülőkkel is aktívan részt vesz a közösségi életben. Te is így látod?

– Igen, így van. Nagyon örülök például annak, hogy itt van Budakeszin a Betűtészta Könyvesbolt. Így a gyerekeim számára már kiskoruktól elérhető volt egy olyan gyermekirodalom, amiről korábban nem is tudtam, hogy Magyarországon  létezik. Nagy boldogság számukra, hogy ez a könyvesbolt itt van. Ezek mellett nagyon-nagyon jó a gyerekkönyvtár és persze a felnőtt is.  Amint a gyerekeim könyvet tudtak fogni a kezükbe, beiratkoztunk és jártunk. Ezek mind nagyon-nagyon fontos kulturális élmények voltak számunkra itt Budakeszin. Nem beszélve arról, hogy ezeken a helyeken lehetett még plusz információkhoz jutni, hogy ki mindenki él még velünk, melletünk ebben a városban, milyen események szerveződnek. Ha nem is tudtam elmenni ezekre, akkor is láttam, hogy kik azok, akikkel a helyi közösség kapcsolatban van, kik a környékbeli művészek. S úgy láttam, hogy van igény kulturális eseményekre. A személyes életemben pedig azt láttam, hogy ha igényem van a kultúrára, de nem szeretnék bemenni Budapestre, akkor teremteni kell egy olyan helyet, ahol ezek a művészek lehetőséget kapnak.

– Milyen közösségi tereket ismersz Budakeszin?

– Például a művelődési házat. Voltunk Halász Judit koncerten a gyerekekkel, beszélgetéseken a Művelődési házban, amelyek jó kezdeményezések, de egyszerűen rettenetes az a tér. Mehettünk volna balettozni a gyerekeimmel a Művelődési ház pincéjébe, de amikor megláttam azt a helyet, biztos voltam benne, hogy ide nem fogom hozni őket. Én ugyan hasonló helyen nőttem föl, hiszen a munkásotthonba jártam balettozni, de ott legalább volt egy balett terem, ott volt tér. Aztán a művházon kívül még működött a Tájház is Budakeszin akkoriban, ahol voltunk remek fánksütésen, és más jópofa rendezvényeken, de aztán azt bezárták és felújították. A következő közösségi tér nem a gyermekeimhez kapcsolódik. Volt egy időben az Erdő utcában egy fitnesz helység, amiben S. Linda tartott pilates órát, s ahova én jártam. Feltöltődés volt lelkileg, nagyon jó hangulatú edzései voltak. Ott is kialakult egy közösség, amit jórészt nők alkottak. Nagyon erős megtartó ereje van általában, ha a nők együtt tudnak csinálni bármit. De aztán az megszűnt, mert Linda elment szülni. Mi pedig még egy darabig vergődtünk. Tehát tulajdonképpen nem volt semmi a közelben. Legalábbis én nem érzékeltem, hogy lenne, vagy nem jutott el hozzám az információ. Így aztán otthon, nálunk szerveztünk pilatest az ovis szülőkkel közösen, ahova anyukák jöttek gyerekestül, mert nálunk lent van a pincében egy viszonylag nagy tornaterem. Gondoltuk, hogy kihasználjuk. Amíg a gyerekek játszanak, mi tornázunk, utána iszunk egy teát és hazamegyünk. A Punktum Galéria ötlete kicsit ebből is táplálkozott, hiszen amikor kerestünk helyet a galériának, akkor olyat kerestünk, amiben Lindának is lehetett a helye. Mindentől függetlenül,  szerintem nagyon kéne Budakeszire egy bálterem. Szerintem. Ha még egyszer nekiállnék bárminek, akkor az egy táncterem létrehozása lenne, ahol egész nap zene szólna, és bárki bejöhetne táncolni. 

– Igen, ez egy elég jó kezdeményezés lenne. Olyan helyeket nem ismersz, amik kiszolgáló és közösségi térként is működnek?

– A covid előtt, a Babszem kávézó szerintem elég jól bizonyította, hogy ilyen helyekre szükség van Budakeszin, sőt igény is van rá. Igény van rá, hogy legyen egy tér, ahova be lehet ülni, mert nyitva van. Mi itt a Punktum Galériában például azzal próbálkozunk, hogy bár nagyon kicsi a konyhánk, s ezért nincs vendéglátó részünk, de  be lehet jönni hozzánk teázni. Szoktam mindenkinek mondani, hogy ha látja, hogy nyitva a kapunk, azaz nyitva vagyunk, és éppen van kedve, akkor jöjjön be, csináljon egy teát, és üljön le, beszélgessen. De nem élnek vele az emberek. Valahogy, ha nincsen ilyen adok-veszek része, az már egy visszatartó erő. Pedig erre már tettünk több kísérletet. 

– Igen, ez egy nagyon nehéz kérdés. Nagyon sokan bejárnak Budapestre, szórakozási lehetőségek után kutatva. Ebből szerinted van kiút, vagy így fog maradni? 

– Szerintem van kiút, csak irtó türelmesnek kell lenni. Kell, hogy legyen olyan hely, ahova be lehet menni gyerekkel, és nem kell érte 3 órát utaznom a városba. Most egyébként nagyon sok gyerekes program van nálunk, mint például a Ringató. Ennek az az egyik oka, hogy télen bezárták azokat a helyeket, ahol eddig ezek a programok voltak, vagy tönkrementek. Sajnos a Művházba sem lehetett menni, mert az is bezárt télre. Ez a sok minden közrejátszik abban, hogy a Punktum most egy közösségi tér tud lenni. 

– A környező településeken látsz bármilyen hasonló kezdeményezést? 

– Tudok például a Zsámbéki-medence Idegenforgalmi Egyesületről. Ők a Zsámbéki-medencére koncentrálnak, ami sajnos Budakesziig nem ér el, bármennyire is Budakeszi a Zsámbéki-medencében van. Kicsit politikai döntés van ennek a háttérében. De ezzel én nem is akarok foglalkozni. Beléptünk mi is ebbe az egyesületbe a galériával, mert fontosnak gondoltam a kezdeményezést. Sajnos Budapesthez már nem, őhozzájuk még nem tartozunk, tulajdonképpen a határon vagyunk. Én azt gondolom, hogy akik itt élnek, inkább tartoznak emberileg ehhez a közösséghez, mint Budapesthez. És az, hogy turisztikai, vagy nem turisztikai, ez megközelítés, elnevezés kérdése.

– És esetleg egyéb más kezdeményezésről tudsz itt a környéken?

– Budaörsön van a Postart Kávézó. Mellette ott van S. Feriék egyesülete, amelyet főként építészek és művészek hoztak létre és működtetnek.  Velük a kapcsolatunk úgy kezdődött, hogy Feri átjött hozzánk egyszer egy kerámia foglalkozásra. S mostanra nagyon-nagyon jó kapcsolat alakult ki az ottani művészekkel: ők is jönnek hozzánk kiállítani, illetve hívják a művészeket innen oda kiállítani. Amikor eljönnek hozzánk és beszélgetünk, akkor olyan, mintha nem egy szomszéd falu kérdéseiről lenne szó, hanem mintha teljesen ugyanarról beszélnénk. Aztán Zsámbékon van a színházi bázis, aminek van egy története, amihez Lukács Laciék, szintén Budakeszin élő művészek, tanárok kapcsolódnak a Kompánia színházi társaulással és a Mezei Mária Művészeti Iskolával. Én úgy látom, hogy ezek a közösségi kezdeményezések, kulturális terek nem tudnak egymásról nem tudomást véve létezni, ez csak együttműködésben mehet. Ezen a környéken nagyon-nagyon gazdag művészeti élet lehetne, fesztiválok és hasonló dolgok.  

– Térjünk vissza a Punktum Galéria kezdeteihez. Hogyan alakult ki ez a hely?

– Nagyon szerettem volna, hogy az itt élő művészeknek legyen egy saját tere, ahol bemutathatják magukat és a munkáikat. Korábban azon dolgoztam, hogy feltérképezzem a magyar intézményi hálózatot, főleg a fotóművészetre koncentráltam, de persze figyelemmel kísértem, hogy hol mi történik az intézményekben. Az akkoriban történt átalakulások miatt sok hazátlan művész volt, akik nem találták a helyüket saját maguk és munkáik bemutatására. Akkor indultak a pályázatok, magángalériák, de mindenki nehézségekbe ütközött, és ez hátráltatta a művészeket abban, hogy bemutathassák magukat a nagyközönségnek. Azt szerettem volna elérni, hogy legyen egy hely, ahol a művészek megmutathatják magukat az itt élő embereknek, akik talán nem is tudják, hogy milyen tehetséges emberek élnek közöttük. Úgy gondolom, hogy ha sikerül létrehozni egy ilyen közösségi teret, akkor az itt élők is jobban megismerhetik az alkotóikat, és talán még jobban értékelik majd a munkájukat is. Így kialakulhat egy kapcsolat közöttük, a közösség és a művészek között, s talán még több ember érdeklődhet a művészetek iránt, és talán még több embernek adhatnak örömet a művészek által létrehozott alkotások.

– Hogy találtátok meg ezt a helyet?

– Az elején úgy tűnt, hogy nem lesz helyünk, mivel a költségek és a gyerekekkel való időbeosztás nehézségei miatt elvetettük ezt az ötletet. Az alapításban egyébként elsősorban a párom, Sz. András támogatott, anyagilag és minden egyéb értelemben is. Az ő segítségével szőttem a terveket. Tehát először elvetettük, hogy egy helyet is nyissunk, de amikor találkoztam olyan emberekkel, akikkel személyesen is jó volt beszélni, rájöttem, hogy mégis fontos egy központi helyszín. Ezért elkezdtem keresni egy megfelelő épületet a városban, amit meg lehet vásárolni. És megtaláltam ezt a sváb parasztházat itt a Fő utcán. Az épület csodálatos, otthonos és nagyon jó állapotú, ami fontos szempont volt. Ráadásul sok teret kínál, és kötődik a helyi adottságokhoz. Így lett ez az épület a miénk.

– Amikor meglett az épület, akkor, hogy kezdtetek el itt működni? Milyen nehézségek voltak?

– Akkoriban próbáltam átlátni akkor a pályázati rendszert, amivel intézményeket támogat az állam, de nem láttam át eléggé ahhoz, hogy biztosan azt merjem állítani: a pályázatokra alapozva  fenn lehet majd tartani ezt a helyet. Ezért elgondolkodtam azon, hogyan lehetne életképessé tenni a kezdeményezésünket. Végül arra jutottam, hogy akkor életképes ez az egész, ha a közösség fenn tudja tartani, tehát ha teret biztosítunk valakinek például a foglalkozásaira, ő tudja a helyet is támogatni. A koncepció tehát ez volt, ami valamelyest el is kezdett működni, de nyilván nem azonnal. A fő támogatónk tulajdonképpen a mai napig Sz. András, hiszen ő fizeti a rezsit. Azt mondta, hogy ameddig nem megyünk tönkre, addig vállalja ezt, de jó lenne, ha idővel közösség venné át. A covid előtt már ott tartottunk, hogy a nálunk lévő foglalkozások kitermelték azt az összeget, amiből a rezsit át tudtuk volna vállalni Andrástól. De akkor beütött a covid és mindent elkaszált.  De minden. Újra kellett az egészet értelmezni. Most megint ott tartunk, hogy újra kezdünk beindulni, de nagyon sok mindennel kell még megtámogatnunk a Punktumot. Például a kommunikációra rengeteg pénz megy el, hogy egy kicsit láthatóbbak legyünk. Szóval irtó sok pénz elmegy erre a galériára. Úgyhogy az, hogy ez a hely még létezik, elsősorban András jóindulatától és az egyének elhivatottságától függ, akik munkát tesznek ebbe, kvázi “hobbiból”.

Most már elég jelentős számú művész kötődik ide, s ennek a kapcsolódásnak Te voltál a mozgatórugója, nem kis teljesítmény, hogy ma már ekkora társaság kapcsolódott a Punktum Galéria által össze. Ennek a folyamatáról tudsz beszélni, hogy nőtte ki magát a Punktum?

– Kicsit messzebbről kezdve:  imádok fényképezni, dolgoztam is fotográfusként, aztán elmentem a bölcsészettudományi karra, láttam a határaimat, és rájöttem, hogy a fénykép az eszköz a kezemben, amit használnom kell. Nem csináltam művész-karriert, bár csinálhattam volna, de engem a fotográfia nem csak önmagában érdekel, hanem az érdekel, hogy mások mit csinálnak, mutatnak, mert a fotósok társadalomtükröt teremtenek. De amit én, mi csinálunk itt, az is egy társadalomtükör. Én a helyet, a Punktum Galériát tekintem művészetnek. És nem csak az én nézőpontomból kell, hogy látszódjon, hogy mindez itt micsoda. Ebben kicsi az én szerepem, én csak egy felületet tudok adni a képek által.  Miközben a fénykép is egy felület, és fontos, hogy az is jó legyen. Ezért jött az ötlet, hogy hogyan tudunk egymással kapcsolódni, hogy én is adhassak valamit, és a művészek ezáltal is jobban látszódjanak. Ez egy kommunikációs és szociális együttműködés is, lehetőség arra, hogy találkozzunk egymással. Örülök, ha valaki bekapcsolódik ennek a helynek a továbbteremtésébe, a közösség továbszövésébe. A művészek egyébként egymásnak ajánlják a galériát. Semmilyen kiállítás-pályázatot nem írtunk még ki, mert mindig megvan a kellő számú jelentkező, összeáll a program. Évente egyszer vannak csoportos interjúk az itt tevékenykedő művészekkel, amik nagyon tanulságosak. A legutóbbi kifejezetten pozitív volt, mindenki örült, hogy itt lehetett. És ez a lényeg.

Hogy látod a Punktum Galéria jövőjét?

– Közösségi történetként látom a jövőjét. Nem véletlenül választottam az alapítványi formát a működéséhez. Tehát, hogy ennek csak közösségi formájában van jövője, és teljesen mindegy, hogy én mit képzelek, mert nem ez a lényeg, hanem az, hogy akik itt élnek, mit szeretnének ebből kihozni. Így aztán az egész folyton alakul. Engem kicsit aggaszt a biztos anyagi háttér megtalálása, kialakítása. András továbbra is a főszponzor és mentorként áll a hátunk mögött, de ha vele bármi történik, vagy bármilyen más okból nem lesz forrás, akkor mi lesz… Eddig hiába próbáltunk pályázni, nagyon nehéz forráshoz jutni. És nem áll mögöttünk komoly anyagi forrás. Az, hogy vannak néhányan, akik önkéntes munkával, vagy alkalmanként felajánlással, minimális összegekkel, havi rendszerességgel segítenek, az egy nagyon becsületre méltó dolog, de sajnos nem elég. Anyagi oldalról még nem sikerült a közösségi hátteret megteremteni. Miközben talán ez marad az egyetlen út, mert sajnos én  úgy látom, hogy az állam egyre kevésbé támogatja a kultúrát és a művészeteket. 

– És lokális szinten, az önkormányzatnál mit látsz?

Az én tapasztalatom szerint, az önkormányzatnak nem erre van pénze. S bár én sem pályáztam eddig sokszor az önkormányzati forrásokra, de amikor megpróbáltuk, sajnos nem jártunk sikerrel. Pedig a Punktumnak az évek során lett egy saját gyűjteménye, amely helyi műalkotásokból áll, amelyeket vagy itt állítottak ki a művészek, vagy nekünk adományozták. Ezeknek a műtárgyaknak fontos erkölcsi értékük lehet a helyi közösség számára. Az én célom az, hogy ezt feldolgozzuk és ezt a gyűjteményt valódi eredményként mutassuk be. Ez is lehetne egy út, de ebben az esetben hivatalosan muzeális kiállítótérré kellene válnunk, amellyel szemben számos törvényi elvárás van, például a nyitvatartási idő, alkalmazottak terén, ami számos további pluszterhet jelent, miközben támogatást nem kapnánk hozzá. Tehát rájöttem, hogy ez sem a megoldás. Ezért is gondolom, hogy a  cégek és a magánemberek lehetnek az út a pénzügyi háttér megteremtéséhez. A kultúra fontos, és azt kellene elérnünk, hogy a magyar társadalom is értékelje ezt. Úgyhogy ezzel még kísérleti fázisban vagyunk, és hát meglátjuk, hogy meddig bírjuk. Én lelkes vagyok továbbra is és csinálom.

– Kanyarodjunk át a Budakeszi Közösségi Térképre, amivel kapcsolatban megkerestelek, s amelynek az a célja, hogy a budakeszi közösségi kezdeményezéseket összegyűjtse és láthatóvá tegye. Hogy látod ezt a kezdeményezést?

– Ezzel kapcsolatban a nagy fesztiválokkal kapcsolatos kutatások jutnak eszembe. Vegyük alapul a Művészetek Völgyét. Ez a rendezvény már 30 éve tart, és azóta sok nehézségen ment keresztül. Egy fotóssal, Váraljai Szandrával közösen átnéztük a rendezvény fotónegatívjait, amit az elmúlt harminc évben készített, miközben azon gondolkodtunk, hogy kik jártak ott, és milyen kiállítások valósultak meg és mik maradtak csak tervek. Az anyag, amit átnéztünk, nagyon értékes, mert azt mutatja, hogy milyen nagy befektetett emberi energiákból nőtte ki magát a rendezvény. Azonban ahogy érkeznek a vállalkozók és befektetők, ők is befolyásolják az egész koncepciót, s meg tud változni az egész rendezvény hangulata, az előadók köre, a résztvevők száma és az egész rendezvény célja. Elgondolkodtató, s számomra is még egy megválaszolandó kérdés, hogy mi a jó  cél, hogy mindenből egy óriási rendezvényt csináljunk, hogy milliók gyűljenek össze, vagy inkább kellenek olyan kicsit helyek, mint például a miénk, olyan otthonos helyek, ahol az emberek nyugodtan engedhetik el a gyerekeiket is, mert biztonságban érzik magukat, tudják, hogy jó emberek veszik körül őket. 

Ez számunkra is egy kérdés. Például amikor 2015-ben először rendeztünk kiállítást az udvaron, Horváth Jenő posztolt a Mi kis városunk Facebook oldalán, amit körülbelül 1500 ember látott. Nagyon boldog voltam, mert az esemény rendkívül fontos volt számunkra, ugyanakkor szorongtam is, hiszen ha az egész falu, vagy mondjuk “csak” 1500 ember úgy döntene, hogy megnézi a rendezvényt, akkor nem lenne elegendő WC, és az épület használhatatlanná válna. Bár körbe lehet járni öt perc alatt és utána távozni, de az ilyen intézményekkel szemben az elvárás az, hogy legyen nyitva és legyen elérhető például a WC. 

Tehát rengeteg fronton kell megfelelni, hogy amikor valami vagy. De ez nekem is egy kérdés, ez az én fejemben is egy meccse, hogy mi a jó cél. Nagynak vagy kicsinek lenni.

Szerinted mi kell ahhoz, hogy valahol közösség alakuljon ki?

– Emberek és szándékok. Azt tapasztalom, hogy itt senki nem kereste még zsírosra magát, és mégis itt van, vagy visszatér. Fontos, hogy nyitottak legyünk, tartsuk nyitva az ajtót, ha valaki belép és körülnéz, akkor bármikor visszajöhet, vagy el is engedheti. Nincs szükség szigorú számonkérésre vagy nyomasztó követelésekre, mert az emberek maguktól találnak ide, mint ahogy Németh Luca is évekkel ezelőtt jött, majd elment az egyetemre, most pedig visszatért, mert tudja, mit akar csinálni, és látja az eredményeit. Ehhez azonban az kell, hogy nyitva maradjon az ajtó és senki ne sértődjön meg, ha valaki bejön vagy kimegy. S bár a covid miatt be kellett csuknunk az ajtót, hogy biztosítsuk a szabályozásokat, azóta ismét nyitva vagyunk, és várjuk az érdeklődőket. Nem szeretném konkrétan definiálni ezt a helyet. Attól kezdve, hogy azt mondom, hogy ez a hely ilyen és pont, akkor egy csomó mindent kizárok. Nagy intézményeknek nyilván előre kell tervezniük és költségvetést kell készíteniük, így nem tudják rugalmasan alakítani a programjaikat. Ez azonban nem jelenti azt, hogy ne lenne szükség arra, hogy a programok organikusan alakuljanak és a szükséges emberek vegyenek részt benne. Az ilyen rugalmasság szabadságot ad a programok számára és lehetővé teszi, hogy azok az emberek vegyenek részt, akik szeretnének. Az ilyen programok minősége általában nem csökken, hanem inkább javul, hiszen mindenki a fejlődésre törekszik, nem pedig romlásra. 

– Köszönöm az interjút!

Idén is várunk Titeket a nyári táborainkba nagy szeretettel:

HangÖsvény intenzív hét: zenefoglalkozások 4-10 éveseknek
Időpont: június 19-22., 10:00-11:00.
Foglalkozásokat tartja: Jakab Ildikó Emese, operaénekes, zenepedagógus.
Részvételi díj: 16 000 Ft/fő.
Jelentkezés: hangosveny@gmail.com.

Intenzív művészeti kurzus: elmélyedés a makettezés világában 14-20 éveseknek
Időpont: június 19-23, 15:30-18:00
Foglalkozásokat tartja: Bártfai-Szabó Orsi, Bodor Kata
Részvételi díj: 25 000 Ft /fő
Jelentkezés: 06 30 470 0148

Kisasztalos-faműves túratábor a Budakeszi környéki erdőkben 8-14 éveseknek
Időpont: július 3-6, 8:30-16:00
Táborvezető: Tamásovits Zoltán
A tábor díja: 38 000 Ft /fő
Jelentkezés: +36 20 3281212 vagy z.tamasovits@gmail.com

Játéktér: kerámia és kézműves tábor 6-12 éves gyerekeknek
Időpont: július 24-28, 9:00-16:00
Táborvezető: Németh Luca Virág kerámiatervező és Nagy Nóra Judit népi játszóház vezető
Tábor díja: 55 000 Ft/fő

Mese, mese mátka – kerámiatábor 5-13 éveseknek
Időpont: augusztus 7-11, 9:00-16:00
Táborvezető: Vitkó Mónika, kerámikus
Tábor díja: Részvételi díj: 45 000. Ft/ fő
Jelentkezés: vimonixx@gmail.com vagy 06 30 7914 914

Kézzel-lélekkel nyári kézműves tábor 8-15 éveseknek
Időpont: augusztus 14-18, 8:30-16:00
Táborvezetők: Bártfai-Szabó Orsi, Bodor Kata
Tábor díja: 45 000 Ft/fő
Jelentkezés: 06 30 470 0148

A helyszín természetesen a Punktum Galéria. Kivéve a túratábornál, mert ott a környékbeli erdőkben is barangoltok majd. Várunk Titeket szeretettel!

Október 25. (kedd) 18 óra – Mara Kinga Villő – Kontrasztok és kompenzációk című kiállítás záróeseménye a Punktumban

Várunk Titeket szeretettel!

https://www.facebook.com/events/1445429429259987

Most vasárnap Nyílt Nap a Punktumban!
Szeretettel várunk 11 óráról késő délutánig!

Köszönjük, ha kitöltöd:

https://docs.google.com/forms/d/e/1FAIpQLScNwkm93JuOE1AgIq_CGk7TDm6MPks7H2KcOtfd0SzYvUB2iA/viewform

Közösségi Múzeum díjazottak idén

A Bábalakulat: Punktum Galéria és a  Kompánia Társulat és a művészeinek együttműködésben 2020. november 1. és 2022 május 30. között, az EMMI finanszírozásával az Előadóművészeti többlettámogatások keretében, /Iktatószám: EMET/9032-1413/2021,  pályázati azonosító: EMT-TE-B-A-21-0661 számon támogatott  EPER-2021-127663  iktatott,/ szerződésszámon kerül megvalósításra. A projekt célja az amatőr bábszínházi játék lehetőségeinek javítása, a színjátszók esetében a felnőtt bábelőadások számának emelése a felnőtt bábozás lehetőségeinek kiszélesítése, kooperatív színházi produkciók minőségi formájában. 

A 2022 Bábalakulat/ Kékmadár Műhely projekt célkitűzései : 

Általában véve színházi és képzőművészeti területen alkotók együttműködési lehetőségének, játszási lehetőségeinek, minőségének  javítása, de különösképpen a fiatal, pályakezdő alkotók esetében, műhelygyakorlati lehetőségek kialakítása, alkotói gyakorlaton alapuló kompetenciák, informális tanulás során megszerzett kompetenciák kialakítása révén; 

Az együttműködés, közösségi alkotás az egyéni, önismereti munkán alapuló alkotó erő elismerését, erősítését célozza, tekintettel az alábbiakra:  jó gyakorlatok cseréje, innovatív gyakorlatok alkalmazása, önálló technikák kifejlesztése általában, de különös tekintettel az ifjúság területére, a non-formális és informális tanulás során megszerzett tudás, készségek és kompetenciák alkalmazása, elismerése révén. 

A projekt során négy szakmai anyagot dolgoznak ki az együttműködő művészek: 

• Az felnőtt amatőr bábos profilja 
• Az amatőr bábtársulati programok minőségi sztenderdjei 
• A bábkészítés és mozgatás technikái gyermek korban.
• Az amatőr bábos kompetenciái, játékának eszközei, lehetőségei.

Kreatív művészetpedagógiai műhely alkalmak 10-12 éves gyerekek közösségeinek.

A foglalkozások során a színház- és bábszínház világába kalandozunk a képzőművészet eszközeivel. A  bábszínház mint összművészeti műfaj, nagyon összetett világ, és rengeteg lehetőség rejt magában. Meséken keresztül a gyerekek megismerkedhetnek a báb- és figura tervezéssel és a színpadi látvány megtervezésével, elkészítésével. Helyszínek és figurák elevenednek meg papírból, textilből, festékből, fantáziából. Figurateremtés, jellemábrázolás megismerése olyan lehetőség a gyerekek számára, melynek célja a szerepjáték kipróbálása és tudatosabb megélése. Belehelyezkedni a másik helyébe, képzeletben másnak lenni fontos személyes tapasztalat minden gyermek számára. Ebben kíván szakszerű segítséget nyújtva játékban hívni a Kékmadár Műhely foglalkozásokon keresztül Bodor Kata látványtervező művész, Bártfai Szabó Orsolya építész, Kesselyák Rita grafikusművész, Mátyus Krisztina fotográfus, Seller Orsolya textiltervező művész Verschoor Brigitta tanácsadó, Báldi Marietta tanácsadó, valamint Mayer Zita és Lukács László a Mezei Mária Művészeti Iskola drámatanárai  a Kompáni Szinház társulat tagjai

A Kékmadár Műhely célja, elsajátítható ismeretek: A foglalkozásokon résztvevők (a segítő felnőttek és gyermekek egyaránt) saját élményekkel gazdagodva kreatív és lelkes művészek kíséretével végezhetnek személyiséget és készségeket formáló gyakorlatokat. A hetente rendszeresen megtartott, egymásra épülő foglalkozás egy irodalmi szöveg feldolgozásán keresztül, sajátélményre épülő módszereket is alkalmazva, csoportos feldolgozást lehetővé tevő ismeretszerző, élményekben gazdag informális tanulási folyamattá alakulnak. Az alkotófolyamat kreativitás-fejlesztő, önismeretet elősegítő, rekreációs hatásán és a résztvevők által készített alkotások közös feldolgozásán, érzékeny elemzésén keresztül foglalkozik mind a felnőtt, mind a gyermek élményvilágának szimbólumokban megjelenő tartalmaival. Az önismeret fejlesztésével a közösség megerősödéséhez segíti az osztályt. 

Csoportlétszám: Max. 30 fő

A képzetekben gazdag képi látásmód alkalmazása és ennek árnyalt vizuális kifejezése, a korosztálynak megfelelő szinten. Ennek technikai megoldása a művész segítő támogatásával történik.
Vizuálisan feldolgozható dramatikus helyzetek önálló és csoporttal közös, kreatív megoldása, alkotói folyamat megélése, vissztekintéskor tudatosító bemutatása. Téri helyzetek egyszerű, értelmező jellegű ábrázolása (pl. alaprajz).

Tárgyak, objektumok egymáshoz viszonyított téri helyzetének pontos megjelenítése látvány alapján két vagy három dimenzióban. Látvány alapján tárgyak, objektumok ábrázolása során a nézőpont következetes megtartása. Adott cél érdekében a látványértelmezés szempontjából optimális nézőpont kiválasztása . Beállítás alapján a fény-árnyék hatások segítségével a térmélység érzékeltetése (pl. szabadkézi rajzban, festéssel). Ennek feldolgozásában fénytani és színtani elemek élményszíntű megismerése, kísérleti alkalmazása, hangulati tényezők megfogalamzása, tudatositása. Ábrázoló jellegű szabadkézi rajzban választott térábrázolási rendszer következetes alkalmazása. 

Az Kékmadár Műhely formája: művészeti, környezeti nevelés

A részvétel rajztudást és művészeti előképzettséget nem igényel!

A jelentkezés folyamata:

• Az első személyes találkozás az osztálytanítóval, amikor ismertetjük a Kékmadár Műhely céljait tervezett tematikáját, a résztvevő művészek  és a tanító bemutatkoznak egymásnak.
• A tanító meghívására a művészek megismerkednek a szülői közösséggel, ismertetik a tervezett program céljait, az állataluk nyújtott szolgáltatás minőségi kritériumait és anyagi szükségleteit.
• A szülői közösség dönt a tervezett folyamat megkezdéséről, elhalasztásáról, mellőzéséről.
• A kedvező döntés esetén, a tanító megszerzi az iskolai vezető elvi hozzájárulását a program megkezdéséhez. 
• Ha erre mód van, a kalkuláció alapján, az iskola a diákok anyagi támogatásáról is dönthet. Ha erre nincs mód, a szülői közösség támogatja a Punktum Alapítványt adománnyal. 
• A döntés alapján szerződés kötünk az iskolával vagy a tanítóval (aki a szülők adományait összegyűjti). A Kékmadár Műhely program megkezdésének feltétele a szerződéssel alátámasztott kalkulált összeg 50%-ának befizetése a Punktum Alapítvány bankszámlájára. A második rész a december elején fizetendő.
• Az első személyes találkozás alkalmával a gyerekek megismerkedhetnek a művészekkel és röviden bevezetésre kerül a pénteki alkalmak célja. Ebben segítségünkre lesz a tanító is. Ezen a találkozáson egyszerü de izgalmas otthoni feladatot kapnak. Arra kérjük őket, hogy azt következő alkalomra, az ismerkedésre hozzák magukkal a Punktum Galériába!
• Találkozás a  Punktum Galéria Kékmadár Műhelyében. 2022 okt. 1. 
• Találkozások folytatása a döntésnek megfelelően hetente/kéthetente.
• A záró kiállítás megrendezése a gyerekekkel közösen a megadott időpontra,
• A kiállításmegnyitó esemény, a szülők részére.
• Zárszó/döntés a folytatásról.
• II.blokk  Záró előadással

Havi rendszerességgel kézműves fonalfestési technikával festőnk a műhelyben.
Időnként a szezonális festőnövényekkel ecoprint technikát próbálgatjuk.

Rendszeres vendégünk  a Pátyi Waldorf Iskola  szülői közössége, akik csodálatos fonalak festésével segítik az iskola ellátását alapanyaggal.

Közösségi esemény, melyet az iskola kézimunkatanára Schneider Gabriella szakmai támogatásával végzünk.

Donec lobortis odio porta ligula laoreet rutrum. Ut quis accumsan tortor. Vivamus venenatis lorem sit amet ornare pretium. Maecenas a mattis turpis, laoreet dignissim nibh. Lorem ipsum dolor sit amet, consectetur adipiscing elit.

Üdvözlet.
Új mozdulatok a PunkTumban.
Újak, mert már egy ideje nem gondoltál rájuk, vagy mert nem tudtad, hogy benned vannak.
Műcsarnok a szoba.
Az utca zaja egy kicsit tompább lesz, a szoba némasága megtelik lélegzetvételekkel, a festmények hirtelen előtűnnek. Még egy kicsit kint vagy, de már beléptél. Egyik levegő vételt követi a másik ahogy szemben állsz egy képpel. Elolvasod a címét, esetleg előre, hogy jobban értsd hol is keresd magadban az érzést vagy csak oda állsz a képek elé és befogadod még mielőtt tudnád, hogy mit is látsz.
Hirtelen szemben állsz valamivel, amiről senki nem mondta meg, hogy mi. Szóval csupán az amit neked jelent. Egy sima nyugodt víztükör, vagy amibe belepotyogtak a kövek és elindultak a mentális vízgyűrűk. Amit látsz az egy lélek egy érzés előszobája….pont, mint a kék égen mozdulatlanul mozgó felhők, vagy a csillagok megkérdőjelezhetetlen néma hada az esti égen. Én csak egy idézőjeles papnő  vagyok ebben a templomban.———
Halk léptek és motoszkálás zajára eléd tárul egy szín és egy érzet. Senki nincs aki megmondja mit is kellene érezned vagy csak látnod. Hirtelen védtelenné válsz a saját szuggeszióiddal. Mint maga a művész, aki a legbensőbb valóját vagy a valóság egy aspektusát mutatja neked.
Több hullámban felkavarodsz, majd megnyugszol, mert felismered és ezzel máris összekapcsolódtál. Megnyugszol, mert mostmár nem vagy egyedül. Társas szinesztézia. Hiányérzet támad vagy a teljesség érzése….
Áteresztő membrán az első szoba.
Több érzékszervünket megmozgatja, mint ahányról fogalmunk van.
Egyfajta koreográfia. Mozgásba hozott szabad absztrakt. Vásznakra gravitált performansz és érzések, amik túlnőnek rajtad.
Fizikai és lelki határai meghaladnak majd önmagához tapadva elhagyja a metaforikus méhfalat és önálló életre kel a személyes képzeletedben.
Az alkotások születése bennünk is történik, akkor is ha ez az alkotó önfelmutatása, ami  befogadásra talál bennünk.
Érzelmi installációkban jeleníti meg a választ a kérdésre, miszerint a test jelöli-e a gondolataim és érzéseim határait.
Felnyílik a múlandó testtel való azonosulás perspektívája és a belső tapasztalati horizonton megjelenő elvont portrék tárják elénk saját magunkat az alkotásokban.
Az a belső ember tárul elénk, akinek kevésbé vannak biológiai, nemi, társadalmi karakterjegyei, mert mint egyszerű szubjektum reprezentálja magát.
Itt.Az identitás minimumán, az együttes jelenben, eggyé válik minden résztvevő a spontán szabálytalan egymásba kapcsolódó és eddig nem aktivizálódott hálózatok látványától, és hússzerű mikroorganizmusunkkal az emberi belső kozmosz képéhez érkezünk és megértjük. Részvét nélkül.  Ez nem egy leigázás, hanem azonosulás, megértés és elfogadás. Ösztönösebb, mint hogy állandó jelleggel a tudatában legyünk, annak hogy történik velünk. Pont, mint a létezés maga.
Beljebb mész.
A belső szoba. Egy konkrétabb, kontúrosabb, direktebb közlés. Személyesebb. A női lét egy olyan aspektusa ami szótlan mégis ezer dolgot mond.
Pénelopé szolgálóleányai. Ők a védelem. a többi nő a nő körül. A hamis távolság jut eszembe nő és nő között a jelenben. Inkább álmodjunk a nőségről, egy enigmatikus ősi nyelven, ami pont olyan szótlan mint a festészet.
Zavaros vizű és gyors folyású folyó testét ölti a nőművészet és a nőség fogalma, amelyet egymás hátán futó bonyolult politikai, művészettörténeti vagy filozófiai és egyéb elméleti hullámok takarnak.
A nőség, alakváltó áttetszőségében saját magát tölti ki és alkotja. Környezetével azonosulva teremt önnön magából.
A nőségről beszélni nem ellenszél, hanem csupán természetes, mint maga levegő vagy a reflexszé vált lélegzetvétel.
Penelopé szolgálóleányai….a szenvedés, ami egy kivételes tudás feltárulásához vezethet. Fiktív egységnek mutatkozhat de ez nem csak történelmi látlelet, hanem természeti, ciklikus jelenség a jelenben is.
Nem tudunk mindenhol egyszerre összekapcsolódni egymással, és ez is egy ilyen kapcsolódási pont a sok közül.
Megrázó erejű műeggyüttes és kíméletlenül hat, pont olyan kíméletlen, mint a lélekben történő deformáció egy modern nyomás hatására.
Ez már nem egy konkrét személyről vagy személyiségről szól, hanem valami sokkal nagyobb, mélyebben húzódó, mindannyiunkban közös humánumról.
Időn, teren átívelő emberi kapcsolat, ahol a valóság a referencia. Mint egyfajta lelki barlangrajz a tudatalattiba, egy kollektív asszociáció, génekben tárolt közös emlékek az örökké-ben. A több generációs és végtelen nő, mint az élet teljessége és misztériuma.

A képek nem éreztetnek egységet, inkább az identitás szolgálatából felszabaduló leletek.
Minden apró részben ott van egy egész. Az itt és most-tól a felnagyítható atomig, galaxisig, az univerzum határáig….de leginkább ez egy interaktív lelki táplálék a női szakralitásnak.
A művész önnön alakjában átjárást enged a lét és nemlét erői között.
A Művész maga a kereszteződés. Alkotásaiban és azok által egyszerre.
Mészáros Ágnes új teret kapott és adott.
Egy női alkotó, akinek az életében megjelenő változás hirdeti az agyunkban a határvonalak feloldását.
Belegondolni abszurdum. Érezni felemelő. Maga az átélés okozza az én-élményt ami az önértelmezés felé vezet és a lét mélyebb lehetőségét nyújtja.
A képeiddel, olyan dolgot mondasz, amit mindenki máshogy ismer fel, de összenézve felismerik és elfogadják, hogy bár nem ugyanazt érzik, együtt élik át, és pont ez lenne a művészet értelme.
·         Miért adtál címet a képeknek?
·         Első szoba.- Új utakon járunk. De ezek az utak előttünk már sokkal korábban léteztek. Azt mondod  nem akartál „okosan” festeni. Mit is értesz ez alatt? Váltás a figuratív és portré festésből talán belső portrékra?
·         Megélt lelki folyamatok feldolgozása?…
·         Beljebb sétálva arcokra festett érzések, történetek, történések. Személyesebb. Itt miért nincs minden képnek címe? Mert nem az individum számít, hanem a kollektív tanulság?
·         A szinek és vonalak, a szimbolika, azok a Te érzéseid a te impressziód a témával kapcsolatban? Esetleg összefonodva a saját megéléseiddel, mint Nő?
·         Mi a tanulság, mi az útravaló ha van? Vagy csupán csak emlékeztető?
·         Ha minden ecsetvonás egy sóhaj, lélegzetvétel…?
·         A szín játsza azt amit a magasság a hanggal…?

·         Te vagy a vászon? A festék?

Lezárás:
„Nagyon érdekes az egész, ahogy gondolkozom a kérdésedről, mert számomra talán a legkevésbé megfogalmazható része anyukámnak a festősége. Ebben nőttem fel, nekem olyan mint a halnak a víz. Szinte az egész családom tehetséges alkotó ember, felnőtt voltam már, amikor feltűnt, hogy nem mindenki van ilyen mennyiségű és minőségű művészettel és kifinomultsággal körülvéve. Az én szememben anyukám soha nem volt elkülönült festőművész, mindig komplex alkotó lényként fogtam fel. Folyamatosan láttam őt alkotni papíron, vásznon, táncban, a fotóiban, lakberendezésben, ahogy felöltözött, ahogy könyvet vagy zenét választott, mindenben ott volt a kifinomult ízlése, a tehetsége és ez látszólag mind olyan természetesen folyt ki belőle.  Mindig bátorított és támogatott, bíztatott az alkotásra, de ahogy nőttem, egyre nehezebben tudtam megnyilvánulni önmagamként és titokban megbeszéltem magammal, hogy talán, ha nekem nem megy olyan könnyedén mint neki, akkor nem is kéne csinálnom. Ha nem tudok olyan gusztusos és egyedi lenni, mint ő, akkor minek? Természetesen ez a szöges ellentéte volt mindannak, amit ő felém kommunikált, ő mindig dicsért és bíztatott, mindig hagyott nekem teret, mindig hagyta, hogy a magam ritmusában bontakozzak ki. Ugyanezt a szeretettel teli gondoskodást kapták a tanítványai is, mindig mindenkinek pont úgy segített fejlődni és kibontakozni, ahogy arra éppen szüksége volt az illetőnek. Megannyi embert láttam kivirágozni a kezei alatt, és ahogy egyre nőttem és egyre inkább nyílt a szemem rá, mint emberi lényre és nem csak mint az anyukámra, egyre világosabbá vált, hogy neki is mennyire küzdenie kell ahhoz, hogy alkotó lény maradjon. Megértettem, hogy a tehetsége és az, hogy amikor a kezébe vesz valamit az csodává válik, nem folyamatosan áramló, egyértelmű és mindent felülíró, hanem egy alap, amivel néha kevesebbet, olykor pedig rengeteget kell törődni és van, hogy igazán küzdeni kell érte, hogy érvényesülhessen. És bár mindig is büszke voltam rá, mostanában igazán elmélyült ez a büszkeség. Őszintén felnézek rá, hogy kitart önmaga mellett, hogy az anyaság, a munka, a “kompetencia”, a szabotáló belső hang és az élet összes kihívása ellenére kitart az alkotó élet mellett.” Írta Füspök Anna, kérdésemre, miszerint mit jelent neked Édesanyád művészete illetve hogyan hat es hatott rád.

Írta Farkas Mónika Rita társadalom tanulmányi kutató, moderátor, hobbi író és a művészeti önkifejezés nagy rajongója

A Punktum Galéria honlapján új aktuális információk válnak elérhetővé, amelyeket a Punktum Műterem publikál a szerzői jogok tiszetletben tartásával. A honlap mellett FB és Instagram oldal működik, melyen az aktuális programok és azokkal kapcsolatos informácók a közösség számára könnyen befogadható formában hozzáférhetőek maradnak. A Punktum Galéria és Műhely alkalmas kortárs művészeti projektek megvalósítására és bemutatására. Ezekről a projektekről rendszeres beszámoló, esszé jelenik meg a honlap felületén is blogbejegyzések sora alatt illetve youtube csatornánkon. 

A Punktum Galéria  2008-ban alakult. Az akkori szándékunk és a kortárs fotóművészet iránti elkötelezettségem idővel egy tágabb, nagyobb területre rálátó nézőpont  kialakítását tette indokoltá. Így mára a kortárs művészet más területei is a érdeklődésünk tárgyát képezik. A valódi indító okok azonban -idővel – egyre erőteljesebben jelennek meg az elmúlt évek során. A gyakorlati megvalósítás a Punktum Galéria Budakeszi székhelyén annak Fő utcai épületében kezd kibontakozni. A Galéria és Műhely mellett 2020 tavaszára sikerült kialakítani a hagyományos fotográfia technikai evidenciáira épülő Punktum Műteremet. A Punktum olyan térré vált ezáltal, amelyben a fotográfia iránti elkötelezettségem és a térdinamika minden feltétele megvalósult. 

A Punktum Galéria honlapján  archív felvételeink közül válogatva, azt felhasználva olyan képi tartalmak mentén mutatja be a korábbi tapasztalatokat, amelyek hozzá segítettek a személyes hozzáálásom megváltoztatásához a közegben megélt személyes tapasztalat, vagyis a Punktum. Szeretném ha ezt a szöveget olyan sámlin ülve kezdhetném el, ahonnan az ötlet indult. A sámlit egy olyan helynek gondolom, ahova akkor ülök, amikor szeretnék kicsiben de közelről megismerni valamit, vagy valakit. Az egyetemi tanulmányok és a korábbi fotós tanulságaim szerint mindig érdemes közelebb lépni, hogy szinte az orrom is hozzá érjen ahhoz, amihez közel hajolok.  

Claire Bishop nézetét vallom, aki szerint 

„Állandó gyűjtemény nélkül egy múzeum számára nehéz érdemi kapcsolatba lépni a múlttal- bár én úgy vélem a jövővel is.”

Valójában kurátori tevékenységem a Benjamini „konsteláció” vagyis új kontextus indítása, amely lokális helyi értékek mentén próbál érvényes tételeket felmutatni.

„Benjámin számára a gyűjtő amolyan utcaseprő vagy ezermester, aki kontextusba nem illően idéz, hogy ezáltal megtörje a megcsontosodott hagyományok átkát mozgósítsa és mozgásban is tartsa azzal, hogy tárgyainak újra történelmi szerepet juttasson… amely nem nemzeti büszkeség és hegemónia nevében beszél, hanem tudatában van annak, hogy érvekkel és álláspontokkal szembesül. Végül defetisizálja  a tárgyakat a műalkotások és dokumentációs anyagok, másolatok és rekonstrukciók egymás mellé helyezésével. A kortárs így kevésbé egy korszakolás vagy diszkurzus kérdése lesz, mint inkább módszer vagy gyakorlat, amely potenciálisan minden történelmi időszakra alkalmazható.” In.: Claire Bidhop, Radikális muzeológia, Bp., 2018 MNM Könyvek