Egy közösségi projekt születése

Szabó Henrietta festőművész Punktum Galériában rendezett Láthatatlan exhibicionizmus című kiállítása arra inspirálta a festőművészt, hogy az anyaság, család és az alkotás összeegyeztethetőségének kérdését körüljárja. A téma, a gyermekes nők szakmai láthatatlansága, az anyák szakmai árnnyá válása azonban nem csak az ő életében aktuális. Ezért úgy döntött, hogy egy nagyobb, művésznői körben meghirdeti a kérdést: Ki, hogyan éli meg, tudja összeegyeztetni az alkotást, festést, szobrászatot, miután anyává vált, s a gyereknevelésben és az aktív részt kell vállalniuk? Más is küzd a láthatatlanság érzésével, más is küzd a megvalósulatlanság érzésével? Alkotótársai írásos vallomásait gyűjtöttük ebbe a kiadványba. Nők vallanak arról, hogyan kezdenek már csak álmodni a festésről, miről mondanak le, hogy mégis csak alkotni tudjanak. Maróan őszinte vallomások az anyaság és az alkotás összeegyeztethetőségéről. Mivel a Punktum Galéria működését alapításától átszövi ugyanez a téma: anyává váló nők, akik újra szeretnének megmutatkozni a családjukon kívül is, de korlátok szűkitik a lehetőségeit, ezért szívesen állunk a kezdeményezés mellé.


Láthatatlan exhibicionizmus kiállítás

és ami mögötte van:

Művészet és anyaság – alkotói vallomások


Láthatatlan exhibicionizmus
Szabó Henrietta kiállítása elé

Punktum Galéria, Budakeszi, 2024. III. 23.

Szeretettel üdvözlök mindenkit Szabó Henrietta festőművész kiállításának megnyitóján. Mivel a művészhez több évtizedes barátság és szakmai kapcsolat fűz engedjék meg nekem, hogy személyes hangvétellel beszéljek a kiállított munkái nyomán felvetődő gondolataimról. Most eltekintek attól is, hogy részletesen bemutassam a művész előéletét, tanulmányait, nem keresek művészettörténeti kapaszkodókat sem. Bár, ha más alkotókkal keresnék rokoni szálakat, akkor Kassák Lajos és Váli Dezső nevét említeném meg.

Arról szólnék inkább, hogy számomra mik a leglényegesebb elemei munkáinak.  Szabó Henrietta képeiben a változás fog meg. Avagy átváltozás, transzformálás és nem is szimplán értendő ez, hanem többszöri és több szinten fellépő transzformációt értek alatta. Látom ahogy egy vonalból horizont lesz, vagy fűszál, egy pontból őzike, vagy egy érzés alakul ponttá. Súlypont. Játékosan, gond nélkül alakít, könnyedén vált nézőpontot, mintha ez teljesen magától értetődő lenne. Ahogy egy gyerek változik át a játék hevében: most épp vonat, most kiscica, most szél. Heni 12 éve van gyermekei társaságában, 12 éve nem csak festőművész de Anya is. De látva a képeit úgy tűnik, hogy mikor az anyai szerep nyert prioritást életében, ő akkor is művészként volt anya. Ami valami olyasmit jelent, hogy egy mindig megújuló, friss tekintettel tudott ránézni a körülötte lévő dolgokra, történésekre és amikor épp nem volt ideje az alkotómunkára, akkor is tömörített, tisztított, szublimált magában. Majd a hosszú idő elteltével, amikor végre ideje engedte, azonnal képek formálódtak az elmúlt évek tapasztalataiból.

A másik csodás átalakulás, a krepp pappír művészi szintre való emelése. A jelentéktelen, hétköznapi, mások által alkalmatlannak hitt anyagban, Szabó Henrietta meglátta a lehetőséget és az anyag formálásával, sodrásával egy merőben új látványvilágot teremtett, amiben a krepp papír új és egyben szokatlan felhasználási módja adja meg a kívánt atmoszférát. Azt még hozzáfűzve, hogy egy olyan csendes, tiszta közeget alakított ki belőle, ahol egy apró motívum hordozója lehet a mondanivalónak, kifejezhet nagy mélységeket, avagy magasságokat.

Tehát először megteremti a közeget, amiben láthatóvá válik az a bizonyos motívum. Mintha a szoba közepén álló székre szeretném terelni a figyelmet és mindezt pedig teszem úgy, hogy szépen lassan minden egyes tárgyat kiviszek a szobából, egészen addig, amíg már csak az az egy darab szék marad a szoba közepén. A szék eddig is ott volt, csak épp nem tudtam hogyan lehetne rá fókuszálni.  De amint szépen lassan eltűnik mellőle a többi tárgy és csak „ő” marad, akkor alkalmassá válik arra, hogy tekintetünk rá vetüljön. Ha ránézek Heni képeire, akkor ezt a tisztító folyamatot látom, ahogy kisimít és szelektál minden egyes képkockát, hogy én végre észrevegyem, azt, ami ott van és természetesen eddig is ott volt, az orrom előtt. Így tanít látni minket nézőket, látni, a lényegre fókuszálni és összpontosítani.

Eszembe jutott az átalakítás kapcsán Nikosz Kazantzakisz; Zorbász, a görög című regénye, melyben a főhős így beszél erről: „Mondd meg, mit csinálsz az ennivalóval, amit elfogyasztasz (..), s megmondom, ki vagy. Egyesek zsírpárnává és trágyává, mások munkává és kedvvé, s megint mások, úgy hallom, istenné változtatják. Tehát háromféle ember van, s én, jó uram, nem vagyok sem a legrosszabb, sem a legjobb fajtából való, jó középen állok. Amit eszem, munkává és jókedvvé lesz bennem.” Ha így nézzük Heni sincs a legrosszabb helyen, ő megrágja és művészetté alakítja a mindennapokat.

Másik fontos és kiemelendő elem a szimmetria. A szimmetria, mint tökéletességre való törekvés, a lényegtelen dolgok elhagyása. Elvonatkoztatás a dolgok egyéb tulajdonságaitól, ami után marad az összhang.

Egy fogyasztói, avagy élvezői társadalomban, ahol a túlkínálat és bőség polcai előtt járunk, nem lényegtelen kérdés, hogy az ember mi után kutat. Szabadon választhatunk a kínálatból. Vágyaink, törekvéseink mutatják az utat és előbb-utóbb a keresett dolgok felé terelnek bennünket. Úgy tűnik számomra, hogy Heni egy kavargó örvényben, az örvény egyetlen, mozdulatlan középpontját keresi. A természet rendezettségében hisz, vagy legalábbis a rendet keresi. Ez a rend testesül meg a szimmetria elveinek használatával. Egy siker és pénz orientált társadalomban, háromgyerekes anyaként megtalálja a mindennapok forgatagában a csendet; a rendet; a harmóniát. Ez önmagában elismerést érdemlő dolog. Belső nagyságra utal, túl azon, hogy közben remek képek születnek. Köszönöm a türelmet, sok szeretettel ajánlom figyelmükbe a kiállítást!

Kisoroszi, 2024. III. 19.                                                                                           

Piti Zsuzsanna


B.K., festőművész

Hogy mik kellenek ahhoz, hogy kicsit is ismert kortárs képzőművész legyél?
Folyamatos jelenlét, folyamatos munka, folyamatos harc.

Jelenlét a valós művészeti közegben, galériákban, megnyitókon, eseményeken, jelenlét az online világban. Heti 1-2 alkalom minimum, hogy láttasd magad és ismerkedj kulturális eseményeken. Napi, de legalább heti 4-5 alkalom, hogy az online felületeken is láttasd magad, bejegyzéseket, tartalmat gyárts és ossz meg, majd kommunikálj is a hozzászólokkal.

A művészi “munka” sokrétű, és rengeteg idő kell hozzá. Ez egy folyam, ami az életünk része. Nincs eleje és vége. Érzések és gondolatok, majd ezeknek közvetítése, átalakítása, különböző eszközökkel. Közben tanulni, tájékozódni is kell, megismerni új dolgokat, más művészeket, megélni sok mindent, hogy inspirációkat és tapasztalatokat gyűjtsünk, amikből aztán új érzések és gondolatok születhetnek. Közben mennek a harcok. Saját fejünkben és lelkünkben, saját magunkkal. Jó-e, amit csinálok, egyáltalán van-e értelme? Harc a többi művésszel, mégha nem is direkt módon. Szűk réteg az aki bekerülhet a nagy kortárs galériákba, a műgyűjtők ismeretségébe, és még szűkebb az a réteg, aki meg tud élni a művészetéből.

Visszanyúlva első mondatomhoz, fontosnak tartom hangsúlyozni, hogy ismert művész nem az exhibicionizmusom miatt szeretnék lenni, hanem mert így van esély arra hogy meg tudjak élni a művészetemből.

Vegyük hozzá most mindehhez az anyaságot, a fenti pontok mentén haladva.

Jelenlét. Mehetsz persze gyerekkel/gyerekekkel együtt galériába, múzeumba, megnyitókra. Na, az nem igazi jelenlét. Figyelni, beszélgetni biztosan nem tudsz zavartalanul hosszabb ideig. És még ott a szorongás is, hogy a gyerekek nehogy zavarjanak másokat, vagy nehogy esetleg hozzáérjenek a műtárgyakhoz. Vagy, ha van rá lehetőséged, otthon hagyhatod a gyerekeket. Mindezt azzal a tudattal, hogy aznap apukával csipszet vagy popcornt fognak vacsorázni, másfél órával később alszanak el mint kellene, és ha hazaérsz háromszor annyit kell pakolnod mint normál esetben. És közben lelkiismeret furdalásod van, hogy rossz anya vagy mert te lelépsz “szórakozni”. Ha otthon az online jelenléteden akarsz dolgozni, biztos hogy abban a fél órában hogy leülsz a kanapéra, ötször kell felkelned valamiért a gyerek kérésére. És közben szorongsz, hogy a gyerek azt látja, anya nyomkodja a telefonját, pedig hát azt neki sem szabad. De csinálhatod mindezt este 9 után amikor ők már alszanak, hogy a gyerekes léttől már amúgy is megviselődött házasságoddal még ilyenkor se foglalkozz – de ez egy másik szép téma.

Munka. Addig nagyjából rendben, amíg a gyerekek intézményben vannak. Ha egy kicsi hiba csúszik a rendszerbe, dobd el a gondolataidat, az érzéseidet, az ecsetedet. Hiába volt meg épp a flow, egyik percről a másikra megszakad, és rövidebb-hosszabb időre el kell engedned. Ha szünet vagy betegség van, természetes hogy te teszed félre a munkád, hiszen ez nem egy “rendes” munka, nincs havi fix jövedelmed és nincs főnököd aki ne engedne szabadságra.

Harcok. Hogyan vedd fel a harcot olyanokkal, akik több jelenlétet engedhetnek meg maguknak, és több idejük van dolgozni is? És akik még fiatalabbak és soványabbak és csinosabbak és nincs gyerekük, és bátrabban ismerkednek és műveltebbek és jobb képeket festenek és úgy minden…

A művészlét nagyon durván túlterhelt, ha nem figyelek oda, pont a lényege veszik el. Az anyaság nagyon durván túlterhelt, ha nem figyelek oda, pont a lényege veszik el. De nem választhatok, mindkettő az életem értelme.

Bereczki Kata, önéletrajz

Dombóvár, 1980

Festőművész végzettségemet a Magyar Képzőművészeti Egyetemen szereztem, ahol 2011-ben diplomáztam.

Festői kifejezésmódom kissé grafikus jellegű, ami a fotó – mint kiindulási alap – , és némi digitális technika használatának eredménye. A képeim megfestésekor a látványt homogén felületekre bontom, az alakok környezete leegyszerűsített; csak néhány – a helyszínt vagy az eseményt – jellemző tárgyat, környezeti elemet jelenítek meg.

A képek figurálisak, és sokszor történeteket mesélnek el. Legtöbbször olyan témákkal foglalkozom, amihez sokunknak köze van, sokunkban emlékeket ébreszt. Az emberek arctalansága segít abban, hogy a képek illetve azok történetei ne konkrét személyekhez kötődjenek, hanem minden néző fantáziája kiegészíthesse a saját szereplőivel.

Képeinek különlegességét a nemes egyszerűségben rejlő tisztaság, a kendőzetlen őszinteség adja. A művész tulajdonképpen nem tesz mást, mint megragadja a hétköznapi élet egy-egy humoros, nosztalgikus vagy megható pillanatát. Nem fest mást, mint a hétköznapok egyszerű őszinteségét. Ez az őszinteség, és tisztaság pedig abban áll, hogy képein a valós emberi kapcsolatok kötődéseit is megláthatjuk. A mai hétköznapokból, a virtuális térből visszatekintve egészen meghatóan, sőt megrendítően hat ábrázolt szereplőinek érzelmi köteléke. Mindenféle drámai hatást nélkülözve, pusztán a megörökítés értékéből fakadóan átérezzük ennek fontosságát – Sipos Tünde művészettörténész.

Művészeti tanulmányok:

2006-2011
Magyar Képzőművészeti Egyetem, Festőművész szak, Budapest
2003-2005
Óbudai Képzőművészeti Szakképző Iskola, Festő szak, Budapest

Díjak:

2019
ArtHungry képzőművészeti pályázat, fődíj (festészet kategóriában)
2012
UniCredit Tehetségprogram Alkotói Ösztöndíj
2011
E.ON Hungária Alkotói Ösztöndíj, Berlin
Amadeus Kisalkotói Ösztöndíj
2010
Műgyűjtők Amadeus Díja
Amadeus Kisalkotói Ösztöndíj
Ari Kupsus Galéria – Jari Vilén Finnország nagykövetének díja
2010
Műgyűjtők Amadeus Díja
Művek gyűjteményekben:
E.ON Hungária Zrt.
UniCredit Bank
K&H Bank Zrt.
Völgyi-Skonda Kortárs Gyűjtemény
Lobenwein Galéria
Hamu és Gyémánt magazin
Kölesdi Képtár
Egyéni kiállítások:
2023
Szép idők, Kölcsey Központ – Bényi Galéria, Debrecen
Heimann Családi Birtok, Szekszárd
Hazai vizeken, Nagykovácsi
2022
Horizont, Ady25 Galéria, Budapest
Kuressaarei Kulturális Központ, Saaremaa sziget (Észtország)
Viimsi Könyvtár (Észtország)
Riisiperei Kulturális Központ (Észtország)
Paidei Kulturális Központ (Észtország)
2021
Életút, Liszt Intézet – Magyar Kulturális Központ, Tallinn (Észtország)
Pótlás, Óbudai Kulturális Központ – San Marco Galéria, Budapest
2019
Helytörténeti múzeum, Dombóvár, Hungary
Awkwardly close, Balassi Intézet – Magyar Kulturális Központ, Ljubljana (Slovenia)
Tales of my life, Deák Palota, Budapest
2018
Metszet, Hal Köz Galéria, Debrecen
2017
Vármúzeum, Simontornya
2016
Arctalan pillanatok, Kubik, Budapest
Kindl Kupola Galéria, Tamási
2015
Tartósítás, Öregiskola Közösségi Ház és Könyvtár, Nagykovácsi
2012
Berlinspirations, közös kiállítás Szabó Franciskával, Műterem Galéria, Debrecen
2011
Déryné Bisztró, Budapest
2010
Faur Zsófi Galéria, Budapest
Repül a kismadár, Alkoholos Filc Kávézó, Budapest
Csoportos kiállítások:
2023
ArtPart – a Lobenwein Galéria szervezésében, Strand Fesztivál, Zamárdi
ArtPart – a Lobenwein Galéria szervezésében, ZamJam Fesztivál, Zamárdi
Tiny_art 2.0, Pintér galéria, Budapest
Adyktív, Ady25 Galéria, Budapest
Mit szólna ehhez Petőfi?, Hybridart Space Galéria, Budapest
Kortárs Balaton, Liszt Intézet, Prága
Kortárs Balaton, Liszt Intézet, Brüsszel
2022
ArtXMas, a Lobenwein Galéria szervezésében, Főfotó Galéria, Budapest
Artotek – FineArt Balaton, Hajózástörténeti Látogatóközpont, Balatonföldvár
Kortárs Balaton kiállítás és vásár a Pintér Galéria szervezésében, Hableány, Badacsonytomaj
Tolna Megyei Téli Tárlat, Művészetek Háza, Szekszárd
2021
A mi ünnepünk, ÚjMűhely Galéria, Szentendre
Nekem a Balaton…, Lobenwein Galéria – Strand Fesztivál, Balatonvilágos
Aukciós kiállítás a Pintér Galéria szervezésében, Vaszary Villa, Balatonfüred
az Új Látás művésztelep zárókiállítása, Medina
Transzgenerációs effektusok, Tűzoltószertár Galéria – Művészetek Völgye Fesztivál, Kapolcs
2020
az Új Látás művésztelep tagjainak kiállítása, Babits Mihály Kulturális Központ, Szekszárd
Vetületek – a Magyar Festészet Napja alkalmából, Pestszentimrei Közösségi Ház, Budapest
Művészbejáró – Nagykovácsiban élő művészek kiállítása, Öregiskola, Nagykovácsi
az Új Látás művésztelep zárókiállítása, Sárszentlőrinc
2019
az Új Látás művésztelep zárókiállítása, Kölesd
XVII. Nagykovácsi Művészeti Találkozó, Öregiskola, Nagykovácsi
2018
XVI. Nagykovácsi Művészeti Találkozó, A Nagy Kohó, Nagykovácsi
2017
XY – Újgenerációs lengyel-magyar festészet”, MODEM, Debrecen
2015
Zenekép, Hermina Galéria, Budapest
Kortársak: gyűjtők és művészek, Új Budapest Galéria, Budapest
Korképek – Életképek – Válogatás a Völgyi-Skonda Kortárs Gyűjteményből, Városi Hangverseny- és Kiállítóterem, Zalaegerszeg
2013
Creative Transgressions, Löffler Béla Múzeum, Kassa, Szlovákia
2012
MONO Galéria, Budapest
Ki a szabadba, Válogatás a Völgyi-Skonda Kortárs Gyűjteményből, Virág Judit Galéria, Budapest
UniCredit Tehetségprogram díjazottjainak kiállítása, Dorottya Galéria, Budapest
2011
Amadeus pályázat kiállítása, MKE Barcsay terem, Budapest
Hungarian Beauty, Gozsdu udvar, Budapest
2010
K&H Művészeti Gyűjtemény kiállítása, KOGART Ház, Budapest
Ari Kupsus Galéria, Budapest
Amadeus pályázat kiállítása, MKE Barcsay terem, Budapest
Light by night, Gozsdu udvar, Budapest
Párhuzamok – Szlovák-magyar kiállítás a közös gondolkodás jegyében”, MKE Barcsay terem, Budapest
2009
To be continued…, Budapest Galéria Lajos utcai Kiállítóháza, Budapest
Amadeus pályázat kiállítása, MKE Barcsay terem, Budapest
2008
Fiktív, Epreskert, Kálvária, Budapest
I. Kis Magyar Metró Biennálé, Artpool P60 galéria, Budapest
2007
Noé bárkája, Akademie der Bildenden Künste, Nürnberg, Németország
2006
Városi Könyvtár, Szentendre
Vas.út, Music Factory, Budapest
2005
Nem szabad, Meander Galéria, Budapest
2004
Boldog, Művészetmalom, Szentendre

Művészeti projektek / vásárok / aukciók:

2023
Art Market Budapest – Az Ady25 Galéria képviseletében
ZamJam fesztivál (Zamárdi) arculata
Pintér Aukció a Vaszary Galériában, Balatonfüred
Resident Art Fair, Budapest
2022
ZamJam fesztivál (Zamárdi) arculatához festmények készítése
Best of Balaton
Indián nyár őszi online aukció a Pintér Galéria szervezésében
Pintér Aukció a Vaszary Galériában, Balatonfüred
Kék – Sárga jótékonysági kortárs művészeti aukció a Pintér Galéria szervezésében, Irányi palota, Budapest
2021
Fess Balatont, a Telekom és a Lobenwein Galéria projektje, Strand Fesztivál, Balatonvilágos
Nyári aukció a Pintér Galéria szervezésében, Anna Grand Hotel, Balatonfüred
Kortárs Balaton kiállítás és vásár a Pintér Galéria szervezésében, Hableány, Badacsony
2020
a Levi’s és az Autistic Art Alapítvány projektje, Levi’s dzseki design és árverés
A vidéki élet jelenetei vetítéssel egybekötött prezentáció, Faluház, Harc
Bevásárlás kerékpárral kiállítás és vetítéses prezentáció, Tandem Kávézó, Nagykovácsi
2019
az Art Hungry és a Csodalámpa Alapítvány projektje, az Art Hungry pályázat győzteseinek aukciója
2018
Art Market Budapest – A RepertoArt képviseletében
2013
Art Catania, Olaszország – a We Love Artists by EDGE képviseletében
2012
Art Market Budapest – a We Love Artists by EDGE képviseletében
2010
Art Market Budapest – a We Love Artists by EDGE képviseletében

Megjelenések

https://kortarsonline.hu/aktual/bereczki-kata.html
https://www.kulter.hu/2023/11/bereczki-kata-szep-idok/
https://www.youtube.com/watch?v=Aktg9I9_FTg
https://bestofbalaton.hu/best-of-2021/bereczki-kata/
https://culture.hu/hu/budapest/esemenyek/bereczki-kata-festomuvesz-kiallitasa-esztorszagban
https://alkotomuveszet.hu/keptortenet-bereczki-kata-pofeteg/
https://arthungry.com/arthungryofficial/7567/tales_art_fashion_1_eredmenyhirdetes
https://hypeandhyper.com/kortars-alkotasok-az-ikonikus-levis-trucker-dzsekiken/
https://helyorseg.ma/rovat/kepzomuveszet/bonczidai-eva-ezeket-az-arctalan-karaktereket-mindannyian-ismerjuk-n-bereczki-kata-kepeirol
http://fashionstreetonline.hu/tag/bereczki-kata/
http://www.ljubljana.balassiintezet.hu/hu/homehun/7-slideshow/1769-kiallitas-megnyito-berecki-kata-es-a-szonda/
https://www.mutargy.com/hirek/ismerj-meg-fiatal-kortars-muveszeket-bereczki-kata
https://www.portfolio.hu/befektetes/mutargy/ismerj-meg-fiatal-kortars-muveszeket-bereczki-kata.240529.html
https://www.dehir.hu/kultura/sajatos-hangulatu-kepeket-hoz-debrecenbe-a-festono/2018/02/07/
https://debmedia.hu/programajanlo/berlinspirations/


Bodor Kata, látványtervező

Anyaság-alkotás-művészet

Bodor Kata vagyok, két gyermek édesanyja, és képzőművész (MKE látványtervező szak, 2007).

Bár a sorrend fordítva lenne helyes, mert a képzőművész diplomámat előbb kaptam meg, mint a két gyermekemet, de jelenlegi életszakaszomban mégis ez a hiteles sorrend, mert az anyaság van most előkelőbb helyen.

Az “alkotás” szót viszont szándékosan középre helyeztem, mert azt gondolom, ez egy összetartó kapocs a két világ között, hisz mindkét területen fontos az alkotó energia, és az átjárásnak köszönhetően táplálják is egymást – szerencsés esetben. Szeretek ideákat kergetni.

Évek óta ez a téma hatja át az életemet, most mégis nehéz feladat számomra mondatokat megfogalmazni hozzá.

Sosem voltam egy tudatos ember (sajnos). Mindig csak vágyakoztam, álmodoztam dolgokról, és inkább a sors (vagy ezek az erős vágyak ) vezette az utamat erre vagy épp arra. Gyerekkorom óta egy kissé elvarázsolt világban lebegek, és ezt hamar belefordítottam a rajzolásba, festésbe, amiben otthonosan éreztem magam, és sikerélményem is volt. Annyira ezen volt a fókusz, hogy nem volt kérdés, ilyen területen kell továbbtanulnom, és én boldogan mentem is ebbe az irányba. Megtaláltam a helyemet ebben, és a nekem való közeget.

Az egyetemi évek a totális álmodozás és lebegés hangulatában teltek. Azt gondoltam, itt vagyok az “Ígéret földjén”, a megfelelő helyen ahhoz, hogy később tehetséges, sikeres művészként élhessem le az egész életemet (már megint nulla tudatosság, csak az ideák kergetése). Valamiért azt gondoltam, ez sima ügy lesz.

Viszont amikor kikerültem abba a bizonyos nagybetűs életbe, szembesülnöm kellett azzal, hogy mint mindenhol máshol, itt is keményen harcolni, boxolni kell az érvényesülésért, minden lehetőségért. Nem fog ám csak úgy az ölembe pottyanni, vagy bekopogtatni az ajtón.

Másik rossz tulajdonságom, hogy nem szeretek, és nem is tudok rivalizálni, konkurálni, harcolni. Az élet semelyik területén, “szerelemben, háborúban” sem … Olyankor hátra lépek, és átadom a terepet a többi résztvevőnek. Talán az idealista természetem miatt van ez, nem tudom.

Nekem mindig a béke, a harmónia volt fontosabb valahogy.

Nem pedig a küzdés.

Ezeknek a nagyon “szerencsés” tulajdonságaimnak köszönhetően nem is boxoltam be magam a művészélet sűrűjébe, a színházi világ bugyraiba. Maradtam magamban, magamnak alkotó valaki. Természetesen voltak munkáim, és a gyerekek előtt egy nagyon sűrű időszak volt, amit nagyon nehezen engedtem el, amikor megszületett a fiam. Alig 2 éves volt, amikor a Debreceni színházban dolgoztam egy előadásban. Hétközben lent voltam, csak hétvégére jöttem haza. Ez így ment két hónapig. És láttam, ahogy szép lassan eltávolodik tőlem a fiam.

Az utólsó héten, amikor hazajöttem, és szerettem volna ölbe venni, megölelni, úgy nézett rám, mint egy idegenre, és elhúzódott tőlem. Zokogtam. Rettenetes lelki furdalásom volt. Akkor eldöntöttem, hogy amíg kicsik, és szükségük van rám, jelen leszek, elérhető leszek, ők az elsők most.

A fiam most 9 éves, és született egy lányom is, ő pedig 6. Már tudok újra alkotni (néha), a szakmámban tevékenykedni, de az időm és energiám nagy részét még mindig a gyermekeim teszik ki. Ezt szinte minden nap máshogyan élem meg, nem tudnék konkrétan nyilatkozni a témában, mert amit ma mondok, azt holnap már máshogyan gondolom.

Rosszabb napokon:
Nekem ez nem megy, én ezt nem bírom, ez egy börtön, egy rabság, élve el vagyok temetve, elvették az életem, nincs saját életem, nem is akartam anya lenni, ezt nem nekem találták ki, hiányzik a művészet, az alkotás, a “képzős közeg”, a SZABADSÁG!, meg lettem fosztva, át lettem verve, miért nem segít senki?!

Jobb napokon:
Csodálatos gyerekeim vannak, mennyire szeretem őket! Olyan büszke vagyok rájuk, és annyit tanulok tőlük. Szuper kaland, és egy izgalmas, csodás önismereti utazás. Mennyit fejlődtem általuk emberként, művészként, nőként! Inspirálnak, motiválnak!Velük lett értelme az életemnek!

Hogy melyik az igazi, valós érzés? Hát persze, hogy mindegyik.

Nálam (úgy sejtem, másoknál is) a gyermekek melletti alkotás is ilyen rapszódikus ütemben zajlik. Jobb napokon (szinte) flottul megy, még magam is rácsodálkozom olyankor. Nehezebb napokon pedig totális kudarcba fullad.

Köszönöm, hogy leírhattam.

Bodor Kata, önéletrajz

Az eredeti Hamlet
• bábtervező
• Rendező: Mezei Kinga
• Kosztolányi Dezső Színház, Szabadka, 2012
Lukas Bärfuss: Szüleink szexuális neurózisai
• jelmeztervező
• Rendező: Sopsits Árpád
• Stúdió K Színház, 2011
Lázár Ervin: Szegény Dzsoni és Árnika
• bábtervező és kivitelező
• Rendező: Mezei Kinga
• Griff Bábszínház, Zalaegerszeg, 2011
Párlat – addig, ahonnan újra lehet –
Danyi Zoltán műveit színpadra alkalmazta: Nagypál Gábor és Zubek Adrienn
• látványtervező
• Rendező: Nagypál Gábor
• Stúdió K Színház, 2011
Zalán Tibor: Az aranykulcs
faragatlan történet bábokkal A. Tolsztoj nyomán
• bábtervező és kivitelező (Bodor Kata, Németh Ilona)
• Rendező: Fodor Tamás
• Stúdió K Színház, 2010
Jevgenyij Svarc – Parti Nagy Lajos: Sárkány
bábelőadás
• bábtervező és kivitelező
• Rendező: Vékes Csaba
• KoMA Társulat, 2010
Zalán Tibor: Vakkacsa tojások
paródiaszínház ivarérett bábokkal felnőtteknek
• bábtervező és kivitelező (Bodor Kata, Németh Ilona)
• Rendező: Fodor Tamás
• Stúdió K Színház, 2009
Karel Čapek: Harc a szalamandrákkal
fantasztikus tudományos komédia
• látvány és jelmeztervező asszisztens
• Rendező: Géczi Zoltán
• Stúdió K Színház, 2009
Rinoceritisz
kórtörténeti közröhej
Eugene Ionesco: Orrszarvú c. darabjának stúdióváltozata
Vékes Csaba átdolgozásában, Mészöly Dezső fordításának felhasználásával
• a rendező munkatársa, látványtervező
• Rendező: Vékes Csaba
• Stúdió K Színház 2009.
Tolnai Ottó – Gyarmathi Kata: Skalpoljuk meg szegény Józsit
szatirikus komédia
• látvány- és jelmeztervező (Bodor Kata, Németh Ilona)
• Rendező: Fodor Tamás
• Stúdió K Színház, 2008
Zalán Tibor: Rettentő görög vitéz
antik bábmesejáték
• bábtervező és kivitelező (Bodor Kata, Németh Ilona)
• Rendező: Fodor Tamás
• Stúdió K Színház, 2008
Prágai Quadriennale
• csoportos kiállítás
• Prága, 2007
Moliere: Amphitryon
Petri György átiratában, egy friss szellemiségű szemtelen kortárs mű
• egyetemi báb vizsgaelőadás – szereplő: Merkúr
• Millenáris Teátrum, 2007
Mosonyi Aliz: Diótörő Ferenc és a nagy szalonnaháború
báb mesejáték
• díszlet és bábtervező (André Gabriella, Schuckert Gréta, Bodor Kata)
• Rendező: Fodor Tamás
• Stúdió K Színház, 2006
Paul Portner: Hajmeresztő
bűnügyi társasjáték
• jelmeztervező
• Rendező: Tasnádi Csaba
• Miskolci Nemzeti Színház, 2006
Csehov: A lánykérés, A medve
egyetemi báb vizsgaelőadás Csehov 2 egyfelvonásosának szövegére
• bábtervező és szereplő
• Stúdió K Színház, Örkény István Színház, 2005
Moliére: Tartuffe
egyetemi báb vizsgaelőadás
• bábtervező és szereplő (Marianne)
• Rendező: Németh Ilona
• Mu Színház, 2004
„Add el a designt!” címmel kirakat-tervezés és rendezés
• 3. hely
• Budapest, Duna Plaza, 2004
Prágai Quadriennale
• csoportos kiállítás
• Prága, 2003


Borsai Szandra író, költő, építész

Aki a túlvilággal találkozott

egy 3,5 éves gyermek édesanyja
Fél tíz van, most szállok ki a fürdőkádból. Tizenöt perce jöttem ki a gyerek mellől, egy órán át vergődött, míg elaludt. Altatás közben szoktam olvasni. Hajszárítás után leülhetek írni, lefeküdhetek a férjemmel, elmesélhetjük egymásnak mi történt a munkában. Jól megértjük a másikat, ő tartószerkezeteket tervez, én építész vagyok. Fél hétkor indulok az aktuális építkezésre, vagy az irodába, ő viszi a gyereket bölcsibe, én meg megyek érte négyre. Egyébként mindig író akartam lenni. Építész nem lehetek diploma nélkül, író igen, gondoltam, mikor jelentkeztem a mérnökképzésre. A kultúrpolitikának sem akartam kiszolgáltatni magam. 2011-et írtunk.

Alaposan megtörölközöm. Kis terpeszben állok, gyors folyással leszalad valami vízszerű a belső combomon, foltot hagy a fürdőszobai szőnyegen. Nem először fordul elő mostanában, de eddig nem törődtem vele. Felitatom a törölközővel, aztán megszagolom. Húgyszaga van. Nagyon szégyellem magam. Még csak harminckét éves vagyok. Hanyatt feküdtem, a hasamtól nem láttam semmit. Valamiért felfelé tolták a lábaimat és azt várták el, hogy emeljem meg a fejem és a törzsem, miközben nyomok. Ez ellentétes volt azzal, ahogy az izmaim normálisan együttműködtek volna. Akkor már nem éreztem elviselhetetlennek a kontrakciókat. Az előtte lévő három-négy órában borzalmasak voltak. Arra koncentráltam, hogy ne őrüljek meg. Hogy csak ennél az egy fájásnál még megőrizzem a józan eszemet. Az oxitocin egyre gyorsuló ütemben csepegett.

Erről senkinek sem tudok beszélni, az inkontinenciáról, a férjemnek sem. A hasam kockás, a fenekem vonzóan kerek. Igaz, a lábam rövid, egyre több az ősz hajszálam, de még mindig fiatal vagyok és szemtelenül csinos. Lépten-nyomon belém szeretnek azok a férfiak is, akik régebben nem tudtak belém szerelmesek lenni. Csak anélkül pisilem le a lábam, hogy érezném az ingert. Nem tudom visszatartani.

Rettegtem a gátmetszéstől. Minden levegővételnél azt ismételgettem, hogy ne vágjanak. Próbáltak meggyőzni. Nem fáj az. Annyi nő kibírta már maga előtt. Ne vágjanak, mondtam. Csak ha kell, válaszolták. Akkor sem, mondtam. Szanaszét fog szakadni, válaszolták. Nem érdekel, ne vágjanak, mondtam. Féltem, hogy hiába mondtam. Nem bíztam bennük. De nem vágtak.

Öt vagy hat női hangot hallottam a kórusban. Minden kontakciónál emelkedett a hangmagasságuk, a hangerejük, aztán hirtelen elhallgattak. A gyerek nem haladt kijjebb. A negyedik-ötödik (tizedik?) után már vesztettek a lelkesedésükből. Az egyikük, egy fiatal doktornő odalépett mellém, mélyen a szemembe nézett és azt mondta, hogy ezt a gyereket itt és most meg kell szülnöm. Még a maszkját is lehúzta, pedig a második COVID hullám alatt senki sem húzta le a maszkját. Az volt az első pillanat, amikor elhittem, hogy a szülés tényleg valóságos.

Eszembe jutott a medencefenék torna, amit a gyógytornász barátnőm tanított. A hat hét leteltével hónapokon keresztül kisebb-nagyobb rendszerességgel végeztem is. Először megpróbálom azt, hátha csak erről van szó. Elgyengült izmokról, megnyúlt szövetekről, eltüntethetetlen varrásnyomokról. Meg kell figyelnem, hogy csak fürdés után, vagy máskor is jelentkezik az inkontinencia. Csak nehogy szex közben.

A sokadik sikertelen nyomás után a szülésznő szánakozó hangja törte meg a csendet. Milyen fájásgyenge szegény, mondta. Akkor elszabadult bennem a pokol. Izomerőből nyomtam, fájás nélkül, mint egy zabolázhatatlan bika. Hátrafeszítettem a fejem. Tudod ki a szegény, gondoltam, a kurva anyád a szegény, azt is gondoltam. Engem ne sajnálj, gondoltam. Három nyomásra meglett a gyerek. Alig repedtem.

Talán nem kellett volna úgy nyomni, mintha nem lenne holnap, gondolom a fürdőszobában állva. Micsoda erő munkált bennem, az mégis csodálatos. Csak ez az erő dühből fakadt, hogyha nem vagyok elég jó neked, akkor majd megmutatom, hogy igenis elég jó vagyok, de ez a düh végső soron magam ellen fordította a testem.

Ez a düh hozta a világra a gyerekem.

Három vagy négy másodperc telhetett el addig, amíg felsírt. Emlékszem ezeknek a másodperceknek minden tört részére. Álltam a nyitott kapuban és fújt be a szél. Nem csak az élet, hanem a halál szele is. A minden létező lelkeké. Álltam a nyitott kapuban, nem én nyitottam ki, nem én voltam a kapu, csak szemlélő voltam, eszköz a mindenség kezében. Egyetlen kapu van, a kapu mögött a végtelen mélység. Ezen keresztül érkezünk és ezen keresztül távozunk. A kettő – ugyanaz.

Pár hét alatt eredményt hoz a torna. Kevesebbet fürdők forró vízben, többször tusolok. Ritkábban kell mosni a törölközőm. Már nem akarom bebizonyítani másoknak, hogy jó író vagyok. Írok, és kész. Aki a túlvilággal találkozott, az másképp figyel az evilági hangokra. Messzebbről hallatszik, tompábban. Már nem félek azt csinálni, amit csinálnom kell. Nem félek a kritikusoktól, a kommentektől, a főnökömtől, nem kételkedek folyton magamban, érvényesnek tekintem a létezésem, a gondolataim, az elképzelésem, a művészetem, néha már-már a haláltól sem félek.

Istentől, tőle egy kicsit félek. Nem volt ott a kapuban. A gyerek első lélegzetvételében, abban ott volt.

Borsai Szandra, önéletrajz

1991-ben született, Monoron nőtt fel. 2011 óta Budapesten él. 2007-től rendszertelenül
publikál irodalmi folyóiratokban. Versei, novellái megjelentek többek között a Hitel, a Helikon, a
Műút, a Kortárs, és több online portál hasábjain. 2017-ben végzett a Budapesti Műszaki és
Gazdaságtudományi Egyetem Építészmérnöki karán, azóta építészként tevékenykedik. Első
regényén dolgozik.


Bosnyák Zsuzsa, festőművész

„Anya festőművész”
Nő, élet, festészet

Bosnyák Zsuzsa: Psziché(Harc IV.) 58x58cm akril, olaj pasztell, pigment, vászon 2023

Az életben az egyik legnehezebb dolog megérezni, felismerni és tudatosítani, hogy mi az élethivatásunk. A másik pedig, hogy minden erőnkkel megpróbáljuk beteljesíteni azt. Minden félelmetes nehézség ellenére azt hiszem, az én történetem eddig ilyen szempontból sikertörténet. A múlt, és az éppen aktuális jelen traumáinak folyamatos feldolgozása, a lélek mélységeinek tudatos vizsgálata kísértek utamon. Így kerültem örök és megbonthatatlan kapcsolatba 13 évesen a művészettel.

Rendkívül szerencsésnek mondhatom magam, mert innentől kezdve, olyan művészektől tanulhattam, akik kemény szakmai és szellemi kihívások elé állítva sarkalltak a folyamatos fejlődésre. És ennek eredményeként, egyszer csak a Képző festő szakán találtam magam, szemben a számomra legizgalmasabb és leghitelesebb gondolkodóval, Molnár Sándor Mesterrel. Azzal kezdte a tanítást, hogy letisztázta a nő és a férfi szerepét, életfeladatát, lehetőségeit az életben és a művészetben. Lehetett volna ez egy fájdalmas élmény is (a mai napig sokszor kerülök vitába, ha ezt a témát érintem egy nőtársaságban), de furcsa módon mélységes nyugalommal töltött el vitathatatlan igazsága. Ennek ellenére persze mégis hajtott a szokásos küzdő szellem, a kényszeres megfelelési vágy, amely során minden erőmmel megpróbáltam elásni ezt az igazságot. Természetesen kudarcok sorozata következett. Amikor negyedéves korunkban a Mestert kényszer nyugdíjazták, egy valódi nőművész vette át az osztályt, Drozdik Orsolya személyében. Molnár Mester „elvesztése” mélységes dühöt és ellenállást váltott ki belőlem, amit Drozdik rendkívüli türelemmel és megértéssel viselt, majd adott egy olyan festészeti feladatot, amely fordulópontot hozott az életembe. Megtört a jég és megvillant számomra egy olyan különleges szellemi sík kibontásának lehetősége, amelyben feloldódhatok, önmagam lehetek, amelyben nő művészként a lehető leghitelesebben lehetek jelen. Nem kell férfias küzdelmet vívnom, nem kell megfelelnem ennek, nem kell mást kívánnom, mint ami vagyok, megnyithatom a lelkem kapuit, hiszen így az igaz! Hiszen nő vagyok! Annak minden csodájával és nehézségével, életfeladatával együtt, mert én hiteles művész akarok lenni! És mivel a valóságban nem nagyon sikerül feloldódnom ebben az érzésben, kaphattam egy másik valóságsíkot ennek megélésére, a festészetet. Ezeket a dolgokat Molnár is próbálta erősíteni a maga kemény és szigorú módján, mégis a hiánya kellett ahhoz, hogy leessen a tantusz. Amikor konzultációra mentem hozzá a diploma munkámmal a védés előtt, kezet fogott velem (ami kb az egyik legnagyobb elismerésnek számított tőle) és elismerően ilyesmit mondott: Na tessék! El kellett tűnnöm az életéből ahhoz, hogy észhez térjen!

Elindult hát egy folyamat, amelybe, 2009-ben, teljesen váratlanul belecsöppent egy gyermek, a lányom. Anya lettem…

A Csoda megélésének fantasztikus élményét sajnos erősen beárnyékolták a körülmények, amelybe megérkezett. Munkanélküli voltam (éppen egy műteremlakás pályázat nyerteseként egy fél évet töltöttem a szolnoki művésztelepen), egy bántó és bizonytalan kapcsolatban, teljes létbizonytalanságban. Nagy nehézségek és fájdalmak árán, kiszabadultam a kapcsolatból és gyermekem kétéves korában ketten maradtunk. A családom befogadott ugyan, de lelkileg mindenkinek kínzó és megterhelő volt a helyzet. Tudtam, hogy ebből bármi áron ki kell mentenem magunkat.

Kikapcsoltam hát önmagam, elástam magamban a művészt (hiszen erre nincs most idő), feladtam minden addigi ambíciómat, mert úgy hittem, ez kell ahhoz, hogy a realitások szintjén biztonságban, boldogok és szabadok lehessünk. Ha magamról lemondok, azzal teljesíthetem csak a kötelességemet, csak így lehetek a legjobb anyuka. Mindenféle munkát elvállaltam, amit csak lehetett, hogy pénzhez jussak.

Természetesen nem jött be. Nem haladtunk egyről a kettőre sehogy sem, közben szörnyű mélységeket életem meg, amivel nemhogy használtam volna, de leginkább ártottam magamnak és így a lányomnak is. Hamar rádöbbentem, hogy én a művészettel vagyok teljes, csak így lehetek boldog, tehát ha kell, nulláról újra építek mindent. Megerősített a hitem abban a tényben, hogy azzal adhatom a legtöbbet a lányomnak, ha példát mutatok. Ha megmutatom, hogy a legmegrázóbb nehézségek közepette, hogyan kell felállni és tovább menni és soha fel nem adni önmagát és az álmait. Ebben a hitben meg tudtam nyugodni, boldoggá tett, amely rendkívül pozitívan hatott a kapcsolatunkra. Persze tudtam, hogy iszonyú nehéz lesz az út, amit ő is meg fog szenvedni, de azt is tudtam, hogy az eredmény kárpótolni fog mindkettőnket. Szolnokon, egy 6 négyzetméteres szobám volt, ott kezdtem el újra festeni, miközben a lányom az állvány alatt legózott vagy babázott. Közben olykor a hajára csöpögött a festék és jókat nevettünk ezen. Nem sokkal később, egy nap, mentem érte az óvodába és az óvónéni meglepve mesélte, hogy rajzolás közben a lányom büszkén felkiáltott: „Anyukám festőművész!”  Az óvónéni meglepődött, mert azt hitte, bolti eladó vagyok. Akkor most hogy is van ez?

Eszméletlen jól esett, hogy a lányom kezdi érteni, ki is vagyok valójában és büszke rám! Ez tovább erősítette a hitem és komoly tervet szőttem! Először is legyőzvén zsigeri ellenállásomat a tanítás felé, munkát vállaltam művésztanárként egy művészeti szakgimnáziumban Szolnokon. És megtörtént egy újabb csoda, rátaláltam a második hivatásomra! A későbbi évek során a tanítás lett a második szenvedélyem.

Nem szeretném tovább részletezni a történetet, a lényeg, hogy a terv a következő volt: abban az időben 90%- ban tanítottam (több helyen is) és így 10% maradt a festészetre. Kezdetben a cél annak megvalósítása lett, hogy ez az arány megforduljon, bármennyi időbe is telik. Így onnantól minden lépésem mögött ez a cél rejtőzött. Ekkor kb 33 éves voltam.

Egy idő után Pestre is jártam tanítani, sokszor napi 12-14 órát dolgoztam, de mindig szorítottam időt egy kis alkotásra és az első a lányom volt természetesen. Kevesebbet lehettem vele, mint amennyire szüksége lett volna, de szerető, biztonságos környezetben volt a nagymamájával.

Közel 10 év kellett ahhoz, hogy 2019-ben a helyzetünk alkalmassá váljon a költözésre, egy olyan lakásba Budapesten, amelyben műtermem is van. Azóta ez az otthonunk.

A nagy terv pedig másképp alakult. Időközben a tanítás olyannyira a szenvedélyemmé vált, hogy mára a százalékos arány elérte a számomra ideális szintet, nagyjából 50-50%. és elmondhatom magamról, hogy azt csinálom, amit szeretek. Délelőttönként a műteremben dolgozom, délután tanítok egy csodás helyen, és mivel a lányom vidéken kezdte el a középiskolát, a hétvégéket általában kettesben töltjük.

2020-ban kezdtem el egy festmény sorozatot Psziché címmel, amely a mai napig tart és még úgy érzem tartani is fog egy darabig. A gyermekkoromtól kezdődően dolgozom fel ebben a sorozatban azokat az érzelmi, lelki, szellemi változásokat, megéléseket, amelyek ismerősek ugyan, de feldolgozatlanok, vagy teljesen ismeretlenek, ezért érdekesek számomra. A színek és formák rendkívül személyes, mégis valóságos tartalmakat rejtenek magukban az absztrakt világát értő és kedvelő és a lélek finom rezdüléseire érzékeny nézők számára. Tanárként szintén évek óta dolgozom egy különleges módszeren, melynek gyökerét és magját a Molnár Sándor életmű és annak elméleti változata a Festőjóga adja. Erre építettem saját (női) tapasztalataimat és megpróbálom gyermek kortól felnőtt korig mindenki számára elérhetővé tenni annak mélyreható igazságait és magas fokú szakmai és szellemi tartalmát. Másképpen látni a világot és felfedezni magunkban azt a képességet, hogy megfelelő munkával egyensúlyt tudunk teremteni a művészet által.

A csodás lányom és a két hivatásom mára szorosan összefonódva, egymást segítve, támogatva eredményezi azt a fantasztikus érzést az életemben, hogy önmagam lehetek és boldog vagyok. A lányom érzékeny, gondolkodó, erős, önálló és büszke arra, amit véghez vittünk együtt.

És hálás vagyok az életem minden mozzanatáért, mert ez tett túlélővé és csak így válhatok hiteles emberré, anyává, nővé és természetesen művésszé.

Bosnyák Zsuzsa, önéletrajz

Instagram: https://instagram.com/
bosnyakzsuzsi?igshid=YmMyMTA2M2Y=
Születési dátum: 1980.

Tanulmányok:

2001-2006 Magyar Képzőművészeti Egyetem
Festőművész, művésztanár
Mesterek: Molnár Sándor, Drozdik Orsolya
1999- 2001 Eszterházy Károly Tanárképző Főiskola, Eger
Rajz- vizuális kommunikáció
Mesterek: Erdős Júlia, Nagy B. István, Földi Péter
1993- 1998 Széchenyi István Gimnázium, Szolnok
Hat osztályos gimnázium, angol tagozat

Kiállítások:

2019-2023
Resident Art Fair és Resident Art Garten csoportos kiállítások Budapesten és Lovason
2018
A Magyar Festészet Napja, csoportos kiállítás, Aba- Novák Agóra, Szolnok
Karácsonyi képzőművészeti kiállítás és vásár, APA Galéria, Budapest
2017
A Magyar Festészet Napja, csoportos kiállítás, Aba- Novák Agóra, Szolnok
Artjáró fesztivál, csoportos kiállítás, Szolnok
MAOE Káosz és rend c. csoportos kiállítása, Szeged
Karácsonyi képzőművészeti kiállítás és vásár, Lengyel Intézet, Budapest
2016
A Magyar Festészet Napja, csoportos kiállítás, Aba- Novák Agóra, Szolnok
Artjáró fesztivál, csoportos kiállítás, Szolnok
2015
Megyei Könyvtár, Szolnok, önálló kiállítás
Festészet Napja, csoportos kiállítás, Szolnoki Galéria
MAOE Harmónia c. csoportos kiállítása, Szentendre
2014
Nagykörű Galéria, Nagykörű, önálló kiállítás
ArtJáró fesztivál, Szolnoki Művésztelep, performance, csoportos kiállítás, Szolnok
2012
Lengyel Intézet, Latarka Galéria, Budapest, csoportos kiállítás
2008
Megyei Könyvtár, önálló kiállítás, Szolnok
ArtJáró fesztivál, Szolnoki Művésztelep, performance, csoportos kiállítás, Szolnok
2007
Lengyel Intézet, Művészpince, Budapest, csoportos kiállítás
Fringe fesztivál, performance, csoportos kiállítás, Kecskemét
2005
Szolnoki Művésztelep, performance
Támaszpont Galéria, csoportos kiállítás, Budapest
2005
óta folyamatos csoportos kiállítások a szolnoki „Kert” művészcsoporttal
2004
Szolnoki Művésztelep, performance
Pannónia Hotel, csoportos kiállítás, Sopron
2003
Szolnoki Művésztelep, önálló kiállítás, performance
2002
MEO, Országos Képzőművészeti Kiállítás és Vásár, Budapest, csoportos kiállítás
Millenáris Park, Fogadó, csoportos kiállítás, Budapest
1999
Helyőrségi Művelődési Otthon, Szolnok, önálló kiállítás
1998
Szolnoki Művésztelep, Paál István Stúdiószínház, önálló kiállítás, Szolnok
1993 és 1998 között
rendszeres csoportos kiállítás Sárkány Sándor irányításával

Tagságok:

2005
Kert csoport, Szolnok
2008
Szolnoki Művészeti Egyesület
2006
MAOE

Pályázatok:

2008. március és 2008. szeptember között: sikeres műteremlakás pályázat a szolnoki művésztelepen

Munkahelyek:

2013- 2019
Magiszter Fényes Adolf Alapítványi Gimnázium és Művészeti Szakgimnázium,
Szolnok, 2016-tól ugyan ebben az intézményben, mint művészeti tagozatvezető
2016 óta
Articsóka Stúdió, Budapest
2019-2023
Ferencvárosi Sport Általános Iskola és Gimnázium, Budapest


Ellenbacher Ibolya, festőművész

Anyaság és művészlét

Az anyaság természetesen vált fontosabbá az életemben, mint a művészet. Elsődleges, legnagyobb öröm és ihletőerő a gyermekem és a magzatom, akivel várandós vagyok, és a férjem, az egész családom. Szerettem volna minden időmet a kislányommal tölteni, de egy idő után azt vettem észre, hogy szükségem van a festésre ahhoz, hogy adni tudjak. Bölcsi helyett tudtam nagyszülői segítséget kapni, még ha ez ritkább és változó napokat, inkább órácskákat jelent most is. Noha nehéz váltani és nem is mindig megy rögtön a váltás, az anyaság koncentráltabbá teszi az idő használatát is. Segít ebben az, hogy egy idő után kialakult egyfajta rendszeresség, ami jó hatással van rám. Gondolatban is sokszor festek és ha kisebb időm adódik, vázlatokat készítek, így gyakran érlelődnek bennem a képek. Ha azonban kinyitom a festéktubusokat, repes a lelkem, mintha átkerülnék egy másik világba.  Furcsa viszont, hogy egy idő után az órát is nézni kell, meddig lehetek ihletett hangulatban.

Volt egy időszak, amikor nagyon sokat terveztem festeni, de azt éreztem, hogy ezekbe a pár órás keretekbe ez nem fér bele. Be kellet látnom, hogy túl sokat akarok, a kislányom is hiányol, és nem vagyok olyan eredményes, mint amit szeretnék. Akkor váltottam és inkább elfogadtam, hogy annyit haladok, amennyit tudok jelen helyzetemben, elfogadom az életállapotom, helyzetem ritmusát és nem külső tényezőknek, elvárásoknak igyekszem megfelelni, hanem a belső órámnak és annak, hogy amit csinálok, hiteles legyen, éljem meg jól és mélységében az anyaság és a festés pillanatait.

Ellenbacher Ibolya, önéletrajz

facebook: @EllenbacherIbolya.festőművész
instagram: ellenbacheribolya
1991-ben születtem Budapesten.

Tanulmányok

2016-2017 Képzőművész-tanár MA, Pécsi Tudományegyetem, Művészeti Kar
2011-2017 Festőművész MA, Pécsi Tudományegyetem, Művészeti Kar
mesterek: Dr. Hegyi Csaba és Dr. Varga Ferenc
2014-2015 Accademia di Belle Arti di Venezia, Olaszország
Festészet, alakrajz, szobrászat és mozaikkészítés kurzusok
2006-2011 Képző- és Iparművészeti Szakközépiskola, Budapest, festő szak

Egyéni kiállítások

2017 Levegő, Zuglói Ifjúsági Centrum, Budapest
2016 Re:public Galéria, Pécs

Csoportos kiállítások

2023 6. Nemzetközi Pasztell Triennálé, Kernstok-villa, Nyergesújfalu
2023 XXIV. Arcok és Sorsok Országos Portré Biennálé, Hatvani Galéria, Hatvan
2023 Pic-túra művészetelep kiállítás, Gyűszűbirtok, Szekszárd
2023 Future landscapes, Borders Art Fair, Palazzo Albrizzi Cappello, Velence, Olaszország
2023 Nők szerint, Artézi Galéria, Budapest,
2022 Közel vagy, kiállitás Juhász Éva szobrászművésszel, Magyar Építőművészek Szövetsége, Budapest
2021 Rejtettség¬felsejlés, Dóm Kőtár, Pécs
2019 Természetközelben, Pethő Csilla és Erdődy Anita festőművészekkel, Zuglói Ifjúsági Centrum, Budapest
2018 Kunst, religion: Eine Inspiration für die Studien, Ungarisches Kulturinstitut, Stuttgart, Németország
2017 Diploma-kiállítás, M21 Pécsi Galéria, Pécs
2016 Made in Hungary, Eithad Modern Art Gallery, Abu Dzabi, Egyesült Arab Emírségek
2015 Művésztelepek a Gyimóthy-villában, Nádor Galéria, Pécs
2014 Fundamenta Amadeus pályázat-kiállítás, Nádor Galéria, Pécs
2013 Plein Air ’13. Zárókiállítás a Mesterek és tanítványok művésztelepen készült munkákból. Városi Galéria, Csongrád
2013 A te arcodat keresem – keresztény művészeti osztályok tárlata. Válogatás a Krisztus keresztjéről szóló kurzuson készült művekből, Művészetek és Irodalom Háza, Pécs
2013 Ön-arc-kép, Pertics Flóra és Pethő Csilla festőművészekkel, Zsókavár Galéria, Budapest
2013 Országos Művészeti Diákköri Konferencia kiállítás, Vitkovics Ház, Eger

Díj, ösztöndíj

2013 I. helyezés a XXXI. OMDK Festészet 2.tagozatában
2013 Köztársasági ösztöndíj
2014-2015 Erasmus ösztöndíj: Accademia di Belle Arti di Venezia Olaszország, Velence

Diplomamunka

2017 Eleusza mozaik, Máriagyűdi Kegyhely Domus Mariae Lelkigyakorlatos Ház kerengőjében


Erőss Ildikó, szobrász

Erőss Ildikó: Családi relikvia I. 2009. bronz

Erőss Ildikó vagyok. Végzettségemet tekintve szobrász.

A minap írtam pár sort a legismertebb közösségi portálon, ami teljesen független volt a „Láthatatlan Exibicionizmus”; című kezdeményezéstől, ahova később meghívást kaptam. Idéznék most abból a szövegből, na nem azért, mert annyira líraira sikeredett, vagy mert olyan megismételhetetlen gondolatok… A kapcsolódás miatt teszem. Plusz kiegészítem az idézeteket némi mögöttes tartalommal.

Egy biztos, idén tavasszal valami olyan folyamat fogant az éterben, ami sokunkban egyénileg, de most úgy fest közösségi szinten is eszkalálódik.

Megannyi elnyomott, magunkba fojtott, háttérbe kényszerült tetterő törekszik felszínre, ami generált egy olyan kollektív gyomorrontást…, hogy most akkor vállvetve kiteregetjük, vagy ha már gyomorrontás-, „kihányjuk”; a szennyest. Hátha összefogva hallhatóvá válunk, hátha észre veszi valaki az így vagy úgy mellőzött művész küzdelmeit is és megváltozik majd valami …Nem, természetesen tudjuk, hogy nem fog megváltozni, de legalább megtudtuk, ahogy egyébként sejtettük is, hogy nem vagyunk egyedül és apróságok talán mégis a helyükre kerülhetnek. Itt-ott legalább egy-egy vigaszt nyújtó félmondat.

Ezért is, ezúton is köszönöm, hogy részt vehetek ebben a projektben, alkalmasabb alanyt nem is hívhattatok volna… (Gondolom pont ezért hívott, akit szintén egy olyan hívott, aki ezt gondolja magában magáról.)

A közösségi hálón töltött idő, bár sokak számára szánalmas lehet, mégis időről-időre átsegített azon, hogy teljesen és végérvényesen megkattanjak abban az izolált világban, amit legóról legóra magam építettem saját magam köré a magam által választott száműzetésben. És láss csodát, ez a kezdeményezés is ebben a virtuális térben körvonalazódik. Sodródunk egymástól függetlenül erre arra, de ez egy olyan kapcsolattartó lehetőség, amit vétek lenne nem használni.

De akkor idézek:
„Aki ismer, tudja, hogy diplomás szobrász vagyok és művészettörténet tanári diplomám is van. Manapság van pont két szuper megélhetési lehetőség: a képzőművész és a tanár. Nem csak ezen választásom miatt zötyögős a szekerem, tele is tűzdeltem az életem korlátokkal, hol „szándékosan” bonyolítottam túl, hol csak simán jöttek a nem várt pofonok, amikből elég nehezen álltam fel.” – írtam.

Ha kicsit jobban ki kellene fejtenem ezt a pár sort, akkor éppen egy olyan fejes ugrást próbáltam felkonferálni, ami hirtelen jött, de elementáris erővel, egy visszatarthatatlan, kétségbeesett elrugaszkodást valahonnan valahová, nem is lényeges honnan hová, csak az, hogy EL.

Értelmezhető úgy is, mint egy sikoltás, hogy vegyetek már észre, a francba is, olyan sokoldalú lény vagyok, hogy nem látja ezt senki, lehet most van vége mindennek, szóval kezdjek már azonnal valamit végre magammal, mert gumiszoba lesz ebből… Zagyvaság… Káosz van a fejemben. Amiből egy új kozmosz születik? Születhet belőle valami. Elvileg amikor a végére érünk valaminek, ott akár kezdődhet valami új is.

Egyik nap után kezdődik egy másik, de még meddig? Lesz-e időm elkezdeni azt a valami újat, ha már nagyon régen időzöm a régi valamimnek a végén? Azt érzem, hogy eleget álltam már parkoló pályán és még csak azt sem mondhatom magamról, hogy jó anyja vagyok a két fiamnak, mert a feneketlen lelkem mélyén ott az a „bunkó szobrász” (itt kérek bocsánatot a többi szobrásztól, személyes problémám van a saját szobrászommal), aki mindenkit is okol azért, mert nincs ereje a felszínre törni, mert inkább ma is süt egy sütit és felújít egy szobát a családi házban, vagy kint kertészkedik (teljes odaadással) ez a szerencsétlen, szánalmas egyed, ahelyett, hogy alkotna éjt nappallá téve és még gyakran hibáztatja is a családot közben, hogy elszívják előle az életet adó levegőt…

Nos, ha ilyen rohadék ez a művész bennem, akkor inkább haljon meg, akkor inkább vagyok családanya, kertész, természetbarát, szakácsnőháztartásbeliaggódó anyuka… Nem. Nem vagyok. Egyik se. Vagy nem tudom pontosan már, melyik vagyok.

És tovább építgetem akkor a gyönyörű díszleteket a börtönömben, mert amíg… tétovázom, legalább ez megvalósul… Kézzelfogható. Mert bár finom lett az ebéd ma is, de ez engem sem elégít ki. (Pláne, hogy a nagyobbik fiam fényevő, szóval itt olyan, hogy teljes elégedettség, alaphangon nincs.)

Kell-e ketté valasztani családot és hivatást?

A Család is lehet valaki számára hivatás, akkor nekem miért nem az, és miért nem tudom elfogadni, hogy mindkettő békében, harmóniában megférhet bennem. Hogy nem is kellene ketté választani őket? Se ketté, se sokfelé boncolni…? Valószínűleg nem kellene felaprózódni…

Tépelődöm. Vívódom. Porrá aprítom a gondolataimat, a megoldás egyre távolabb kerül. Annyi mindent szeretek szeretettel csinálni, sokoldalú ember vagyok, direkt nem írtam művészt…

Lehetek-e EGÉSZ ennyi részecskéből összerakva, vagy csak egy eklektikus giccs parádé vagyok?

Ráérek agyalni. Mondják néhányan. Mert szerencsés vagyok. Anyagilag meg vagyok támogatva. Ráérek töprengeni, van időm, meg van lehetőségem, de mégis szégyent érzek kihasználni. Persze köszönöm, hogy van anyagi biztonságom, köszönöm , hogy a Család segít, a Párom segít… És én mit teszek az asztalra az ételen kívül, amihez csak a főzőtudományommal járulok hozzá?

Ki bízik bennem, hogy többre is képes vagyok? Az biztos, hogy én magamban régen nem… Csak röpke fellángolásaim vannak, és már tudom, hogy aztán az érdektelenségbe fullad újra minden. Csalódásba.

A Család itt és most van, nagyon fogom sajnálni, hogy gondolatban sokszor őket hibáztatom az impotenciámért, miközben én intéztem úgy, hogy arra az ösvényre lépjenek, amin én járok. Aztán lezártam az utat, hogy inkább ne járjanak azon az úton, ahol én, mert úgysem értik meg… Inkább megtartom magamnak a gondolataimat. Beszélgessünk akkor olyasmiről, amit mindenki ért.

Tehát mindennek én vagyok az oka és okozata. Irányítom a sorsom. Persze… Csak magamnak kellene megfelelnem, kizárni mindent és mindenkit?

Ezt próbálom jó ideje ledugni a torkomon, de mikor éppen megvilágosodnék belázasodik a kicsi fiam, felvételizik, vagy új iskolát kezd a nagy, el kell vetni a paradicsom magot, kellene takarítani, vásárolni, oviba menni, társadalmi munkában részt venni, azaz szimplán éldegélni és hopp, kizökkenek az önmegvalósító gondolataimból.

Félreteszem magam újra. Újra és újra parkolópályára állok. Szuverén döntés ez is. Akkor pedig miért is tiltakozik az a nyugtalan szobrász ott bennem? Talán nem vagyunk egy hullámhosszon? Egyáltalán mi ugyanaz a személy vagyunk? Na, igen… Ezeket van, aki simán együtt futtatja gond nélkül. Minden elismerésem azoké az alkotóké.

Folytatva az idézetet: „Az én kis házikóm és kertem lassan 20 éve formalódik az ötleteim által… Olyan számomra ez a ház és a „tercia”, mint egy darab agyag. Anyagi lehetőségünk szerint tervezem, gyúrom, alakítom, átalakítom, teszek hozzá, elveszek belőle és valahogy mindig mindenki elégedett a végeredménnyel, ami mindig jól esett… Tulajdonképpen létrejött itt egy igen komplex referencia munka. Lassan felfogtam, hogy mikor ezekkel (bármilyen más alkotó tevékenységgel) foglalkozom kisebb a görcs és szabadabb vagyok, mint mikor szobrászkodom…, a megfelelési kényszer jobban enged.

Ki tudja, mi ennek az oka, hova gyökerezik, de biztos visszavezethető valami mély gátlásra, amit egyelőre nem sikerült feloldani, de mivel ösztönösen működnöm, ergo alkotnom kell,  teszem máshogy, ahogy per pillanat jól esik és teszek egy próbát, hogy kilépjek a  „meg nem értett művész” rabigából.”

Igen, kacérkodom a gondolattal, hogy hűtlen leszek a szobrászhoz, aki folyamatosan ott sipítozik bennem és már gyakran tényleg idegesít. Túl sokat nem tudott felmutatni, pedig volt alkalma… Már tényleg bosszantó, hogy mégis ott erőlködik megmutatni valamit belőlem, ami igazán senkit sem érdekel annyira, mint saját magamat. Folyton háborgat. Miközben zajlik az életem folyamatosan érvényesülni akar: a művész.

Erőss Ildikó, önéletrajz

Kemecse, 1977.

Tanulmányok

1992-96 Képző- és Iparművészeti Szakközépiskola, Nyíregyháza, Tanára: Bíró Lajos
1999-2004 Magyar Képzőművészeti Egyetem, Mestere: Kő Pál

Művésztelepek (válogatás)

2004 Kecskeméti Művésztelep
2012-2020 között Nemzetközi Velence tavi Symposion több ízben
2013 Public Art Mór
2014 GLOART Lanaken, Belgium
2021 Párhuzamos szálak, Gödöllői Művésztelep
2023 Széchenyi Alapítvány művésztelepe, Gyermely

Díjak, ösztöndíjak (válogatás)

2004 Kogart ház – Friss, Közönségdíj
2011 Országos Érembiennále, Sopron, Kiss Nagy András emlékdíj
2013 Országos Érembiennále, Sopron, Civitas Fidelissima, Sopron Megyei Város díja

Egyéni kiállítások (válogatás)

2006 Városi Galéria, Nyíregyháza
2013 Medence Szalon, Budapest
2013 Epreskert, Budapest
2013 Lamberg Kastély, Mór

Köztéri alkotások

2005 Nyíregyháza Sóstóhegy, Fürdő szobor, (beton)
2007 Vértesboglár, Stációk, (pirogránit)
2014 Lanaken, Belgium, Kontraszt II., (beton, nád)

Megbízások

2005-2015 A Magyar Köztársaság Nemzetközi Kapcsolataiért-díj kisplasztika (tardosi mészkő, bronz)
2014 Ybl Miklós emlékpénz
2017 Kossuth Zsuzsanna emlékpénz


Fabók-Dobribán Fatime, festőművész, DLA

Kontrafaktumok – az élet lenne-volnái,
avagy: Gondolatok a párhuzamos világokról művész anyukaként

Fabók-Dobribán Fatime: A csodálatos fogtechnika, 2020. olaj-vászon, 80 x 120 cm

„Nem tudom, mi lenne velem, ha nem festhetnék…!” – olvasom sokszor általában olyan művészek tollából, akik életvitel-szerűen alkotnak.  „Tudsz azért festegetni a gyerek mellett?” Persze, egy párhuzamos világban.

Mi is lehetne a műfaja annak, amikor egy anyuka a nem létező, vagy képzeletbeli művészi alkotómunkájáról, karrierjéről elmélkedik? Szatíra, tragikomédia, vagy inkább egy haiku? Csak ne menjünk át lírába, kérnék sokan…jó, de nem lesz a haiku, olyat nem tudok, drámázni sem akarok. Ölemben a ficánkoló csodaszép, majdnem kétéves (második) fiammal írok, aki fél percenként ledobál valamit, és visít, hogy vegyem fel.

Valahogy úgy érzem magam párhuzamos valóságomban, mintha a Gyerekbetegségek c. (1965) magyar új hullámos filmben lennék gyerek, csak ez már komoly, nincs benne a „felnövünk és vége lesz”-érzése, mert nem arról van szó. A művész és az anyuka is kívül van a megszokott renden, legalábbis én így élem meg. És hozzá a „Ki minek gondol, az vagyok annak”, értsük ezt a Weöres Sándor verset akárhogy is.

Tehát milyen az az érzés, ha nem művelheti rendszeresen valaki azt, amire született, amire egész életében készült, amiben építette magát, amiben jó, ami működött, amiben feljebb lépkedett?

Régen, mikor Körösényi mester egyszer ellátogatott a műtermembe, hogy megbeszéljünk egy aktuális kiállítási koncepciót, a fotelben ülve rátért arra, hogy mennyire irigykedik mindannyiunkra, akik a műtermeinkben egész héten kedvünkre alkothatunk. Mert ő már csak vasárnapi szobrász, és nagyon, de nagyon hiányzik neki, hogy rendesen, szabadon csak szobrász legyen, persze, imádja a családját, meg a tanítványait, a munkáját, meg mindent, csak nagyon hiányzik neki! Akkoriban doktorandusz hallgatóként ő volt a mesterem, minden, amit mondott, erősen hatott rám, ezen is sokáig gondolkoztam, milyen borzalmas lehet ez, tényleg. Az élet sok esemény és sok döntés sorozata.

Nekem például annyira korán jött a siker, hogy szinte természetesnek vettem, hogy mindig pályán maradok, fel sem fogtam, hogy nem kell sok ahhoz, hogy az ember kiessen a vérkeringésből. Általában nem szándékosan, vagy ügyetlenségből lesz egy anya pályaelhagyó művész. A galéria, ahol kilenc évig kiállítottam, akkor volt kénytelen megválni tőlem, mikor a nagy fiam már majdnem iskolás lett, kaptam türelmet bőven. Ha nincs mit kiállítani, van helyette más, aki kiállítson.

Jön a híres spirál, ami behúz, a hétköznapi életnek nevezett civil dolog. Amikor nem érzi többet az ember az olajfesték illatát, sem a higítót, nem kell levakarni Ultradermmel a ragacsokat a kezéről, és marad a párhuzamos valóság, a gondolatban alkotás.

Három nagy sorozatom úszott el fejben, álmomban, félálomban megfestettem mindegyiket.Riadtan ébredtem, mert megszakadt, mert azt hittem, festek, de mégsem. Pedig éreztem az illatokat is, éreztem, ahogy húzom az ecsetet, nem azt, a kék nyelűt, ide az kell… Konceptuális kiállításaim is mentek el így, elméletben. Pedig igazán jók voltak, letisztultak rendesen. Csak éppen nem tárgyiasultak, nem léteznek, nem láthatóak, bent maradtak.

Amikor tanítani kezdtem, nem is akartam nagyon belemelegedni, úgy gondoltam, kortárs művész vagyok, folytatom a festészetet, meg mindent, ahol abbahagytam. Örülök, hogy taníthatok, új dimenzió nyílt meg ezzel előttem. Megismertem rengeteg csillogó szemű fiatalt, akik összekötnek a jelennel, rajtuk keresztül kapcsolatban lehetek az ötletekkel, gondolatokkal, az anyagokkal. De sokszor kapom magam azon, hogy kivenném a kezükből az ecsetet, hogy „ add csak ide, majd én megcsinálom!” Annak is örülök, ha plakátot készíthetek, vagy dekorálhatom a folyosót, az is egyfajta alkotó munka, és örömet szerez. De az én időm nem ebben a valóságban van.

A művészetpszichológia leírja az alkotói folyamat fázisait a belső igény megszületésétől a megvalósulásig, valamint azt, hogy az alkotó embernek képesnek kell lennie ara, hogy kiengedje magából azt, aminek kívülre kell kerülnie, hogy testet ölthessen. Ha az alkotó személyisége nem alkalmas erre, nem jön létre a folyamat. No igen.

Van még pár körülmény, például, ha az alkotó nem tud egyszerre két helyen lenni ugyan abban az időben, ami az élete.

Nem kerül szerepkonfliktusba, arra sincs alkalom, hiszen már nem is művésznő, csak legbelül. Csak lenyomja szépen vissza azt sok mindent, aminek tárgyiasulnia kellene.

Nem alkot éjjel sem, mert nem alszik a gyermeke, vagy mert kicsit pihenni is kellene. Nem alkot hétvégén sem, mert nincs erre idő, nincs műterem, és különben is, annak szaga van (valójában azok illatok), és nem lehet akárhol, akármikor csak úgy nekiesni. Nem jár megnyitókra, nem koccintgat és tervez közös tárlatokat, nem, mert az anyuka otthon van a gyerekekkel, mert imádja, és nem adja másnak.

Tíz évvel ezelőtt doktoráltam, tele voltam lendülettel, most jött el az én időm mégis, ezzel a hullámmal most tényleg újra szárnyra kelek! Akkor ovis volt a nagyobbik fiam, a kiállítás megnyitót 14 órára időzítettem, nehogy estébe nyúljon az esemény. Sokáig reméltem, hogy visszatérek, de lassan realizálni kell, hogy ez a hajó elment. Érdekes, hogy a kutatás címe, a „kontrafaktumok” mennyire érvényes a mai napig!

Aztán megevett a realitás, és néha-néha a nappali szőnyege alá leragasztott akvarellpapírra tudtam festeni valamit úgy, hogy hetente 20 percet haladtam vele. Utolsó olajfestményemet, ami vásárolt vászonra készült (a feszítést, alapozást már csak tanítottam), 2020-ban, több év kihagyás után sikerült megfestenem. Két munkahely mellet ennek is nagyon lehetett örülni, csak ez már senkit nem érdekel, nem jön össze egy új sorozat, szépen, töretlenül követhető alkotói út. Nincs folyamatos jelenlét, nincs is jelenlét, csak egy képzelt, párhuzamos világban.

Művész anyuka a társadalomban, avagy nevessünk is egy kicsit, ha tudunk!
„Képzőművész? Tehát nincs munkahelye?
„ Ha anyukának nincs munkahelye, miért nem tudja hazavinni ebéd után a Botikát?”
(Ovónéni a disszertáció írás idején)
„A sógornőm, húga is festőművész, de neki nem tanították, ő magától tanult meg, és még
megrendelései is vannak!”
„Festőművész vagy, tényleg? De jó neked, akkor biztos szépen tudsz rajzolni!”
„Majd, ha elrontasz egy képet, akkor azt nekem adod?”

A teljesség igénye nélkül általában ezzel szembesül egy művész anyuka, vagyis UFO a társadalomban, ha nem lenne elég a megtisztelő pályaelhagyó, vagy lemorzsolódott, vagy futottak még kategóriás jelző. Aki „festeget” munka helyett, mégis mit gondol?

Tudom, sok kiváló elme él úgy, hogy el kellett felejtenie a tudományterületet, ahol valaha nagynak számított, hogy több diplomás emberek dolgoznak valahol rejtőzködve, nem azzal foglalkoznak, amire születtek. Nem azok az idők járnak, amikor panaszkodni kellene.

Félreértés ne essék, mindenért hálás vagyok, amim van! Igen, a sportolók is edzőnek mennek egy idő után, de ez nem ugyan az, annak az a rendje.

Az anyaságnak pedig az a rendje, hogy minden előtt való, bármiről is kell lemondani miatta!

Fabók-Dobribán Fatime DLA, önéletrajz

1979, Zalaegerszeg

Tanulmányok

2014 DLA fokozat- Magyar Képzőművészeti Egyetem, Doktori Iskola
Témavezetők: Körösényi Tamás, Sass Valéria
1999 – 2004 Magyar Képzőművészeti Egyetem, Budapest
Festő szak, mester: Gaál József
Vizuális kultúra-művészettörténet tanár szak
1997 – 1999 Berzsenyi Dániel Tanárképző Főiskola, Szombathely
Rajz szak, Szily Géza tanítványaként; Mozgókép szakirány
1997-ig Ady Endre Művészeti Gimnázium, Zalaegerszeg
Gábriel József, Fischer György, Frimmel Gyula tanítványaként

Egyéni kiállítások (válogatás 2003-tól)

2022 Levendula Galéria, Gödöllő
2018 Eleven fény, Nyíregyházi Városi Galéria. Pál Gyula terem, Nyíregyháza
2016 Egész életemben a nagy kalandra készültem, MUZA, Gödöllő
2014 Kontrafaktumok, DLA Mestermunka kiállítás, Labor Galéria, Budapest
2012 Szil-szál szalmaszál, Keresztury VMK- Hangverseny- és Kiállítóterem, Zalaegerszeg
2009 Hányszor megérettek már az almáim, Spiritusz Galéria, Budapest
2008 Mély tó körül sűrű sás, Mű-Vész Pince – Platán Galéria, Lengyel Intézet, Budapest
2005 Jó messze, Várfok Galéria, Budapest
2004 Erdőszimulátor, Millenáris Park, Csiga Galéria, Budapest
2003 Magyar Kultúra Alapítvány Székháza, Budapest
2003 Három a kislány, Várfok Galéria, XO terem, Budapest

Csoportos kiállítások (válogatás 2005-től)

2024 XII. Keresztény Ikokngráfiai Biennálé, Cifrapalota, Kecskemét
2022 Üzenet, az MMA képzőművészeti köztestületi tagjainak kiállítása, Pesti Vigadó, Budapest
2022 Tükröződések, A GIM képzőművészeti és iparművészeti tárlata, Várkapitányi lak épülete, Gödöllő
2021 Horizont- a MAOE képzőművészeti tárlata
2021 03.08. –Zalaegerszegi művészek online tárlata
2018 Kert a városban, A Gödöllői Iparművészeti Műhely tárlata, Vigadó Galéria, Budapest
2018 III. Országos Akvarell Triennálé, Dobó István Vármúzeum, Eger
2018 Silver Quadrangle – A Videgrádi Négyek országainak képzőművészeti tárlata, Przemysl, Lengyelország
2017 Egerszegi szalon, Városi Hangverseny és Kiállítóterem, Zalaegerszeg
2016 Október végi tiszta lángok, Városi Hangverseny és Kiállítóterem, Zalaegerszeg
2016 ADY-25, Jubileumi kiállítás, Városi Hangverseny és Kiállítóterem, Zalaegerszeg
2016 GIM- történetek, Csoportos tárlat, GIMház, Gödöllő
2016 Egerszegi szalon, Városi Hangverseny és Kiállítóterem, Zalaegerszeg
2015 Kerttörténetek, GIMház, Gödöllő
2015 A ZÖLD ÉL – Körösényi Tamás emlékére, Fészek Galéria, Budapest
2014 A saját valóságod- mozgókép kiállítás, Művészetek Háza, Gödöllő
2014 Nyári tárlat, Művészetek Háza, Gödöllő
2013 A Fischer György alapítvány kiállítása, Zalaegerszeg
2011 Macskakő, Spiritusz Galéria, Budapest
2011 Mozgásban, Spiritusz Galéria, Budapest
2010 Art Fair – Spiritusz Galéria Standja, Műcsarnok, Budapest
2009 PINK/TÚRA, Spritusz Galéria, Budapest
2009 Ütött a zöld óra, Spiritusz Galéria, Budapest
2009 Jótékonysági kiállítás a Down Egyesület javára, Magyar Telekom székház, Budapest
2008 FORINT Képzőművészeti Project, MissionArt, Miskolc
2008 V. Magyarörmény Képzőművészeti tárlat, Budaörs
2008 Jó napot Schönberg úr! Körösényi Tamás osztályának kiállítása, Parthenon-fríz terem, MKE, Budapest
2008 Kép a képben, Várfok Galéria, Budapest
2008 VálasztásWAM, Wam-Design, Budapest
2007 Hírtelen, MKE-DLA kiállítás, Dorottya Galéria, Budapest
2007 Reális-Irreális, Várfok Galéria, Budapest
2006 Karácsonyi Szalon, Körzőgyár, Budapest
2006 Családlátogatás, OctogonArt Galéria, Budapest
2006 Na’ Conxypan Travels-SZÉP, Műcsarnok, Budapest
2005 „Átjáró”, Digitális Médiaművészet 2005, Jövő Háza, Millenáris Park, Budapest
2005 ArcPoétika, Várfok Galéria, Budapest
2005 A jövő járműve, Várfok Galéria, Budapest
2005 Méreten aluli II. Várfok Galéria, Budapest

Közterületen látható alkotások

Gödöllő város főterén A Kerttörténetek c. kiállításon szereplő festmények felnagyított reprodukciói

Kurátori tevékenység

2014 A saját valóságod- mozgókép kiállítás és témabeszélgetés, Művészetek Háza, Gödöllő
2018 A Gödöllői Református Líceum 25. Jubileumának képzőművészeti tárlata, Gödöllő

Tagság

MMA – Magyar Művészeti Akadémia –Köztestületi tagság
Magyar Alkotóművészek Országos Egyesülete

Díjak, ösztöndíjak

2016 Az Egerszegi szalon nívódíja
2004 Európa asztalai, A Vendégvárás Művészete Egyesület kiállítása- Különdíj
2002, 2003 Zalaegerszeg város ösztöndíja 2003, 2002 évben

Bibloigráfia

Üzenet-kiállítási katalógus, Tükröződések- kiállítási katalógus, Horizont- kiállítási katalógus
Kostyál László-Seres Péter: Képzőművészet Zalaegerszegen, 2020
Kert a városban –Vigadó Galéria, kiállítási katalógus
Silver Quadrangle, International Painting Triennal of Carpathian Region, 2018 , kiállítási katalógus
Benedek Katalin: Élő magyarörmény művészek, 2013, Budapest, A Fischer György Képzőművészeti Ösztöndíj katalógusa, 2013;
A Magyar Képzőművészeti Egyetem Anatómia és Térábrázolás Tanszékének kiadványa – tanulmányrajz
Folyóiratokban: Pannon tükör 2018/4. és 2012/6. száma;
168 óra 2004/6.; Nők Lapja – Évszakok 2005/tél; Marie Claire 2009/11. ; Elle Dekor, II. évf. 2.szám, március
Új Művészet- 2004 június; Műértő 2004/10.

Jelenlegi munkahelyek

Nyíregyházi Egyetem, Vizuális Kultúra Intézet: főiskolai docens
Gödöllői Református Líceum: Vizuális Kultúra középiskolai tanár


Horváth Bíbor, festőművész

Horváth Bíbor: In memoriam Bogayevsky II. (olaj, vászon, 50x70cm, 2009)

Volt egyszer egy hivatásom, hittem, hogy forradalmárnak születtem és a festészetemmel megváltom a világot. Aztán kiderült van még egy hivatásom a tanítás. Rá kellett jönnöm, hogy 3. generációs művész családban, már oly sok tudás halmozódott fel, hogy szétfeszít, nem tarthatom meg, szét kell osztani, tovább kell adni, mert elvész, ha nem teszem, mert van, amit nem lehet leírni csak tovább adni.

De kiderült nem csak két hivatása lehet egy embernek, egy nőnek, hanem három is!

Gyermekeim születtek, amivel még nagyobb távlatokban tudok látni, láttatni és gondolkodni a világról, de az a pont is elérkezett velük, hogy a 3 hivatás közül egyet le kellett tenni, mert a napok nekem is csak 24 órából állnak. Az ÉN ből így MI lettünk, egy másik létforma.

Fejben festek, néha fuldoklok a felgyülemlett vágyaktól. Az alkotói energia, a művészet az olyan, hogy jön, ha az életben más dolgok élveznek prioritást, az attól még legbelül gyűlik, és muszáj csinálni. De most nincs idő szülni és megszületni. Hordom tovább, az egyre súlyosabbá váló terhet. Elengedni nem tudom, lehetetlen, abba belehalnék. Ezért bábaként működök, ha én nem szülhetek, másokat kísérek ezen az úton. A műtermem, amiben nekem kéne dolgoznom, másokat tanítok. Rengeteg alkotói energia halmozódik fel, amit másoknak adok. Magokat ültetek most, ezt tudom teljeséggel művelni, palántákat nevelni és erősíteni. Bűn nem átadni a tudást, bűn nem kibontani a szunnyadó tehetségeket.

Négy saját virágom is van. Kikben ott él az isten adta tehetség. Segítek őket is kibontani, jó földben tartani. Nehéz nagyon nehéz, vajon meddig, meddig lehet még várni, tűrni, túlélni és közben látni, hogy négyből 2 biztosan művészi pályára lép, mert megadatott nekik is, hogy lángot hordozzanak. A másik kettő még kicsi, a szikra ott van bennük is, meglátjuk képesek vagyunk-e őket is lángra lobbantani.

Lehet, hogy csak hídnak születtem, összekötni a múlt művészetét és átadni a jövő nemzedékének?

13 éve letettem az ecsetet, hogy új életet növesszek, azóta már 4 et gondozgatok. Tetszhalott állapot ez, és még mindig remélem, van ébredés. Újra tavasz van egy újabb remény. Idén már talán elérkezik az a pont, hogy egy művésztelepre is eljuthatnék.

Pályázni minden évben pályázok nagy reményekkel. És közben félek, hogy megnyerem. Mert az élet nagy úr, sodra sokkal fontosabb, sokkal sürgetőbb, azonnali megoldásokat követel. Vajon, hogy fogom állni?

Ha ajánlást kérek egy-egy pályázathoz, az első kérdés: mit csináltál az utolsó 10 évben? Mert nincs töltve az önéletrajz ezen része. Nem készültek nagy gondolatokat ébresztő alkotások, ujjgyakorlatok vannak csak, hogy felszínen maradjak, hogy még ne sodorjon el az ár. De ezek csak tüneti kezelések csupán. Melocco Miklós tanácsolta, ha meg akarok maradni, másoljak a „nagyoktól” hogy újra visszataláljak. Ezt teszem és hálás vagyok ezekért a pillanatokért. Minden pályázatot férfiak írnak és korhatáros, figyelembe sem véve, hogy egy nőművész, és anya életének egy kitüntetett szakaszát az anyaságnak is szenteli. Míg ezeket a csodálatos esztendőket éli, az évek elrepülnek és túlkorossá válik mindennemű pályázathoz.

43 éves leszek, a művészi életút kiteljesedésében kéne járnom. Ésszel tudom ez már a lemez B oldala. De ott kell kezdenem, ahol abbahagytam 29 évesen, kész időutazás. De a győzelem és dicsőség nem azoknak jár, akik nem vállaltak áldozatot.

„Létem, ha végleg lemerült
ki imád tücsök-hegedűt?
Lángot ki lehel deres ágra?
Ki feszül föl a szivárványra?”

Horváth Bíbor, önéletrajz

1981, Debrecen

Tanulmányok

2002-2007 Magyar Képzőművészeti Egyetem festő-tanár szak, Mestere: Gaál József, Karátson Gábor
2000-2002 Eszterházy Károly tanárképző főiskola, rajz-víz.kom. szak, Mesterei: Földi Péter, Nagy B. István
1996-2000 Medgvessy Ferenc Gimnázium és Művészeti Középiskola, Medgyessy kör:
Mesterei: Bogdándy György, Makoldi Sándor, Szilágyi Imre,
1996-2001 Kecskeméti Zománcművészeti Alkotó Műhely: Túri Endre, Szabó Antónia, Báron László, Ludvig Rezső

Szervezeti tagság

2020 MAOE
2018 Zsámbéki Kézművesház Egyesület

Díjak

2011 Fresh Art6 különdíj
2006 Amadeus Alkotói Ösztöndíj pályázat díja
2004 „Európa asztala” kiemelt különdíj, Budapest Magyar Mezőgazdasági Múzeum
1999 MAOE és a Nemzetközi Zománcművészeti Alkotótelep Ifjúsági Díja, Kecskemét
1999 Középiskolások Tavaszi Tárlata, Debrecen
1998 Középiskolások Tavaszi Tárlata, Debrecen
1997 Középiskolások Tavaszi Tárlata, Debrecen

Egyéni és csoportos kiállítások

2022 Portré biennále, Hatvani Galéria, Hatvan
2021 Magyar hímes tojások Pécs Zsolnay negyed
2021 MAOE Horizont Szeged REÖK palota
2018 Hajdú-Bihar Megyei Őszi Tárlatok
2017 Hajdú-Bihar Megyei Őszi Tárlatok
2016 Hajdú-Bihar Megyei Őszi Tárlatok
2015 Hajdú-Bihar Megyei Őszi Tárlatok
Ars Sacra Debrecen
Ars Sacra Budapest
2014 MAG csoport kiállítás
Debreceni Tavaszi tárlat
2013 Hódmezővásárhelyi őszi tárlat
2012 Incitató művésztelep, Debrecen, DMK Belvárosi Galéria
2010 FRESH ART csoportos kiállítás, Debrecen, Mű-Terem Galéria
FRESH ART csoportos kiállítás, Nagyvárad
2009 FRESH ART csoportos kiállítás, Debrecen, Mű-Terem Galéria
FRESH ART csoportos kiállítás, Nagyvárad
In Memoriam Tóth Ferenc Kézdivásárhely, Románia
Made in táj van, Tájfilozófia, Paks, szept. 19.
Dunaföldvár
Hajdú-Bihar Megyei Őszi tárlat
Római Akadémia „Fresh art Debrecen- Nagyvárad 2009” külföldi kiállítása
(7nagyváradi, 15 debreceni)
Tolnay Szalon, Madách Színház
2008 Kós Károly Művészeti Iskola, „Varjúvár”Galéria nyílt közös kiállítás Juha Richárd
szobrászművésszel, Debrecen
Organikus művészet című csoportos kiállítás, Kossuth Utcai Belvárosi Galéria Debrecen
Kóka Ferenc Művészeti alapítvány „Rokonok” című családi kiállítás
FRESH ART csoportos kiállítás, Debrecen, Mű-Terem Galéria
XVI. Incitato Nemzetközi Művésztelep és kiállítás, Kézdivásárhely (Románia)
2007 Vojtina bábszínház, közös kiállítás Fejér Mátéval, Debrecen
MKE Barcsay –Terem festő szakos diploma kiállítás
MAMŰ Galéria csoportos kiállítás
FRESH ART2 csoportos kiállítás, Debrecen,Mű-Terem Galéria
Reményt és jövőt adok nektek című kiállítás, BME, Incoronata Székház
Határ-Érték képzőművészeti kiállítás Kőszeg
2006 A. Atrium, Vigadó Galéria
Önálló kiállítás, Budapest Magyar Képzőművészeti Egyetem Aula, (március)
Debrecen Egyetem, DOTE Galéria, Horváth István és Szabó Antónia
képzőművészekkel közös kiállítás (április)
XIV. Incitato Nemzetközi Művésztelep és kiállítás,.Kézdivásárhely (Románia)
ARTICUM, II. Nemzetközi Képzőművészeti Biennálé, Szolnok
Bartók Béla: Kékszakállú herceg vára című kiállítás, Szolnok
Hajdú-Bihar Megyei Őszi Tárlatok
Fresh Art csoportos kiállítás Debrecen, Mű-Terem Galéria
2005 „Méreten Aluli” című kiállítás Budapest, Várfok Galéria
Dánia (Korsör) Nemzetközi Andersen-év kiállítás
Zománcba álmodott mesék, Kecskemét, Dán Kulturális Intézet, Andersen-év, zománc-
és kerámia kiállítás
Debrecen,Benedek Elek könyvtár, közös kiállítás Szabó Antónia képzőművésszel
Debrecen Holló Galéria „Őszi Tárlat”
„Teremtő tűz”/ Válogatás a Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Nemzetközi
Alkotóműhelyének gyűjteményéből című kiállítás, Debrecen Egyetem Díszudvar
„Egy bál képei” című kiállítás, Debrecen Kör Dáma Egyesület, Debrecen, Lovarda
A. Artium pályázat és kiállítás a Debreceni Őszi Tárlat keretén belül
Hajdú-Bihar Megyei Őszi Tárlatok
2004 „Európa asztala” című pályázaton kiállítása, Budapest, Magyar Mezőgazdasági Múzeum
Szkíta kincsek nyomában c. kiállítás, Debrecen, Kossuth Lajos Tudományegyetem Díszudvar
Szkíta kincsek nyomában c. kiállítás Püspökladány
XII. Incitato Nemzetközi Művésztelep és kiállítás Kézdivásárhely (Románia)
Budapest Art Expo Friss, Művészetmalom Szentendre, fiatal képzőművészek Nemzetközi biennáléja
Hajdú-Bihar Megyei Őszi Tárlatok
2003 Három évfolyamtársammal együtt a Benczúr Házban mutatkoztunk be, „Nyolc Retina”
címmel.
Magyar Festészet Napja kiállítás, Magyar Képzőművészeti Egyetem, Aula
Hajdú-Bihar Megyei Őszi Tárlatok
2002 Hajdú-Bihar Megyei Őszi Tárlatok
Kecskeméti Nemzetközi Zománcművészeti Alkotótelep nyári szimpóziuma, kiállítása
2001 Hajdú-Bihar Megyei Őszi Tárlatok
Kecskeméti Nemzetközi Zománcművészeti Alkotótelep nyári szimpóziuma, kiállítása
2000 Költészet napi kiállítás, Medgyessy Ferenc Gimnázium és Művészeti középiskola és Holló László Emlékmúzeum, Debrecen
Szent Korona a mai zománcművészetben”Országos Zománcművészeti Pályázat és kiállítás, Újkerti közösségi ház, Debrecen
Szkítiától Pannóniáig” Erdei Ferenc Művelődési központ, Kecskeméti Nemzetközi Zománcművészeti Alkotótelep nyári szimpóziuma, kiállítása, Kecskemét
II. debreceni Ötvös – Zománc Szimpózium, Debrecen, Déri Múzeum kupolaterem
A. Artium XVII. Országos Képző- és Iparművészeti Tárlat, Vigadó Galéria
Hajdú-Bihar Megyei Őszi Tárlatok
1999 Újpesti Galéria, azsúrzománc kollektív kiállítás
Brassai Galéria IX. Tavaszi Diáktárlat, Debrecen
Zománcok Kecskemétről Újpesti Galéria, azsúrzománc kollektív kiállítás
Megyek Hídon által, Horváth Istvánnal és Szabó Antóniával közös kiállítás, Mű-Terem Galéria, Debrecenben
Hajdú-Bihar Megyei Őszi Tárlatok
Kecskeméti Nemzetközi Zománcművészeti Alkotótelep nyári szimpóziuma, kiállítása
Első önálló kiállítás Városi könyvtár , Debrecen
1998 Hajdú-Bihar Megyei Őszi Tárlatok
Brassai Galéria VIII. Tavaszi Diáktárlat, Debrecen
Színek a tűzben tűzzománc kiállítás, Újkerti galéria, Debrecen
Tisztelet a magyar versnek, Medgyessy Galéria, Debrecen
Kecskeméti Nemzetközi Zománcművészeti Alkotótelep nyári szimpóziuma, kiállítása
MAG, csoportos kiállítás, Debrecen
1997 Hajdú-Bihar Megyei Őszi Tárlatok
Csongor és tünde díszlet és jelmezkiállítás, Medgyessy Galéria, Debrecen
Brassai Galéria VII. Tavaszi Diáktárlat, Debrecen
Kecskeméti Nemzetközi Zománcművészeti Alkotótelep nyári szimpóziuma, kiállítása
1996 Kecskeméti Nemzetközi Zománcművészeti Alkotótelep nyári szimpóziuma, kiállítása

Oktatási tapasztalatok

2021 Nyitott Műterem művészeti szabadiskola alapítója és vezetője, Zsámbék
2021– Képző és Iparművészeti Szakgimnázium, Budapest
2019-21 Kis-Forrás Német Nemzetiségű Általános Iskola, Perbál
2018-21 Mezei Mária Alapfokú Művészeti Iskola, Budakeszi
2016-18 Keresztelő Szent János Alapfokú Művészeti Iskola, Zsámbék
2015 Mini Műterem Egyesület, Zsámbék
2008-10 Podmaniczky Alapfokú Művészeti Iskola, Aszód
2007-2008 Kós Károly Művészeti Iskola, Debrecen

Művek közgyűjteményekben

Fundamenta Gyűjtemény
Incitato Gyűjtemény
Nemzetközi Zománcművészeti Alkotóműhely Gyűjtemény

Kritikák, sajtómegjelenések, egyéb munkák, referenciák

2008 Néző*Pont III. évfolyam 2008. ápr.-máj.
2007 Komisszár János: Délibáb színei, Kiadó: Cívis Hotels ZRt.,ONIX nyomda
2006 Turán c. folyóirat, 2006.07-08.IX. évfolyam 3. szám
2006 Amadeus Művészeti Alapítvány Alkotói ösztöndíjasok katalógusa (1999-2006),
Fundamenta gyűjtemény, Verlag kiadó, Palatia Nyomda és kiadó Kft.
2006 A. Artium könyvek Kötet 3.Kiadó Magyar művelődési intézet Budapest XIX. Országos
Képző és Iparművészeti Tárlat katalógusa,
2005 Hajdú-Bihar megyei Őszi tárlat 1999, katalógus
2004 Incitato katalógus
2001 Zománc 1994-2001 katalógus, Nemzetközi Zománcművészeti Alkotótelep, Kecskemét
JÖVÜNK az Észak-Magyarország, a Hajdú-bihari napló és a kelet Magyarország
ifjúsági melléklete cikk: Megidézett költészet
2000 Hajdú-Bihari Napló:2000. júl.21.,péntek
1999 Hajdú-Bihari Napló:1999.márc.26.,péntek, 1999. szept.7.,kedd1999.dec.4., szombat,
1998 Hajdú-Bihari Napló:1998.ápr.28. 1998. ápr.29.szerda kedd,
1997 Hajdú-Bihari Napló: 1997.febr.11.kedd,
http://www.artmanager.hu/index.php/option/keptar/task/egykat/kat/31
http://www.exlibris-konyv.hu/hu/ex-libris/horvath_bibor_ex-libris.html
http://www.mke.hu/new/diploma2007.php?from=60&
http://www.artnet.hu/portal/news.browse?p=2
http://www.deol.hu/main.php?c=12680
http://pluszportal.ro/web/index.php?option=com_content&task=view&id=5676&Itemid=2
http://www.vojtinababszinhaz.hu/felnott/hirek/100
http://www.vojtinababszinhaz.hu/felnott/darab_kiallitas/17
http://naprolnapra.hu/?d=2008.01.24
http://www.mugyujtok.hu/muveszek2/?catalog3_id=448&Mzoom=catalog3v421
http://www.deol.hu/main.php?c=10107
http://vetrobsa.multiply.com/reviews


Jakatics-Szabó Veronika, festőművész

Anyaság és művészet a hétköznapokban

Ne szépítsük: nehéz.

Nehéz magánemberként, azaz kisgyerekes anyaként és művészként is helyt állni. A hétköznapok során mindig probléma időt találni a műtermi munkára. Ebben sokszor segítenek a határidők, felkérések, ösztöndíjak, pályázatok. Az is hatalmas segítség a számomra, hogy a műtermem otthon van – gyakorlatilag szinte lehetetlen lenne az ingázás a műterem és az otthon között, különösen éjszaka. Van olyan, hogy csak akkor van időm a műteremre.

Mindamellett az anyaság, a házasság, a család nagyon fontos a számomra, ezek nélkül nem érezném teljesnek az életemet. Gyakran viccelődöm azon, hogy a gyerekek a „főművek”… De azért ezt félig komolyan gondolom. A gyerek komoly vállalás, nagy felelősség, de ugyanakkor nagy öröm is. Kettő még nagyobb, minden téren… Egy alkotó ember számára mindig más ez az egész gyerekvállalás-ügy, mint egy „hétköznapi ember”-nek. Mert az alkotás teljes embert kíván meg. De az anyaság is valahol… ezért sokszor érzem azt, hogy „duplá”-nak kell lennem. Nem tudnék lemondani sem a családról sem az alkotásról. Inkább belegebedek, de mind a kettő kell! Minél kisebb egy gyerkőc, annál többet kell vele és annál kevesebbet a művészettel foglalkozni. Minél nagyobb, annál több teret kaphat a művészet. De addig is, az alkotásra mindig szükségem van, ha mást nem, akkor fejben.

Egy művész akkor is művész, ha gyereke, gyerekei születnek – mert alkotó embernek lenni egy létforma, egy gondolkodási forma. Az élethez való hozzáállás. Ezen nem lehet változtatni, valaki vagy az vagy nem. „Poeta nascitur, non fit.”

Azt hiszem egy teljesen átlagos mai európai, városi nő sincs könnyű helyzetben kisgyerekes anyaként. Ott a munkája, a szakmája, a karrierje – és mellette a gyerek(ek). A segítség sokszor nagyon minimális. A házastárs, az anyós, a gyerek(ek) nagymamája, egy segítőkész nagynéni…vagy tudnak segíteni vagy nem, attól függően, hogy élnek-e még, hol laknak, milyen az egészségi állapotuk…a babyszitter nagyon sokak számára szinte megfizethetetlen. A gyereknevelés annál nehezebb, minél inkább egy emberre hárul, és annál könnyebb, minél többen vesznek részt benne. A mai atomizálódott, individualista, virtualizálódott társadalom gyakorlatilag teljesen keresztbe tesz ennek. Egyetértek Vekerdyvel aki szerint régen egy átlagos családban vagy sokan éltek együtt, több generáció, mindenféle rokonnal (ez volt a legelterjedtebb), vagy pedig a jobb anyagi körülmények között élőknél nagy cselédség volt – vagyis mindig sokan voltak a gyerek körül, mindig volt aki éppen ránézzen. Az utóbbi évtizedekben ezek a társadalmi normák teljesen megváltoztak – és így a szülőknek sokkal nehezebb dolguk van… és persze a gyerekeknek is hátrányos ez a helyzet, kevesebb mintát, kevesebbféle követendő példát látnak maguk körül.

Egy művész számára még inkább nehezített terepet jelentenek ezek a körülmények, főleg, ha nő az illető. Bizonyos értelemben „Százkarú Sívá”-nak kell lenni – az egyik kar gyerekeket nevel, a másik kar a háztartást próbálja valahogy csinálni, a harmadik kar feleség/élettárs, a negyedik kar művész, az ötödik kar pénzt keres, a hatodik kar pályázatot ír, a hetedik kar egy barátnővel találkozik… és így tovább, a végtelenségig. Hozzáállás kérdése, hogy ezt ki hogy éli meg. Az éremnek két oldala van: az egyik (negatív) oldal szerint egy mókuskerék az egész amiből nincs kiszállás, a másik (pozitív) oldal szerint pedig ez így az élet teljessége, az élet teljesként való megélése, amiben minden benne van ami fontos. Azt hiszem a pozitív oldalra szavazok.

Jakatics-Szabó Veronika, önéletrajz

1983, Székesfehérvár (HU)

Tanulmányok

2016 DLA doktori fokozatszerzés, MKE DI
2011-2014 MKE Doktori Iskola, témavezető: Prof. Dr. Sass Valéria DLA
2002-2007 Magyar Képzőművészeti Egyetem festő szak, mesterei: Molnár Sándor, Nagy Gábor és Kósa János
1998-2002 Tóparti Gimnázium Művészeti Szakközépiskola, Kondor-kör, Corvin rajziskola, mesterei: M. Tóth István, Pinke Miklós, Szigeti Tamás

Szervezeti tagság

2008 FKSE
2007 MAOE

Díjak, ösztöndíjak

2020 MMA ösztöndíj
2019 NKA egyszeri alkotói támogatás
2018 NKA egyszeri alkotói támogatás
2017 64. hódmezővásárhelyi őszi tárlat díjazottja
Szindbád kiállításon az Óbudai Múzeum különdíja
2016 NKA egyszeri alkotói támogatás
2015 Derkovits ösztöndíj
2012 Unicredit alkotói ösztöndíj
2011 58. hódmezővásárhelyi őszi tárlat díjazottja
NKA egyszeri alkotói támogatás
2010 Kogart külföldi tanulmányút ösztöndíj
Római ösztöndíj
2009 Budapest Galéria ösztöndíja
Győri Modern Művészeti Múzeum és Egyiptom Köztársaság ösztöndíja, Luxor
NKA egyszeri alkotói támogatás
Smohay-ösztöndíj
2008 MAOE alkotói ösztöndíj
2006 Köztársasági ösztöndíj
Amadeus alkotói díj
Erasmus ösztöndíj, Spanyolország
2004 Fehérvári Szalon, önkormányzati díj

Egyéni kiállítások

2023 A jövő házának lakói (G13 galéria, Budapest)
Széllel szemben (K.A.S. galéria, Budapest)
2022 Akarsz-e játszani? (Országút galéria, Budapest)
2020 Gyerkőcök (WTE galéria, Budapest)
2019 Anyaság (Családügyi Minisztérium aulája, Varsó)
2018 Másik dimenzió (Esernyős, Óbuda)
Lomtalanítás (Grand Cafe, Szeged)
2017 Festő a tájban (Galerie Foyer, Nyitra, SK)
2016 Interface oltárok /DLA mestermunka kiállítás/ (MKE, Epreskert, Frízterem, Budapest)
2015 Memoir (Raiffeisen galéria, Budapest)
Supra Urbem (Molnár Ani Galéria, Budapest)
Személyességteszt (K11 Galéria, Budapest)
2013 Itiner /Mayer Évával/ (Molnár Ani galéria, Budapest)
Ecset+Irón (Vörösmarty Mihály könyvtár, Székesfehérvár)
Olvasónapló (Mélycsarnok, Műcsarnok, Budapest)
2011 Urbánus poémák (Rónai-Balázs Zoltán verseivel, Kogart Galéria, Budapest
Retúr (Molnár Ani Galéria, Budapest)
2010 Gyerekkorkép (Óbudai Társaskör Galéria, Budapest)
Más megvilágítás (Szt István Király Múzeum, Székesfehérvár)
Petite peinture (Art Center Linthout, Brüsszel, BE)
2009 Unterurban (Molnár Ani Galéria, Budapest)
2008 Volksbank Galéria, Székesfehérvár
2007 A Dezorient Expressz (illusztrációk Rónai-Balázs Zoltán verseskötetéhez, Írószövetség, Budapest)
2006 Fátyolon át (Budafok Artnet Galéria, Budapest)

Válogatott csoportos kiállítások

2023 Látlak (szabadtéri kiállítás a Kodály Köröndön, Budapest)
2023 Budapest 150 (Esernyős galéria, Budapest)
2023 „Oh szabadság, hadd nézzünk szemedbe!” (Babits Mihály Művelődési központ, Szekszárd)
2023 Legyen vége már! (Tállya; kurátor: Gulyás Gábor)
2023 Resident Art Fair (Resident Art galéria, Budapest)
2023 Miszlai művésztelep zárókiállítása (Miszla, kastélypark)
2022 Hétköznapi ünnepek (Magdolna udvar galéria, Budafok, Budapest)
2021 Garten Balaton (Resident Art Fair), Lovas
2020 Szabadjáték (Műcsarnok, Budapest)
2018 Festészet napja (Kepes Intézet, Eger
2017 Festészet napja (Új Budapest galéria, Budapest)
Szindbád – Óbuda (Esernyős galéria, Budapest)
2016 Gyerek-kor-kép – gyermekábrázolások a művészetben (Történeti Múzeum, Budapest)
Önkép /kortárs önarcképek/ (Latarka galéria, Budapest)
Biorezervátumok (Artplacc, Tihany)
Festészet napja (Szent Adalbert Központ, Esztergom)2015 Overture Hungary Imago Mundi /Benetton katalógus kiállítása/ (Fondazione Giorgio Cini, Velence, IT)
2014 Kortársak: gyűjtők és művészek – hazai és nemzetközi munkák magyarországi magángyűjteményekben
2010-14 (Új Budapest galéria, Budapest)
2013 La Grande Migration (Art Market, Budapest)
2012 Érinthetetlen (Molnár Ani Galéria, Budapest)
A hetes busszal jöttem én (MÉSZ Székház, Kós Károly terem, Budapest)
Kortársak (Rippl-Rónai terem, Kaposvár)
Mi a magyar? (Műcsarnok, Budapest)
Egorombolók (Roham galéria, Budapest)
2011 58. Vásárhelyi őszi tárlat (Alföld Galéria, Hódmezővásárhely)
Transcom.hu (Kortárs Magyar Galéria, Dunaszerdahely, SK)
Aulich Galéria, Rabóczky Judittal és Papageorgiu Andreával (Budapest)
Die Ernte, Amadeus Studio 2007-10 (klosterneuburgi kastély, AT) │
2010 Keep in Touch (Molnár Ani Galéria, Budapest)
Kapcsolódások (RMA Galéria, Róma, IT)
2009 2. luxori nemzetközi művésztelep (Luxor, EG)
41. nemzetközi győri művésztelep (Borsos múzeum, Győr)
Mosolygó Mona Lisa IV., Könyv Katával és Udvardy Emesével (Volksbank Galéria, Budapest)
Tolerance in Art, magyar és szlovák művészet (Museum Danubia, Pozsony, SK)
Molnár Ani Galéria csoportos tárlata (Collegium Hungaricum, Berlin, DE)
2008 Volksbank gyűjtemény (Kogart ház,Budapest)
Re:Fresh 2004-2007 (Kogart ház, Budapest)
2007 Fresh Europe ’07 (Collegium Hungaricum, Bécs, AT)
Best of Diploma (MKE, Budapest │ Hungarian Academy of Fine Arts, Budapest)
A Ferrari 60 éves (Olasz Intézet, Budapest, Hungarian Institute, Torino, IT)
2006 Határok nélkül 2 (Galéria Limes, Komárom, SK)
2005 Országos portré biennálé (Moldvay Győző Galéria, Hatvan)
Méreten aluli 2 (Várfok Galéria, Budapest)
2004 Art Expo Friss (MűvészetMalom, Szentendre)

Művek nemzetközi művészeti vásárokon

2015 ARCOmadrid, ESP
2014 ARCOmadrid, ESP
2013 Viennafair, AT
Art13, London, UK
2012 Contemporary Istambul, TUR
Viennafair, AT

Oktatási tapasztalat

2021- SNI-s diákok képzőművészeti oktatása kis létszámú csoportban (a Tanulás Másként Alapítvánnyal
együttműködésben)
2018-2019 Fáy András Műszaki Technikum, Budapest (vizuális kultúra tantárgy)
2015-2016 Károli Gáspár Református Egyetem Tanítóképző Főiskolai Kar, Budapest (óraadó, vizuális
tantárgycsoport)
2015 Fáy András Református Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Gomba (vizuális tantárgyak)
2015 Szinapszis Szakképző Iskola, Budapest (OKJ és felnőttképzés, vizuális tantárgycsoport)
2014– Képző-és Iparművészeti Szakgimnázium, Budapest (rajz szakosztály)
2011-2015 Óperenciások kreatív csoport tagja, Budapest (művészeti élménypedagógia, elsősorban gyerekek számára) http://operenciasok.blogspot.hu
2009-2011 Dávid Rajziskola, Budapest (művészeti szabadiskola, rajz, festészet, művészettörténet, térrekonstrukciós feladatok)
2007-2008 Corvin Rajziskola, Budapest (művészeti szabadiskola, vizuális tantárgycsoport)

Művek közgyűjteményekben

Első Magyar Látványtár, Diszel
Óbudai Múzeum, Budapest
Fotográfiai Múzeum, Budapest
Fejér Megye Önkormányzatának gyűjteménye
Szent István Király Múzeum, Székesfehérvár
Egyiptom Köztársaságának gyűjteménye
Városi Művészeti Múzeum, Győr
Tornyai János Múzeum, Hódmezővásárhely
Magyar Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium

Publikációk és együttműködés a kortárs irodalommal (válogatás)

2018 http://www.irodalmijelen.hu/2018-feb-4-1631/amig-alszik-jakatics-szabo-veronika-amig-alszik-cimu-festmenysorozata-botondkarol
2016 Zsille Gábor: Lengyel kultúrkincsek, 31 illusztráció. Széphalom könyvműhely, Budapest
Kántás Balázs: Magánbeszéd, borító. Parnasszus, Budapest
2015 Simon Adri: Földerengés, borító. Gondolat kiadó, Budapest
Boldogh Dezső: Történelem, illusztrációk. hochroth Budapest
2014 Borbély Szilárd: Próteusz a pszichiátrián, illusztráció. hochroth Budapest
Böszörményi Zoltán: Todsünde, illusztráció. hochroth Budapest
2013 Kántás Balázs: Nyelv/rács/törés, borító. FISZ könyvek, Budapest
Turczi István: Nagyon/Sehr illusztráció, hochroth Budapest
Payer Imre: Egyre közelít, illusztrációk. hochroth Budapest
Szőke Imre: Kőbánya, illusztrációk. hochroth Budapest
2012 A hetes busszal jöttem én, kurátor Rónai-Balázs Zoltánnal és Ferenczi Emőkével (MÉSZ székház,
Budapest)
Fluttering, versképregény (Rónai-Balázs Zoltán versével), Art Review, April 2012. 34-35. pp.
Rónai-Balázs Zoltán Das Licht hinter deiner Stirn, versképregények. Hochroth, Berlin
Rónai-Balázs Zoltán ‒ Jakatics-Szabó Veronika: Urbánus poémák, versképregények. Orpheusz, Budapest
2011 J. Szabó Piroska: A magyar üveggyöngyjátékosok, borító. Uránusz, Budapest
2010 Lesi Zoltán:Daphnis ketskéi, 4 illusztráció. FISZ könyvek, Budapest
2009 Payer Imre: Pattanni, hullni, borító. P’Art könyvek, Budapest
Boldogh Dezső: Éjszakai kamionos, borító. Parnasszus, Budapest
Rónai-Balázs Zoltán: Tücsöksirató, borító. Orpheusz, Budapest
2008 Kántás Balázs: Az ablaküvegek közötti tér, borító. Búvópatak könyvek, Budapest
2007 Rónai-Balázs Zoltán: A Dezorient Expressz, illusztrációk. Orpheusz, Budapest

Válogatott bibliográfia

2022 Játszani is engedd – Fazakas Réka írása (Országút, LXXIII. lapszám, ill.
https://orszagut.com/kepzomuveszet/jatszani-is-engedd-2758)
2020 https://orszagut.com/cikk/puha-foltok-kozott
2020 https://magyarnemzet.hu/kultura/remenyt-sugaroznak-jakatics-szabo-veronika-festmenyei-
8165930/
2019 https://www.szeretlekmagyarorszag.hu/kult/festmenyek-az-anyasagrol/
2019 https://www.origo.hu/itthon/20190424-varsoban-kituntettek-novak-katalint.html
2016 https://www.ujmuveszet.hu/2016/02/onazonos-on-kep-kiallitas-a-latarkaban/
2015 http://m.magyarnarancs.hu/kepzomuveszet/kicsit-szomorkas-95911?pageId=11
https://www.prae.hu/index.php?route=article%2Farticle&aid=8788
2013 http://www.revizoronline.com/hu/cikk/4582/jakatics-szabo-veronika-olvasonaplo-melycsarnok/
2012 OLIVER BASCIANO: The Strip by Veronika Jakatics – Szabó. Art Review, April, 2012. 33. p.
EMŐD PÉTER: Ismét “magyar oldalak” az Art Review-ban. www.artportal.hu, 2012. április.
2011 LÓSKA LAJOS: Utazások két dimenzióban. Magyar Szemle, 2012. 7-8. 176. p.
SINKÓ ISTVÁN: Véletlen, nem véletlenül. ÉS, 2011. június 3. 6. p.
©metropol: Versképek kiállítása. Metropol, 2011. október 19. 8. p.
2010 LÓSKA LAJOS: Gyerektörténetek. Új Művészet, 2010. május. 20. p.
2009 RÓZSA GYULA: A szék alól nézve. Népszabadság, 2009. június 10. 11. p.
2008 LÓSKA LAJOS: Mindennapi apróságaink. Műértő, 2008. május. 9. p.
2007 REPERTOART. Képzőművészeti különszám. Hamu és Gyémánt Kiadó, 2007. 78. p.
2006 HUDRA KLÁRA: Amadeus – új utakon. Új Művészet, 2006. 9. 30. p.


Kalmár Dorka, festőművész

Miért nem festek?

Kalmár Dorka. GYES-ikon XVIII. 2010. 45x75cm fatábla, olajfesték, aranyfüst

Három fiam van, teljes állásban középiskolai rajztanárként dolgozom, osztályfőnök vagyok és mellesleg , elvileg, festőművész. Az időgazdálkodás sosem volt erősségem, a halogatásban viszont tök jó vagyok. Ezért legtöbbször szalad körülöttem minden és én magam is szaladok mindenhova. Évek telnek el festés nélkül. Hol jobban, hol kevésbé hiányzik, de az alvás néha még sokkal jobban. Ha majd egyszer igazán kialszom magam, ha lesz heti egy szabad délelőttöm, ha majd a spájzban végre rendet teszek és kiszabadítom mélyéről a vásznaimat, ha majd lesz takarítónőm és/vagy műtermem, ha majd ez meg az, na akkor tuti festeni fogok. És képzeletem szerint nem is akármilyet! Ha már végre valahára festhetek, akkor valami nagyon szépen, nagyot, felemelőt kéne festeni. A GYES-ikonok után egy új sorozatot. Még pontosan nem tudom, mit és hogyan, hiszen ahhoz is idő, nyugalom és elmélyülés kell, hogy kiérleljem a belső képet meg a koncepciót, ugyebár. Mivel az időkeret szűkös lesz akkor is valószínűleg, kész tervekkel kell rendelkeznem, mielőtt elkezdem, nincs lehetőség bénázni. Nagy feladat, nagy elvárás, megfoghatatlan és idealisztikus az egész.

Túl nagy a kontraszt a konkrét, mindennapos muszáj-feladatok és az alkotás elvontsága, szabadsága között. Hát nem sokkal egyszerűbb jól elmosogatni, kiteregetni, szépen estimesét olvasni, igazolásokat rögzíteni az e-naplóba? Olyan sok a rövidtávú és sürgető feladat! Ezek kipipálása ad némi pillanatnyi sikerélményt, „frankónmegcsináltamvégül” érzetet, mégis folyton bűntudatom van amiatt, hogy amit épp csinálok, azt valami más helyett csinálom voltaképpen, amit szintén fontos lenne csinálni, csak az sokkal nehezebb és nem is biztos, hogy jól sikerülne. Férfim néma szemrehányása sem segít, amiért túlságosan lestrapálom magam az iskolában, amiért mindig úgy elfáradok az önérvényesítésben, hogy nem jut elég idő, energia a családra, őrá. Igazán felháborító luxus lenne így még a festésre is időt szánni…

Hogy lesz ebből elmélyülés? Szent ihlet? Érzem, hogy mégis lehetséges valahogy. Mondjátok, hogy ezek mind csak hülye kifogások!

Kalmár Dorka, önéletrajz

https://webgaleria.hu/kalmardorka
Szeged, 1983.

Tanulmányok

2001- 2010 Magyar Képzőművészeti Egyetem, Budapest, festő szak
Mesterek : Kovács Attila, Nagy Gábor + vizuális nevelőtanár szak
2004 Istituto d’Arte, Lingua e Cultura Lorenzo de’ Medici, Firenze
1997- 2001 Tömörkény István Művészeti Szakközépiskola, Szeged, grafika szak

Munkahelyek

2018-tól Szegedi SzC Vedres István Technikum rajz, festés, grafika tanár
2010-2019 Szivárvány Művészeti Iskola
2006-2020 Karikatúra Stúdió

Válogatott kiállítások

2024 HETVEN Alföldi Galéria, Hódmezővásárhely
2024 Oktatás, művészet, hagyomány Tömörkényes jubileumi tárlat REÖK-palota, Szeged 2022 „Most mi” Szeged, Vedres Galéria, művésztanárok tárlata
2019 Partszakasz Művészeti Egyesület kiállítása, Orosháza, Városi Képtár
2018 Partszakasz Művészeti Egyesület bemutatkozó kiállítása Hódmezővásárhely, Bessenyei Ferenc Művelődési Központ
2011 „SALE” Stoll’Art Kortárs Galéria, Budapest „Fű, gyep, mező” Boltíves Galéria, Budapest 2010 57. Vásárhelyi Őszi Tárlat, Alföldi Galéria, Hódmezővásárhely
2010 FRISS 2010, KOGART Ház, Budapest
2010 Best of Diploma, MKE Barcsay Terem, Budapest
2009 Kalmár Katalin szobrászművésszel közös kiállítás, Galleria Banca Sella, Firenze
2008 Az 55. Őszi Tárlat díjazottjainak kiállítása, Csók István Galéria, Budapest
2008 Székely Szalon, Csíkszereda és Olof Palme Ház, Budapest
2008 55. Vásárhelyi Őszi Tárlat, Alföldi Galéria, Hódmezővásárhely
2008 „Egyet fizet, tizenegyet kap” Alföldi Galéria, Hódmezővásárhely
2007 TR Galéria, Héviz

Díjak

2012 XXII. Szegedi Rajzpedagógus Tárlat, Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzatának Fődíja
2008 Az 55. Vásárhelyi Őszi Tárlat Csongrád Megye Önkormányzataiért Alapítvány Díja

A festményekről

Az anyaság, a háztartásvezetés, gyereknevelés és párkapcsolat nehézségei festményeimen átvitt értelemben, szentképmotívumokként jelennek meg. Az össze-vissza perspektíva utal a felfordult világra és a családon belüli több különböző nézőpontra, amivel a sajátomon kívül azonosulnom kell. Nagyon jó lenne a gyorsan múló Jelen pillanatait megbecsülni tudni, boldognak érezni. Az arany háttérrel „bearanyozom” és megörökítem magamnak hétköznapjaimat. Igyekszem a nehézségeket, fájdalmakat teremtő erővé transzformálni, és a festés segít nekem ebben. Képeim fohászok.


Kiss Adél, festőművész

Szétszakadás és lopott idő

Kiss Adél: A négy gyermek, akvarell, akril, vegyes technika, vászon, 50×120 cm, 2024

Kiss Adél
négygyermekes anya, festőművész, tanár, nő

Nehéz elkezdenem ezt a szöveget. Azt gondoltam, korábbi írásokból összeollózok valami elfogadhatót, hiszen többnyire már leírtam ezeket a gondolatokat. Sajnos a laptop, ami épp nálam van, valamiért nem szerkeszti a word dokumentumokat, így ez a tervem meghiúsult.

Pedig gondoltam, de jó, megírom végre hazafelé a Makó-Budapest buszon, végül is 3 óra 15 perc az út, pont jó lesz. Nos, a mobilomon tudok csak írni, ez kissé nehézkes, de most van időm,
talán valameddig eljutok. Legalább hasznosan töltöm az utazást.

Mostanában nagyon sokat utazom. Hetente minimum 6-700 kilométert buszozom és vonatozom, bkvzom Budapest-Monor, Budapest-Makó-Magyarcsanád között. Mindig úton vagyok, fizikailag mindenképpen, talán lelkileg is. Budapesten a Kisképzőn előkészítőt tartok vasárnaponként. Monoron is tanítok a gimnáziumban. Magyarcsanádon pedig kezdjük kialakítani a jövőbeli műteremotthonunkat, ahová idén nyáron költözünk. Februártól pedig már Makón is tanítok az Alapfokú Művészeti Iskolában és Magyarcsanádon is tartok festészeti foglalkozásokat. Szóval jelenleg a fent említett négy külön településen dolgozom tanárként, múltkor kiszámoltam, hogy minimum heti 30 órát tanítok. Lehet, hogy ez kicsit sok. De a bevétel szükséges a gyerekek miatt.

Egy egész munkatervet is írtam az utazással kapcsolatban még a tavalyi évben, festmények is készülnek lopott időkben, de a befejezéssel gondjaim vannak. Van legalább hat elkezdett képem, tulajdonképpen szimultán belefestek néha.

Már a gyerekek előtti időszakban is időhiányban szenvedtem, de belegondolva nem is értem, mitől fáradtam el akkor annyira.

2015 június – 2020 szeptember között, öt év alatt szültem négy gyermeket, közben néha tudtam azért festeni, egy, illetve két gyerek mellett egész sokat. Pályázaton is nyertem, kiállítottam gyakrabban. A harmadik, majd a negyedik születése viszont jóval megnövelte a teendők listáját és sokkal kevesebb időm jut az alkotásra vagy egyáltalán arra, hogy eljussak egy-egy kiállításra.

Már másfél éve napi 3-4 órákat alszom, ugye a háztartással is kell foglalkozni, de sosem sikerül olyan rendet csinálnom, amilyet szeretnék. A négy kicsi fél óra alatt szétrombolja egy napi munkámat. Rettenetesen frusztrál, hogy ide-oda kapkodok a teendők között. Pedig alapvetően maximalista vagyok, de ezt el kellett engednem.

Valahogy a festés mindig a sor végére kerül. Mosás, teregetés, hajtogatás, mosogatás, főzés, rendrakás… mindig kimarad ezek közül is valami, mintha egy örök körforgás lenne. Uzsonnakészítés az iskolásnak, mindig kikészíteni a holmikat, minden befizetnivalót, kirándulást, programot, orvost megjegyezni, intézni. Persze mindig van valami, amit elfelejtek, kimarad. Ezek gondolom más anyáknak is ismerősek.

Nagyon gyorsan jöttek a gyerekek egymás után, körülbelül másfél év különbséggel. Ebben a családi példát követtem, mert édesanyám hat év alatt szült öt gyereket. Emlékszem, hogy mindig főzött, pakolt, takarított. Otthon volt velünk, apa dolgozott. Mindig fáradt és feszült volt, sokat kiabált, de délután tanult velünk és minden hétvégén finom süteményt is sütött nekünk. Sajnos túl sokszor vagyok türelmetlen én is a gyerekeimmel, ezen kellene dolgoznom.

Utólag visszagondolva, nem is értem, hogy bírtam ezt a sok terhességet ilyen rövid idő alatt. Flóra 8, Erik 7, Blanka 5, Vince 3 éves. Nagyon szeretem őket, jó gyerekek. Vincénél nem olyan régen derült ki, hogy autista, hogy pontosan mi a gond, még vizsgálják. Fejlesztjük, speciális bölcsődét kezdett most. Tündéri kisfiú, nem beszél. Vele kapcsolatban magamat hibáztatom, hogy másfél éves korában visszamentem tanítani és kevesebbet foglalkoztam vele. Több akvarell és akril vagy olaj sorozatban is ábrázolom a gyermekeimet, családot, bár a legtöbb képet meg se osztottam. Van emellett egy császármetszés sorozatom(ez mostanában aktualizálódik ismét, festészetileg), ami a négy császárral világra jött gyermeken szülésének élményét, körülményeit örökíti meg némileg idealizált módon. Amikor 2017-ben elkezdtem ezt a sorozatot, még csak két gyermekem volt. Ezzel a témával egy erősen tabu témát feszegetek, ami ugyan megosztó, de talán pont emiatt is tartom ezt fontosnak. Szeretném ezt is tovább folytatni, készültek azóta új akvarellek, egy-két kép. Ötletem bőven van. Ezek a varratos, vágásos festmények és a mögöttes gondolatok még mindig aktuálisak számomra. Sőt, ismerőseim is és nem ismerőseim, akik találkoztak ezekkel a munkáimmal, sokan magukénak is érzik, főleg azok, akik így is szültek. Az első festmények készülése óta eltelt 6 év, azóta születtek még ketten, ők is szintén császármetszéssel. Ezekről a sebekről is vannak képeim, rajzok, festmények. De nem osztottam meg belőlük azóta semmit. Mostanában gondolkodtam el azon, hogy ezeket is publikálni kellene valamilyen módon. Végül ugye mindegyikőjüket császármetszéssel hoztam világra, pedig nem ez volt a tervem. Hálás vagyok az orvostudománynak, mindenkinek, akik segítettek a nehéz helyzetekben fizikailag és lelkileg is, hogy itt lehetünk mindannyian, mert 150-200 évvel ezelőtt szinte biztosan nem maradhattunk volna itt.

Az anyaság mellett nekem például az is fontos, hogy nőnek érezzem magam. Szeretek sminkelni, öltözködni, próbálok normálisan kinézni. Mindig lényeges volt, hogy mit gondolnak rólam mások, a férfiak főleg.

A szemem alatt a karikák egyre mélyülnek és mostanában érzem azt, hogy túl sokat vállalok. Nincs időm kikapcsolódni, egy filmet nem tudok megnézni, könyvet elolvasni.

Néha kapok megrendelést, ami nagyszerű és persze elvállalok mindent az anyagiak, megélhetés miatt. Viszont nagyon nehezen megy ez is, tolom magam előtt a feladatokat. Egy évvel ezelőtt kétszer ennyi hajam volt. Próbálok figyelni, vitaminokat szedni és nem mindig kávézni. Talán lassítani kellene, mert a gyerekek még kicsik. Mikor már éjjel az ágyban fekszem, hirtelen eszembe jut, hogy ezt és ezt nem csináltam meg és jajj, a fenébe is, de megint nem folytattam a megrendelést, pedig sürgető lenne, hú, nem küldtem el három levelet és sorolhatnám.

Imádok főzni, sütni, a konyhában tevékenykedni, befőzni, lekvárokat, szörpöket eltenni, fermentálni. Tavalyelőtt ősszel-télen még volt időm sajtot készíteni, a gyerekeket is bevonva. Például parenyicát is gyúrtunk, nagy lelkesedéssel nyújtották a sajttésztát és öröm volt nézni, ahogy eszik. Ez a hobbym tulajdonképpen.

Kertészkedni is szeretek, imádom a növényeket, van egy kis fűszerkertem is, de most már arra sincs időm és energiám. Annyira várom, hogy egy kis nyugalom legyen! Valószínűleg, ha leköltözünk vidékre, kicsit megvalósul ez. Legalábbis nem kell annyi helyre mennem és a családra is több időm jut.

A vidéki ház felújítását is én kezdtem el és csinálom, mivel én megyek hetente oda, nem is tudnánk kilogisztikázni máshogy a férjemmel. Ő viszi-hozza a gyerekeket az intézményekbe. Ez is rengeteg figyelmet von el az alkotástól.

Most pedig a szüleim házát sikerül eladni a testvéreimmel és egy hónap alatt teljesen ki kell üríteni. Ezt főleg húgom és én csináljuk (neki három gyermeke van, orvos), mivel a két öcsém külföldön él. A rendszerezés, jogi és egyéb ügyintézés, költöztetés leszervezése két nagycsaládos nő feladata.

Emellett pedig mindent csinálok, amit fent leírtam, szabadságot nem igazán tudok kivenni tanárként, csak a kötelező szünetekkor. Most pedig a tavaszi szünetben is pakolhatok, ahelyett, hogy a gyerekeimmel lennék csupán otthon és készülődnénk az ünnepre. Jön a Húsvét, nekik az is nagyon fontos. Persze megoldom, sütünk kalácsot, főzünk sonkát, festünk tojást, lesz a kertben tojáskeresés és jó hangulat. Nem unatkozom majd, az biztos.

Segítségem tulajdonképpen minimális. Az én szüleim már nem élnek, testvéreim távol laknak, a rokonok is. Férjem családja elfoglalt, dolgoznak. Pénzem nincs se bébiszitterre, se takarítónőre. Mondjuk a takarítónő előtt is el kellene pakolnom, hogy hozzáférjen mindenhez.

Örülök, hogy van időm néha alkotni is. Az utazások miatt mindig van nálam egy kis akvarell blokk, ecsetfilcek, akvarell és tölthető ecset. Egyszer egy komplett utazós kiállítást szeretnék ezekből összehozni, a korábbi munkatervemben is írtam erről:

Elkezdtem skiccelni, vonatokon, buszokon. Az embereket is elkezdem figyelni, nézni, új karaktereket találni, rajzolni. Azokat, akikkel utazom. Hallgatni, figyelni. A szituációkra adott reakcióikat. Kapcsolódásokat – Emberek: Férfi-nő; Anya-gyermek; Idősek; Barátok; Iskolatársak; Kollégák; Ismerősök; Idegenek; Kötekedők; Elalvók; Jármű után rohanók; Lekésők; Jegy nélkül utazók; Részegek; stb. Vonzásokat. Elengedéseket. Harcokat. Az Utazók sajátosságait. A járművek belső tereit. A sofőröket, vezetőket. Felelősséget. Hatalmat. Kapaszkodókat – ahogyan használják vagy nem használják az utasok. Átvitt értelemben is. Korlátokat – a járműveken és az emberek között. Szabályokat. Jeleket. Mindannyian és mindig úton vagyunk. Mennyi út és mennyi felé visz bennünket. Úton vagyunk elindulástól megérkezésig: születéstől a halálig, egy kapcsolat kezdetétől a lezárásáig, a változás vágyától a változás befejeződéséig. Sok esetben az „útonlevés” az egyedüli alternatíva arra, hogy új dolgok kerüljenek az életünkbe, új ismeretségek szülessenek, új kapcsolatok épüljenek, új ismereteket, új tapasztalatokat szerezzünk. Legalábbis az utóbbi évben ezt érzem.

Még rengeteget tudnék írni, de így is átmentem a tényleírásból egyféle panaszkodásba. Sokan mondhatják, hogy minek vállaltam ennyi gyermeket, rosszul osztom be az időmet, minek megyek dolgozni, adjam fel a festést, nem lehet így csinálni.

Úgy érzem, hogy megfordultak a szerepek a mai világban. A mai nőkre sokkal több feladat hárul, mint akár 50 éve. Felgyorsult a világ. Nagyon sok nőtársamnál látom azt, hogy sokat vállalnak. Mégis folytatom, bízva abban, hogy a munka és az áldozatok, a nemalvások egyszer meghozzák az eredményt.

Tudok alkotni, gondolkodni. Ez most egy ilyen élethelyzet. Megpróbálom kihozni belőle a
maximumot. Köszönöm a figyelmet.

A Makó – Budapest között közlekedő Volánbuszon és
Budapest – Monor között, valahol Ferihegy környékén a vonatról írt soraimmal
üdvözlettel:
Kiss Adél
négygyermekes anya, festőművész, tanár, nő

Kiss Adél, önéletrajz

https://www.facebook.com/adelkisspainter/
http://www.artgallery73.com/view_artist.php?AID=52
www.kissadel.com
1982, Budapest

Tanulmányok

2002-2007 Magyar Képzőművészeti Egyetem, Budapest – Festőművész
Bizonyítvány azonosítója: Sorszám: PTL000864, I-44/2002 szám, Intézményi azonosító:
FI27524
2004-2007 Magyar Képzőművészeti Egyetem, Budapest – Művészeti rajz és művészettörténet tanár
Bizonyítvány azonosítója: Sorszám: PTL000866, 2/2009 szám, Intézményi azonosító:
FI27524
2000-2002 Eszterházy Károly Főiskola, Eger – Rajz-vizuális kommunikáció

Oktatói, szakmai tevékenység

2022 június, július, augusztus – Felvételi előkészítők tartása: vizuális kultúra, művészettörténet, grafika, festészetoktatás a Képző és Iparművészeti Szakgimnázium és Kollégiumban, Budapesten
2022-től vizuális kultúra, valamint művészettörténet, grafika, festészetoktatás, érettségire felkészítés a Monori József Attila Gimnáziumban, Monoron
2012-2022 vizuális kultúra, művészeti rajz és festészetoktatás a Fáy András Református Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézményben, Gombán
2011-2013 a Paletta Művészeti Műhely vezetése, rajz és festészetoktatás, Monor
2009-2010 Fekete István Általános és Szakiskola, Gyömrő, óraadó rajztanár
2008-2010 Zichy Mihály Rajziskola vezetése, rajz és festészetoktatás, Monor
2007-2011 Rajz és vizuális kultúra, valamint grafika, festészetoktatás a József Attila Gimnázium
és Közgazdasági Szakközépiskolában, Monoron
Folyamatos részvétel művésztelepeken, workshopokon

Mesterek

2002-2007 Maurer Dóra Kossuth Díjas festőművész
2000-2002 Földi Péter Kossuth Díjas festőművész
2000-2002 Nagy B. István Munkácsy Díjas festőművész
1997-2002 Kopek Rita festőművész

Szervezetei tagságok

2009-től Magyar Alkotóművészek Országos Egyesülete

Díjak, elismerések

2020 A 23’56-os című kiállításunk anyaga, melyet Oláh Mátyás Lászlóval és Oláh Katalinnal közösen
hoztunk létre, állandó kiállításra kerültek a Veritas Történelemkutató Intézetben, Budapesten
2017 Hegyvidék Nemzetközi Művésztelep – részvétel
2016 1956-os Emlékév Sinkovits pályázata – Alkotói támogatás
2015 Nemzeti Kulturális Alap – Alkotói Támogatás
2014 Somorjai Nemzetközi Művésztelep – részvétel, kiállítás
Tállya Art Nemzetközi Művésztelep – részvétel, kiállítás
2012 59. Vásárhelyi Őszi Tárlat – alkotói díj
2011 Art Momets by Hibrydart – Spicy Collection kiállítási díj
2010 Expectations 2010 nemzetközi pályázatán kiállítási lehetőséget nyertem a Berlini Collegium
Hungaricum Moholy-Nagy Galériájába speciális vendégként
2007 A Prohászka Műhely Szakkollégium Street Art pályázatának különdíja
E.on Földgáz Zrt. „Tiszta energia” pályázata alkotói díj
2003 Pannon-Color Díj

Jelenleg is alkotok, folyamatosan részt veszek kiállításokon. Több díjat is nyertem munkásságommal, többek között a Hódmezővásárhelyi Őszi Tárlaton kaptam díjat, az NKA alkotói támogatást ítélt nekem, illetve az 1956-os Emlékbizottság által kiírt Sinkovits pályázaton is nyertem a közelmúltban.

Sok helyszínen kiállítottam, 2019-től állandó kiállításon láthatók portré festményeim a budapesti Veritas Történetkutató Intézetben 23 ’56-os címmel, mely tárlaton Oláh Mátyás László és Oláh Katalin szobrászművészekkel közösen szerepelünk. Külföldi kiállításaim közül kiemelném a berlini, nürnbergi és párizsi tárlatokat.

Az elmúlt alkotói éveim során a portréfestés, arc-, illetve testrészletek megfestése mellett többnyire a víz témája foglalkoztatott, annak halmazállapot-változásai, megjelenési formái, szimbólumrendszere. Ezen időszak alatt készült festményeimen e motívumok köré rendeztem koncepcióm. Alakjaimat vizes felületeken keresztül, párás, esős, vizes üvegen át, vízben, fürdés, merülés közben, illetve valamely más transzparens hordozón át jelenítettem meg. Különösen vonzódom az erős színekhez, technikai kísérletekhez, sokszor alkalmazom ezeket a látvány erejének felfokozásához.

Munkáimban valós látványokat, élményeket dolgozok fel, ehhez saját készítésű fotókat és vázlatokat is használok. Különösen vonzódom az erős színekhez, technikai kísérletekhez, sokszor alkalmazom ezeket a látvány erejének felfokozására, a kifejezés érdekében vállalt túlzásokhoz.

Festmény-installációkkal is foglalkozom, több elemből állítom össze a kompozíciót. Ez egyben lehetőség egyfajta vizuális játékra is, mivel a valójában egybetartozó képek bármikor átrendezhetők, de/sőt külön is önálló alkotások.

Alkotásaim fő témája az ember és annak környezete. Portréimat, testrészleteimet rendszerint szokatlan kivágásokban jelenítem meg, ezáltal többletjelentéssel felruházva őket, megkísérlem belső világuk megjelenítését. Elmondhatom, hogy számomra az (is) fontos, hogy az ábrázolt személy akárki lehessen, ezáltal fogalmazva meg az egyediségben az általános emberit.

Szándékom továbbfejleszteni a képfelület bizonyos részeit, egyes felületeket elhanyagolni vagy akár elmosni, más részeket viszont kidolgozni, kiemelni. Festészetileg fontosnak tartom, hogy munkáim realisztikus és absztrakt elemeket egyszerre hordozzanak.

Fontosnak érzem a személyes, aktuális impulzusokat, ezeken belül a részfelfedezéseket, valamint az emberi-művészi új élményeket.

Mostanság nagyon sokat utazom és sétálok. Régebben ez megszokott volt számomra, azonban az élet úgy hozta, hogy megállapodjak, családot alapítsak. Az elmúlt években ritkán adódott lehetőségem, hogy művészeti céljaim kiteljesítsem. Lévén, elsősorban a család, a gyermekeim jóléte élvez elsőbbséget a saját, hozott minták és a társadalmi elvárások által. Tulajdonképpen ez az élet rendje.

Négy gyermekem született 5 éven belül (2015. június – 2020. szeptember), ami nagyon rövid idő, s ezalatt nemcsak fizikai, hanem rengeteg szellemi teher is felhalmozódott bennem. A folyamatos készenlét, odafigyelés, önmagam figyelmen kívül hagyása a saját szükségleteim és a művészeti előrehaladásom szempontjából is meghatározó lett.

Önálló kiállítások/válogatás

2022 ÉLETEKEN ÁT, Vigadó Kulturális És Civil Központ, Monor
2016 AZ ÉRZÉKELÉS TÖREDÉKEI, H13 Galéria, Budapest
2014 LÉLEKLENYOMAT – Kiss Adél első önálló katalógusának bemutatója, Dr. Borzsák István
Városi Könyvtár, Monor
2013 MELANCHIOLIA, MonaR Galéria, Monor
2012 KÜLÖNÖS VIDÉK, Walden Galéria, Dobogókő
2010 MASZKJAINK, Tolnay Szalon, Madách Színház, Budapest
SÉTA AZ ERDŐBEN, MonaR Galéria, Monor
2009 KIS TÖRTÉNETEK, ELTE-BTK Alkalmazott Nyelvészeti
Tanszék, Budapest
2008 VIGADÓ KULTURÁLIS ÉS CIVIL KÖZPONT, Monor
CIRIS MAGÁNKLINIKA, Budapest
ISMERETLEN ISMERŐS – ISMERŐS ISMERETLEN, ELTE-BTK Alkalmazott
Nyelvészeti Tanszék, Budapest
PSZINAPSZIS 2008 /XII. Budapesti Pszichológiai
Napok/ AJAMK, Budapest
2007 LÉLEKLENYOMATOK, Rózsa Galéria, Budapest

Csoportos kiállítások/válogatás

2024 21 NAP, Kondor Béla Közösségi Ház, Budapest
2023 MINT FATÖRZSTŐL GYÖNGE ÁGA, Vigadó Kulturális és Civil Központ, Monor
2022 MOM Art Fair, Youngart Galéria, Mom Park, Budapest
2019 23 ’56-os – állandó kiállítás, Veritas Történetkutató Intézet
2018 23 ’56-os, Emlékpont, Hódmezővásárhely
’56-os ARCKÉPCSARNOK, Vigadó Kulturális és Civil Központ, Monor
2017 KERESZTEZŐDÉSEK, Hegyvidék Galéria, Budapest
23 ’56-os, József Attila Múzeum, Makó
’56-os ARCKÉPCSARNOK, H13 Galéria, Budapest
2016 A BOLDOGSÁG ÉVEI, Józsefvárosi Galéria, Budapest
KIRAKAT Tárlat, Hegyvidék Galéria, Budapest
FACIOTÍPIA – Performansz Könyv Katával, Civil Közösségek Háza, Pécs
MŰVÉSZEK A MAJORBÓL, VMG, Budapest
2015 HARMÓNIA, Művészetmalom, Szentendre
T-MODELL, AMAtár, AMAház, Budapest
A NYOMHAGYÁS HARCETEREI – Kiss Adél / Oláh Mátyás László, Lyukasóra Galéria,
Bp.
PROMENÁD 2015, MÜSZI, Budapest
2014 NŐK – VÁSZON ELŐTT ÉS MÖGÖTT, Tolnay Szalon, Madách Színház, Bp.
ENRA, Rozsnyói Bányászati Múzeum, Rozsnyó,Szlovákia
TÁLLYA ART MŰVÉSZTELEP ALKOTÓINAK
KIÁLLÍTÁSA, Maillot Kastély, Tállya
„LÉLEKBÁZIS” – DUNART.com3 Nemzetközi Művésztelep Kiállítása, Korona Udvar,
Somorja,Szlovákia
„NEM KÉZZEL FESTETT KÉP” című performance előadásai Könyv Katával:
-Városi Művelődési Központ, Somorja, Szlovákia
-Erlin Galéria, Budapest
-Lyukasóra Galéria, Budapest
AZ IDENTITÁS MINTÁZATAI, Lyukasóra Galéria, Budapest
2013 ART EXPO FRISS, Művészetmalom, Szentendre
EGOROMBOLÓK 2. – Álom, Roham Galéria, Budapest
EGOROMBOLÓK 3. – EGOPOLISZ, Attention, Budapest
2012 SANS REPÉRES – SpicyCollection, Párizsi Magyar Intézet, Párizs, Franciaország
59. VÁSÁRHELYI ŐSZI TÁRLAT, Alföldi Galéria, Hódmezővásárhely
„A HETES BUSSZAL JÖTTEM ÉN”MÉSZ, Koós Károly terem, Budapest
NYITOTT TEMPLOMOK ÉJSZAKÁJA, Római Katolikus templom, Monor
ART MOMENTS SPICY VÁLOGATÁS / Pécs – AMS 2012 Re:Public Galéria, Zsolnay Kulturális Negyed, Pécs
ART MOMENTS SPICY VÁLOGATÁS / Veszprém – AMS 2012, volt Jezsuita templom, Veszprém
KISS ADÉL ÉS PETHŐ ANIKÓ KIÁLLÍTÁSA,HybridArt& Café, Budapest
2011 ART MOMENTS, Eklektika Galéria, Budapest
59. VÁSÁRHELYI ŐSZI TÁRLAT, Alföldi Galéria, Hódmezővásárhely
PERFORIUM 2011 – performance és installációs kiállítás, Vidéki Múzeumok éjszakája, MonaR Galéria, Monor
XXIII. EKSZPANZIÓ – ARCMASZK, Magyar Műhely Galéria, Budapest
ENGEDJ BE! MonaR Galéria, Monor
2010 NOMADEA 2010 alkotótábor kiállítása, MonaR Galéria, Monor
EXPECTATIONS, Collegium Hungaricum Berlin, Moholy-NagyGalerie, Berlin, Németország
XXII. EKSZPANZIÓ – MASZK, Királyi Palota, Visegrád
2009 XVII. ARCOK ÉS SORSOK ORSZÁGOS PORTRÉ BIENNÁLÉ, Moldvay Győző Galéria, Hatvan
XXI. EKSZPANZIÓ – performance Dénes Imrével közösen “Találkozás” címmel, Királyi palota, Visegrád
2008 STREET 2008, Gödör Klub, Budapest
BALASSI INTÉZET – csoportos kiállítás, Budapest
facebook 3.0., APRoPODIUM Galéria, Budapest
VálasztásVAM, Vam Design Center, Budapest
2007 Az E.ON Földgáz Zrt. „TISZTA ENERGIA” c. pályázat kiállítása, Budapest
XVI. Arcok és Sorsok Országos Portré Biennálé, Moldvay Győző Galéria, Hatvan
BEST OF DIPLOMA, MKE, Barcsay terem, Budapest
„NOÉ BÁRKÁJA” Maurer osztály kiállítása, Nürnberg, Németország
„REMÉNYT S JÖVŐT ADOK NEKTEK” IncoronataSzékház, Budapest
SZEMTŐL SZEMBEN, Pethő Anikó festőművésszel, Ökumenikus Általános Iskola, Monor
2006 MÜNCHEN – BUDAPEST, MKE, Budapest
„EPRESKERT” – Festőnövendékek kiállítása, ArtcafeOkker, Budapest
2005 GEO II, Magyar Állami Földtani Intézet, Budapest
„MÉRETEN ALULI”, Várfok Galéria, Budapest
XV. ARCOK ÉS SORSOK ORSZÁGOS PORTRÉ BIENNÁLÉ, Moldvay Győző Galéria, Hatvan
2004 JÁTÉK MINDENKÉP(P)EN, Artpool P60 Galéria, Budapest
2003 NOMADEA 2003 ALKOTÓTÁBOR kiállítása, Vigadó Galéria, Monor
NYOLC RETINA, Benczúr Ház, Benczúr Galéria, Budapest
PORTRAIT X, Goethe Intézet, Budapest
2002 SZÍNEK NYELVÉN, Magyar Képzőművészeti Egyetem, Aula, Budapest

Válogatott bibliográfia

2017 23 ’56-os, művészeti album, szerkesztette: Oláh Mátyás László, 2017. 04. 28.
’56.os Arcképcsarnok, Magyar Napló, 2017. októberi szám
2014 Oláh Mátyás László, Kiss Adél, Cserenkó Gábor: Az Identitás mintázatai, Lyukasóra Magazin, XXIII: Évfolyam V.; 2014/5. szám, 32-33. p.
2013 Kiss Adél: Léleklenyomat/SoulImprint, Benne: Révész Emese: Tükör által homályosan, 7- 9.o.
72 oldal, készült 500 példányban, ISBN 978-963-08-7944-6
2012 59. Őszi Tárlat Katalógusa
repertoART VIII. Hamu és Gyémánt kiadó Kft. művészeti különkiadás, 2012. dec. 56-57.p.
2011 Válogatott munkák – Kiss Adél, katalógus, 2011
58. Őszi Tárlat Katalógusa
2010 Expectations kiállítási katalógusa, kiadó: ZeLEdizioni, Printed inItaly, ISBN 978-88-96600-
28-3, 2010 Rónai-Balázs Zoltán: 4 festő, Spanyolnátha internetes folyóirat, 2010
2009 „Arcok és Sorsok” XVII. Országos Portré Biennálé katalógusa, Budapest, 2009/200, 13. p.
Csillagszálló kulturális utcalap Szomszédok c. száma, Kiadja: Oltalom karitítív egyesület,
2009. jún. Szabó Attila írása
2008 Csillagszálló kulturális utcalap Külön(leges) száma Utca 2008 címmel, Kiadja: Oltalom karitítív egyesület, 2008. nov. 20-21. p.
RepertoArt V. Hamu és Gyémánt kiadó Kft. művészeti különkiadás, 2008. nov. 76-77.p.
Mélyi József: Ismerős maszkok – Élet és Irodalom, 2008, 29. p
Tossenberger Adél: Erotikus szájak és ember – állatok: www.kulturpart.hu
Eladható-e a kortárs magyar képzőművészet külföldön?
http://www.bbi.hu/index.php?id=137&cid=717
2007 „Arcok és Sorsok” XVI. Országos Portré Biennálé katalógusa, Budapest, 2007/159, elülső belső borító
Szabó Noémi: Nosztalgikus elégia (festődiploma’07), Új Művészet 2007/9. 5.,7. p.
Uhl Gabriella: Hatás-vadászat (festődiploma’07) Maktár folyóirat, III. évfolyam, 2007/06-07
szám, 22-23.p.
2003 Népszabadság, K.Zs.: Imazászlók a vasadi akácosban, Művészek alkotótábora egy tanyán,
2003. aug. 26. 11.p.


Könyv Kata, festőművész

Anyaság és művészet

Könyv Kata: Kisimulva 2

Nagyon jó ötletnek tartottam a kezdeményezést, és úgy éreztem, az engem nyomasztó terhek puttonyán egy kis ablak nyílt, mikor Heni elküldte a kiállítás koncepcióját. Mégis, nehéz elkezdeni… Mit is szeretne az ember hangsúlyozni, és ha meg is van, hogyan artikulálja azt? Mint oly sok esetben, itt is azt tudom először, hogy mit nem szeretnék:

Rinyálni.

De ez is olyan relatív. Hiszen az egyszerű tényközlést (pl.: napi események elsorolása, olyan szemszögből, hogy mit csináltam) is adott esetben panasznak titulálható… Maradok a bevált, kissé skizoid, ugyanakkor hasznos, saját vállamra kiültetett felettes én szemszögénél, amelyben parallel szemlélem és élem az életem.

Belülről kezdem.

Az anyaság átírta az életemet. Gyermekem érkezése, és immár kicsit több, mint három éve tartó köztünk léte hátra sorolta a művészetet és a szabad akaratot is. Ezt a fájdalmas hiányt szerencsére a hatalmas szeretet orvosolja. De, miként a legtöbb alkotó nőnél, nálam is kettős természetű ez az érzelem, ez az erő. A gyermekemmel töltött idő boldoggá tesz, közben azonban gyakran nyomaszt a hívás az alkotás után. Hömpölyögnek az agyamban a gondolatok, és formát szeretnének kapni az érzelmek. De maradok a szőnyegpadlón ücsörögve, műanyag csészémet tartva, és várom a játék kávét, mert Nórika tudja, hogy az anya kedvence. Vagy épp futok a kisbicikli után, vagy sorolhatnám a láthatatlan házimunkák sorát, amiket egymás után újra és újra végzek és picikéket harapva veszik el az erőmet, ami estére meg is kopik rendesen. Tanítok egy Művészeti Gimnáziumban, szervezek művésztelepet, és az MMA ösztöndíjasaként folytatom művészeti tevékenységemet…Ha sikerül. gyakorlatilag lopva, elcsent időkben tudok dolgozni.

Azért néha sikerül létrehozni egy-egy új munkát, de ez az alkotási folyamat nagyon messze van attól a termékeny, egymásból építkező nagybetűs FESTÉSZETTŐL, ami után oly nagyon sóvárgok.

Ami viszont nem hiányzik „időmilliomos” korszakomból az a folyton jelen lévő, sokszor aludni sem hagyó szorongás. A vonal és pont értelmén, az élet múlandóságán, a dolgok hiábavalóságán… Kislányom születése valahogy beragyogta ezeket az árnyékokat, és a folytonos mardosás megszűnt. Természetesen van mindig gond, aggodalom, feszültség most is. De értelmet adott mindennek a gyermekem léte.

Például egyes, régebben nyomasztó művészeti probléma, melyre magyarázatot keresve magamat belülről égetve keringtem tudatilag, azt képes lettem, mint jelenséget szemlélni, és ez mindenképpen hasznos számomra. Ehhez biztos hozzátesz éveim száma is, mely egyre csak nő.

Gyakorlati aspektusból a dolog úgy „fest”, hogy elenyésző segítség mellett szervezem a család és a munka ügyeit. Ez is relatív, hogy kinek mi a kevés… Nem szeretném itt részletezni az időbeosztásom. Az tény, hogy számomra a bölcsi a segítség, amit sajnos kislányom egyáltalán nem szeret. Valódi munkát akkor tudok végezni, ha van szabad pár órám, mondjuk 4, vagy 5. Mikor ezeket a sorokat írom, kislányom a hatodik hete van itthon, egymás után jöttek a vírusok, lázzal, antibiotikum kúrákkal, és nem is tudtam érdemben dolgozni. Nagyon nehéz összeegyeztetni, főleg, ha beteg a gyermek, mert akkor koalaként kapaszkodik folyamatosan, amimbe csak tud.

Lassan tanulom, és egyre jobban alkalmazom az agyban festés folyamatát. Próbálom az egyes ötleteket, motívumokat készre érlelni úgy, hogy csak a belső kivetítőmet használom.

Így amikor, végre odajutok, nem lesz sok kérdés. Illetve előtérbe kerültek a különböző alternatív hordozók, és azok szimbolikája, ami egyébként is a kutatási területem. Összefoglalva, művészetet létrehozni számomra anyaként sokkal nehezebb, de létezni jobb!

Köny Kata, önéletrajz

1984-ben született Pincehelyen, Simontornyán nőtt fel. Jelenleg Siófokon él és alkot, valamint a székesfehérvári Gorsium Gimnázium Szakgimnázium és Technikumban rajz, művészettörténet szaktanár. Egy gyermek édesanyja.
2023 szeptemberétől a Magyar Művészeti Akadémia ösztöndíjasa.
Művészeti tevékenysége mellett, művészeti projektek szakmai szervezője.
2020-tól a MAOE Tolna megyei választmányi tagja
2022-től a PIC-túra művésztelep szakmai szervezője
2019-2022 Új Látás, Kölesd- szakmai vezetés
2017-2018 Miszla Art, Miszla- kurátor
2012-2015 között Agylap címmel önálló grafikai rovata volt az Élet és Irodalom folyóiratban.
Munkái megtalálhatóak több magángyűjteményben pl: Völgyi- Skonda, Kovács Nimród, Hajdú Zoltán, valamint a Gyergyószárhegyi, Dunaszerdahelyi, és Kölesdi képtárak gyűjteményében. Hazai, és nemzetközi művésztelepek résztvevője.

Tanulmányok

2015-2018 Doktori Iskola, Pécsi Tudományegyetem, Művészeti Kar (témavezető: Prof. Nyilas Márta DLA. habilitált doktor)
2003-2008 Magyar Képzőművészeti Egyetem Festő és Vizuális nevelőtanár szak, mesterei: Gaál József, Károlyi Zsigmond, Kőnig Frigyes
2007 Universidad de Castilla-La Mancha festő szakán, Spanyolország, Erasmus program
1998-2003 Pécsi Művészeti Szakközépiskola, tanárai: Molnár Tamás tervezőgrafikus, Ernszt András festőművész, Bélafi László fotóművész, Pandúr József művészettörténész

Szervezetei tagság

2019 Magyar Festők Társasága (MFT)
2011 Magyar Művészkönyvalkotók Társasága (MMAT)
2009 Magyar Alkotók Országos Egyesülete (MAOE)

Eredmények

2023 MMA ösztöndíj
2021 NKA alkotói támogatás
2020 Római Magyar Akadémia ösztöndíja
2019 MAOE szakmai elismerés a Dimenziók kiállításon
2018 Unilever Művészeti Díj
2018 Doktorandusz Kiválósági ösztöndíj
2015 NKA alkotói támogatás
2014 Szabó Dezső művészeti ösztöndíj
2014 NKA alkotói támogatás
2013 Barcsay-díj
2010 Budapest főváros ösztöndíja, Gyergyószárhegyi művésztelepi részvételre.

Fontosabb önálló kiállítások

2023 Képtestek, Tamási galéria, Tamási
2023 Közös nevező, Csiszár Zsolttal, Kálmán Imre Kulturális Központ, Siófok
2021 Utcafront, Egry-Szepessy kastély kiállítóhely, Nyékládháza
2020 Üvegtest- Corpus Vitreum, Esernyős Galéria, Budapest
2019 JelenLét, Művelődési Ház, Kölesd
2018 A kép tekintete, Simontornyai Vár, Simontornya
2017 Boldog karambol, Halköz galéria, Debrecen
2017 Kívülvalóság, Magyar Műhely Galéria, Budapest
2016 Primavera rustica, Gebauer Galéria, Civil Közösségek Háza, Pécs
2015 Szabó Dezső ösztöndíjasok II. bemutatkozó kiállítása, Babits Mihály Kulturális Központ, Bakta-terem, Szekszárd
2015 Agylap és Puha képek, Madách Színház, Tolnay Szalon, Budapest
2015 Mix, PIK Galéria, B. Gömbös Ilonával, Budapest
2014 Transcendo, Erlin galéria, Budapest
2014 Saját ösvényen, Király 9. Budapest
2013 Őszi Párlat, Bartók kamaraszínház, Dunaújváros
2013 Kimosódás, Galéria IX., Budapest
2013 Semmi trend, Szikszai Károllyal, Look galéria, Budapest
2013 Barcsay díjasok, Barcsay gyűjtemény, Szentendre
2012 Mondd csak, ugye nem történt semmi?, Tat galéria, Budapest
2012 Deus ex machina, Symbol galéria, Budapest
2012 Átvilágítás, Enigma galéria Veresegyház
2011 Éden Hotel, Tat Galéria, Budapest
2010 „Időkön át”, Tamási Galéria, Tamási

Nemzetközi csoportos tárlatok

2024 Reflexiók/Reflections, Magyar Festők Társaságának csoportos tárlata, Városi Galéria Heraklion, Szent Márk Bazilika, Iraklion, Görögország
2022 Rumori Passegiate Luci, Római Magyar Akadémia, Róma
2020 Art Circle Ljubljanában, Balassi Intézet- Magyarország nagykövetségének Kulturális Központja, Ljubljana, (SLO)
2019 Trans Duna Salon, Die Labile Botschaft, Bécs (A)
2019 Színdaráló 2017-2018, Reménység háza, Brassó (RO)
2018 Színdaráló 2017-2018, Reményik Sándor Galéria, Kolozsvár (RO)
2018 Al Passo Con I Tempi / Lépéstartás, Római Magyar Akadémia (I)
2013 Art en capital, Grand Palais, Párizs, (FR)
2012 DunArt.com2, Lélekmérleg, nemzetközi művésztelep kiállítása, Somorja (SK)
2011 Transcom.hu, Kortárs Magyar Galéria, Dunaszerdahely (SK)
2011 Képzőművészeti Egyetemek Kollokviuma Gyergyószárhegyen, Gyergyószárhegy (RO)
2011 DunArt, Hullámhossz, nemzetközi művésztelep kiállítása, Somorja (SK)
2011 Pres most, A hídon át, csoportos kiállítás a Prágai Magyar Intézetben, Prága (CH)
2010 Regeneration (fiatal kortárs állásfoglalások, Kelet-európából, a fal leomlásának 20. évfordulóján) Espace Belleville galéria, CFDT (Confédération française démocratique du travail) székház, Párizs (FR)

Csoportos hazai kiállítások

2024 Gyermely 30, Műcsarnok, Budapest
2024 21 Nap, Kondor Béla Közösségi Ház, Budapest
2024 Test és Lélek metafizikája, Képező, Budapest
2024 Szürreáliák, a Magyar Festők Társaságának csoportos tárlata, Városi Könyvtár és Galéria, Szigetszentmiklós
2023 Breaking time, Madách Színház, Tolnay Szalon
2023 Utak és elágazások K galéria, Budapest
2023 Oh szabadság, hadd nézzünk szemedbe!, Művészetek Háza, Szekszárd
2023 69. Vásárhelyi Őszi Tárlat, Tornyai János Múzeum, Marosvásárhely
2023 XLII. Nyári Tárlat, Reök Palota, Szeged
2023 Tendenciák, A Magyar Festők Társaságának kiállítása, Reök palota, Szeged
2022 ArtRegister nyitókiállítás, K galéria, Budapest
2022 Resident Art Fair Őszi zsongás, Klauzál6 Project Galéria, Budapest
2022 KONTEMPLÁCIÓ, a DUNARTCOM Somorjai Nemzetközi Művésztelep
gyűjteményes kiállítása, MANK galéria, Szentendre
2022 Érzékeny terek- TűNŐdők csoport kiállítása, MÚK galéria, Budapest
2022 Struktúra és áramlás- digitális kiállítás a Magyar Festészet Napján, Babits Mihály Kulturális Központ, Szekszárd
2022 Women selection, FreylerArt Gallery, Budapest
2022 Dél-Balaton Szalon, Kálmán Imre Művelődési Ház, Siófok
2022 Animula, MAMÜ galéria, Budapest
2022 Veszprémi Tavaszi Tárlat, Dubinczay-palota, Veszprém
2022 Tolna Megyei Téli Tárlat, Művészetek Háza, Szekszárd
2021 ÉS tárlat Fuga, Budapest
2021 Kép-Tár-Ház II. Szombathelyi Képtár, Szombathely
2021 Miszla Art 10. Széphárom Közösségi Tér, Budapest
2021 Sodrásban, az Új Látás művésztelep kiállítása, Malom Vendégház, Medina
2021 Egzisztencia, Magunkon kívül – 25 éves a pécsi Művészeti Kar, Fuga, Budapest
2020 Női (ir)Realitások, MAX Galéria, Törökbálint
2020 Test-Harmónia, Veszprém, Dubniczay-palota
2020 Hálózatok, Budapest, Ady25 Galéria és Kiállítótér
2020 Új Látás II. művésztelep, Sárszentlőrinc, Hőskert
2020 Tavaszi Tárlat, Magyar Újságírók Közösségének Székháza, Budapest
2019 Dimenziók Reök Palota, Szeged
2019 XV. Balaton Tárlat Biennálé, Magtár Rendezvényközpont, Balatonalmádi
2018 Kor/Age, a Kortalan Tudomány konferenciához kapcsolódó kiállítás, Nádor Galéria Art+Med, Pécs
2018 Eszme-idő, Színdaráló 2017, Tamási Galéria, Tamási
2018 Entitás történetek, DLA év végi kiállítás Nádor Galéria, Pécs
2018 Mosom kezeimet, Magyar Művészkönyalkotók Társasága, Karinthy Szalon, Budapest
2017 Thought spaces, DLA Intro V., Nádor Galéria, Pécs,
2017 Tisztelet az ÉS-nek, Godot galéria, Budapest
2017 X,Y – újgenerációs lengyel-magyar festészet, MODEM, Debrecen
2017 Nyári tárlat, Reök palota, Szeged
2017 Színdaráló, a MiszlaArt művésztelepének kiállítása, Tamási Galéria, Tamási
2017 Nádor Galéria, Pécs, „Antoni Hendrix és barátai” emlékkiállítás
2016 Példa-kép, válogatás a Völgyi-Skonda kortárs gyűjteményből, Szent József Ház, Budapest
2016 „60” Az 1956-os Forradalom és Szabadságharc 60. évfordulója, Művészetek Háza, Szekszárd
2016 „DLA Intro, re:public Galéria, Pécs,
2016 „Színerő Léptékváltás VII” a Színerő – Léptékváltás VII., m21 Galéria, Pécs
2016 Történetek és Agylapok, Könyv Kata és Nemes Zsuzsával, Nádor Art and Flowers, Pécs
2016 Színdaráló, a MiszlaArt művésztelepének kiállítása, Tamási Galéria, Tamási
2016 „Az én pincém”, Ördögkatlan fesztivál, Villánykövesd
2016 Katakrézis, Doktori Iskola év végi kiállítása, Nádor Galéria, Pécs
2015 „DLA Intro, re:public Galéria, Pécs
2015 T-modell, Ama ház, Budapest
2014 Barcsay 25, a Barcsay-díj 25évesjubileumi kiállítása, MűvészetMalom, Szentendre
2014 Labirintus, MAOE kiállítás, MűvészetMalom, Szentendre
2014 Szinesztézia, Kortárs képzőművészet a Költészet Napja alkalmából, Hegyvidék Galéria, Budapest
2014 Ne hisztizz! Pepper Art Projects, Budapest
2013 KÖNYV/KÉP/MÁS, Vaszary képtár, Kaposvár
2012 Valóság és illúzió, MAOE kiállítás, Fővárosi Nagycirkusz, Budapest
2012 Egórombolók, Roham, Budapest
2012 A hetes busszal jöttem én, MÉSZ székház, Budapest
2011 VII. Könyv-Tárgy Bienálé, Pécel, Ráday kastély
2011 Találkozási pont, Sokszem Vizuális Művészeti Alapítvány, Budapest
2010 A korlátok a fejedben vannak, Tat Galéria, Budapest


Láposi Gabriella

Őszinte vallomás egy kortárs női alkotó édesanya tollából….

Különös, hogy épp életem mostani pontján érkezett el hozzám ez a kérés. Írni, vallani életemben a művészet, alkotás és anyaság, család kapcsolatáról!   Vagyok én, és vagy Te: az Alkotás, a Művészet. És van a harmadik: kettőnk Kapcsolata.  A Kapcsolat egy harmadik fél. Akit táplálni kell, időt szentelni neki. Mert el tud halványulni, sőt, elhal, ha nem törődnek vele. Többször megfogalmaztam már, fel kellene készíteni a lányokat, amikor úgy döntenek, alkotói pályára köteleződnek el. Mit mondhatnék én erről az  elköteleződésről valakinek, aki még előtte áll?

Az alkotás szenvedélyét a szerelemhez tudnám hasonlítani. Amikor köztem és az Alkotás között létrejön a kapcsolat, flowban vagyok, áramlásban, szent időben, kitüntetett jelenben. Az én életemben ez a szerelem volt az az első, az igazi, ha úgy tetszik. Hála Istennek, szüleim támogatták ezt az elköteleződést, és nem bánták, ha a művészethez “megyek feleségül”, bár ez a vőlegény igen nagy kihívások elé állított. Nem volt valami tehetős, de talán szüleim is azt remélték: szegényen, de boldogan fogunk egymással élni.  A nagy szerelem felnőtt módra való kibontakozását hozta a Képzőművészeti Egyetem. Épphogy elkezdtem, kiderült, hogy gyermeket várok. Gyakran látok párokat, akiknek a kapcsolata hatalmas kríziseken ível át, amikor párból szülővé lesznek. Számtalan kapcsolat remeg bele a gyermek jöttébe. Mert utána nehezen talál vissza egymáshoz a pár. A gyermek előtti szoros összefonódás, amikor még csak ketten voltak: nincs többé. Ez egy gyász.

Bármennyire is kárpótol érte ezerszeresen a gyerekek léte. Ezt a gyászt én nem nagyon engedtem meg magamnak. Mindig tevékeny voltam, sok mindenbe forgattam bele ezt az alkotó energiát. Például önellátó közösség szervezésébe. Mélymulcsos kertembe. Tanulócsoportunkba. Női körbe.  És csak szól bennem a vers dalként, ahogy Lovassy András megzenésítette: 

Lackfi János: Billentyűk
Te odalenn zongorázol
én verset írok idefenn
hogyha egymáshoz közelednénk
gyermekeink közénk pörögnek
a te szoknyádba kapaszkodnak
az én ingembe akaszkodnak
kik öleléseinkből lettek

meghiúsítják ölelésünk
mire este lesz elaludtál
mikor reggel lesz én még alszom
majd beleöljük billentyűkbe
te odalenn a zongoránál
én idefenn számítógépnél
amit elmondanánk egymásnak
egyetlen nagy ölelkezésben.

Édesanyám, amikor megtudta, hogy várandós vagyok, az első mondata ez volt: “mi lesz az érvényesüléseddel?! “  Anya leszek. Mondtam. Nem a karrier a legfontosabb.

Farkas Ádám megvette első szobromat, amit Áronról mintáztam. Lavór volt a címe. Szökőkút tervnek is beillett volna…  Áron Markolt Gyuri targoncájában töltötte első éveit. A 3/3-as műteremben, a porban és a bölcsődében, amíg én az Epreskertben dolgoztam. Nekem a napi rutin ez volt: vele indítani és zárni anapokat. Egészen más volt, mint a szabad művésztanonc létezés… Áronról készült portrémat hamarabb ismerte meg későbbi férjem, mint engem. Amikor Pap Éva, szobrász barátnémhoz járt udvarolni az Epreskertbe. Rabul ejtette a szobor. Kötődése lett hozzá. Most, 20 évvel később, Áronnal mély apai kapcsolata van. A szoborral örökbefogadta Áront, magát is.  Az Epreskertben disznót vágtunk. Én főztem üstben a székelykáposztát. Azon a bulin jöttünk össze. Most válunk.  Felneveltünk négy gyermeket. 

40 éves korára kialakul a művész egyénisége. Mondta Molnár Sándor. No de mi van a nőkkel? Akik anyák lesznek és feleségek?

Emlékszem, összefutottam vele egyszer az Andrássyn. Sokszor kísértem Őt régebben ugyanezen az útvonalon, ahogy szépen, komótosan ballagott az Epresbe, tanítani pénteken. Most is így ballagtunk. “Hogy áll a művészettel?” – kérdezte. Akkor jártam a harmadik babánkkal a kezdeti útvesztőket… Csak lesütöttem a szemem. Ő csak anyit mondott: “nem lesz ebből semmi.”  Igaza volt.

Néhány évig egy-két művészeti suliban tanítottam. Ebből fenn tudtunk maradni. Valami kapocs volt ez az alkotással. De a megmaradásról szólt. “Érdekházasság”? Remény, hátha visszatérhet a szerelem…

A konyhaasztal volt a műhelyem. Egyetlen íróasztalfiókban elfért mindaz, ami megmaradt a nagy szerelem idejéről. Rajzszén- és akvarell-készletem, ceruzáim, egy-két jó papírú vázlatfüzet. Néha, félve kinyitottam az ajtaját. De amikor megláttam az eszközeimet, elsírtam magam és gyorsan visszacsuktam az ajtót.  Mesterem, Orr Lajos, felesége Egri Erzsébet, festőművész. A fülemben cseng, ahogy mesélte: “azért tudtam visszatérni a művészethez a három gyerek után, mert Lajos mindenben mellettem állt és támogatott.”

Azt reméltem, nekem is ilyen lesz Csaba. Hogy amikor végre én következem, akkor majd a műhelyünk és ő megtart engem, bakot tart nekem, hogy visszapattanhassak a nyeregbe…  Most itt állok megint az elején. De nem vagyok az elején. 44 éves lettem. És egyedül vagyok. Itt egy Buddha szobor kezdemény… bizonytalan vagyok és sebezhető. Hogyan? Honnan folytassam? Folytathatom? 

Egyetlen kiállításom a hosszú évek alatt. Címe: Ariadné fonala… Vajon elszakadt teljesen? Vagy megtalálhatom még valahol a labirintus útvesztőjében?

Mint egy régi szerelem. Akit elhagytam, mert jó anya akartam lenni.  Nem hagytam el érte a családom. Hűtlen voltam hozzá, mert nem ment egyszerre a családomhoz is hűségesnek lennem…. Ha vele voltam, bűntudatom volt, mert éreztem, hogy nem vagyok jó anya. Ha anya voltam, utána sóvárogtam. 

Írtam, mert ahhoz nem kellett anyag. Énekeltem, kertet műveltem, női kört alapítottam. Nem, ezekről nem írnak majd a Balkonban.  Persze vannak művek, melyek nem az örökkévalónak készülnek. Pap Évával a Levelekkel a folyókért című akciónk a Margit Szigeten. Sokszáz falevél, kipréselve… Markolt Gyurival csináltunk kemencét, amiben az ezernyi agyaggolyót kiégettük. Ők voltak a nehezékek, sokszáz úszónkhoz, melyet parafadugó tartott fenn a vízen, hogy a levelek, mint megannyi integető tenyér a vízre bocsátva, integetve leússzon a Parlament előtt és elsodródjon a tengerig…  Áron kicsi fiú volt még. Fogta a kezem. Karátson Gábor írta a megnyitó szöveget. A buddhisták homokmandaláihoz hasonlította. Homokmandala volt mindaz, amit eddig alkottam, amit az idő seprűje eltüntetett egy pillanat alatt? Hűtlen voltam a Művészetemhez, hogy hű lehessek a családomhoz, lojális a férjemhez. Akitől most elválok.

Volt idő, amikor Balatonszepezdre mentünk művésztelepre többedmagunkkal az Epreskerti szobrászok közül. Hívtuk Melindát is, jöjjön. Akkor már megszülettek a gyerekei. Amit akkor mondott, szállóigévé lett köztünk: “Hívjatok fel tíz év múlva!“ Én nem hittem, hogy ez komoly. Pedig az volt. És ennél tömörebben nem is fejezhette volna ki azt, amit most, összegezve érzek mindezzel kapcsolatban.

Ki jegyzi fel? Hol marad nyoma csodálatos női alkotók tíz, húsz éveinek?  Valaha azt álmodtam: szobrokat fogok mintázni, amit ő fog bronzba önteni. Ennél szebbet nem tudtam elképzelni. Valóra vált az álom, mégha nem is állta ki az idő próbáját. Kézműves rendezvényekre jártunk, ahol alkothattam. Az volt az egyetlen kapocs köztem és a művészet közt, meg a közös megrendeléseink. Számos, kisebb-nagyobb minta belőlem született. Most ez a kapocs is elveszett. Nem visz magával ebbe a világba már. 

Útkereszteződéshez érkeztem. 

Áronból, aki az Epresben cseperedett, művész lett. A Zeneakadémián tanul és maga is zenét tanít. Sára lányom szintén zenei pályán indult el. A két kisebb alkotó vénájú. Mit adtam át nekik? Előszedtem néhai lelkes írásomat akkori hitvallásomról.  Hátha a bennem lévő tüzet ismét lángra lobbantja egykori önmagam lelkesedése…

Legújabb szobraim
A világ elszunnyadt keblemen,
én mégsem alhatok.
Mázsás szikláim várnak, a makacs anyagok:
gyerekruhába fúródott fűmag,
levetett rongy, mosatlanok,
helyüket kereső tárgyak,
padlóra csókolt lábnyomok.
Asztalból kinőtt pohársereg,
útonálló cipőharamiák,
szűnni nem akaró parányi léptek nesze
a konyha padozatán.
Az örökké szétbomló rend kövem,
mit vasakaratom vésője mar,
mégsem terem e tenger mozdulatból
maradandó remekmű hamar!
Gúnyosan kacag a káosz lomha teste,
vésőm csorbítja, s üvölti
minden ütközetben:
„az élet túl kemény,
kikezdhetetlen!”
Pihenni kényszerít az éj.
A léptek szűnőben.
A vésőkkel irdalt kérges létezésből
lopott csendembe ballagok.
Itt a szavak játékra hívnak,
mind könnyű, színes kavics,
ide-oda rakhatom őket,
se súlya, se tétje nincs.
Anyagtalan sorok és szavak,
gyógyítóan könnyedek,
kisimítják göröngyeimet,
formát ölthet az égi rend.
S szállok, szállok e nehéz világból,
ha láthatatlan lánc köt is oda,
egy édes hang rándít a láncon: -„Anya!”
s visszaröppenek a palackba…
2015.10.23.

 Az alkotás a lélek folyamatos ünneplése. Minden ember és élőlény, még a (növények is) át tudják adni magukat a szépnek, mert lelkünket emlékezteti és visszarepíti oda, ahová tartozunk. A forráshoz emel, és minden egyes dallammal, színnel, formával kortyolhatunk is ebből a „tiszta forrásból”, ha úgy tetszik, az élet vizéből. Úgy is fogalmazhatnék, az élet vizéhez vezető út révészei vagyunk.

A tarisznyában, amit útravalóul kaptam, sokféle készség lapult. Nehezen is tudtam eldönteni, a sokféle dologból mi érdekel, melyik után nyúljak. Végül szobrász tanoncként töltöttem tanulóéveimet egészen az egyetem befejezéséig.

Mindeközben, s a mai napig akár zenéltem vagy táncoltam a táncműhelyben, akár tanítottam, kézműves foglalkozást tartottam, a családi műhelyben, a világban különféle középkori rendezvényeken, vagy a női körben, a tanulócsoportban, amit létrehoztunk, mindig ugyanaz a belső motiváció vezetett. Amikor útnak eresztettek az Égiek, megkaptam ezt a tarisznyát útravalóul.

Mindannyian így érkezünk meg. Az átalvetőben pedig épp az lapul, amire szükségünk van ahhoz, hogy ezt az életutat végig tudjuk járni. Se több, se kevesebb. Bárhová és bárkihez is szülessünk, ez épp elég, hogy vállalt küldetésünket betölthessük. Már csak arra kell érzékenynek maradnunk, hogy ezzel a vállalással összhangban maradjunk életünk végéig, s valódi utunkat kövessük. Hálás vagyok, hogy családjaink engedték ezt a hangot kibontakozni bennem, hogy támogatták, hogy az egyik legfontosabb dolgot művelhessem ki magamban: a létezés örömének kifejezőjévé válni!  A lélek ünneplésének mestere lett belőlem is: művész. Amikor az Égiek megteremtették a foglalkozásokat, arra gondoltak, kellenek olyanok, akikre rábízhatják az egyik legősibb és legfontosabb feladatot, az emberi lélek emlékeztetését arra, hogy ki is valójában, honnan jött és merre tart. Mihez tartozik, mi a valódi természete. Mindazok dolga, akik ügyvédek, kádárok, suszterek, földművelők, állattartók, bankárok, házépítők, kereskedők, szakácsok, ruhakészítők az anyaghoz kötődnek. Gondoskodniuk kell arról, hogy ez a törékeny és múlandó porhüvely egészségben, zökkenőmentesen járhasson-kelhessen itt a Földön. Földanya áldott testén. Jól szolgálhassa a lélek útját. De nekünk, akiknek a zenét, a forma létrehozását, a színek izzását, a szavak mágikus erejét, a formálás képességét, a képek belső látását rejtették a szívünkbe, nekünk azt a feladatot adták, hogy a lélekkel törődjünk, annak szükségleteiről gondoskodjunk.

A prioritásokról: életem legfontosabb mozgatórugója a család, a közösség. Az, hogy iskolaalapításon, tanulócsoport működtetésén dolgoztunk, annak köszönhető, hogy egyszerűen azt szerettük volna, ha a gyerekeink olyan értékrendbe nőhetnének bele, aminek alapköve a közösség, egymás segítése és emelése a versengés helyett, egymás elfogadása, támogatása és az elmélyülés lehetősége, s ez a lehetőség jó volna, ha minden gyermeknek és szülőnek megadatna.

Ha a gyerekeinkkel kellő időt szerettünk volna tölteni, akkor nem dolgozhattunk egy olyan munkahelyen, ahol látástól mikulásig ki sem látszottunk a munkából. Nagyon rombolóan hat egy családra, ha a szülők életéből ki vannak zárva a gyerekek. Mi úgy döntöttünk, hogy amíg lehet, inkább a velük való törődést választjuk a karrier helyett. Így következett az a lépés, hogy itthoni, családi vállalkozásba fogtunk, amiben a gyerekeknek is fontos helye van. Csecsemő koruk óta vittük őket magunkkal a rendezvényekre, ahol a közönség kapott egy képet arról, hogy így is lehet élni, napról napra szépen, teljesen. A hagyományőrzés, egy ősi mesterség bemutatása, a szerencsés találkozásunk, hogy én szobrászként megformálhattam bármit, amit Csaba bronzba tudott önteni, nemcsak a hobbink és munkánk volt. Egy olyan misszió, ahol őszintén beszélhettünk az embereknek arról, hogy ki lehet ugrani a taposómalomból, hogy érdemes és lehetséges nagycsaládban élni, gyeremekeket vállalni és azt csinálni, amit szeretünk.

Többször fordult elő, hogy akár egy évvel később hívtak fel olyanok, akikkel ilyenkor találkoztunk, és újságolták el örömmel, hogy egykori beszélgetésünk adott nekik erőt a kilépéshez, bátorságot az önállósághoz. A legmegrendítőbb az volt, amikor drága nagymamám egyetlen öröksége, a mondat, ami engem is legnagyobb kétségeimen átsegített másoknak is kapaszkodót jelentett, és végül odaszentelték magukat a gyermekvárásnak! „Ha az Isten nyulat ád, bokrot is ád hozzá!” Ennek a meggyőződésével teltek napjaink.

Könnyebb olyan útra lépni, amelyen előttünk már valaki járt, látva azt, hogy ő révbe ért. Ilyen úttaposók voltunk az otthonszülésben, otthontanulásban is, éppúgy, ahogy mások élete meg számunkra volt jelzőfény. Ebben a mederben válhatott valóra az is, hogy napjaink nagy részét együtt tölthettük, mert részt vettünk a tanításukban is a tanulócsoportunkban, ahová 11 gyermek járt. Megtaláltak azok, akik úgy érezték, valamilyen módon a segítségükre lehetünk. Elakadt párok, elbizonytalanodott asszonytársak, tanácstalan szülők. Erre jött létre a Női Kör is, legyen egy fórum, ahol az asszonyokkal egymást támogatjuk, gyógyulhatunk egymás szeretetében, figyelmében és hasznos dolgokat tanulhatunk gyermeknevelésről, párkapcsolatról, nőiségünk csodájáról.

Elképesztően fontos, hogy a családanyák a helyükön legyenek, hogy kihúzzák magukat, hogy tudják, milyen csodálatosak!  Sok a tennivaló! A kertünk, lovunk, disznóink, kacsáink, gyönyörű gyümölcsösünk sokszor szenvedték el hiányunkat, de nem tudtunk és nem is szerettünk volna nélkülük élni. A gyerekekkel együtt gondoskodtunk a földünkről, aki hordozott bennünket és elhalmozott ajándékaival. Önellátásra törekedtünk, az egyetlen valódi szabadságra, ami a szabad lélek alkalmas otthona.”

A nagycsalád és a csapatjáték.  

 Az alkotás magányos műfaj.

De igaz ez? Csak így lehetséges? Egyedül izzadva csendes vajúdással, az anyag fölé hajolva? 

Rég tudom magamról: valójában csapatjátékos vagyok. Akkor vagyok igazán teremtői izzásban, ha az alkotásban valamilyen módon megjelenik a kapcsolat. Ahol nem egyéni teljesítmény, hanem közös produktum a végeredmény. Visszatekintek. Már gimis korunkban, a szobrász szak Sóstón végzett közös munkái, Czinder Antal, ifj. Makoldi Sándor, Orr Lajos szobrainak bronzba öntésekor, magának az öntésnek a szertartása volt a legfelemelőbb számomra. Szakrális közös teremtés. Ahol része lehetsz egy nagy egésznek. Bámulattal néztem újra és újra Tarkovszkij Rubljovról készült filmjét. A templomot kifestő csapatot. Együtt mozdulni. Egymásra hangolódni. A maga törékeny sebezhetőségével, emberi részével. A harangöntőt, ahogy egyetlen szál volt csupán abban a kötélben a harangöntő még gyermek fia, aki tudhatta a harangöntés titkát, amelyik végül megkongatta azt a harangot… A kézműves csapatunkhoz tartozni (Old Crafts Company), melyet életünkben alapítottunk, nőként azt jelentette számomra: a falkához tartozni. Tévesen hiszik a farkasanyáról, hogy magányosan neveli kölykeit. Valójában, hosszútávon halálra vannak ítélve a magányos farkasok. Közösen újraalkotuttunk egy-egy viseletet. Ki-ki a maga területén. A kísérleti régészet is csapatjáték. Igaz, a törteli üst rekonstrukcióját én mintáztam, (gyerekkel a hátamon), és annak is megvolt a maga lázas öröme, de amikor az öntésére került a sor, telve volt csepp parasztházunk a barátainkkal.  Körbeültük az asztalt és imádkoztunk. És az volt a valódi öröm és teljességérzés. A 3FALU BANDA ( népzenét játszó zenekarunk) sem egyetlen személy. Ráadásul Áron a prímása. Élveztem, amikor a Nemzeti Múzeum, mára már komoly státuszú régésze, barátunk napokig dolgozott lázasan a műhelyben, és én lehettem a háziasszony. Aki hordhattam le nekik a kávét. Sütöttem a finomságokat és megteremthettem

az alkotói térhez szükséges meghitt, biztonságos légkört. Ahogy a tanításban is, a gyerekek számára. Mert az alkotás: szülés. Kísérő voltam már abban is. Bába, aki jelen van. Aki létrehozza a kapcsolatot, hogy abban a külső- belső biztonságban, elfogadó közegben megnyílhassanak az egek csatornái és csodák születhessenek…

Így találtam rá a népművészetre. Egy-két kivételtől eltekintve nem tudni, kinek a keze műve az a lélegzetelállító mélységes gazdagság, amit hagyatékul kaptunk. Nem érzek kevesebb áhitatot egy cifraszűr,  egy festett kazettás mennyezet, egy középkori templom freskója láttán, mint amikor egy kortárs remekművet fogadok be.

A kézműves csapat együtt járva jelenít meg egy szeletet abból a világból, ahol az egyéni teljesítmény egy nagyobb egység részeként jelenik meg. E minőségében találtam rá a vakolathímzésre is. Biatorbágy új általános iskolájának, az NMI lakitelki központjának vagy Kondoroson felhúzott

tagintétményének épületei tanúskodnak róla, mit teremthetünk együtt. Amikor a produktumhoz szorosan tartozik az a számtalan emberi pillanat, az egymásra utaltság törékenysége. Az odavezető út minősége. Benne legfontosabb szerepem: a lelkesítés és mint jó édesanya, a csapattársak egymással való érzékeny egyensúlyának támogatása. Hozzátenni az alkotáshoz a tér megteremtését, amibe létrejöhet a csoda. Ez pedig a kapcsolat: a többiek és én, én és a Teremtő, mi egymással és mi a Teremtővel. Hálás vagyok ezért a lehetőségért. Tudatosíthatom magamban, hogyan van jelen bennem anyaság, család, közösség, alkotás, teremtés. Az “én-tudat” elé a “mi-tudat” van belém plántálva. Ez az erősebb.  Ez megy jobban. Ez jól megy. Közösség részeként lehetek egész. 

Weöres Sándor : A BOLDOGSÁGRÓL
A kis jércét nem irígylem én,
amikor kapar az udvar szemetén.
Irígylem a kotlóst: lázban, egyedül
az áthevülő tojásokon ül
s a változás titka körülkerengi.
A boldogság útszéli szemét,
szedhet eleget, ki lenyújtja kezét,
az érlelő kínt kell megérdemelni.
A gondolat itt, ott, mindenütt
élő szövetet bont és sebet üt.
Ha sokallod mennyi rajta a seb,
fuss, mint a háromlábu eb,
fuss vissza, míg nem késő visszamenni.
A boldogság útszéli szemét,
szedhet eleget, ki lenyújtja kezét,
az érlelő kínt kell megérdemelni.

Dehogy ül egyedül! Látott egyáltalán ez a Weöres Sándor tyúkólat?? 🙂 

Szeretettel, és tisztelettel:

Láposi Gabi, egy alkotó édesanya
Bodajk, 2024. 03.08.

Láposi Gabriella, önéletrajz

1979-ben, Püspökladányban születtem. Hajdú-Bihar Megyében. Mostani nevén: vármegyében. Szülőfalumban, Biharnagybajomban egykor valóban állott vár. Méghozzá földvár! Falum szülöttének, a híres Szűcs Sándor néprajztudósnak tollából sokat tudhatunk meg róla. Az Ő nyomdokába szerettem volna lépni, mint valaki, aki a hagyományokat tiszteli, kutatja és megőrzi az utókornak. Bizonyos értelemben ez részben meg is valósult. Egészen eddig, közel húsz évig jártam családommal a történelmi rendezvényeket, ahol középkori szobrászatot és bronzmívességet mutattunk be a közönségnek.

Középiskolát könnyen, szakmai irányultságot sokkal nehezebben választottam. Zenész legyek, vagy képzőművész pályára álljak? A kérdést egy lábzúzódás döntötte el. Szobrász szakra mentem. Mesterem Orr Lajos nemcsak szakmára, emberségre is nevelt. Második apámként szerettem, tiszteltem. Kinyitotta számomra az ajtót arra a metafizikai világra, amire ekkorra már igen szomjazott a lelkem! Meghatározta, megalapozta azt, aki most vagyok. Ráadás ajándékul a Képzőművészeti Egyetem első évében is ő volt egyik mesterem. Ezután Farkas Ádám osztályába kerültem, így lett belőlem végül szobrász és művésztanár.

Míg legtöbben élték a szabad egyetemi életet, nekem már másodév elején megérkezett életembe első fiam. Halaszottam egy évet, és minden szépségével és nehézségével együtt édesanyai pozícióm mögül kikandikálva végeztem el a főiskolát és szereztem meg végül a diplomáimat.

Magam sem tudom, miből nyert erőmnél fogva, ezen körülmények között köztársasági ösztöndíjasként, ami a jeles hallgatók számára nyújtott, anyagi megbecsüléssel járó, szakmai elismerés volt.

Molnár Sándor festő osztályára is bejártam. Tiszteletbeli hallgatójának tartott.

Még jófotmán ki sem hűlt mögöttem az iskolapad, második esküvőmre, és újabb gyermekem születésére készítettem testemet-lelkemet. Ő már a Bakonyba született, abba a parasztházba, amit férjemmel, nagy nehézségek árán vettünk, hatalmas lelkesedéssel , saját kezünkkel építgettünk. Önellátó gazdaság és a természetközeli, szabad élet álmával.

Ennek gyümölcseként két további gyermekünk már otthon született, és később a tanulást is magántanulóként, otthon oldottuk meg mi magunk. Leginkább én magam. Közben a gyermekekkel otthon töltött időszakok közötti résben, az anyagi biztonság eléréséért és mert szerettem: tanítottam. ( Bodajk, Hangszíntér Művészeti Szakközépiskolában, Nyíregyházán az Abigélben, majd az abai Atilla Király Gimnázium és végül a móri Petőfi Sándor Általános Iskolában.)

Az emberek támogatása mindig vonzott. A pszichológia autodidakta mini tudora lettem. Két szakmát szereztem ebbéli szenvedélyem nyomán: mediátorként és sétáló coach-ként is tevékenykedem.
Emellett a muzsikálás sem maradt el teljesen. Legidősebb fiam prímása a

3FALU BANDÁNAK, melynek énekese vagyok közel tizedik éve. Magyar népzenét játszunk, szívünk legnagyobb örömére.

Női kört vezetek.

Ami kötődik az eredeti, szobrászati vonalhoz, az a nem is oly rég még közös bronzöntő műhelyünkben megforduló szobrászati megrendelések, valamint a vakolathímző munkáink Grátz Antal építésszel ( Lakitelek Népfőiskola, Biatorbágy Általános Iskola, Kondoros Népfőiskola homlokzatainak vakolatfaragványai). Melyek tervezői folyamataiban éppúgy részt vettem, mint a kivitelezésükben.
Jelenlegi kenyérkereső munkám ismét Budapest felé mozdított. Csoportkisérőként és házi segítőként dolgozom, távol az eredeti szakmámtól. Magam mögött tudva az anyaként belőlem legtöbbet kérő húsz évet, irányba szeretnék állni. Talán meg tudok még teremteni egy olyan életszakaszt, amiben valamilyen szinten ki tud bomlani, ami vagyok. Méginkább: ami lehetek.


Osgyányi Ranvig Róza, festőművész

Festészet, anyaság, háztartás háromszöge

Osgyányi Ranvig Róza: Fontana eltűnőben, 2023

Zsonglőrködés, precíz előre tervezés, így tudnám megfogalmazni, hogy hogyan tudok festeni 3 gyerek mellett. Láttam én már ilyet, ebben nőttem fel mégsem könnyű. Édesanyám és nővérem, férjem is festőművész az én családomban tudjuk ezt milyen nehéz, és mindenféle úton segítjük is egymást, mellettem állnak. Ez egy nagy húzó erő nekem, és sokat köszönhetek nekik. Sosem tettem félre az ecsetemet, csak talán kevesebbet festettem. Tervezgetek, fejben festek, anyagot gyűjtök. Annyira optimista vagyok és hiszek magamban, annak ellenére is, hogy nagyon kevés képet adok el, hogy sosem voltak kétségeim, hogy nekem ez az utam. Imádom a családomat, rengeteg mindent feláldozok értük örömmel de a festést nem engedtem el még fogom a kezét. Sikerül beleszőnöm a mindennapokba a művészetet, csak így tudom túlélni, hogy kevesebbet vagyok a műtermemben. A lányaimmal minden alkalmat megragadok, hogy alkossunk és remek partnerekre akadtam.

Gyerekeimet sikerült eddig úgy nevelni, hogy nincsenek monitorhoz kötve, örömmel alkotnak, rajzversenyeket nyernek, zenélnek, horgolnak, festenek, olvasnak és mindenféle művészeti tevékenységbe befoghatóak. Irtó cuki kreatív érdeklődő gyerekek, akikre rém büszke vagyok.

Ha végre a műtermemben vagyok olyan koncentráltan tudok alkotni, hogy egyszerre több képen is dolgozom egyszerre. Amiket fejben megalkotok és eltervezek bizonyos hangulatokat azokat gyorsan sikerül leképeznem szerencsére. Ez a szupererőm. Egy kiállítás lehetősége meg aztán annyira inspirál, hogy akkor hagyom szaladni a lakást és a házimunkákat.

Ebben az évben lettek a gyerekeim olyan nagyok, hogy vannak igazi délelőttjeim, a mostani 4 órás munkám mellett persze ez sem sok, de legalább párszor el tudok menni a műtermembe.

A nehéz része a művész anyaságnak, hogy olyan kevés megnyitóra tudtam elmenni, mert persze az beleesett az altatásba, vacsoráztatásba stb…nagyon sok kiállítást csak online nézek meg. Nem is beszélve arról milyen kemény feladat kisgyerekekkel megnyitóra menni…azt hiszem pár év próbálkozás után abbahagytam azt is. Az is nehéz, hogy egyre kevesebb kiállításra, művésztelepre hívnak, mert tudják, hogy úgysem tudnék elmenni. “Jajj úgyis el van foglalva, biztos nem érne rá a gyerekei mellett”. Persze sokszor igaz volt, de nem mindig, és akkor is jól esett volna ha hívnak.

Mindig azon agyaltam milyen csodálatos lenne, egy olyan művésztelepet létrehozni ami csak kisgyermekes anyáknak szólna. Lenne gyermekfelügyelet, lenne szabadidő, ellátás és alkotás egyszerre. Még nem találtam meg erre a megfelelő partnereket, de szeretnék egy ilyen ügyön dolgozni, hogy a jövő művész anyáinak jobb legyen, ne kelljen ilyen sok időt kihagyniuk, tudjanak fejlődni és ami még fontos, hogy közösséget hozzanak létre, és erősítsék egymást ebben a helyzetben.

Osgyányi Ranvig Róza, önéletrajz

https://www.instagram.com/roza.o.ranvig
1982, Budapest

Iskolák

2001-2007    Magyar Képzőművészeti Egyetem, Budapest, Festő szak, mesterem Halász András
1997-2001 Képző és Iparművészeti Szakközép Iskola, Budapest

Egyéni kiállítások

2023 Vörösmarty Mihály Művelődési Ház, Fót „Köztes Idő“
Kirakat Műhely Galéria, Nagymaros
2019 Ady25 Galéria, Budapest
2018 Kőleves Vendéglő Galéria, Budapest
2016 Galéria 12, Átalakulóban /In Transition, Budapest
2012 Fasori Evangélikus Galéria, Városi ritmus, Budapest
2009 Tűzraktér, Budapest
2007 Bálint Ház, Budapest
2005 Lukács Cukrászda, Budapest

Díjak

2023 Év Festménye Különdíj Vízivárosi Galéria
2021 Magyar Festők Társasága Díj, 36. Salgótarjáni Tavaszi Tárlat

Csoportos kiállítások

2023 Ady 25 Galéria, Ady után szabadon
Vízivárosi Galéria, Az év képe, A II. kerület művész szemmel
Mester Galéria, Szinonima
Vízivárosi Galéria Miniképek
Zikkurát Galéria, Budapest, Női Vonal
2022 Vízivárosi Galéria, Miniképek
Zikkurát Galéria, Budapest, Női Vonal
2021 Vízivárosi Galéria, Miniképek
Zikkurát Galéria, Budapest, Női Vonal
2020 Vizivárosi Galéria, Miniképek, Budapest
Zikkurát Galéria, Budapest, Női Vonal
2019 Vizivárosi Galéria, Miniképek Budapest,
Zikkurat Galéria, Budapest, Női Vonal
2018 Eger KKMK Templom Galéria XVI. Magyar Festészet Napja,
Női Vonal kiállítás
Vizivárosi Galéria, Miniképek kiállítás, Budapest
2017 Zikkurat Galéria, Nemzeti Színház, Női Vonal kiállítás, Bp.
Vizivárosi Galéria Miniképpárok kiállítás
2016 Próféta Galéria, Női Vonal kiállítás
2015 Faluház Galéria, Re-De-Konstrukció, Osgyányi család kiállítás,
Biatorbágy
Bartók 29 Galéria, Magyar Festészet Napja, Női Vonal kiállítás Bp.
2014 Szentendrei Művészeti Malom, Labirintus kiállítás , Szentendre
2013 Hatvani Tájkép Biennálé, Hatvan
Próféta Galéria, Magyar Festészet Napja, Női Vonal kiállítás,
Budapest
Prestige Galéria, Minikép kiállítás, Budapest
2012 Ericsson Galéria, Behálózott társadalom, Budapest
Ferencvárosi Helytörténeti Gyűjtemény, Festőnők ma Szimpózium,
Női Vonal, Budapest
Marble house, Műteremkiállítás, Süveseg Rita és Richter Zsuzsával,
Budapest
2011 Hegyvidék galéria, Családi Műhely Osgyányi-Véghseő családi kiállítás, Budapest
Tűzraktér Art Moments, Budapest
Boltíves Galéria, Fű, gyep, mező, Budapest
Csók Galéria, Budapest
2010 Ericsson Galéria, Osgyányi testvérek, Budapest
Színhely Galéria, Színhely csoport kiállítás Budapest
Stoll’Art Galéria, Városhatár-Létérzet, Budapest
Galéria 12, XII. Kerületi Fiatal festőművészek kiállítása Budapest
2009 XII.ker.Helytörténeti Galéria, Kirakat kiállítás, Budapest
Ferenczy Károly Galéria, Pécs
Falumúzeum, Törökbálint,
Tűzraktér, Műterem kiállítás, Budapest
Boulvar és Brezsnyev Galéria, Budapest
2008 Olof Palme ház, Magyar Festészet napja, Budapest
Vaszary Képtár, Kaposvár
Debreceni nyári tárlat, Debrecen
2007 Kogart, Friss Diploma Kiállítás, Budapest
Mednyánszky Galéria, Látvány-zónák, Budapest
Képzőművészeti Egyetem, Diploma Kiállítás, Budapest
2006 Ericsson Galéria, MKE festő tanszék hallgatói, Budapest
2005 Academy of Art, MKE vendégkiállítás Glasgow
Képzőművészeti Egyetem, Piranesi Kiállítás, Budapest
Visegrádi Művelődési ház, Festők a hegyen művésztelepi kiállítás
Várfok Galéria, Budapest
2004 Muzej 25., Belgrade
Nádor Galéria, Budapest


Palman Zsuzsi, képzőművész

Ejtőernyő nélkül

Palman Zsuzsi: “Ezek azok a mezők”, vegyes technika, 25×34 cm, 2021

“Persze, mindenki igyekszik a lehető legjobbat nyújtani, de valami mindig elmarad.”1

Amióta megkaptam a felkérést erre a szövegre, azóta ezen gondolkodom. Most már több mint egy hete, ha jól emlékszem. 

Egyébként nagyon könnyen lehet, hogy rosszul emlékszem, mert az elmúlt 8 év körülbelül 2900 éjszakájából 1%-nyit sem aludtam át teljesen. 8 évvel ezelőtt született meg az első fiam. Az elmúlt 3 hét pedig különösen erős kihívás, mert a kisebbik fiam minimum 4 alkalommal ébred minden éjjel. 

Most jellemzően úgy jelentkezik ez az alváshiányos állapot, hogy komplett beszélgetések esnek ki az emlékezetemből, mintha meg sem történtek volna. Ezt pozitívan élem meg, mert a fáradtság leggyakrabban az alap hangulatomra van hatással, és az nehezebb. Olyankor negatív vagyok, ingerlékeny, türelmetlen, és ebben természetesen sem én nem érzem jól magam, sem mások, tehát végtelen békében tudok lenni a memória problémával. Visszakanyarodva az elejére, lehet, hogy rosszul emlékszem, és ez most teljesen normális.

Alváshiány, ez lett akkor az első sarokpont. Ez egy olyan járulékos állapot, ami szinte elkerülhetetlen, ha gyerekkel élünk együtt. Legalábbis én sokkal kevesebb történetet hallok, ami másról szól, ezért merem állítani, hogy akinek gyermeke lesz, annak az alvása, pihenése (ezáltal az addig talán legkézenfekvőbb és legelérhetőbb feltöltődési lehetőségünk) veszíteni fog a minőségéből. Eltűnik a kontroll innen is, mint oly sok helyzetből, hiszen sem én, sem a gyerek nem fogjuk tudni szabályozni azt, hogy hányszor ébresszen fel.

Volt itt egy lényeges félmondat: eltűnik a kontroll. Természetesen tudom, hogy addig is csak illúzió volt a dolgok kézben tartásának érzete, de én elég erősen tudok ragaszkodni az illúzióimhoz. Ha valaki az illúziók elengedésében szeretne fejlődni, akkor kifejezetten hasznos gyerekekkel együtt élni, szülővé válni, mert komoly gyakorlási terep kínálkozik. Én, őszintén szólva, nem akartam ebben fejlődni, de most már kell. 

A rugalmasság ebben az élethelyzetben is jól jön. Nekem sajnos nincs sok. És bár mostanában sokszor esik szó a rezilienciáról, és annak fejlesztéséról, úgy tudom, ennek azért egyénenként megvannak a határai. 

Dragomán György2 így fogalmaz egy szövegében: „A gyerekek majd úgyis lecsatolják az ejtőernyőt.” Ezzel teljesen egyet tudok érteni, mert valóban, én is így tapasztalom, hogy ez egy ilyen természetű dolog. Most lehet, hogy van, aki hozzátenné, hogy ettől szép, de szerintem ettől ez nem szép, csak kiszámíthatatlan, és ez így már csak tény – ami mindegy, hogy szépnek van gondolva, vagy csúnyának, tény marad.

Hozzáteszem, ezekről és az ehhez hasonló komoly kihívásokról én nagyjából semmit sem tudtam a gyerekek előtt. Még 8-10 évvel ezelőtt is jóval kevesebb őszinte beszéd volt a témáról, mint ma. És természetesen az is lehet, hogy volt, aki mesélt róla, de ahogy mondani szokás, nem érkezett meg hozzám az üzenet.

Azt hiszem, nagyon naívan, és hamis ideákkal felszerelkezve lettem szülő, úgyhogy nyugodtan mondhatom, hogy a gyerekek mellett növök fel a feladathoz. Bár most én vagyok megszólítva, de a többes szám nagyon is ide kívánkozik: növekedünk. A férjemmel együtt, igyekszünk tartani a lépést a gyerekekkel minden egyes nap.

Most tulajdonképpen arról kellene írnom, hogy ez az állapot hogyan befolyásolja az alkotói tevékenységemet, és ez elég nehéz dió. 

Egyfelől – ha az idő véges mennyiségéből indulunk ki – rosszul, hiszen nagyon nehéz kipréselni a napokból azokat a szakaszokat, amikor a kötelezőkön3 kívül tudok fókuszálni valami másra. Segítség, támogatás nélkül nekem nem is megy. Első számú csapattársam, önzetlen bajtársam a férjem, neki van a legnagyobb szerepe abban , hogy ezek az órák az enyémek lehessenek, hiszen ha én nem vagyok a gyerekek mellett jelen, akkor neki kell, sajnos nem vagyunk többen4. A családtagok távol élnek tőlünk, és bár az ország nem túl nagy, még így is komoly szervezést igényel, ha rájuk szeretnénk számítani egy-egy helyzetben. Mi vagyunk tehát egymás elsődleges támaszai.

Ezért a szövetségért is rengeteget dolgoztunk az elmúlt években, mérhetetlen mennyiségű energiát fektettünk abba, hogy kialakítsunk magunknak egy olyan fenntartható családi közeget, amit nem “az így szoktuk, úgy szoktuk” ural, hanem minket szolgál, nekünk jó. A mi képességeinkre, erősségeinkre van szabva, és a mi gyengeségeinket veszi figyelembe. Most egy egészen jó ponton vagyunk, de mivel azt az illúziót is el kellett engednem, hogy ez valaha készen lesz, és nincs vele több munka, ezért már azt is tudom, hogy ez is egy folyamat, amibe időről időre öntenünk kell az energiát, különben leáll.

Visszakanyarodnék most az alkotói szálhoz, hogy hogyan változott meg a szülővé válásom óta? Idő tekintetében tehát nem állok jól, ezt már elmeséltem. Van azonban másik szempont is, amin keresztül vizsgálható az anyaságom, ez pedig erősen az önismereti utamhoz kapcsolódik5. Nekem úgy érzem, jót tett, hogy születtek gyerekeim. Olyan változásokra sarkallt, amiknek köszönhetően le tudok tenni a csomagomból jó néhány terhet, és talán így könnyebb velem, mellettem élni. 

A gyermekkorom nem volt kifejezetten harmonikus, nem olyan családban nőttem fel, ahonnan a legjobb mintákat hozhattam volna magammal, ha gyereknevelésről, párkapcsolat-gondozásról, vagy konfliktus kezelésről beszélünk. Ezt nagyjából a gyerekek előtt is tudtam, voltak is kísérleteim arra, hogy ezekkel foglalkozzak, viszont az első fiam érkezése teljesen új szintre emelte a törekvéseimet. Olyan erővel ébresztette fel bennem a változás szükségességét, amire nem is számítottam. Az önismereti út valódi kezdete ezért ide tehető. 

Igaz, a magok el voltak vetve, mert a diplomázásom évében volt egy elég nehéz, depresszív időszakom, ami tulajdonképpen felnőttkorom első eszmélésének tekinthető. Ekkor érkezett az életembe a jóga, és tulajdonképpen ekkoriban kezdtem el először autonóm alkotásokat létrehozni – addig a kreativitásom és világlátásom a tervezőgrafikai feladatokon keresztül fejeztem ki. Nagy szerencsémre a jóga olyan tanítókat is hozott az életembe, mint Juhász Sarolta vagy Gáborjáni Réka, akiken keresztül nagyon fontos információkat, és történeteket kaptam a szülés/születés fontosságáról. 

Ezek bennem táptalajra leltek, a fiam háborítatlanul, békében jött a világra. A szülés emléke6 óriási erőt ad a mai napig, attól függetlenül, hogy életem első gyermekágyi időszak elképzelhetetlenül megterhelő volt. Azt éreztem, kő kövön nem maradt az életemből, és tulajdonképpen ez pontosan így volt.

A szülést követően erős belső késztetés volt, hogy ha már itt van ez a kis élet, akkor szeretnék olyan jó anyja lenni, amennyire csak tudok, és ezért mindent hajlandó vagyok megtenni, ami erőmből telik. 

Komolyan vettem azt, amit szoktak mondani: ha változást akarsz, kezdd magaddal. Én változást akartam és akarok. Más mintákat (is7) szeretnék rájuk hagyni, más megküzdési stratégiákat, más szeretet-kifejezést, más önértékelési szempontokat, más elképzelést erőről, egyenlőségről, családról. 

Ahogy elkezdett bennem erőteljesen zajlani ez a belső átrendeződés, az természetesen a családra is hatással volt, és az alkotói működésemre is. Visszatekintve nyilvánvalóbb az összefüggés, mint amikor a Nagy Változások Ideje volt (kb 2019-2021 között volt egy extrémen intenzív időszak).  Talán így fogalmazható meg legyegyszerűbben: ahogy egyre autentikusabban élem a saját életem, úgy tudok egyre autentikusabb alkotásokat létrehozni – jelen időben, mert ez a folyamat természetesen zajlik tovább, ma is.

A jóga volt az első eszköz, amivel megtanultam egy jóval koncentráltabb figyelést, mint azelőtt. Hogyan lélegzem? Milyen hatással vannak rám a mozdulatok? Mi ez a türelmetlenség, vagy düh, amikor a test kihívást tapasztal meg? Honnan érkezik meg a nyugalom? Egyáltalán: hogy vagyok? Mit érzek?

Apró lépésekkel jutottam el oda, hogy ezeket a kérdéseket már fel mertem tenni magamnak egy terápiás beszélgetés során is, illetve, hogy fel mertem vállalni, nekem ezek a belső kérdések a legfontosabbak akkor is, amikor alkotásról van szó.

A jóga gyakorlás és a művészet-gyakorlás számomra egy-gyökerű. Az utóéletük természetesen más, de a kiindulópont egy helyen van. Ennek a közös gyakorlás-halmaznak a része a fentiek mellett a gyereknevelés is, a személyes kapcsolataim, az önmagammal való kapcsolatom, és a világ felé forduló cselekvéseim. Számomra nincs különbség. Most itt tartok, most így érzem.

A gyerekek határozottan elmélyítették a kereső folyamatot. Az általuk hozott szeretet, kihívás, öröm, szorongás, tehát a teljes csomag megadta a mélységét a medernek.

Felsorolhatatlanul sok lényeges dolgot tanulok és tapasztalok mellettük. Most egyet emelnék ki, amit a megtapasztalás mellett el is kellett fogadnom, meg kellett vele békélnem: az előző életemhez nincs visszatérés. Sejt szinten változtat meg az anyaság, az “anyásodás”8 (avagy Matrescence) és mire a szülés, gyermekágy, csecsemőgondozás, szoptatás után visszarendeződünk egy új, immár egy-gyermekes, vagy több-gyermekes önmagunkba az 2-4 év. Ehhez óriási türelem, és elfogadás kell, ami persze sokszor elfogy, elfogyok. Ilyenkor segíthet a támogató környezet, például abban, hogy kapjak valamennyi időt. Alkotásra, baráti találkozóra, hajmosásra, bármire, ami hiányzik, ami visszatölt, ami az enyém.

Végül egy belső válasz rövid történetét szeretnék elmesélni. Pár évvel ezelőtt olvastam egy kérdésfelvetést, ami úgy szólt, hogy mit szeretsz a legjobban abban, hogy anya vagy? Nagyon sokféle válasz született, volt, aki a kis, puha karok ölelését (mennyei, az biztos), a feltétlen bizalmat (ez nekem sokszor ijesztő is), a hatalmas szeretetet, ami felénk áramlik (tény), vagy az együtt töltött meghitt perceket (imádom őket) emelte ki. Bennem viszonylag sokáig mozgott ez a kérdés, több minden megfogalmazódott, aztán mindannak az ellentéte is, mert, ahogy eddig tapasztaltam a szülő-gyerek kapcsolat nagyon is kontrasztos. Végül eljutottam egy válaszhoz, amivel elégedett lettem: a gyerekeimet szeretem a legjobban abban, hogy anya vagyok. Szeretem, hogy vannak, szeretem, hogy együtt lehetünk, hogy velük lehetünk. Dönthettem volna máshogy is, és az is rendben lett volna. Én így döntöttem, és rendben vagyok a döntésemmel.

“ez egyesegyedül csak az én gyerekem útja,/
az övé, nem az enyém, de én mindent megteszek érte –
hangosan mondom, hogy mindenki értse:
csak ő tudja az útját, mert benne dobog az Isten,
előjön a sötétből és előtte áll minden.”9

 

Körülbelül 1 hétig készült ez a szöveg, több szakaszban, természetesen. Ezt a képet ma (03.19.) délelőtt készítettem, amikor már az utolsó simításokat csináltam. Szerepel rajta egy leszedésre váró ruhaszárító (azóta leszedtem, újra tele is teregettük), az etetőszék és alatta a kora reggel megfőzött zöldborsó főzelékből pár szem borsó (mert a kisebbik már evett belőle ebéd előtt), az ebédlőasztal lapja, rajta a laptopom, és egy pici látszik a bordó pizsama nadrágomból is, mert az első altatás idejére még csak félig sikerült felöltöznöm.

1Részlet Tóth Krisztina és Ott Anna beszélgetéséből az “Ezt senki nem mondta! #2” podcast-ben (2024.03.12.)
2Dragomán György: Oldszkúl hárdkór házasság (a szerző honlapján publikálva 2009. március 16-án – http://gyorgydragoman.com/?p=267)
3Kötelező alatt értem az összes gyerekek körüli feladatot, illetve olyan egyéb, munkával, háztartással kapcsolatos feladatot, ami határidős, vagy a család működéséhez elengedhetetlenül kell (étel, tiszta ruha, tiszta környezet stb.)
4Itt jön be egyébként a rendszer – a minket körülvevő társadalmi közeg -, mint harmadik tényező, amit szerintem nem szabad kihagynunk a helyzeteink elemzéséből. Most nem fogom tudni ezt kifejteni, de legalább ez a néhány félmondat álljon itt emlékeztetőül: nem minden egyéni felelősség kérdése, nem minden nehézségemnek én vagyok az okozója és/vagy megoldója, nem mindig igaz, hogy megy, csak akarni kell. A minket körülvevő közeg is hatással van az életünkre.
5Azt képviselem, egyáltalán nem alapvető szükségesség a teljes, vagy nem teljes, de akármilyen élethez a gyerek. Egyáltalán nem alapfeltétel ahhoz, hogy egy nő, vagy egy férfi kiteljesedjék. Nem leszünk tőle jobb emberek, vagy hasznosabb részei a társadalomnak.
6Erőemlék
7Herner Dorka pszichológus fogalmazott úgy a “Bátorságlabor” c. podcast-ben, hogy “a minták adottak, a mintáink sorsa azonban a mi kezünkben van” – ezt nagyon fontos keretezésnek érzem.
8Gáborjáni Réka: Az anyásodásról – https://somatoszules.wordpress.com/2019/05/24/az-anyasodasrol/
9Szabó T. Anna: Terhes-rap – A Mozgó Világ internetes változata. 2009 december. Harmincötödik évfolyam, tizenkettedik szám

Palman Zsuzsi, önéletrajz

Instagram: @zsuzsipalmanartpath

Palman Zsuzsi képzőművész, grafikus. Aktív alkotó, a FŰZ artgroup alapító tagja.

Ábel és Miró édesanyja, a Dunakanyarban él családjával.

Pethő Anikó, festőművész

„Ezer húrt nyű, és ezer ércet penget,
körmével sziklákat tördel,
-szeretne egyszer valami készet
látni abból, ami benne tört el.”

/Váci Mihály: a művész, Repeszdarabok részlet/

Pethő Anikó: Árva lány olaj, vászon 38×55 cm

Minden nap ez motoszkál bennem és ez motivál. Ahogy Váci Mihály fogalmaz: „-szeretne egyszer valami készet látni abból, ami benne tört el.” Számomra most ez annyit tesz, hogy újra keresem saját magamat a sok félbehagyott folyamat fonalát. Már minden bennem van, ami kell ahhoz, hogy alkossak, csak láthatóvá kell válnia. Gyerekkel, vagy gyerek nélkül, ugyan az a feladat. De nem kis feladat.

Emlékszem, amikor az első csemetém született, most is előttem van, ahogyan ültem a fotelban, szoptattam Őt, és a döbbenet futott át rajtam, amikor arra gondolta, hogy a megszületése egyetlen pillant volt. Csak jött. Es azalatt az egyetlen pillanat alatt az egész életem megváltozott. Én magam is egy másik ember lettem, egy másik életben. Tegnap még más életben voltam, ma már „valaki más” folytatja az én életemet. És ez nem tudatosul, csak idővel. Tényleg nincs többé az az Anikó, akinek születtem. Amit eddig csináltam, építettem, a mindennapok, a szokásaim, a napi rutinom, a munkám, a gondolataim, a gondolatmeneteim, az intim szférám, az alkotófolyamat, a művészetem, az idő, az idő, az idő már a múlté. Ez az anyaság traumája. Ezeket egy anyának vissza kell szereznie, rengeteg munkával és küzdelemmel. Mert az alkotás egy nagyon erős belső késztetés, ami nem szűnik meg, amit nem adhatok fel, hiszen ez életem értelme, a létem célja. Sokszor kaptam már meg, pont Édesanyámtól, – akitől rengeteg segítséget kaptam egyébként-, hogy: „-Majd festesz holnap, vagy holnapután!” Én már túl vagyok a holnapon és a holnaputánon is. Én küzdök és dolgozom azon, hogy a gyerekeim tanuljanak meg a művészetemmel, a hivatásommal együtt élni. Szoktatom erre őket, és minden kis szabadidőmet igyekszem kihasználni, ha az egy fél óra, egy óra is, arra, hogy haladjak az úton. Ha még egy kicsit is, akkor is fontos, hogy azt érezzem, hogy van értelme küzdeni.

Nagyon komolyan hangzik ez, tudom, de az idő valóban kegyetlen, és ahhoz, hogy valamit megélhessek, megérthessek az örökkévalóságból, az időtlenségből és tovább tudjak adni is ebből valamit a gyerekeimnek, ahhoz alkotni kell.

Pethő Anikó, önéletrajz

https://www.pethoaniko.hu

1980, Budapest

Gyermekkoromat és iskolaéveimet Monoron töltöttem. 1998-ban érettségiztem a budapesti Szent László Gimnázium speciális rajz tagozatán. A gimnáziumi évek alatt ismerkedtem meg Balogh Gyula festőművésszel, aki megtanított a szénrajz, az akvarellfestés, később az olajfestés technikájára. Ez utóbbi technikát gyakorolva teltek a Magyar Képzőművészeti Egyetem festő szakának évei, melyet 2006-ban végeztem el. Az egyetemen mestereim Károlyi Zsigmond és Radák Eszter voltak. Ekkor kezdtem el érdeklődni az emberi környezet iránt, mely meghatározta későbbi témaválasztásaimat. 2007 óta minden évben részt veszek a Hódmezővásárhelyi Őszi Tárlaton, szerepeltem csoportos kiállításokon itthon és külföldön is. 2011 óta tagja vagyok a Gyulai Művésztelep Egyesületnek és évente részt veszek a Gyulai nyári művésztelepeken és a csoportos kiállításokon. Tagja vagyok A Magyar Alkotóművészek Országos Egyesületének.

2013-2016-2019-ben született 3 gyermekem, mely életemnek és művészetemnek is fontos részévé vált. 2011 óta Nagytétényben élek. 2021 óta a Jelky András Iparművészeti Szakgimnáziumban tanítok rajzot. A tanítás nagy örömmel és lelkesedéssel tölt el. Nagyon sokat tanulok én is a tanítás során.

Korábbi munkáim között szerepel csendélet, tájkép, enteriőr, és az utóbbi években személyes témákat kezdtem el feldolgozni, mely nagy örömmel tölt el. Legújabb kompozícióim motívumok formai kapcsolatai, melyek képi asszociációs játékok. A hagyományos festészet képi rendszere mellet a szürreális világ kerül egyre közelebb hozzám. A megjelenített motívumok, korunk lenyomatai, a tömegtermelés tárgyai, melyek ebben a képi kontextusban egyetlen példánnyá válnak. Egy zárt világot alkotnak, ahol eltűnik és megmutatkozik egyszerre az egyetlen motívum a sok egyforma forma között. A sok-kevés, tömeges-egyetlen, hasonló-különböző ellentétei, feszültsége jelentkezik ezeken a kompozíciókon. Ennek kapcsán az emberi élet és annak körülményeinek kérdései foglalkoztatnak, mely téma már előfordult munkásságom során. Tetszik, ahogyan a környezetünk olykor „rejtőzködő életmódot” folytat, véletlenszerűen alakul át a reális valóság szürreális világgá elsősorban az ember olvasatában. Képi sűrítésként jelennek meg ezek a képek, mely különös formát ölt, rendeződni kíván egy új értelmezés szerint.

Iskoláim

2012 MKE Rajz és vizuális nevelőtanár szak
2006 MKE festő szak mestereim: Károlyi Zsigmond, Radák Eszter
2001 Budapesti Szolgáltató és Kézművesipari Szakképző Iskola, fényképész szak
1998 Szent László Gimnázium speciális rajz tagozat

Díjak

Méreten aluli Pályázat 2004. első helyezett
Barcsay díj 2006.
54. Hódmezővásárhelyi őszi tárlat – az SZTE Mezőgazdasági kar munkajutalma
54. Hódmezővásárhelyi őszi tárlat – Bandula Kisvendéglő munkajutalma
54. Hódmezővásárhelyi őszi tárlat – Bandula Kisvendéglő munkajutalma
Magyar Festészet Napja I. Csendélet Biennálé különdíj 2014.
Searching for T-Art Festészeti ösztöndíja 2019.

Fontosabb kiállítások

2003. december Magyar Képzőművészeti Egyetem aulája, csoportos
kiállítás (Fővárosi Önkormányzat pályázata)
2003 Bp. Millenáris Park- A festészet napja
2003 Galéria 13. Soroksár A festészet napja
2003. október 54. Hódmezővásárhelyi Őszi Tárlat
2008. január Torino, (Accademia di Torino) csoportos kiállítás
2008. június Milano,Galleria Rudh csoportos kiállítás ( Europa, Arte&Linguaggi)
2003. augusztus monori Vigadó Galéria egyéni kiállítás
2008-2009 Nagyméretű Szekkó készítése Vasadi Katolikus Kápolna (2.5m x 7m)
2011 Madách Színház
2015 Budafoki Klauzál Gábor Művelődési Ház
2017 Cziffra Központ XXII. kerület
2019-2020 Searcing for T-Art
2020 Kőbánya Kő Café
2023 Deák 17 Galéria Searching for T-Art
2023 köztéri performance Nagytétény
2023 Madách Színház Tolnay Szalon


Sara Berti

A rohanó tempójú modern világ gyakran háttérbe szorítja a legtermészetesebb dolgokat, például az anyaságot. Az a nő, aki úgy dönt, hogy anya lesz, tudja, hogy ha nem segítik, akkor sokáig fel kell adnia, vagy nagy mértékben módosítania kell korábbi szokásait. Egy művész esetében ez azt is jelenti, hogy valószínűleg egy időre fel kell függesztenie alkotómunkáját, vagy legalábbis más ritmusban tudja csak azt végezni. Ez egy olyan választás, amelyet természetesen egyensúlyoz az anyává válás egyedülálló öröme, de amelyet a modern társadalom nem mindig támogat. Nagyon érdekes megfigyelni a női művészek munkáit, az anyaság előtt és után; jól kifejezik ennek a változásnak a lényegét. Az ihlet a titokban születik. Az életerő a teremtésben van. A teremtő erő rejtély. Emiatt egyszerre kell új és ősi szemmel nézni a nőket, újra hangsúlyozni értékeiket, függetlenül attól, hogy tudnak- e gyermeket vállalni, vagy nem. Valójában mindenki a saját alkotó erejét követi.

Sara Berti, önéletrajz

www.saraberti.net
https://www.facebook.com/sarabertiarte/
https://www.instagram.com/sara_berti_arte/
Co-founder and co-editor of Contemporary Identities
International Online Art Magazine
https://www.contemporaryidentities.com

Sara Berti Bolognában született 1982-ben. Az Arcangeli művészeti gimnázium elvégzése után az Accademia di Belle Arti di Bolognán tanult, jelenleg Magyarországon él és dolgozik. 2008-ban kezdett utazásai során Budapesten, Berlinben, a törökországi Izmirben és Sharjah-ban (Egyesült Arab Emírségek) élt, jelenleg újra Magyarországon. 2011-ben az olasz művészetet képviselte Magyarországon az 54. Velencei Biennálé Olasz Pavilon a Nagyvilágban kiállításán. Művei megtalálhatóak nemzetközi magán- és közgyűjteményekben.

Szirmai Panni, író, műfordító

Nehéz elengedni saját készítésű elvárásainkat. Azon gondolkozom, mennyire elvárások mentén viszonyulunk a dolgokhoz. Az anyasághoz, az alkotáshoz, a jelenléthez. Az előbbiek összefüggésébena bűntudathoz akár. Mennyi elvárást akasztunk egymás nyakába, és mit várunk önmagunktól, a környezettől, az időtől, a gyerekeinktől? Mennyiféle akarunk megfelelni másoknak, magunknak, elveknek, véleményeknek?

Miért várom el a gyerektől, hogy megértő legyen, elfogadó és kezes, amikor én is következtlen vagyok vele és magammal is? Miért várom el a rugalmasságot tőle, amikor én is feszült vagyok és félek, nem tudok kilépni a rám kötött szerepekből? Lefejthető-e egyáltalán a szülői működésről az elvárások halmaza?

A saját elvárásaink alapján akarunk kifelé megfelelni, miközben az alapvető emberi szükségletek, a normális étel, szabad levegőn mozgás, biztonságérzet, értékelhető mennyiségű szabad idő, nyugalmi állapotban töltött koncentrált idő és a normális pihenés sem adott a mindennapokban.

Két (egy, három, négy stb) kisgyerek mellett a forgácsidőkben kreatívan létezni olyan mértékű érzelmi, mentális és fizikai igénybevétel szülőként, ami nem biztos hogy megéri. Nem tudom mit ér meg ez a folytonos önkizsákmányolás. Napi félóra olvasás alvás helyett? Negyven perc telefonba pötyögés útközben? Este alig várni, hogy véget érjen az anyaműszak, és leülhessek a géphez? Néha, rosszabb napokon kiábrándítóan sivárnak érzem az egész napi menetet, ha nem tudok írni. Valahol ez is függőség, hogy lélegzetet ad, ha leülhetek a saját gondolataimmal. Már ami a gondoskodás gabonakörei után megmaradt. A kreatív energiáim jelentős része csatornázódik fejbőlmesékbe, de már altatás közben nem vagyok ott fejben velük. Újabb kanyar a bűntudatspirálban. Miért nem tudok legalább ilyenkor teljesen rájuk figyelni? Miért nem vagyok képes fókuszálni, amikor tőlük is ezt várom? Talán pont azért olyan végtelenül frusztráló, ha nem figyelnek oda rám, mert én sem figyelek oda eléggé. Se magamra, se rájuk. Soha nem osztatlan a figyelmem. Miközben most ezt a pár sort írom – altatás, és egyéb munkák után, természetesen – átfut az agyamon további 2-3 dolog, amit elfelejtettem ma megcsinálni. A túlvállalás generálja az elvárásokat, amibe csak belegabalyodni lehet. Aztán meg panaszkodni, ha nem megy. Mert mikor megy?

elszabadító pillanat, ha valaki (egy idegen) azt mondja a lányaim rajzára, hogy boldog gyerekeknek rajzai. Pedig… ilyenkor hozzáteszem magamban, pedig az anyjuk kiszökik tőlük, hogy írjon. Mindig van pedig, mindig van egy réteg, ahol nem tudok helytállni, ahol kevés vagyok, türelmetlen, elhasznált… Valahol visszatölt az alkotás, az energiaháztartás kiegyensúlyozására – és a családi béke érdekében is írni kell. Más kérdés, ha nem igazolnám valamilyen “családi” céllal a saját írásomat, akkor is írnék? Amikor megszületett a második gyerekem, a gyermekágy intenzíven keserves heteiben felírtam egy mondatot: “itt vannak ketten, megszültem, szoptatom, hordozom, együttalszom. Talán elég lesz, hogy itt vannak nekem. Tudom, hogy nem lesz. Ki kell bocsájtanom magamból mást is, a gondoskodáson kívül, hogy önmagam lehessek. “

Szirmai Panni, önéletrajz

1988, Budapest, kétlányos anya, kutató, műfordító, író, szerkesztő.


Titkó Ildikó, képzőművész

Művész anya, nem feltétlenül anya-művész

A rajzoló

Nem készültem anyának. Mindig is művésznek, azaz ahogy gyerekként mondtam – rajzolónak készültem.

Annak hogy lány vagy fiú vagyok nem volt számomra jelentősége -hála a szüleimnek. Egészen az első osztályig.

Azt hogy valamiféle megkülönböztetések és elvárások vannak ember és ember között a neme alapján, nem a családom, hanem a tágabb “szocializálódásom” erőszakolta rám. Nálam ez bizonyítási vágyba csapott át: perfekcionista lettem, sikerre vágytam, akkor is és csak azért is, mert pici női testbe születtem. Híres művész (azaz rajzoló) akartam lenni.

Nyugodt gyerek voltam. Annak kellett lennem, mert a szüleim nagyon sokat dolgoztak. Anyám jól rajzolt (ma ritkán teszi, ezért a múltidő). Amikor nem dolgozott, vagy a háztartást vitte, legtöbbször rajzolt velem. Mélyen belém égett egyik rajta a „korcsolyázó lány”. Ma is megvan, őrzöm valahol, időnként felbukkan. Jó rajz, főleg egy művészileg teljesen képzetlen embertől. Jó megfigyelő és ábrázoló képességről uralkodik. Anyám szeme mint egy fényképezőgép és a keze pontosan követte amit kigondolt. Amit nem tudott, hihetően kombinálta. Ezt a képességet megörököltem.

Az óvodában (egyetlen évig jártam) a kézügyességem miatt, hiába augusztusi és nagyon kicsi voltam, késznek ítéltek az iskolára. De sajnos szociálisan még nem voltam kész. Álmodozó típus voltam. Nem alakult ki nálam, hogy védekezzek, hisz előtte nem kellett soha. A 6 éves szemüveges és apró termetű Ildikóra rázúdult a kortársak önkéntelen hierarchiaharca, mobbing áldozata lettem. Ma azt gondolom, rajtuk keresztül a családjaik rusztráltságáé is, a sok kazincbarcikai gyári munkásé, akiket a munka és a gyors lakhatási lehetőség elszakított felmenői sokgenerációs életmódjától, gyökereitől és egy különös,
sokszínű mesterségesen létrehozott olvaszótégelybe terelt össze.

Aztán osztályom rosszfiúi rájöttek, hogy mindent és bármit lerajzolok. Az, hogy tudtam
kívánságra “veszedelmes” emberi koponyát rajzolni, az egzisztenciám bástyája, a
boldogulásom kulcsa lett.

Az első hely

Az anyaságban nekem a legnehezebb az folyamatos készenlét, ami az elmét és érzelmeket teljesen leuralja és a szellem szabad szárnyalását leköti, leárnyékolja. Ez az amit nem lehet még a legjobb édesapával sem megosztani. A mindent észben tartás ösztönös kötelessége az anyáké. Ez tulajdonképp egy mindig erős jelenlétet feltételez (ami tény, hogy egyben a legjobb személyiségfejlesztő tréning is egyben). De nincs kikapcsolás, nincs többé álmodozás és pár méterrel föld felett lebegés, vagy alkotásért önzően átvirrasztott éjszakák.

Amióta gyermekeim vannak az állandó aggodalom is a napjaim normális részévé vált. Ameddig kicsik voltak, sohasem tudhattam, hogy egy váratlanul felbukkanó folt a szép, hibátlan bőrön, vagy egy furcsa levegővétel a formás pici mellkasban mit jelenthet. Miilyen veszély leselkedik a nekem kiszolgáltatott pici lényre aki egyre inkább átveszi tőlem az első helyet a saját életemben. Minlyen veszély ami tulajdonképpen és végső soron engem fenyeget. Ez nem csupán első hely, ez összenövés. Azt hiszem innentől mindörökre.

Második lettem hát magamnál, s ez nem fér össze a művész léttel, amely csak akkor működik megfelelően, ha mindenek felett áll, ha önző és végletesen exhibicionista.

Egy anyának ez már csak vicc. Egy kép elmélyült megdolgozása, egy terv töretlen megvalósítása … amikor tudja, hogy főzni kell, mert a gyerek mindjárt éhes lesz, vagy amikor tudja, fel kell készülni a küzdelemre, mert a tegnap még tetsző kabátot az ifjú kamasz ma már nem akarja felvenni. Vagy, és mert főleg mindig és pont akkor lesz beteg az utód, amikor egy nagyon fontos karriereseménynél istenesen helyt kellene állni.

Az anyaság ára sok év, amikor az ember nem tud szabadon kikapcsolni és átkapcsolni. Igen, évek telnek el így, hogy az anyává lett művész lemarad, kimarad mindenből, jönnek az új generációk, trendek, és örökre elveszik a lehetősége, hogy „híres (avagy csak sikeres) művész” legyen. Ez pedig kár és komoly veszteség.

Titkó Ildikó, önéletrajz

1978-ban született Sátoraljaújhelyen.

Életút

1992-2006 Izsó Miklós Képzőművészeti Kör, Kazincbarcika
1992-1996 Művészeti Szakközépiskola, Nyíregyháza
1996 Művészeti Szabadiskola, Miskolc, mesterek: KŐNIG FRIGYES festő-, ESZIK ALAJOS grafikusművész
1996-2000 Iregszemcse, alkotótábor a grafika szekcióban, mester: MEZEY ISTVÁN, grafikusművész
1997-1998 Szarvasi „Képzőművészeti Egyetem”, mester: GERZSON PÁL festőművész
1998-2003 Magyar Képzőművészeti Egyetem, Képgrafika szak
végzettség: képgrafikus művész, és művészeti rajz és művészettörténet szakos középiskolai tanár
mesterek: KÖNIG RÓBERT és PÁSZTOR GÁBOR grafikus művészek,
2003-2023 Magyar Alkotóművészek Országos Egyesülete és
Magyar Rézkarcoló és Litográfus Művészek Egyesülete tagság
2003-2005 Tanulmányrajz kurzusvezető, Tehetséggondozó program, Miskolci Galéria, Miskolc
2007 stART Alkotócsoport megalapítása, alapító tag
2004-2007 Művésztanár, Alapfokú Művészeti Iskola, Nagykovácsi
2006-2007 Vizuális kommunikáció a szakiskolákban, továbbképzés, Budapest
2006-2011 Művésztanár, Művészeti Középiskola, Nyíregyháza
2012-2015 Játéktervező designer, animátor, ÖKO-Játék Kft., Budapest
2015-16 Alkalmazott grafikus képzés, OKJ vizsga, Topschool, Budapest
2016 Németországba költözés
2019 Bundesverband Bildender Künstlerinnen egyesületi tagság kezdete
2019 Integrációs asszisztens, Haus International, Kempten
2020 Művésztanár, kurzusvezető, VHS, Kunstschule Kempten
2022 “KomBI” Karrier tanácsadó/coach képesítés, Kempten
2024 UngarNische egyesület megalapítása, alapító és vezetőségi tag, Kempten

Díjak

1997 Művészeti Szakközépiskolák Országos Rajzversenye, ötödéves kategória: I. helyezett
2002 Deutsche Telekom Pályázat ”Media, Communication and Man V: Sound-Picture”
2003 Kondor Béla díj
2003 Miskolci Téli Tárlat, Mobilitás Észak-Magyarországi Regionális Ifjúsági Szolgáltató Iroda Díja
2015 Újbudai Mecénás Ösztöndíj

Egyéni kiállítások

1998 „Első önálló kiállítás”, Kisgaléria, Kazincbarcika
2001 Újságrajz kiállítás, Virányosi Közösségi Ház, Budapest
2002 Grafikák és újságrajzok, Quetzalcoatl Kávézó, Budapest
2007 Tamási, Kindl Kupolagaléria, Vályi Péter Szakképző Iskola és Kollégium
2008 Fignár Fesztivál Udvar, Borsodi Fesztivál, Dubicsány
2013 „Vonalvilág”, retrospektív kiállítás, Orfű
2010 „Rajzi állomások” tanulmányrajz kiállítás, Művészeti Középiskola, Nyíregyháza
2014 „Élet-tér”, (újságrajzok) Barabás Villa Galéria, Budapest
2015 Újbuda Galéria, Budapest
2018 “Menschen kommen zusammen”, Haus International, Kempten
2021 „So oder so oder so oder so oder so”, Gesundheitszentrum Immenstadt
2022 “Einzelausstellung”, Oberstaufen
2023 “Bruchlinien und Farbbrüche” Kunstverein Schwabmünchen

Fontosabb kiállítások

1997-2006 Izsó Miklós Kör kiállításai, Városi Galéria, Kazincbarcika
2000 Az MKE Képgrafika tanszékének kiállítása, Budapest Galéria Kiállítóháza, Budapest
2002 „Víz”, Tölgyfa Galéria, Budapest; „eMtizenegy”, Miskolci Galéria, Miskolc
2002 La Galleria Il Quadrato di Omega, Róma, Olaszország
2003 „Grafika-Fotó-Grafika”, Ateliers Pro Arts Budapest; „Az MKE diplomázó képgrafikusai”, Galéria IX, Budapest
2003 Magyar Grafika -La grafica ungherese, Finale Ligure, Olaszország
2004 A.K.T. csoport közös tárlata: „Három nő és az Emberek”, Retorta Galéria, Budapest; „Premier”, MAOE kiállítás, Duna Galéria, Budapest
2004 Linolschnitt heute VI., Bietigheim-Bissingen, Németország
2007 „Alkossuk meg jövőképünket!” VAM Design Center, Budapest
2009 „Nőtársaság”, Kisvárda;
2010 „Létérzet és városhatár”, a Cinóber Csoport kiállítása, Stoll’Art Galéria, Budapest
2006-2015 stART Alkotócsoport kiállításai Orfű, Girincs, majd 2009-től Faluház, Orfű
2018, 2022 „69. und 71. Kunstausstellung im Rahmen der Allgäuer Festwoche”, Kempten
2020, 2022 Ausstellungen von Schäfer-Kunstpreis, Schwabmünchen
2020-2023 „Die Südliche” Sonthofen, Oberstdorf, Immenstadt
2021, 2023 Teilnahme Symposion in Schwabmünchen (mit Ausstellung)
2023 “Die Neue” BBK tagok kiállítása, Kempten

Részvétel országos tárlatokon

2000 XX. Grafikai Biennálé, Miskolci Galéria, Miskolc
2003 XVIII. Országos Képző és Iparművészeti Tárlat, Sárospatak
2002, 2004 Téli Tárlat, Miskolc
2006, 2008 Kisgrafikai Biennálé, Újpest Galéria, Budapest
2000 „400 cm2”, Nógrád Megyei Múzeum, Salgótarján; Grafikai Triennálé, Miskolci Galéria, Miskoc

Zirczi Judit, festőművész

Anyaság és művészet

Zirczi Judit: Család Zirczi Judit: Árból merülés

Mindig ajándék, és nem hagy el, pedig én sokszor elhagyom.

Csak az idealizmus segít és folyton legyűrni próbál valami.

Művésznek lennem csak azok az évek alatt volt viszonylag könnyű, amikor saját magamról gondoskodtam. A létezés alapvető kellékei az én igényeimhez igazodtak, így csak kevés pénz, étel,
hely és egyéb kellett. Könnyű volt, ideális helyzet a képzőművészetem kibontakoztatására,
menedzselésére stb. Működtem, és ez ad most önbizalmat, hogy nem a tehetségem hiánya a hiba, hanem a rendszer ilyen felépítésű. Sok szempont adja meg a sikert. Jelen kell lenni, és szó szerint képben.
Budapesten gyermeket nevelni? Ez is nagy kérdés. A vidéki létformát választottam. Három
gyermekkel, kemény anyagi kihívásokkal és megalkuvásokkal eltűntem a művészeti színtér látható
részéről.

Tanítok talán hősiesen, minden nap, értékeket közvetítve, és felvételire készítem a következő
idealista generációt. A saját gyermekeim pedig eveznek, úsznak, táncolnak, zenélnek, és még ki tudja
mit. Viszem őket, ahova kell. Közben táplálom az egész bandát.

Én pedig hol türelmesen, hol feszülten várom a pillanatot, amikor megcsalom őket a vászonnal, mert szeretem a műtermet is, ahol naponta teret kell foglalnom, mert ha nem vagyok ott, a népes csapat lecsap rá könyörtelenül. „ Bukj föl az árból hirtelen, ne rántson el a semmi sodra” ( József Attila)

A türelem is végtelen, akár a szeretet. Ma már megtanultam mindennek örülni, a kollégáknak,
a sikereiknek, azoknak is, akiket ki nem állhattam. Ha találkozom egy művésszel, szinte a nyakába
ugrom, mert hiányzik az egész közeg.

Hozhattam volna olyan döntéseket is, hogy a művészetemet előnyösebb helyzetben tartsam,
de nem ilyen a természetem.

Most középen vagyok az életemben, és még tudok fára mászni. A nagy menedzselés még
gordiuszi csomó, de ki tudja…nem adom fel. Azt gondolom, kell lenni egy vékony szálnak ebben a
rendszerben ami mégis elég a kibukkanásra az árból.

A körülmények legkevésbé sem ideálisak a művészetemhez. Ma még alig látható, hiszen nincs időm megosztani nap-mint nap, de létezik és fejlődik, mert eltűnni sem tud. A türelem fejleszti, és a remény, hogy van értelme, mert ez az életem nagy célja. Az a sok gondolat és tapasztalat, szellemi töltés, amit tanultam, olvastam, rendszerezek, kifejezésre készen sorakozik. Néha egy hétig vár a vászon, de mindig türelmesen, mint egy hűséges szerelmes.

Az elfogadást és a türelmet tanította meg az anyaság és a családi tűz őrzése. Megtanultam azt is, hogy tudnom kell bárhol, bármikor a művészetem építeni, mert csak így lehet túlélnünk együtt. Bizakodom a jövőt illetően, hogy megtalálom azt a pontot, ahol újra partot érek a nagy áradásban, ami körülöttem gomolyog, és most még csak hömpölygő folyóként élem meg.

Zirczi Judit, önéletrajz

Tanulmányok

2008 Magyar Képzőművészeti Egyetem: festő és vizuális nevelő tanár szak. Mestereim: Gaál József, Ötvös Zoltán
2008 Erasmus ösztöndíj program: Universidad de Castilla- La Mancha, facultad de Bellas Artes de Cuenca
2001- 2002 Regionális tehetségkutató program, egyetemi előkészítő. Mestereim: Pika Nagy Árpád, Sebestyén Zoltán, Kis Tóth Ferenc, Kácser László
2001- 2002 Szakkörök, nyári szabadiskolák. Tanáraim: Miklós Árpád, Elekes Károly, Kopasz Tamás

Ösztöndíjak

Arts Council Minority Ethnik Award in Northern Ireland 1014, Nka alkotói ösztöndíj 2017, 2010, Pannoncolour díj 2008, Erasmus ösztöndíj 2007, Köztársasági ösztöndíj 2007, Székely Bertalan alkotói ösztöndíj 2007, Tehetséges Paksi fiatalok díja két alkalommal 1998, 2001.

Szervezeti tagság

MANK, MAOE, Mamü Egyesület, Block Art Kulturális Egyesület

Fontosabb kiállítások

MAMÜ galéria Atmoszféra címmel festészeti párbeszéd, Bakta Galéria Szekszárd 2019, MMG Galéria Budapest 2017, , Paksi Képtár 2015, Community House Omagh, Northern Ireland 2014, Mamü Galéria Budapest 2011,Tolnay Szalon Budapest 2010, Vam Design kiállító ház Budapest 2008, Plan art Budapest 2006. Paksi Atomerőmű, Paks 2004 és 2003. Városi Könyvtárgaléria, Művelődési ház, Paks, 2009, 2007,2004 Dunakömlődi faluház: 2001 és 1999


Láthatatlan Exhibicionizmus kiállítás finissage
Dr. Arapovics Mária

Szabó Henriettát előszőr az alkotásain keresztül ismertem meg. A nagymarosi helyi lapban képzőművészeket szólaltatott meg írásaiban, majd a helyi asszonyoktól hallottam róla a művelődési házban tartott Hímes Maros foglalkozások kapcsán, majd megtudtam, hozzá köthető kisvárosunk szinte egyetlen innovatív művészeti kezdeményezése is. Egy zseniális ötletet valósított meg: egy fodrászüzlet kirakatából modern művészeti minigalériát alakítottak ki a ház tulajdonosnőjével, Gyimesi Helgával. Micsoda új színfolt jött létre a semmiből! Egyik nap a szokásos fittségem érdekében tett dunaparti sétámat, vagy egy nagycsaládos bevásárlást követően álltam meg a minigaléria előtt, már nem emlékszem, csak arra, ahogy álltam Nagymaros főterén és az alkotások közül kitűntek a sodrott kollázsai.  A Napraforgók műalkotása különösen magával ragadott. Az egyetemesség, a női princípium jelent előttem és a szeretet sugárzott a napraforgók fraktálmintázatában. A földbe gyökeredző virágok sora, melyek erős szára nehezen törik és fejükkel a Nap felé fordulnak. Az aranysárga virágok tengere az ég végtelen kékjébe ért. Az egyszerű spirálok és a geometriai formák és színek azonnal elsodortak. Ukrajna vagy Európa színei ezek? Ég és Földi? Kibillenve a mindennapi létből, az univerzum jelent előttem hirtelen, ami fent van az van lent, ami lent az van fent.

Egy nap Henrietta ismeretlenül is felhívott, közös skanzenes és nagymarosi ismerősökön keresztül érve el. Hármasban kezdtünk beszélgetni egy helyi cukrászdába, mi, elfoglalt nők, asszonyok, anyák. Egyik percről a másikra mély beszélgetésbe sodródtunk és számtalan tervünk lett a helyi kultúra, a kisközösség, a művészet felvirágoztatására. Az órák perceknek tűntek, valami telefonhívás rántott vissza bennünket a valóságba, hirtelen szétrebbentünk, de még gyorsan összenéztünk, milyen főzőtrükkel tudjuk visszalopni az időt a családi ebéd elővarázslásához. Egy csodálatos embert ismertem meg ekkor, aki mindig ad, aki képes volt új energiákat felszabadítani bennem is, miközben épp azt beszéltük meg, hogyan zsákmányoljuk ki önmagunkat, saját húsunkból tépve ki az anyagot, hogy valami nemesebb szövetté alakítsuk át azt, amiben élünk.

Beszélgetéseinket könyvcserék kisérték. Így ismertem meg a Szabó Henrietta alkotásaiból készült Sodrás kötetet, mely a Tájsodrások kiállítás alkotásait mutatja be.

Világossá vált, a sodrásban élve sose a saját ambíciója kerül előtérbe. Heni felkért egy olyan kiállításon megszólalni, aminek a körülményei is szürreálisak. Az alkotó nem tud jelen lenni a kiállítása megnyitóján, mert anyaként, feleségként kell épp helytállnia máshol, tehát nem a saját exhibicionizmusa kerül előtérbe, amikor a képei megjelennek a nagyközönség előtt. Megjegyzem, én sem érek rá, se a megnyitón se a kiállítás zárásán, mert mindkét alkalommal épp külföldön dolgozom. Szavaim interpretációban jelenhetnek meg. Virtualitásba kell tehát térnünk, elképzelni a megnyitót, elképzelni a kiállítást, elképzelni a zárást, a közönséget és a közösséget, melyet az alkotások összefognak. Ez a lehetetlen küldetés vált izgalmas kihívássá, ezért mondtam igent, félredobva előadás és tanulmányvázlataimat, doktoranduszaim kutatási terveit, egyetemista hallgatóim szakdolgozatait. No, meg persze a főzés-mosás-takarítás szentháromságát a húsvéti ünnepek idején.

Milyen világban élünk, milyen túlhajszolt életben, ahol se a művész se az előadó nem tud jelen lenni az ünnepi pillanatban! Micsoda láthatatlan exhibicionizmus ez! Minden művész, sőt mindenki szeretné, ha elfogadnák, csodálnák, megnéznék, valamilyen képességéért rajonganának. Az exhibicionistáknál, sok művésznél, ez a vágy felfokozott, ők az átlagnál jobban szeretnék magukat megmutatni, elismeréseket szerezni, visszaigazolást kapni. De itt és most ez láthatatlan. Na, ez a dolgos nők, anyák, feleségek exhibicionizmusa!

A Duna mentén élve, tudjuk, mit jelent az igazi sodrás. Mit jelent az, hogy magával ragad bennünket az ár. Vagy mit jelent úszni az árral szemben. Néha úgy tűnik, könnyebb felülni a hullámra, hagyni, hogy sodorjon a víz ereje. Viszont ebből a sodrásból nehéz kievickélni, előre meg kell tervezni, hol és hogyan jutunk ki a partra, ha nem vigyázunk, lehúzhat egy örvény, vagy messze visz el az ár. Nagymaros az a hely, ahol, úgymond fordítva folyik a Duna. Amikor lefele úszunk, akkor felfele, azaz Északnak megyünk. Minden, ami fent van, az van lent. Bár nagy küzdő vagyok, szeretek szembe úszni az árral, de a sodort kollázsok ismeretében hagytam, most hadd ragadjon magával az varázslatos áramlat, amit Szabó Henrietta teremtett személyével és alkotásaival maga körül. Képeiben a sodrás az anyagszerűség, a nőiség princípiuma, a textilt idéző mintázat a nők eszköze. A nők fonják az élet fonalát, szővik széppé és teszik selymessé a társadalom szövetét. Olyan anyák, feleségek, nők vagyunk, akik miközben az élet sodrában tesszük a dolgunk, közben láthatatlan belső templomot, belső harmóniát is építünk. Innen érhetjük el a világmindenséget, felnézve az égbe, vagy betekintve önmagunkba.

Szabó Henrietta kompozíciói a természet harmóniáját és szeretetét tükrözik. Az egyszerűség komplexitásával, jeleníti meg a búzamezőt, a repcét, a mélyszántást és a káposztaföldet, játékosan a sirályokat és varjakat, az őzeket és darvakat, úszást és repülést, a Fellegvárat fent és a Mélyszántást lent. Lelkünkre, szívünkre hatnak képei, katarzisba sodor, ha hagyjuk. Csendben, halkan, nem harsányan kiáltva. A sodrott kollázsok kaput nyitnak az univerzum felé. 20X20 centiméteres, papírsodrok kompozíciói, négyzetek, ezek a Kapuk.

Olyan mikro és makrovilág tárul elénk, mely egyszerre férfiasan kemény és nőiesen gyengéd, egyszerre geometrikus és organikus. Vonalak, csomók, spirálok. Nyomokban sincs exhibicionizmus. A Képtelenség sorozat 10 fekete kép.  Ezek keletkezés éve 2022.

Mi is történt ekkor? Oroszország 2022. február 24-én teljes körű inváziót indított Ukrajna ellen. Ez az az év, amikor „minden egész eltörött”, azóta „minden darabokban”. A férfias princípium, a háború, a hatalom csillapíthatatlan vágya, a mindent leuraló einstand erőszakossága szabadult ki a palackból. Hirtelen a fények kihunytak, a Sodrás színei kiégtek. A repceföld elsötétül, eltűnnek az őzek, nem látjuk a darvakat vagy az aranyhalat, mert a pillangóhatás éjszínbe fordul. Még a rettentő aszály is jobb volt, mint a képtelenség fénytelensége, ahol nincs zápor, itt és most és a búzamező elfeketül, nincs fent, csak lent, hamuvá égnek a napraforgók, fekete hullámok verdesnek, a háború sötétje dúl. Vörösmarty sorai zengnek fülünkben, hogy:

Az ember fáj a földnek; oly sok
Harc – s békeév után
A testvérgyülölési átok
Virágzik homlokán;
S midőn azt hinnők, hogy tanúl,
Nagyobb bűnt forral álnokúl.
Az emberfaj sárkányfog-vetemény:
Nincsen remény! nincsen remény!

Tényleg nincsen remény? A Punktum Galéria sötét kamrájának feketesége az elmélyülés helye. A fekete falú helyiség, a föld gyomrát idézi, aza anyaméhet, ahonnan minden származik, s ahova minden visszatér, ahol meghalunk és feltámadunk. Újjászülethetünk egy emberibb, igazabb világ számára.

A sötét kamrában a Halál képe jelenik meg előttünk, emlékeztetve arra, hogy a fény feltétele a sötétség. A művész érzékeny lény, de „aki dudás akar lenni, pokolra kell annak menni”. Meg kell halnunk a profán világ számára, hogy egy tartósabb és igazabb új életre születhessünk. A sötétség érzékelteti az elvakultságot. Ilyen az ember, ha a szenvedélyek, a telhetetlenség, a tudatlanság uralkodik rajta, ha a hatalom az embertelenségbe taszítja, lelöki a mélybe. Szerencsére Szabó Henrietta nem itt áll meg, alkotásai tükrözik, hogy az Igazságot keresi. Van szíve, nagyon szereti az embereket, így reményt ad. Megjelenik a kopár, kiégett, ember által letarolt, lerabolt földön a világító zöld fűszál, mint reménysugár. A megújuló természet reménye. Ez a kiállítás plakátjának címadó alkotása, a X. kép a Képtelenségben. A kiállított képeken a fekete és a fehér között ott a szürke. A hamu. És megkönnyebbülhetünk, mert feloldozást ad, a megtisztulást jelentő fehér hó. Valahol a távolban felsejlik a Fény. A háborús fegyverek fémei hamis fénnyel csillognak, az igaz fény a megvilágosodásban rejlik. Új világ születik. A hamuszürke virágokat a hó megtisztítja és a fény felé fordulnak, miként a napraforgók a harmónia idején. Eljön a megvilágosodás, az igazság keresésének pillanata.

A fényszimbolikának fontos szerepe van a szakrális teret idéző sötét kamrában – a földi világtól kell elszakadnunk, a mennyei szférához való közeledésre kell törekednünk. A fény megvilágítja a lelkünket, üzenetet közvetít Isten és ember között. A Nap fénye az újjászületést jelenti, az örök körforgást.

Ha végig megyünk a kiállításon a sötétséggel kell magunkban megküzdeni, a káosszal, a bűnnel, a tudatlansággal, a halállal. Ha nyitottal vagyunk megérinthet bennünket a Fény, megvilágosodhatunk az isteni kinyilatkoztatás, a kozmikus teremtés által. Kilépve a fényre a béke, a harmónia érzése önt el bennünket. A fényre érve boldogság és szeretet tölti el szívünket.

A Láthatatlan exhibicionizmus című kiállítás a vakságunkra az embertelen világra hívja fel a figyelmet. Eszünkbe juttatja a vakok által tapinthatóvá tett Láthatatlan Kiállítást. A Punktum Galéria a kiállításán megjelenő fekete kollázsok és írások felidézik Yasmina Reza: Művészet  (Art) című színdarabját is, ahol három jó barát, Serge, Marc és Yvan vitatkozik egy fehér alapon fehér barázdás festményről, annak értékéről, a művészetről, az élet értelméről.

A Punktum Galéria által bemutatott, nőkből álló alkotóközösség szövegeit a művészi önkifejezés, a szeretet és a zsonglőrködés fonja egybe. Ezek az idő és alváshiánnyal küzdő alkotók egymásból merítenek erőt, hogy extra energiájukat, rejtett exhibicionizmusukat, szeretetüket kisugározzák, továbbadják másoknak. Az anyák, a művészek önvallomásai terápiásan hatnak, különösen, ha átéltük már a szövegekben megjelenő vívódások sorát. Embernek maradni az embertelenségben. Anyaként művészként és emberként is helytállni. Tökéletességre törekvő nőként megteremteni a külső és belső harmóniát. A kiállítás bemutatja, hogy nem az alkotóművészek exhibicionizmusa szorul terápiára, hanem maga a társadalom, amiben élünk. A kiállításon a művészet, az alkotó mikroközösség, a zöld fűszál megadja a reményt. Rajtunk múlik, a mi felelősségünk, milyen lesz az új nemzedék, hozunk-e emberséget, szeretet a világba. Aki végigmegy a kiállításon, kiérve a fényre átélheti a megtisztulást. Hála és köszönet érte!

A Budakeszi Helytörténeti Gyűjtemény és Tájház és a Punktum Galéria közösségi kutatása indul,
amelynek keretében szeretnénk minél teljesebb képet kapni a budakeszi műtermet működtető fotográfus De Ponte József munkájáról. Keressük a Punktum Galériában jelenleg látható kiállításon bemutatásra kerülő női portréi mellett a családi, esemény, portré fényképek teljes korpuszát, amelyet szeretnénk minél teljesebben megismerni!

A képek datálásában is a közösség segítségét kérjük, hiszen az ismerős rokon születési éve esetleg az esküvők, keresztelők, egyéb kiemelt ünnepek alkalmával készült képek segítenek a fényképész műterem múltjának felgöngyölítésében, rekonstruálásában a helytörténeti kutatások izgalmas részletekkel egészülhetnének ki a fényképek által.

A képek gyűjtése és dokumentálása a Punktum Galéria korabeli stílusban berendezett műteremben kerül felvételre.

Az adatok és egyéb történeti információk hang és írott anyagainak gyűjtése szinten kezdetét veszi!

Közzététel a Múzeum Digitár Budakeszi Helytörténeti Gyűjtemény és Tájház gondozásában működő / PunktumGaléria fotótár felületén folyamatosan történik.

Légy része a helytörténetnek!

Mátyus Krisztina, 2023,
Debreceni Egyetem
Néprajz Tanszék, Alkalmazott muzeológia
Szakirányú továbbképzés Záródolgozat
Konzulens Dr. Németh Szandra

Tartalomjegyzék
1. Bevezetés 4
2. Egy családtörténet képei (6)
2.1.1     Családi fényképek társadalomtudomány tükrében. (7)
3. A privátfotó státusza egy interdiszciplináris szemléleten keresztül és saját kontextusában. (8)
4. Kutatásmódszertan és gyakorlat (10)
4.1 Személyes történet és fotográfiák az identitás és a narratíva szempontjából 18
4.2 Családi album tartalomelemzése fotográfusi, fénykép készítői gyakorlatok szempontjából vizsgálva  (19)
4.3 Dobos Kata élettörténete mentén. (19)
4.4 A fényképek szerepe. (20)
4.5 Technikatörténeti érdekességek Dobos Kata fotókorpusza menté. (20)
4.5.1     Összefoglaló, további lehetőségek, bemutathatóság kérdése. (21)
4.5.2     Melléklet. (22)
4.5.3     Interjú. (22)
4.5.4     Képek jegyzéke. (47)
5. Bibliográfia. (48)
6. Köszönetnyilvánítás. (52)

Bevezetés

Dolgozatom tárgyai olyan fényképek, amelyek személyes történet elmesélése mentén az identitás meghatározásában nagyon fontos, segítő tárgyakként jelennek meg. Az elmúlt harminc évben figyelmem a fotográfia sokrétű megismerésével töltöttem. Olyan tárgyakként tekintek a fényképekre, amelyek képesek a jelen pillanatát a jövő számára az ember életét megragadható időbeli történetben megismerhetővé tenni. Mindenki gyermekként kezdi életét és szívesen emlékezik vissza erre a korszakra később is.

Számomra meghatározó élmény volt, amikor Nagymamival, a lecsukós szekrény bonbonos dobozaiból előkúsztak a régi történetek. Nekem ezek a történetek voltak a Mesék.

Varázslatos múltidézős délelőttök, amit nagyanyám csillogó szemén keresztül látva élveztem a leginkább. Számomra időutazás a jelen kutatás tárgyát képző találkozás és az itt rögzített interjú sokszínű, gazdag történet-szövete, a múlt látszatai a jelen megélésével.

 Ám amitől igazán izgalmassá válik ez a történet, az a fotografikus gondolkodás tettenérése, és a ráismerés a képnézés és az epizódok felidézésének fragmentált, ugyanakkor összefüggésekkel teli horizontjára. Történetiségében egy személyes élettörténeten keresztül találhatunk rá a XX. század történelmi eseményeire és azok egyéni élettörténetre gyakorolt hatására.

Az itt bemutatott nézőpont Dobos Lászlóné Kata született Fischer Kata Budakeszin élő hölgy fotókorpuszának kezdeti kutatása lehet csak. Első lépés egy átfogó elemzés igényével, de szerény első lépés csupán.

Ha álmodhatnék nagyobbat, egy átfogó képkorpusz vizsgálata, rengeteg résztörténetével és a számszerűsíthető adatokkal kiegészülve olyan kép is kirajzolódhatna, amely arra is ki tudna térni, mikor milyen körülmények között születik meg a fénykép szeretete. Mitől válik a képekkel kialakuló viszony örömteli időtöltéssé, jövőbe mutató vállalkozássá, felelősségteljes küldetéssé. A feldolgozás hosszas folyamatát a budakeszi helyi identitás, és akkulturáció vagyis, egyik kultúrából a másik kultúrába való átmenet, amelynek egyik eszköze, médiuma a nyelv, és kulturális identitás fogalmait (Assmann, 1999. 143-149. o.), a képek és a nyelvi jelek mentén felfejtve jegyzetként (Sztompka 2009, 127.o.), és a képantropológiai vizsgálati módszereivel igyekeztem megragadni.

  1. Fotó Részlet Dobos Kata egyik albumából Fischer Ágoston üvegnegatívjairól utólag készült kópia (a szerző felvétele)

2. Egy családtörténet képei

Bármely család birtokában lévő fénykép elemzésére alkalmazhatóak a vizuális antropológiai elemzés lehetőségei (Bán 2008) és még a családi fényképek kutatóját is bevonhatjuk a vizsgálat tárgyai közé.  Biczó Gábor Pierre Bourdieu társadalomelméleti felfogására hivatkozik és a „Másik” megfigyelése, az „ott jártam” hitelesítő funkció (Biczó, 2018)[i] a terepmunka kritikai felülvizsgálata során kifejti, hogy a „terep-hely” fogalma Marc Augé „nem-hely” fogalmára hivatkozva, olyan teret jelent, amelyek valamely helyváltoztatáshoz kötődő kulturális, társadalmi létesítmények a hagyományosan bizonyos lokációval rendelkező „helyek” fogalmát váltják le, mint az antropológiai kutatási terepet. A terep-hely fenomenológiai fogalmának meghatározására Biczó tipológiai leírás elvetése után arra a megállapításra jut, hogy sokfélesége miatt, egy közös definíció nem adható erre a fogalomra.

A másik kritika alá fogott fogalom terep-munka. Ennek mibenléte, leírására Marcus az emberek kulturális alakzatok és színterek közötti mozgásának tanulmányozásából vezeti le. Ezeket a következő lehetőségekben látja: 1. emberek, 2. tárgyak, 3. metaforák, 4. cselekmények, történetek és allegóriák, 5. biográfiák, 6. konfliktusok. (Marcus, 1995, Lajos, 2015)

Dolgozatom témájaként választott képkorpusz többféle vizsgálódásra adhat okot.

Részben nagyon érdekesnek találom a helyi identitás alakításában, a családtörténetben betöltött szerepét.  Az iménti felvetés tükrözve annak járok utána, hogyan változik a személyes történet, a biográfia a rendelkezésre álló családi fotográfiai gyűjtemény egésze, hogyan védekezik a felejtés ellen, és az identitás állandóságát, vagy sokszínűségét támasztja inkább alá.

A felejtést és az emlékezést is felületén hordozza a fotográfia. Dokumentum értéke és használat során kialakuló attitűdök szerint a képhasználó lehet a, alkotó, b, közvetítő, c, felhasználó. (Fisli, 2016)

2.1.1 Családi fényképek a társadalomtudmány tükrében

” És ez az a pont, ahol az etnológus által táplált illúzió és a bennszülettek félig meddig fantazmagóriája összeér. De illúziónak is csak félig igaz. Mert ha az etnológus az általa tanulmányozott embereket hajlamos is ezzel a területtel azonosítani, ahol föl lelte őket, illetve azzal a térrel, amelyet létrehoztak, de ahogy ők sem, úgy az etnológus sem hagyja figyelmen kívül történetük viszontagságait, helyváltoztatásaikat, határaik változásait és azon terek sokféleségét, amelyekhez igazodnak. És az is lehetséges, hogy hozzájuk hasonlóan ő maga is hajlamos az aktuálisan tapasztalt radikális változásokon, egyfajta illuzórikus múltbéli stabilitást szamon kérni. Amikor buldózerrel tarolnak le egy területet, a fiatalok a városba költöznek vagy amikor máshonnan érkezők telepednek le, akkor a legkonkrétabb a térhez legszorosabban kötődő értelemben a terület nyomaival együtt az identitás nyomai is eltöröltetnek a föld színéről” (Augé, 2012. 31. o.)

De mi történik abban az esetben, ha minden viszontagság és nehézség ellenére a személy a személyes terét, itt a lakóhelyét a településre kiszélesítve értem, nem hagyja el. Milyen szerepe van azoknak a fotográfiáknak, amelyek fennmaradásuk a családi legendák illusztrációs szerepét betöltve, a mindennapi élet részét képezik?

Dolgozatomban megpróbálom megközelíteni az identitást meghatározó képeket, és a képekhez fűződő kapcsolatot. A családi kötődések és a XIX. – XX. században sokat változó politikai és társadalmi viszonyok nagy változásokon mentek keresztül. Budakeszi társadalmi átalakulását követően, a mezőgazdasági foglalkozásokat felváltották a polgári foglalkozások. Ebbe a folyamatba a helyi idegenforgalmi szokások átalakulása is közrejátszott. A nagyvárosból kirándulók, rövidebb időre szállást is kerestek Budakeszin. Ez a folyamat a vendéglátás a kávéházak, éttermek jelentőségét is meghatározóvá tette. Ezek ellátására és a főváros közelségére alapozta vállalkozását a Fischer család. Ennek következményeihez illeszkedik, hogy Fischer Kata családja több generáción keresztül a hentes mesterséget művelte, bolttal rendelkezett Budakeszi Budapesthez közelebbre eső végén, Fel-Keszin.  A Fischer György, a nagypapa építette hentesüzletük és házuk a Fő utca 28. alatt, amelynek a kötődésben és az identitás kialakulásában tetten érhető következménye, hogy a család társadalmi és gazdasági helyzete megszilárdult a faluban. A polgári foglalkozással járó biztos megélhetés biztosította Fischer Ágoston (1906) számára – bár apja tevékenységét folytatta- hogy technikai érdeklődésével a fotográfia felé fordulhatott. Az általa készített üvegnegatívok a család szokásai közül többet is megmutatnak. Például a polgári szokások, a séta rokoni és baráti társasággal, családi csoportképek, tánc, fürdőzés dokumentálása is megjelennek a képek között. A helyi események, esküvők, temetések, keresztelők, virágszőnyeg szintén szerepel a képanyag egészében. Ezek elemzésére sajnos itt nem vállalkozhattam. A képanyag gondozását Fischer Ágoston lánya Fischer Kata vette át édesapjától. Erre több utalást is tett a beszélgetésünk során, vagyis a családi és a helyi történetek fennmaradásán túl, személyes életét is nagyban befolyásolja a képkorpusz rendszerezése és bemutatása. A képanyag jelentős részben kitevő reprodukció, és a padláson megőrzött üvegnegatívok, és a fényképezőgép a szekrény tetején erről árulkodnak.

Tanulmányommal szeretnék kapcsolódni azokhoz az elméleti munkákhoz, amelyek a magán tulajdonban fellelhető fotográfiák beágyazottságát, illetve azok intézményi gyűjteményekben való kezelését, megőrzését, feldolgozását és bemutatását szorgalmazzák.

3. A privátfotó státusza egy interdiszciplináris szemléleten keresztül és saját kontextusában

Az elmúlt 40 év során a fotográfiai gyűjtések és azok tudományos feldolgozása történeti és társadalmi vonatkozásinak elemzéseit, nagyon széles tudományos diskurzus öleli körbe.  Ennek áttekintését, kifejtését és a fényképkorpuszok feldolgozásának módszertanát és a témában fontos szerzők történetileg is pontos áttekintését Szalma Anna-Mária A fénykép a mindennapi életben című doktori dolgozatában a legteljesebben kifejti. (Szalma, 2014) Ebben a dolgozatban nem térek ki valamennyi lehetséges megközelítésmódra, mivel erre egy hosszabb tanulmány kerete adna teret. Számszerű adatolása a képek tematikus csoportosítása szintén szétfeszítené kereteimet.

Amit mégis érintenék a kötetben felvetett kérdések közül, az a fényképek elhelyezése és a kutató szemszögéből lehetséges olvasata, megközelítése.

 Számomra mindig is kérdés volt, már amikor nagyanyám mesélte a képek történeteit is, hogy mi lesz a képekkel történetek nélkül? Mi történik akkor, amikor egy család történeteinek ismerői már nem mesélik többé a család hagyományos meséit, legendáit, történeteit? Mi készteti az őrzőket a családi kötelékek rögzítésére? Ezeken túl arra kerestem a választ, miért kerülnek komplett gyűjtemények, egy-egy múzeum gyűjteményeibe, milyen körülmények játszanak szerepet ezek folyamataiban?

Az itt bemutatásra kerülő fényképkorpusz hatalmas anyag. Számszerű becslésekbe nem bocsátkoznék, de azoknak az albumoknak, amelyek Dobos Kata jóvoltából a Budakeszi Helytörténeti Gyűjtemény és Tájház fotóarchívumába kerülhettek, illetve amelyeket beszélgetésünk alkalmával megmutatott, impozáns adatokra engednek következtetni. A tanulmányozásra rendelkezésemre álló album mérete a hagyományos irodai lefűző 30×30 cm és a benne található anyag jórészt digitális másolat, illetve fénymásolat. 

Van közte azonban néhány 1920-as évekből származó csoportkép, amely talán történeti szempontból kevésbé tarthat számot érdeklődésre, de fotográfia tárgyként mégis megőrzésre érdemesnek tartották. Ezek száma a különböző tematika szerint összerendezett albumokban változó.

D. K. fotógyűjteményében a feldolgozás módjára jellemző, hogy a családlátogatások alkalmával készített családi reprodukciók, sajnos nem minden esetben felelnek meg a képek valódi kvalitásának visszaadására, bár készítésük idején korszerűnek számító technikával készültek a megőrzés és a családi dokumentálás adatolás lehetséges maximális igényével.  A családi történetek, amelyeket ezeken a képeken keresztül megismerhetőek még, jelenleg nincsenek felkutatva. Szándékom folytatni az interjút, amivel ezeket a történeteket, és lehetőség szerint az eredeti fotográfiák helyét is megismerhetem.

 A fotómuzeológia és a tárgyak értékének és állagának megőrzésében is szempont számomra, és nagyon fontosnak gondolom, azt a szemléletformálást, amit a beszélgetések közben igyekszem közvetíteni. Számomra nincs különbség az itt látható magán gyűjtési attitűd és a múzeum gyűjtési hozzáállása között. Nyilván mindkét esetben nagyon fontos szempont az anyagi, fizikai megőrzésen túl, egy családi, társadalmi valóságának megőrzése és bemutatása. Mindkét esetben, mind a magán mind a múzeumi közgyűjteményi anyag fizikai valóságát megfelelő körülmények és állományvédelmi feltételeknek való megfelelés lehetséges maximális figyelembevétele mellett végzik. Technikai megvalósulásának, a szakszerű anyagok használatának csak az anyagi korlátok szabnak határt. Ennek fejlesztésében bizonyára szívesen fogadna mindkét gyűjtemény segítséget. 

4. Kutatásmódszertan és gyakorlat

Megfigyelések és hipotézis

Kutatásom témája és anyaga, a személyes élettörténet és a fotográfiákhoz, a fotográfiák készítéséhez és megőrzéséhez fűződő kapcsolat. A családi legendárium és a fényképek szerepe a történetek továbbadásában, fontos része a megfigyelésnek.

Interjúalanyom Dobos Kata Budakeszin él, és családja körében Ő a történetek mentője. A vele készült interjú és az általa kiválasztott kiemelt jelentőségű képek mentén szeretnék rövid elemzéssel képet adni, egy generációkon átívelő történetmesélési attitűdről.

Családi album interjú vezérfonalának (Bán – Forgács – Kenedi 2000) gondolatmenetét követve, de a szabad beszélgetés menetét, és a spontán emlékezés mikéntjére is rezonálva szerettem volna követni az előkerülő történeteket. Ezért itt az interjú készítése közben nem követtem pontosan a családi album interjú vezetésének minden pontját, azzal a céllal, hogy az óriási fotó korpusz részleteinek feltárásába más alkalmakkor folytatva a beszélgetést, ismét koncentráltan más tematika mentén haladhassunk a családi legendák felfejtésében. Itt felsorolt témákat érintik a beszélgetés különböző részei.

A család általános jellemzése

Jelentőséget tulajdonítanak-e a családi történetnek?

Részlet az interjúból:

 [ii]„Hát ez meg vasárnap délután a család ő a nagyapám a Fischer György ő a nagymamám a Wittner Mária, ő a gazdag lány, akit elvett a vagyonáért, …. de ehhez hozzáteszem, nagypapát jobban érdekelte, hogy a legjobb cuccai legyenek, meg utazzon meg minden. Hát hét gyerekük született. Igen hatott neveltek föl, egy meghalt, akiről tudok. …(lapoz az albumban) Hát ez meg itt a vágóhíd….tessék….(mutatja a képet)

M.K: – És mikor volt az esküvőjük?

D.K: – Anyuéknak?  37. 36. illetv….

M.K.: – Ő a nagymama meg a nagypapa és aztán 32-ben tartunk.??

D.K.: – A nővére, ez a Jóska, a Joska Fischer apja …nem, ez az apám …ez a Jóska Fischer apja ez a Martin Lenci, a Lenci bácsi, aki tizennyolcban (2018) halt meg 90 valahány évesen, ez a másik nővér ez a nagypapa. .A családban 5 vagy 6 második gyerek halt meg. A szülők előtt. Ez a lány az Elza, ez 14 éves korában halt meg…. A Feri a 18 éves születésnapja előtt egy hónappal a Horváth kertbe temették el. Mert, ugye katonák voltak beszállás szólva 44-ben náluk, volt egy hazafias magyar tiszt: – A hazát meg kell védeni! jelszó meg ilyen baromságok és ez a 17 éves fiú, vele ment és mint futár alkalmazták a várban. És lőtték…különben ugye ő a Martinné, egy nagyon vagány nő volt, a kedvenc nagynéném. Ő meg az Irma, ketten negyvenötben nekiindultak megkeresni a gyerekeiket, Mert mind a kettő a Lenci is, meg a Berta is mentek a vezérkarral, a legfiatalabb öcs, ott dolgozott katonatiszt volt, és a családok mentek ki, menekültek a ruszkik előtt, és ők küldték a gyerekeiket na, de nem tudtak róluk semmit. 45-ben elmentek megkeresni. Bajorországban találták meg őket. De.… a határon, hogy mentek át? Ugye a ruszkik álltak, meg minden a Veti néni…. (odanyújt valamit némán a kezével) egy üveg pálinkát a határőrnek, hogy kezébe és mentek tovább. Ez volt az útlevél.

M.K.- Ez alapos oknak számított.

D.K.- Aztán a Lenci meséli: – Hát az egy fantasztikus szervező volt vendéglátós, annak született…stb.”

Ahogy a kiemelt példa is mutatja, a mesét egymásba fűződő narratíva jellemzi, a biográfia teljes átláthatósága és a teljes képanyag minden részletében átszőtt történet elmondására megfelelő hangvételt sikerült teremtenünk.

Foglalkozott-e ezzel valaki rendszeresen a családban?

Részlet az interjúból:

„…  Az apám 6-ban, született ezerkilencszázhatban és úgy tűnik, hogy fiatal korától izgatta először is a család ezt…  van egy családfánk, ugye amit én voltam 12 éves mikor az apám diktálta nekem mit- hova írjak

 M.K.- Az megvan még az a családfa?

D.K.- Meg, meg! …” [iii]

Ennek a témának valószínűleg egy átfogó történeti kutatásnak kellene kiegészítenie a gazdag képanyagot, pontos adatolással és részletes elemzéssel.

Gyűjtik-e a családi dokumentumokat?

A beszélgetés során kiderült számomra, hogy a család birtokában vannak olyan levéltári, földhivatali, államháztartási és magándokumentumok, amelyek a képekkel alátámasztva adják a teljes történetet.

A családon belül kik teszik el, kik rendszerezik a fotókat?

Részlet az interjúból:

„M.K.: – Én még egy dologra lennék nagyon, nagyon kíváncsi, hogy múltkor, (2023. január) amikor beszélgettünk, akkor engem lenyűgözött az a mennyiségű fénykép, amennyit te összegyűjtöttél a családról és más ágaiból. Az esküvői fényképeiről, kezdve mindenfélét …

D.K: – Mutassam?

M.K.: – Én emlékszem rá én azt gondolom, hogy ez rengeteg sok fénykép… hogy ennek. én arra lennék nagyon kíváncsi -nyilván így, hogy édesapád fényképezett

D.K.: – És a férjem átvette…

M.K.: – és ebben nőttél fel?……. és ő is fényképez? Hogy végig fényképezi a családot, de hogy a családod dokumentálja folyamatosan, hogy …Hogy érzed, ebben a te szereped micsoda? Hogy rendezed őket? Tematizálód?  (tematikus rendbe szervezed) vagy miért fontosak a fényképek? Miért foglalkozol vele?

D.K.- Hát először is…Olyan a természetem, hogy én mindent gyűjtök. Nekem ennyi (mutatja) abroszom van, mert az anyósom mániája volt az abrosz. De én nem dobtam ki, mindent elraktam, de minden más is én mindent gyűjtök. A lányom, Ő mindent kidob, kivág.  Ezt már nem használjuk. Jó. Nincs panasz.

M.K.: – Szemléletbeli különbség van.

D.K.: – Egészen, de húgom is olyan, mindent kidob.” Minek dobd ki!”

M.K.: – De a fényképekre ők se mondták? ….

D.K.: – A húgom fényképselejtezést csinált, elégetett egy rahedlit.

M.K.: _ Jaja…

D.K.: – Saját család, gyerekek…….

M.K.: – És utána ez elégtétel volt, hogy megnyúlás vagy szabadult föl vagy ez miért volt fontos neki?

D.K.: – Fogalmam nincs róla! ……Fogalmam nincs! Nekem éjjel eszembe jut, hogy mi lesz a fényképekkel? De az apám is az élete vége felé, azt kérdezte: „Mi lesz a fényképeimmel?” …Mondom Apu: „Hozzám jönnek” Megnyugodott! ……..De hát ez a következő kérdés! Éjjel eszembe jut.  Kinek adjam a fényképet? …..”[iv]

A személyes történet összegyűjtött képanyaga biztonságot ad. A biztonságra szükség van abban a tanulási folyamatban, amely meghatározta Kata hétköznapjait gyermekkorától. A XX. században.  Végig nézve a sok kép közül megkértem válasszon egyet, amely különösen fontos a számára. Talán kegyetlenül hangzik, de meglepetésemre tudott olyat mutatni, amely több szempontból is beszédes. Ennek a képnek elemzése szintén egy külön esszé lehetne. Most itt csak annyit szeretnék leírni, hogy 1981-ben készült, a képen „Fischer Ágoston és összes leszármazottja” látható. A Fischer nevet, két lánya Kata és Berta kapja, fiú örökös nélkül itt megszakad.  A képen szerepelnek az unokák is.

Milyen messzire vezetik vissza a családfát?

A XX. század társadalmi valósága, a zsidótörvények, és a svábok kitelepítése a kollektív bűnösség elve alapján, mind befolyásolták a családot abban, ahogy folyamatosan meghatározni volt kénytelen saját identitását.  A keresztleveleket begyűjtötték a plébániáról amikor arra volt szükség, levéltárban kutattak, hogy a család származását, a családtagok vallását igazolni tudják. Nem csak a hivatali megkeresések, -ahogy a beszélgetés több pontján is kitér-, hanem saját érdeklődése és megoldások keresése vezette. Az életrevaló, „nem tanult, de okos„családfő, mindent megtett a gyermekei jövőjéért. A helyi identitás, hogy a dédapa „tudta, hogy hol lesz a fő utca, és ott vett 3 sírhelyet”, Gyurkó örökségből, vették a követ, amelyből kriptát alakítottak ki, amelyen Ő és férje is fel vannak írva. Ez mind egybeszővik meg a családi itthon szövetét.  Apja „minden nap elment a háza mellett”, ahogy Ő is.  És ezt képekkel, dokumentumokkal tudja alátámasztani. A Svábhegyi birtokok, és a teljes vagyon elvesztése kevés volt, hogy elhagyja ezt a helyet, hiszen ide köti minden, itt van itthon.

Honnan származik a család?  

A betelepített sváb családok asszimilációját a helyi magyar társadalomhoz az iskolarendszer és az oktatási intézmények lehetőségei határozták meg. Budakeszin az elemi iskola Sváb helyi közösséghez tartozás ellenére a nyelv megőrzésében korlátozott szabadsággal rendelkezett. Erre is kitér Somlai Péter a XX. századi tanulmányában (Somlai, 2018. 20-25.o.). Az oktatáson kívül a történelmi korszak nehézségei, részben tabusítás, elhallgatás és a ki nem beszélt témák miatt jelentősen csorbította az személyes identitás bástyáit.

Jellemző szakmák, tisztségek ugyan megmaradhattak, de a nyelvhasználatról különbözőképpen vallanak a közösség tagjai.

Családi hírességek, fekete bárányok

„A fényképezés társadalmi hátterét kutatva külön fejezetet érdemel a fényképezést nem hivatásszerűen, nem jövedelemforrásként, hanem kifejezetten szabadidős, esetlenként önmegvalósító tevékenységként űző, gyakran művészi babérokra is pályázó amatőr fényképezők rétege.” (Stemlerné, Balogh Ilona, 1994, 18.o.) A fényképek jelentőségét a fotókutatás új iránya a családi képek készítője az apa és a férj mindketten a maguk örömére fényképeznek a megörökítés szándékával, a családi folytonosságot fenntartva. A képek megőrzendők, rendszerezendők, használati tárgyak. A képeken megörökített személyiségek közül legendás hősökként jelennek meg egyes női rokonok, akik valami különleges D.K: számára fontos tettet hajtottak végre, amiről ma is beszélni érdemes.

Részlet az interjúból:

„És hát be voltak osztva. Jöttek a lovas kocsik, akinek lova volt az be volt osztva fuvarra és vitték őket Biára (Biatorbágy).

M.K.- És onnan vitték vonattal.

D.K.- Egy hét múlva. A vagonba voltak. Az anyám mindennap vitát át, nagy fazék levest bableves meg gulyáslevest meg mindent……”

Ez a részlet számomra több továbbival kiegészülve, az anya és a női ág erősségeit, a fennmaradásban betöltött szerepüket, hősiességüket és odaadó magatartásukat tárta elém.

Hogyan jellemzi a család egészét?

Részlet az interjúból:

„Az apám, valahogy mindig megtalálta a módját okos ember. Nem volt tanult, de okos és……. meg is van a tanonc levele, van nekünk egy Jerzsabek FERENC nevű ükapám, az apunak dédapja, aki Holicsból jött.

M.K. – Merre van (tessék?) merre van ez a Holics?

D.K. Csehszlovákiában van. És az apám kitalálta, nem is svábok vagyunk… mi szlovákok vagyunk és így az anyum már tanul szlovákul, hogy valamit tudjon is, oda jelentkeztünk és innen sikerült visszalépni……”

„mert ez volt 46 márciusban volt a kitelepítés, mi visszakerültünk a házunkba és kezdődött az üzlet … (nagy levegőt vesz)  ..és negyvenkilencben kaptuk a papírt: hetvenkét órán belül el kell hagyni a házat. És a második a szomszéd, az ócska házat, amit (harminc javít) 40-ben nekem vettek -tehát 3 éves voltam- „(24.o.)

„D.K.- Azt se tudom, hogy miért nem kerültek rá a list…. hát a 40-es népszámlálás számított.  Az én szüleim német anyanyelvet vallottak és magyar nemzetiséget. Volt, aki német németet hát az egyből ment. És hát az apám, soha nem politizált se folksbund se ez-se az, úgyhogy……..

M.K.- És Kate Te magyarnak vagy németnek vallod magad?

D.K.- Magyarnak.

M.K.- És a német hagyománnyal, meg a svábsággal milyen a viszonyod?

D.K.- Hát, hogy is mondjam? 2 hete mondtam a vőmnek, valamit mondtam a németekre, azt mondja nekem a Lali, hogy: -Hogy mondhatsz ilyet? Te német vagy mondom: -Valaha hallotta tőlem azt, hogy én német vagyok? Soha! Én magyar vagyok, és a szüleim is azok voltak! Úgyhogy: Á német önkormányzatban 12 évig dolgoztam, elnökhelyettes voltam, az óvodát, felépítését én csináltam végig, a gazdasági vonalat.”

Van az a pont az interjúban, ahol azt éreztem, ha nem fárasztanám el nagyon, pedig még tovább szeretném hallgatni. Nagyon sok mesélni valója és mutatni valója van, amivel a helyi ügyek mellé állva tett a közösségért és a családért egyszerre. Ebben a beszélgetésben is hangsúlyozta ennek fontosságát.

A további témákat szintén kifejésre, feldolgozásra várnak, itt csak felsorolás szerűen:

Szülők:

Az apai és az anyai ág jellemzése Nagyszülők foglalkozása társadalmi elhelyezkedése 

A szülők gyermekkora, iskolázottságuk.  Pályaválasztásuk, foglalkozásuk

Hol, hogyan ismerekedtek meg a szülei? Házasságuk jellemzése. Lakáskörülményeik, költözéseik, Életkörülményeik változásai, esetleges nélkülözéseik, ambícióik

Mire voltak büszkék a szülei?  Mit tartottak családon belül s kívül a legfőbb értéknek?

Érdeklődésük, kedvteléseik, szabadidejük  Milyen társadalmi körökkel érintkeztek?

Milyen közösségi szerepeket vállaltak?

Az interjúalany életpályája:

Életútjának általános jellemzése: Személyes véleménye a család történetéről

 példát adó, közömbös, elutasítja?  Kapcsolata a családi hagyományokkal

Személyes véleménye életútjáról: sikeres, szokványos, balsikerű?

Családi értékek elfogadása/elutasítása  Ettől eltérő személyes értékrend

Helyzete a családban, kapcsolata a nagyszülőkkel, testvérekkel, rokonokkal

Vonzások és taszítások a családon belül, az interjúalany helyzete ebben a kapcsolatban

Saját választott köre a családon kívül, ennek változásai (gyermekkor, ifjúkor, felnőttkor)

A család kapcsolata a fotózással

A családban volt-e hivatásos, szenvedélyes vagy alkalmi fotós

Kik szokták a családot fotózni, milyen alkalmakkor, ki dönti el, hogy fotózható, fotózandó-e az esemény, ki állítja be a képeket?

Melyek azok a helyzetek, jelenetek, amelyek nem valók családi fotókra?

Ő maga fotózott-e? Mióta? Kitől tanulta? Milyen eszközei voltak? Van-e fényképezőgépe? Milyen célra használta a fotografálást, milyen gyakran fényképezett, mit? Kedvenc témái kedvenc képei?  A képek hogyan kerültek kidolgozásra? Milyen gyorsan telik meg egy tekercs?  Inkább fekete-fehér vagy inkább színes filmet használ?  Miért?  Előfordult-e, hogy   régebbi képeiből újra rendelt nagyítást? 

Ha új képek készülnek, ki nézi meg először, hogyan kommentálják, hogyan válogatják, kinek adnak belőle, előfordult-e ,,hogy kidobtak fotót?

Szokott-e    fotókat    csináltatni    riporterrel    vagy    műteremben?    Milyen alkalmakkor és miért?

 Ki szokta még fotózni családjukat?  Alkalomszerűen vagy felkérés alapján? Szokott-e mástól (rokonok, kollégák, barátok) képeket kérni/kapni?  Mit csinál azokkal?  Ha közösségi eseményen fotózó valakitől (kirándulás, munkahely, iskola), kér-e, rendel-e képeket?

Gyűjti-e a fényképeket (családi egyéb)? Hol tartja, hogyan rendezi? A rendezetlen fotóanyaghoz kinek van hozzáférése, mikor szokták elővenni, hogyan kommentálják, van-e, amit nem mutatnak meg másnak (rokonoknak, ismerősöknek), van-e kötődése egyes képekhez? Album: van-e, milyen alkalomból készült, ki vette, ki helyezte el benne a képeket, egyszeri vagy folyamatos-e a megtöltésük? Feliratok, használatmód: ki láthatja, milyen alkalmakkor veszik elő, kommentálják-e, van-e állandó kísérőszöveg?

Kép és szöveg viszonya, képpel együtt archivált szövegek?

Családi   fotók   és   a   nyilvánosság: kinek   szokott   ajándékozni, milyen alkalmakból, falra tett fotó (fotó és más képtárgy kombinálása, keretezés), munkahelyén kitett képek, magával hordott felvételek, kinek mutatja meg?

Készítenek-e   a   családban   filmet, diapozitíveket, videót, ezeket   hogyan használják? Vezet-e valaki naplót?

Mit jelentenek neki a családi fotók (érzelmi reakciók, sikerültség, szépség), mi nem lehet témája családi fotográfiának?

Egy jó fotó kifejezheti-e a családi értékeket, az összetartást, a szeretetet, az emberek közötti kapcsolatokat? Fontos-e, hogy a családi fotón a környezet is látszódjon (hétköznap versus alkalmi környezet, szokásos helyszínek vagy épp szokatlan, utazás, nyaralás)?

4.1 Személyes történet és fotográfiák az identitás és a narratíva szempontjából

2. Fotó a Budakeszi Helytörténeti Gyűjtemény és Tájházban készült. (a szerző felvétele)

A fényképtár történetének rövid áttekintése után ismerkedjünk meg mai állományával, nyilvántartási rendszerével.  A gyűjteményben külön mappákban, illetve digitális fileokban vannak a pozitívok és a negatívok. A pozitívképek legnagyobb részét reprodukciók, a családi, rokoni hagyatékok maradványainak alkalmi felvételei teszik ki. Vannak olyan helytörténeti tematikát érintő, azt tudatosan egységbe rendező albumok, amelyek helyi társadalom, foglalkozások, boltok, családi csoportképek, öltözékek, amelyek témák szerint és azon belül csak rövid szövegekkel, nevek évszámok feltüntetésével rendelkeznek. Felkutatás folyamatban van. Dr. Bednárik János néprajzos muzeológus gondoskodik a képek több része tematikus, illetve kronológiai feldolgozásáról. A tájház gondozásában megjelent a Budakeszi Helytörténeti Tanulmányok köteteiben (1-6) folyamatosan feldolgozásra kerül a képanyag. Egységes gondozásának feladat még hátra van, ezzel együtt közzététele is várat magára. A tárolás a lehetséges feltételek szerint a leggondosabb. Kronologikus rendben vannak az eseményeket és életképeket ábrázoló felvételek is a gyűjteményben, illetve abban a formában kerültek megőrzésre, ahogy az a Budakeszi Helytörténeti Gyűjtemény és Tájháznak átadta D.K.. 

            A képanyag nemcsak a személyes, de a helyi családok és az érdeklődők, kutatók számára is dokumentatív értékkel rendelkeznek.  Kutathatóságuk, digitalizálásuk folyamatban van, illetve magam is ennek keretében kaptam betekintési lehetőséget, mind a magán mind a közgyűjteményben, amiért nagyon hálás vagyok.

4.2 Családi album tartalomelemzése fotográfusi, fényképkészítői gyakorlatok szempontjából vizsgálva

Az albumok törzsanyagának a reprodukciókon kívül, jelentős részét teszik ki azok a fotográfiák, amelyeknek eredeti üvegnegatívjait D.K. édesapja Fischer Ágoston készített. Az interjúból is kiderül, hogy Kata nagyrabecsülte édesapját, és a rábízott képek gondozását, megőrzését és bemutatását is fontos feladatának érzi. Szintén jelentős képanyag köthető férjéhez, Dobos Lászlóhoz, aki szintén, az édesapához hasonlóan fontos feladatának gondolta és érzi mind a mai napig a család és a családi képek megtartó erejét fenntartani, azok készítését, megőrzését és bemutatását folytatni.

            Ugyanakkor interjúalanyom, nem fotografál. Látszólag nem érdekli a képek készítésének mikéntje. Sőt a beszélgetés alatt, két alkalommal történt csupán utalás valamely fotó esztétikai minőségére, bár a képek különleges hangulata számomra is megkapóvá teszi az egész képkorpuszt.  Nehezen tudom tetten érni a mondatokban azokat a gesztusokat, amelyek a képek esztétikai élvezetére vonatkoznak, pedig a személyes jelenlétemkor ezeket, -nonverbális jelek által- kifejezetten erősen érzékeltem. Ebből arra következtetésre jutottam, hogy legközelebb én is kamerával megyek, mert a gesztusok, és tekintetek sokat elárulnak erről a viszonyról, ugyanakkor most tudományos alapon Katáról készült képen és hitvallását és azt a személyes kötődést ez a büszke-barátságos tekintet dokumentálja.

4.3 Dobos Kata élettörténete mentén

3. Fotó D.K. és fényképei otthonában 2023. január ( a szerző felvétele)

4.4 A fényképek szerepe

A személyes történetmesélés szempontjából vizsgálva, olyan női beszélgetés körvonalazódott ki, amelyben a túlélés érdekes személyes tapasztalásában nőként, lányként, anyaként, nagyanyaként követhettem, elemezhettem a családi tradíciót Kata nézőpontját követve. Számomra, nagyon fontos a női identitás és ebben a segítségemre volt az a közvetlenség, amivel Kata fogadott.  A kellemes beszélgetés légkörének alapja volt a tegező viszony, amit sokszori nekifutásra sikerült elfogadnom. Ezt mutatják, a beszélgetés során ejtett hibáim a kérdezésben, és a javítás és a helyes tegeződés hozzáadott értékként érzékeltem a bizalom, az elfogadás alapjaként. Ezzel generációs gátat sikerült közösen átugranunk.

Szintén nagyon fontos szerepe volt a beszélgetések során annak az attitűdnek, amit mindketten már kialakítottunk a fénykép, mint tárgy, a fényképek készítése és azok jelentőségéről. Ahogy már említettem, régóta foglalkoztat a fényképezés, a fénykép. Ennek tudatában használtam szakmai kompetenciámat szintén a beszélgetés menetében a bizalom és a megértés hangján szólva. Igyekeztem mind hangsúlyozni azt, hogy a Kata által elvégzett „munka” óriási teljesítmény, és magam is elismerem annak jelentőségét. Csodálatom töretlen. 

4.5 Technikatörténeti érdekességek Dobos Kata fotókorpusza mentén

Ezzel a témával nagyon szeretnék még foglalkozni. Kifejezetten izgalmasnak tartom, hogy az édesapa, Fischer Ágoston képeinek gondozása, annak vintage és másolati kópiainak felkutatása és egész életen keresztül tartó feldolgozása, és bemutatása milyen szellemi frissességgel párosul. A történetek megtartása és újra és újra elmesélése jelentősen hozzájárulhatott ehhez a friss gondolkodáshoz, és további tervekkel újabb inspirációt adnak a továbblépéshez.

Bár bevallása szerint nem foglalkoztatja a fénykép készítése, talán nem véletlenül vállalkozott arra, hogy a 2002-től a Budakeszi Helytörténeti Gyűjtemény és Tájház részére összeállítson egy nagy anyagot a fényképek tematikus válogatásából. Elkötelezettségéhez kétség sem férhet. Féltve őrzött kincsekről van szó, amelyek gondos őrzése és a szerzői szándékok tiszteletben tartása elvárt követelmény a család részéről mind a mai napig. A tartalom jellemző képeinek vizsgálata, technikai, készítői adatainak felkutatása szintén érdekes adalékokkal egészítheti ki a Buda-környéki fényképészek, fényképész műtermek, és amatőr fényképezők világáról alkotott képünket. Fotótörténeti kutatásomat szeretném folytatni más, helyi illetőségű jelentős fényképezői hagyatékkal rendelkező családi fotókorpuszok vizsgálatával. Jánosi László, Klösz György és Klösz Pál leszármazottjával. Számomra fontos felvetés az az attitűd, illetve attitűdváltozás, amely az idősödő generáció és a fényképek megörökítő, értékközvetítő szemléletében nagyon szépen leírható. Mi történik a történetekkel, ha nem lesz, aki elmesélje őket?

Szintén szeretném folytatni a képanyag másik jelentős részét kitevő családi képek tanulmányozását, amellyel ennek az alapnak, a Dobos Kata személyében képviselt családi identitás tovább élését és annak változatait szeretném vizsgálni az 1970-es  évektől, amikortól férje Dobos László dokumentálta a családot. És számomra nem elhanyagolható részlet az, mi történik a képekkel, lesz-e a családban folytató, aki tovább viszi a történeteket?

 Beszélgetőpartnerem, mint említésre is kerül, a napokban múlt el 87 éves. Az idős kora ellenére kifogástalan szellemi frissessége irigylésre méltó. Emlékei felidézésében talán az is közrejátszik, hogy napi rendszerességgel foglalkozik élete történetével, emlékeivel. Nézegeti, mutogatja a képeket, amelyen keresztül mintegy hitelesítő eszközök kerülnek terítékre illusztrációképpen a fényképek, a családi albumok és a fotó tárgyak szeretete, amit lassan tanulnunk kell, úgy, mint a velük való törődést is.

A társadalmi jólét szempontjából sem elhanyagolható jelenségről van tehát szó. Ma amikor az öregedő magyar társadalom szociális és életminőséget meghatározó jelenségei között jelentős számban tapasztalható az idős generáció elmagányosodása. A mai 70-es 80-as éveiben járó idősek társadalmi jólétének és ezáltal életminőségének romlása is megfigyelhető.

Mint a beszélgetésben is elhangzik, aggodalommal terhes jövő tárul szemünk elé. Az életminőség objektív feltételei a társadalmi és szociális hálókon kívül egy szubjektív, mentális közérzet mentén érzékelhető, mérhető fel.  A társadalmi és szociális igényt abban a tekintetben érhetjük tetten, például a fényképek fent említett rendezése és bemutatásának igénye, vagyis a velük való foglalkozás jótékony hatása lehet a személyes életvitel javulására, az érzelmi bizonytalanságok enyhítésére. Vagyis arra szeretnék itt kis figyelmet szentelni, hogy az a beszélgetés és az a figyelem, ami ezekben az esetekben a történet által a személyes jelenlétre, közösségi jelenlétre, hasznos hozzáadott érték felmutatására vonatkozhat. Szeretném felhívni ezáltal a figyelmet, arra a lehetséges olvasatra, amelyben a személy a közösség számára is bemutatva személyes valóságát, figyelmet kap, jelentőségére szert tesz. Ezzel erősítve társas/ szociális igényét, jelentősen növelve biztonságérzetét, javítva életminőségét. (Báger, 2020,18.o.)

Hasonló jelenség figyelhető meg néhány múzeum által kezdeményezett demencia programmal kapcsolatban.  Magyarországon kivételes, a Szentendrei Skanzenben megkezdett folyamat, amelyben egy – a megszólított idősek – fiatalkorára utaló, annak korszaknak a tárgyi, gasztronómia és szokásrendjére alapozott környezet áll rendelkezésre. Ennek tudományos módszerrel alátámasztott, gyakorlatorientált foglalkozásai között jelenik meg a fényképek, általánosan életszerű, nosztalgikus hangulatot árasztó tematika és az emlékek mátrixa. Az élményközpontú foglalkozások muzeológus, történészi, pedagógiai és szociális kompetenciáit használva van jelen a foglalkozásokon. A demenciaprogram minden esetben család, szakápolás közös jelenlétével valósul meg, egészül ki. [v]

Célja szintén well-being, bár itt a múzeum épületeiben valósul meg a foglalkozás.

4.5.1 Összefoglaló, további lehetőségek, bemutathatóság kérdése

A beszélgetés és a fényképkorpusz kvalitása determinálja a vele kapcsolatos kutatási minőségek kérdéseit. Amikor először szembesültem azzal, hogy a családi fotókutatás az a területe az antropológiának, ami már a Pécsi Tudományegyetemen folytatott tanulmányaim során is kacérkodtam, de akkor még nem láttam át társadalmi tükör szerepét. Mára érett hozzáállással és tág nézőponttal tudok a személyes történetek érzékeny pontjaihoz, mint kortárs társadalomtudományos tematikához viszonyulni. Ebben segítségemre van az óriási szakirodalmi anyag, ami közben keletkezett. Itt jórészt a magyar nyelvű szakirodalmat használtam, aminek részben oka a speciális közép-európai identitás felgöngyölítettlenségét és a szakmai paraméterek és szaknyelv meghonosítására tett erőfeszítések. Ebben olyan mesterekkel találkozhattam a szakirodalom megismerése során, akik valóban sokat tettek az elmúlt 40 évben a fotográfiáért Magyarországon. Köszönet érte mindannyiuknak.

4.5.2 Melléklet

Képek jegyzéke

  1. Fotó Részlet Dobos Kata egyik albumából Fischer Ágoston üvegnegatívjairól utólag készült kópia (a szerző felvétele) 5. oldal
  2. Fotó a Budakeszi Helytörténeti Gyűjtemény és Tájházban készült. (a szerző felvétele) 17. oldal
  3. Fotó D.K. és fényképei otthonában 2023. Január ( a szerző felvétele) 19.oldal
  4. Fotó Cikkek a dokumentumgyűjteményből, 4. Fotó Újságcikkek az albumban (a szerző felvétele) 23. oldal
  5. Fotó Egy eredeti kép a gyűjteményből (De Ponte József műterméből) 25. oldal
  6. Fotó (másolat az albumból) 26. oldal
  7. Fotó Dobos Kata 80 születésnapjára családjától kapott szerkesztett fotókönyv (részlet) 35. oldal

4.5.3 Interjú

Készítés ideje: 2023 március 17.
Helyszín: Budakeszi
Kérdez: Mátyus Kriszta
D.K. születési ideje: 1937. 03.09.
2023.03. 17.  Budakeszin Dobos Katával beszélgettünk.

D.K.- Igen, aki Fischer Katának született.

M.K.-Nagyon örülnék, hogyha elmesélnéd az életed történetét

D.K- (sóhajt) Nem nem túl pozitív lesz az a pozitív benne, hogy van egy jó házasságom hatvannégy éve, van 2 gyerekem 4 unokám és 2 dédunokám. És a házasságunk alatt min 40 negyvenöt évig körülbelül csak azon dolgoztunk, hogy lakjunk valahol. Illetve a gyerekeink lakjanak.

M.K.-Szép cél, azért ez szép cél!

D. K. – …nem, nem ezért nem lenne rá, …nem szabad rámennie egy életnek, mert nem ez lenne a cél, hogy ezért gürcöljön az ember. Ezt a házat, ahol vagyunk, a férjem, egyedül építette, aki nem kőműves. …

M.K.- Hát, hogy mondják ezt? Az élet sok mindent kihoz a személyiségből és sose lehet tudni mi van benne.

D. K.- Igen…igen.

D.K.-A születési dátumot kérhetek?

D.K.- 37 március 9

M.K.- …hát boldog születésnapot akkor!! 86

D.K.- Nyolcvanhat én magam csodálkozom a legjobban. A 2., 3. bajnok vagyok a családban 4..

M.K.-Gratulálok!

D.K.-Hát…  Az apám 6-ban, született ezerkilencszázhatban és úgy tűnik, hogy fiatal korától izgatta először is a család ezt…  van egy családfánk, ugye amit én voltam 12 éves mikor az apám diktálta nekem mit- hova írjak

 M.K.- Az megvan még az a családfa?

D.K.- Meg, meg! …Na hát ilyen felvételeket csinált a Széchenyiről, (fürdő) ami fantasztikus.(mm)[vi]

4: Fotó Cikkek a dokumentumgyűjteményből, 4. Fotó Újságcikkek az albumban (a szerző felvétele)

 Most nézd meg ezt a vizet.

M.K.- Ezt mikor csinálta?

D.K.- 1926 és 30 között nem tudom a pontos dátumot.

M.K.- Nincsenek ilyen feljegyzései, hogy mikor, hol merre járt vagy napló, amiből ez kiderülhet?

D.K.- Nincsen

D.K.- Elvégezte a 6 elemit, utána beíratták a káplánhoz, hogy tanítsa, hogy különbözetit tudjon tenni. Hát a káplán nem volt valami nagyon buzgó, megtanította sakkozni. De középiskolában nem került és hát, ha nem tanulsz akkor dolgozni kell alapon, már egész korán 12 éves korában vitte, pakolta a kocsit, vitte a trágyát, a földeken szét, ezt önállóan kellett csinálni, de hozzá – ezen gondolkodtam, hogy miért nem tanult meg mi? – Hát mindent csütörtökön, amíg iskolába járt, az apjával ment be a piacra, a nagybani piacra, az volt a vásár. Veni a húst a félmarhát meg a negyedmarhát, hát meg és a kocsi mellé kellett valaki, aki őrzi a lovat, ez a Guszti ….

..azt akarom megmutatni, mutatni 30-ban a temető ez  volt a

M.K.- Ez itt Budakeszin?

D.K.- Igen.

M.K.- És ez kinek a sírja volt az az édesapja?

D.K.- Nem bátyja Hidegkúton halt meg (19)30, …ez körülbelül harmincöt látod itt már van egy pár sír, itt még semmi…

M.K.- Ez a mostani temető itt budakeszin?

 D.K.- (bólint, igen) Ez a kő amin, amiből egy kriptát csináltunk és itt leszünk mi is. Már fönt vagyunk írva.

M.K.- És ez itt a szanatórium a képen és sehol semmi. Ez az egy épület itt meg a szanatórium?

D.K.- Itt még a szanatórium sincs, 30 -ban. Nem érdekes?

M.K.-  Vagy valahogy olyan szögből fotózták, hogy arra kifele nem? Mert azért szerintem itt kéne lennie 30 már az ezernyolcszázas években építették szerintem a szanatóriumot.

D.K.- Lehet. Nem tudom.

M.K.- De mindenesetre eléggé úgy néz ki, mint hogyha a puszta közepén úgy egymagában lenne.

D.K.- De az én nagyapám egy előrelátó ember volt azt tudta, hogy hol lesz a fő utca, ott vett 3 sírhelyet és ezt… harmincöt körül, harmincöt-harminchat valamit eladtak, és szétosztották a pénzt a 6 testvér között. Ebből vették, a Gyurkó részéből vették ezt a követ….

M.K.- És ez ma is ott van a temetőben?

D.K.- Igen ebből egy kriptát csináltunk itt a nagyapám fekszik még mindig, rajta legkisebb fiam meg a annak a felesége. Mert ezekbe volt…. teljesen egymáson vannak Jávorka csinálta és jött, hogy mit csináljon vele és itt feküdt a Gyurkó, aki Hidegkúton halt meg Pesthidegkúton, s olyan jött a Jávorka (temetkezési vállalkozó) nem tudja kinyitni a koporsót, mondom: Ne nyissa! Tehát ugyanúgy van betemetve a kriptába, ahogy 30 -ban eltemették a földbe a nagymama, aki negyvenötben halt meg hát annak szétment, mert ott koporsója (a háború alatt, rossz minőségű)[vii]  Ezek a temetések (az albumok közül az egyik) ez is egy ez a Martin család, apám egyik nővére…. és így mentek a temetések, ez az Apu (mutatja a képet, utcai menet a családtagokkal) …….Na, ez nem érdekes? Ugye ez… hogy….

M.K.-Nagyon elébe mentünk a történetnek.

D.K.- Igen.

M.K.- De nagyon érdekes egyébként.

D.K.- Beszélsz németül?

M.K.- Sajnos nem.

D.K.- (felolvas, németből fordít egy gyászjelentésből egy Rilke verset)

A halál nagy.

Senki nem ismeri a halált

és senki se tudja

hogy nem ő-e, nem a halál-e

az emberiség legnagyobb ajándéka. Rilke

D.K.- Ő egy festő, ezeket csinálta. Ezek ólomüvegek is, de hozzá kell tenni, hogy ebből élt egész életébe és tanított. Itt Magyarországon végezte…

M.K.- És fényképezett is?

D.K.- Ő csak festőnő a papája volt a fényképész.

5. Fotó Egy eredeti kép a gyűjteményből ( De Ponte József műterméből)

Ő pedig festő és ő Németországban képzőművészetin végezte itt el.

M.K.- Ő tehát aki festőművész volt, aki a fényképen….

D.K.-… hát nekem rengeteg levelem van tőle meg minden tökéletesen beszél magyarul

M.K.- És az édesapja pedig fényképész volt itt valahol a környéken?

D.K.- A Kossuth Lajos utcában.

M.K.-…és az ő hagyatéka van a múzeumban?

D.K. -Igen, amit nem hagyott Ő senkiről….

M.K.- De oda került, mert ott van biztonságban…

D.K: – Ott van……….(lapoz, lapoz)

M.K.- és arról egyébként kidöntött, hogy odakerült vagy ez, hogy történik? Nem lehet tudni?

D.K.- Nem. A Jóska a festő, akivel én nagyon jóban voltam és minden, azt mondja: – Hát ki vitte oda? Kivitte a padlásukra, a lemezeket? Fogalma nincs róla, de mikor kitelepítették őket és a lovas kocsival vitték a családokat ki, Neki a templomnál eszébe jutott, hogy otthon felejtett valamit, egy fényképezőgépet. Megfordult hazament, hát 20 éves volt…. és már pakolták ki a házat…a szomszédok.

M.K.- Ez hányban volt

D.K.- 46.

M.K. -Tehát amikor megkapták a levelet, hogy kitelepítik őket elindultak és már vitték…

D.K.-MMM Igen, dehát ez nem elindultok figura volt, 4 transzportot budakeszin. Például Jóska az apámnak a bátyja az 1. transzporttal ment és azt hiszem, a De Pontérték is. És hát be voltak osztva. Jöttek a lovas kocsik, akinek lova volt az be volt osztva fuvarra és vitték őket Biára (Biatorbágy).

M.K.- És onnan vitték vonattal.

D.K.- Egy hét múlva. A vagonba voltak. Az anyám mindennap vitát át, nagy fazék levest bableves meg gulyáslevest meg mindent……

6. Fotó (másolat az albumból)

D.K.- Tudod miért maradtunk itt?

M.K.- Nem.

D.K.- Hát a húgom 8 hónapos volt. Ezzel kezdjük. Az apám, valahogy mindig megtalálta a módját okos ember. Nem volt tanult, de okos és……. meg is van a tanonc levele, van nekünk egy Jerzsabek FERENC nevű ükapám, az apunak dédapja, aki Holicsból jött.

M.K. – Merre van tessék merre van ez a Holics?

D.K. Csehszlovákiában van. És az apám kitalálta, nem is svábok vagyunk… mi szlovákok vagyunk és így az anyum már tanul szlovákul, hogy valamit tudjon is, oda jelentkeztünk és innen sikerült visszalépni……

M.K.-… tehát úgy jelentkeztek, mint hogyha a szlovák származásúak lennének és vagy lennétek, …

D.K.- Hát a Jerzsabek onnan van….

M.K.- És ez elég volt.

D.K.-.. na jó, igen!

M.K.-… azért ez kockázatos nem? Mi lett volna hogyha azt mondják?

D.K.- Volt Budakeszin, aki kiment, akkora szerénységben élt, hogy…. na de mi se dicsekedhetünk, mert ez volt 46 márciusban volt a kitelepítés, mi visszakerültünk a házunkba és kezdődött az üzlet … (nagy levegőt vesz)  ..és negyvenkilencben kaptuk a papírt: hetvenkét órán belül el kell hagyni a házat. És a második szomszéd, ócska házat, amit (harminc javít) 40-ben nekem vettek -tehát 3 éves voltam-

M.K.- Az a fő utca mentén, a fő utca mentén másik második ház?

D.K.- Igen virágos van ott. Igen a virágos. Mert mi voltunk a sarokház, aminek megvan az adásvételi szerződése nekem

M.K.- Ez, amit a nagyapád épített és ami a ..hol van? A Főút. amelyik ott DM alatti kereszteződésnél a sarkán van. Hogy hívják ezt a pizzériát most, Pizza Porta?

D.K.- Tessék?  Igen……..

 M.K.- És azt építette a nagyapád és attól lejjebb volt az a.….

D.K.- A második, amit 40-be vettek a szüleim, akkor ők 36-ban házasodtak össze 40-ben vették: Ez jó lesz a Katának! (szándékkal)….

M.K.- És oda kellett átköltözni végül?

D.K.- Nem.

M.K.- Azt is elvették?

D.K.- Azt is elvették. Az Erdő utcába kellett költözni a Martinék, a Martini Józsi bácsinak a lakásába.

M.K.- Az nem ugyanaz, mint az étterem, a Martin féle Étterem?

D.K.- Az az unokatestvére….

M.K.- Ja, hogy akkor az egy másik ága a Martin családnak.

D.K.- Oda kellett költözni. Martinéknek ki kellett menni a lakásukból, mert nekünk kellett odamenni az ő helyükre.

M.K.- És Ővelük mi lett?

D.K.- Az egyik lakójuk adott át nekik egy szobát. Mert nem mentek el Pilisszentlélek re vagy Pilisszentlászló vagy valami ilyesmi…

M.K.- Oda kellet volna menniük?

D.K.- Igen.

M.K.- És milyen alapon, vagy miért mondták nekik?

D.K.- Hát kulákok, meg svábok!

M.K.- És nem kitelepítették őket, hanem ez volt a …..

D.K.- Ez, ez… hát akkor a kitelepítések, már, de a kitele…

M.K.- Ez 49 akkor.

D.K.- Ez 49. A kitelepítettek azok éheztek Németországban. Borzalmas. Istállókba tették őket….(feláll, keres a szekrényben) úgyhogy, azért mondom az én életrajzom nem egy  diadalmenet. Ez arra vár, hogy betegyék a.… (dokumentumot vesz elő)

(Átadja,Felolvasom): Fiscer Ágoston Budakeszi Erdő utca 28.

D.K.- Hát oda kellett mennünk. (a kilakoltatás után)

M.K.- házaikat… igénybevétele Országos Földhivatal………(böngészem a szöveget) Itt van elolvassam vagy-inkább ne? (vállat von) ezt na azért nagyjából, hogy mi van benne: Országos Földhivatal 171.435/1948 5/1. sz rendelete kapcsán az 1947 évi 5. TC 2§ 1 illetve a 132 0 0 0/1947 FM rendelete 7. paragrafusának bekezdése valamint (még egy kormányrendelet) biztosított jogkörében hoztam a következő vég határozatot. A 12. 200/1947 7. számú kormány rendelet 14. paragrafusának hatálya alá tartozó és  a BM hát ez nem látszik ez a szám 0 6 0 9…

D.K.- Nem érdemes tovább olvasni…

M.K.- névjegyzéki sorszám alatt felvett Fischer Ágoston hentes budakeszi Fő utca 28. szám alatti lakos alatt lévő, és tulajdonát képező és egyéb mellékletekből álló házingatlan alatti lakos alatt lévő és tulajdonát képező és egyéb mellékhelyiségekből álló házingatlant…

D.K.- Ez mind a 2 házé!

M.K.- telepítés céljára teljes egészében… igénybe veszem. Fischer Ágoston és családja vele együtt élő fel és lemenő hozzátartozói részére, Martin József házát budakeszi Erdő utca 24. szám alatt jelölöm ki. Két szoba konyha kamra és gazdasági mellékhelyiségben álló lakhelyet. Igénybevétel házingatlan, bérlemény helyett más telepítésre nem alkalmas házingatlanrész juttatása ingatlanrész juttatása iránt később fogok intézkedni. Felhívom, hogy ezen véghatározatom kézhezvételétől számított hetvenkét órán belül a fenti igénybevételre kijelölt helyiségeket ürítse ki….

D.K.- ö mhm ….

M.K.-Új lakóhelyét 22/900/1948 FM számú rendelet 20. §-ban foglaltak értelmében saját eszközeivel és saját költségén foglalja el. Más lakhelyet az érdekelt és családja részére velük együtt élő fel és lemenő ház hozzátartozóinak biztosítani nem tudunk. Ezen véghatározatom ellen 22. 9/1948 FM számú rendelet 18§ értelmében fellebbezésnek helye nincs. (felolvasás vége)[viii]

M.K.- És akkor megkapták ezt a papírt és menni kellet?

D.K.- Két házzal lejjebb és

M.K.- Erre ugyanez érvényes?

D.K.- Ez az anyué.

M.K.- (felolvasok a dokumentumból): Fischer ISTVÁNNÉ Erdő utca 46. szám alatti lakosok és Fischer JÁNOSNÉ …és akkor megvolt, megkapták ezt a határozatot….

D.K.- És akkor menni kellett. Hát 16 család kapta itt budakeszin.

M.K.- És mindenki egy helyi házat kapott meg, egy másik-……

D.K.- Nem, hát az unokatestvérem a Bednáriknak a nagyszülei, várjunk csak: a dédszülei. A dédapja meghalt negyvenkettőben a Jancsinak, és maradt a Mariska néni tehát a dédmama a 3 kiskorú gyerekkel Erdő utcában. Tudod hol van az a kucsma, ahol mindig kint ülnek és cigiznek a keresztnél.

M.K.-… ja igen.

D.K.- Ott a Fiscer Gyula háza a Mariska néni és a 3 gyerek nevén volt a ház mert ott az apjuk meghalt hát ők voltak.

M.K.-… és az anyának meg a haszonélvezeti joga volt vagy még azt se?

D.K.- Nem tudom, semmit tehát a gyerekek nevén volt a ház, … hát kizsákmányolók voltak ugye a burzsujok, és nekik Pilisszentkeresztre egy istállóban kellett menni… volna menni és akkor itthon befogadta a Bruckner öcsi apósa a Geiger Sebő.: -Hát gyertek hozzánk, itt van egy szoba konyha. A 3 gyerekkel a Mariska néném megélhetés nincs, jövedelem nincs és ez a nő végig csinálta a 3 gyereket. Hát a Mariann volt a legkisebb, volt 1 éves, nem 12 éves nem 48-ban 12 éves. A Gyuszi volt 16 vagy 17 a nagyfia. Ja és ők megszervezték, hogy na jó hát jöjjön egy lovas kocsi és vigye el az bútort. Igen ám, de ezt meg tudták és nem vihették el a bútorokat se.

M.K.-De hát ez benne volt a határozatban, a saját költségén, vagy saját szervezésében elviheti a és az semmi?

D.K.- Hát a. miénkben! Hogy és az övékben mi volt… mit tudom én melyet kaptak?

M.K.- É akkor megállították, hogy azt nem vihetik sehova!

D.K.- Igen! A községházára vitték. …Hát szóval voltak azért…

M.K.- És hány család maradt itt végül is a kitelepítettek közül, így, hogy vagy megmentette őket valaki egy másik család?

D.K.-Nem tudom, nem Tudom.

M.K.- Nem lehet tudni.

D.K.- Azt se tudom, hogy miért nem kerültek rá a list…. hát a 40-es népszámlálás számított.  Az én szüleim német anyanyelvet vallottak és magyar nemzetiséget. Volt, aki német németet hát az egyből ment. És hát az apám, soha nem politizált se folksbund se ez-se az, úgyhogy……..

M.K.- És Kate Te magyarnak vagy németnek vallod magad?

D.K.- Magyarnak.

M.K.- És a német hagyománnyal, meg a svábsággal milyen a viszonyod?

D.K.- Hát, hogy is mondjam? 2 hete mondtam a vőmnek, valamit mondtam a németekre, azt mondja nekem a Lali, hogy: -Hogy mondhatsz ilyet? Te német vagy mondom: -Valaha hallotta tőlem azt, hogy én német vagyok? Soha! Én magyar vagyok, és a szüleim is azok voltak! Úgyhogy….a német önkormányzatban 12 évig dolgoztam, elnökhelyettes voltam, az óvodát, felépítését én csináltam végig, a gazdasági vonalat.

M.K.- Ami itt a Fő utcán van, a játszótérnél.

D.K: – A Tarkabarkát, hát akkor mentem nyugdíjba. Ez volt foglalkozásom, beruházó -pénzügyes voltam. Hat ember volt a csoportomban, és az egész országban csináltuk a telefonközpontokat. Akkor még az volt a divat és a Krisztinát (telefonközpontot) tudod ott a Csaba utcában ez volt az utolsó nagy építkezésünk, és akkor már megjelent az elektronikus központ.

M.K.- Ez hányban volt?

D.K.- 95 mentem nyugdíjba, ez olyan 92-93..

M.K.- És most milyen jól megcsinálták, azt az épületet. Pont most volt kiállítás a galériában. Vagy ez nem az az épület?

D.K:- Ez a postapalota, amiről te beszélsz. Nem az. Ott volt régen a Krisztina központ a 3. emeleten, de hát őrült igény volt a telefonra és nagyon kellett bővíteni és akkor fölvették a kölcsönt. A világbanki kölcsönt, életembe ennyi kamatot én még nem láttam, mint amit arra fizettünk

M.K.- Vissza.

D.K: – Persze. Iszonyú mennyiséget. Mert az…. a vezérlőből jött a pénz, mihozzánk, rajtunk ment keresztül….

M.K.- Hát lehet ezt meg kellett oldani nyilván ezeket a telefonközpontokat, hogy fejlődni tudjon…

 D.K.- Hát a vidéken Debrecen, Sopron, Szekszárd, Pakson nem csináltunk, Pécs ezeket a telefonközpontokat, mind akkoriban építettük. Hetvenegybe kerültem oda.

Ezt nagyon szerettem csinálni és hát jól is csináltam!.

M.K.- Nyilván. Én akkor voltam,  ..illetve 70-ben még nem születtem meg, de hetvennégyben és utána hát végig, ameddig gimis voltam emlékszem Csepelen is nagyon nagy fejlesztések voltak

D.K:- Igen ott is csináltunk.

M.K.: Ott is lettek telefonok is csinált a víztoronynál arra emlékszem mikor építették.

D.K.:- 74..(nevet)

 M.K.: Igen, ilyen év is volt…(nevet)

D.K.- A legkisebb gyerekem se lehetnél. 66-ba született fiam …na… ja és hát ha valami történt, kezdjük azzal az apámat minden újdonság érdekelte, a telepes rádió[ix] is a nagynénjeinek rakta telepes rádiót és akkor, hát akkor hallotta is a híreket: itt a baleset ő még aznap délelőtt ott volt ..biciklivel..

M.K.- Ez a Biatorbágy Matuska Szilveszter a merénylő.

D.K.- Igen. Hát ez meg vasárnap délután a család ő a nagyapám a Fischer György ő a nagymamám a Wittner Mária, ő a gazdag lány, akit elvett a vagyonáért, …. de ehhez hozzáteszem, nagypapát jobban érdekelte, hogy a legjobb cuccai legyenek, meg utazzon meg minden. Hát hét gyerekük született. Igen hatott neveltek föl, egy meghalt, akiről tudok. … (lapoz az albumban) Hát ez meg itt a vágóhíd….tessék….(mutatja a képet)

M.K::-  És mikor volt az esküvőjük?

 D.K::- Anyuéknak?  37. 36. illetve….

M.K.: – Ő a nagymama meg a nagypapa és aztán 32-ben tartunk.??

D.K.: – A nővére, ez a Jóska, a Joska Fischer apja …nem, ez az apám …ez a Jóska Fischer apja ez a Martin Lenci, a Lenci bácsi, aki 18-ban (2018) halt meg 90 valahány évesen, ez a másik nővér ez a nagypapa….A családban 5 vagy 6 második gyerek halt meg. A szülők előtt. Ez a lány az Elza, ez 14 éves korában halt meg…. A Feri a 18 éves születésnapja előtt egy hónappal a Horváth kertbe temették el. Mert, ugye katonák voltak beszállás szólva 44-ben náluk, volt egy hazafias magyar tiszt: – A hazát meg kell védeni! jelszó meg ilyen baromságok és ez a 17 éves fiú, vele ment és mint futár alkalmazták a várban. És lőtték…különben ugye ő a Martinné, egy nagyon vagány nő volt, a kedvenc nagynéném. Ő meg az Irma, ketten negyvenötben nekiindultak megkeresni a gyerekeiket, Mert mind a kettő a Lenci is, meg a Berta is mentek a vezérkarral, a legfiatalabb öcs, ott dolgozott katonatiszt volt, és a családok mentek ki, menekültek a ruszkik előtt, és ők küldték a gyerekeiket na, de nem tudtak róluk semmit. 45-ben elmentek megkeresni. Bajorországban találták meg őket. De.… a határon, hogy mentek át? Ugye a ruszkik álltak, meg minden a Veti néni…. (odanyújt valamit némán a kezével) egy üveg pálinkát a határőrnek, hogy kezébe és mentek tovább. Ez volt az útlevél.

M.K.- Ez alapos oknak számított.

D.K.- Aztán a Lenci meséli: – Hát az egy fantasztikus szervező volt vendéglátós, annak született. Ugye Ausztriában volt egy faluban. Ő ott már beépült bálokat szervezet meg zenekart hozott össze mindent. Azt mondja: – Megy a faluba megy, egyszer csak: -nézd csak milyen ismerős ez a nő. Hát ez a mama! Igen ám, de a mama 20 kilóval kevesebb volt, …megtalálta a fiát. Őt (Lány fényképét mutatja) megtalálták egy bajor tanyán, és hazahozták őket mikor …

M.K.- Akkor volt valamilyen szervezet, ami a menekített gyerekeket…?  Azért nagyjából tudta, hogy hol vannak vagy…

D.K.: – Az utolsó levél az utolsó levelezőlap odamentek. Ott meg tudták, hogy egy lovas kocsival, ők ökrös szekérrel mentek tovább Ausztriába Szakonyból. És mentek tovább. Onnan tovább és akkor mindig a következő faluba …

M.K.: – És mondták, hogy merre szeretnének menni. Aki arra ment azzal elmentek?

D.K.: – Hát vagy gyalog, vagy…Mondom, Ő volt a vagány, (képet mutat) de ő vele ment. …. A halottas …igen akkor már túl voltunk rajta, a szomszédjukban lakott a MISCHL, aki volt temetkezési és az szólt a Véti néninek, hogy: –  A Horváth kertben láttam egy olyan fiút, mint a Feri ! Hát volt 17 és fél éves, egy szép fiú…. és akkor egy kordéval bement Mischlvel, a kertben megtalálták a Ferit kiásták és hazahozták, és csak akkor szóltak az anyjának…. és a lánya meg valahol a világban

M.K.: – Jézusom. És akkor eltemették a családi sírhelyre?

D.K.: – Nem a szomszédnál…Itt fekszik a Feri…(keresi a képet).Itt nincs is ilyen kép, mindegy….

és akkor oda hozták a hidegkúti dédszülőket, egy fekete kereszt. A temető, á nem szoktál a temetőbe menni… ez a ház. Fő utca 28. (épület fotót mutat) csak…

M.K.- Ez, ez a Fő utca?

D.K.: – Ez a Fő utca, csak meg van fordítva a lemez, tévedés![x]

M.K.- Mert, hogy az egy üveg negatívra készült és rosszul rakta, azért az sokat számít nem mert ha valaki azt keresi, azt az épületet, és ezt az információt nem tudja, ez egy fordítva rárakott üveg negatív? Hát igen, ez például egy fontos… tehát ez, ez nagyon fontos, hogy a fényképezés ismerete egy történetmesélésében szerintem így mondjuk nagyon jól tetten érhető.

D.K.- Igen. Ehhez hozzáteszem, hogy az apámnak mindig el kellett menni a háza mellett. …..

M.K.- Milyen szép, ez a kép is!

D.K.- Ez az anyukám.

M.K.- És ezt a ezt akkor most a édesapja fényképet édesapád fényképezte….

D.K.- Igen.

M.K.- És azzal az üveg negatív készítő fényképezőgép azt lehet tudni, hogy annak mi volt a típusa csak az érdekesség kedvéért vagy hátha valaki tudja, hogy hol van?

D.K.- Hát a Laci tudja, hogy hol van a szekrény tetején és akkor elő kell venni a dobozt.

M.K.: – Jól hangzik.

D.K.: – És azt hiszem ötszázötven képet csinált a Subicz ATTILA, tehát annyi lemez van….

M.K.: – Subicz ATTILA, ő ki?

 D.K.: – A kultúrházban a hangosító. A Csaba milyen Csaba? Igen, akinek a felesége most nemrég halt meg a könyvtárvezetője, nagyon rokonszenves család.

M.K.: – Az Éva, Ádám Éva igen, igen,

D.K.: – Annak a férje, igen ő meg a Subicz Attila itt hangosító és…

M.K.- Ők fényképeztek azzal a géppel?

D.K.- Nem, nem a lemezeket másolta nekem. Ő meg az ATTILA.

M.K.- Ja, hogy az Attila csinálta ezt a kópiát?

D.K.-.. hát az ő másolta róla…

M.K.-… Tehát Ő másolta, csak nem tudta…

D.K.- Hát lehet, hogy a Pék Lajos csinálta, hogy melyiket- melyikük a csinálta? …mert az első alkalom a Péké volt. Az 50 darabot csinált, ebből a mennyiségből. Az Attila ötszáz valahányat. Össze van írva, ……

M.K.: – És ezek mind, a mind az üveg negatívról készült felvételek.

M.K.- De ezek azok? De ezek nem eredetik, nem reprók, hanem maguk azok a kópiák. …bocsánat kihúzom?  

D.K.: – Húzd!

M.K.: – Csak, hogy megpróbálom megnézni. … (a műanyag dossziéból megnézni) ez egy RC papír ugye?  vagy…minden esetre, egy fényes…(felület) hát ezt, esetleg meg lehet tőle kérdezni.[xi] Ugye ezek már nem azok, vagy ezek is azok? Ezt akkor majd megkérdezem tőle biztos emlékszik, hogy milyen nyersanyagra dolgozott?

D.K.: – Ismered egyébként az Attilát?

M.K.: – Hát így látásból. Igen.

D.K.: – Egy nagy nagyon kedves 3 lánya van. Van már unokája.

D.K.: – Itt a nagymamám negyvenkilenc éves! (Képet mutat) Kiírtam a fiamnak dehát nem fogja Ő megcsinálni, mondtam, hogy az anyám nagyon jól öltözött és sikkesen és ..látod? Azt írtam ki a Gusztinak, (Kata fia) hogy csinálhat egy divat lapot ….ez meg én vagyok … és azt nézd meg, hogy …

7. Fotó Dobos Kata 80 .születésnapjára családjától kapott szerkesztett fotókönyv  (részlet)

ugye 1 2 3 4 5 disznót vágtak egy hétvégén. No de ez abból állt, hogy az apám éjjel egykor fölkelt, begyújtotta az üstöt, mert forró víz kell, és akkor nem tudom mikor kezdtek vágni   ahhoz, hogy reggel az üzletbe legyen a friss hús.

M.K.: – És ebből az asszonyok… ők is segítettek, vagy ez csak a férfiak munkája volt?

D.K.: – Hát az anyu az üzletbe volt.

M.K.: – Tehát a reggeli

D.K.: – Már a hajnali…hajnali, nem

M.K.: – darabolásban nem vett részt…….

D.K.: – És hát a Horváth JENŐ féle cikkek…Ez a Jóska féle, ez meg…magamról, az Ötyén….Toldi Gimnáziumba jártam, de! még mindig emlékszem, arra, hogy: ASDF, egy hónapig, akkor a …vettek föl, a gépíró iskolába a jurányiban egy éves. Na most mondjam azt, hogy van ennyi bizonyítványom, mint kitűnő. És hála istennek volt egy stabil kettes osztálytársnőm, szíve vágya volt, hogy gépírónő legyen. Na most ez cserélt velem, azt fölvették a gimnáziumba. Akkor Fürst Sándor gimnázium és hála az akkori igazgatónak: fölvett. Mert engem fölvenni, de a másodikban, már ki akartak rúgni, akkor behívták az anyut, az igazgató. Valahol itt van a Korencsi, (képet mutat) … behívta az anyut és azt mondta: – Ha nem küldd el engem építő táborba, akkor ki kell, hogy rúgjon!

 Hiába voltam kitűnő, mert a Budakeszi tanácstól jött a papír, hogy ilyen sváb, kulák lány nem járhat gimnáziumba. És akkor mentem a Ceglédi Cifrakert Állami Gazdaságba egyelni, gyapotot egyesülni 2 hétig vagy 3 hétig.

M.K.: – És akkor lehetett maradni?

D.K.: – Igen ő volt a Korencsi, (mutatja a képen) ennek köszönhetem, hogy leérettségiztem! A másiknak, hogy bekerültem, arról nincsen fényképem!

M.K.: – És hogy hívták őt Korencsi keresztneve?

D.K.: – Nem…Lajos azt hiszem. Ez is meghalt, ez is meghalt szörnyű, ez is meghalt……

M.K.- (egy Tabló képet nézünk) És mikor végeztél 1951-ben?

D.K.: – Igen….

M.K.: – Ez budakeszi általános iskola. „A tudás hatalom” (idézet a tablóról) mhm ezt ma is ki lehetne írni egy általános iskolai tablóra, vagy jó lenne kiírni. (nevetünk)

D.K.: – Hát tessék nyolcvanas évek. Ezekkel mai napig barátságban vagyunk Öten. Ő vele óvodába jártam együtt, ő az unokatestvérem, akik a 3 kiskorú, Ő egy évvel idősebb, ez Én vagyok a Suják meg a Simi, akikkel 5.-től jártam együtt.

M.K.: – És hogy sikerült fenntartani ilyen sokáig a kapcsolatot?

D.K.: – Hát ez elég sok év szünet volt, amíg a gyerekeinket neveltük, meg mi és aztán mikor már ezek, mind nagyok voltak akkor megint itt vagyunk.

M.K.: – És akkor csak így összejövetelek, a beszélgetés kedvéért az oka. Ezzel a rendszerességgel sikerült fenntartani a barátságot? Születésnapok…

Na itt vannak! (képet mutat) Jaj itt vagyunk mindannyian 80 évesek 97-ben. Ó, dehogyis 60 évesek. Megegy, volt a „vierzig tropfen” vasárnapi ebéd előtti 40 csepp. Mert a jó ebéd előtt 40 csepp alkoholt kell ínni és erre ez a Martin Lenci hol a Lenci, és a 40 cserepesek, akik hol ennyien, hol annyian voltunk, de …hát nincs elég 40 cseppes fényképem, ez is egy 40 cseppes, ez is….

M.K.: – Ki lehetne számolni, hogy hányszor 40 cseppes?

D.K.: – Nem, nem lehetne. Legalább 20-25 évig tartott, és akkor el, elapadtunk: mindenki kiöregedett.

M.K.: – 40 cseppből?

D.K.: – Is. Meghaltok egy páran…úgyhogy. De jó volt! És sok cikkek is vannak a Neue Zeitung-ban. Herein Marit ismered? Nagy Budakeszi rajongó. Hozzátartozik, hogy 2 testvére lakik itt, meg a mamája echte budakesziek és a nővére Pátyon lakik ő meg bent a Svábhegyen.

M.K.: -És ő írt cikkeket budakesziről, meg a budakeszi svábokról?

D.K.- Igen. Is. Egy német egyesületnek az elnöke is. …. (valamit keres a szekrényben) Ez a Mari csinálta:

M.K.: – (felolvasom a könyv adatait.) Makkos Mária Historia Domus 1951.11. 23.- 1996. 11. 20 2020 Infotop Kft. Dr. Körösné Herein Mária, Hogy mondják?

D.K.:- „Herejn” Iker öccsei vannak, a Fenner Évát se ismered? A Prohászka igazgató volt. Az a sógornője az egyik.

M.K.: – És akkor ez a Makkosi Templomnak a története?

D.K.: – Hát a Historia Domus-a leírva, egypár fényképpel megspékelve.

M.K.: – Mindenféle határozatok fényképek. Hát igen ez egy történeti munka.

D.K.: Nagyon érdekes.

M.K.: – Ebbe a könyvbe esetleg van édesapád fotóiból vagy… vagy ő itt helyben egyébként ő fotózott a családon kívül, mármint, hogy nyilván a családot fotózta, de hogy azon kívül miket fotózott? Arról van valami …

D.K.:- Hát biztos sokan, de olyan egyik se, mint az apu! Úgyhogy mind később még maga is hívta elő őket.

M.K.:-  És milyen eljárással dolgozott, azt lehet tudni? …….

D.K.: – Nem.

M.K.: – Ezek szerint, akkor Te nem sertepertéltél közben ott körülötte. Vagy annyira nem, hogy ez titokban csinálta éjszaka?

D.K.: -Hát tekintettel arra, amikor kiraktak a házból, akkor voltam 12 éves, ……   előtte meghalt az öcsém……Szóval……igen, meg a kitelepítés, meg………én egy évig a Margit intézetben voltam bentlakó, mert 46 után, amikor visszakerültünk a 47/48-as tanévben benn voltam. Minden hónapban volt legalább egy éjszakai házkutatás. ….. és hogy ezektől engem megmenekítsenek, mentem a Margit intézetbe lakónak, az internátusban. Igen ám de én megjelentem és akkor utána államosították őket. Akkor visszajöttem Budakeszire……

M.K.: – És mit kerestek, amikor házkutatásokat csináltak. Vagy csak félelemkeltés vagy mi volt D.K.: – Az… hát az itt van az újságcikk csak hát, menni kéne, de én most többet járok orvoshoz ment akárhova. Az apám például egy éjszakát az az Andrássy út 60.-ba a töltött. Sose beszélt róla, „Arról nem szabad beszélni” – És nem tudjuk mi volt, vagy hogy volt…De annyit kérdeztek, hogy annyit tudunk, „Hogy a Hitler kép hol volt?”, ami nálunk soha nem volt. És hogy „Hol van az arany?” Hát a családi arany, ami volt, a szemem láttára vitte el az első 10 percben bárisnya, aki egy tisztel jött be egy kis katonanő a hálószobába. Na most az anyuék nem rakták el, mert ugye sok olyan város volt, vagy falu, ahol kirakták a lakosságot, vissza kiürítés volt…. hát, hogy magukkal vigyék. Hát a ruszkik magukkal vitték és egy ilyen stósz zsebkendőt …….

M.K.: -Volt stílusuk.

D.K.: – És az első két órában, az utca másik sarkában lakott a Jóska… az előre jött értünk, az anyámmal mi ketten, egy szál kabátban mentünk hátra, és húsvétkor mentünk vissza a házba. Úgyhogy…nincs sok írni való, mert nem tudsz pozitívet írni, véres verejtékkel…. jaj, igen, hát a jellemző például: ez a kövér nagymamám, a gazdag, aki nem volt buta nő az 30-ban, Hidegkúton a földeket felparcelláztatta. Az apu mindig mesélte, hogy milyen nagyon sokba került hát 130- 160 parcellát csinált és abból eladtak, és ami megmaradt, azt művelték 45 után. Biciklivel jártak át kaszálni meg aratni. Igen ám, de annyi adót kellett fizetni, amennyi nem termett meg, és akkor a 3 sógornő 2 nővér meg az anyám, bementek a II. kerületi tanácshoz és felajánlották a telkeket. És ezek elfogadták, …… kegyesen. Az apám 17 építési telket ajánlott föl! (nevet) A nagymama 45 novemberben halt meg, úgy voltak elosztva a telkek, hogy minden gyereknek és a nagymamának is volt egy -egy rész, az Apu kitalálta, hogy a nagymamának nem volt hagyatéki eljárása, és 65-ben az apuval mi ketten elkezdtük a hagyatéki eljárást. És akkor visszakaptunk egy pár telket…. A telkeket a Laci árulta a miénket, úgy -mindig emlegeti -az Orosz nevű katonatisztnek adott el egy úgy, hogy még edzés volt a futballpályán. – „De hát az egy futballpálya” – „Nem ez egy telek, higgye el nézze meg a telekkönyvbe ilyen…”

M.K.- És akkor az Orosz megvette és leküldte róla a focistákat és azt mondta, hogy…

D.K.: – Nem. Megvette és építette rá, hát akkor már nem volt edzés……

M.K.: – És amikor fiatal volt édesapád és korán elkezdett érdeklődni a fénykép iránt. Aztán amikor a háborúban az a sok viszontagság… addig ő fényképezte a családot és aztán… utána abbahagyta és soha többet nem nyúlt hozzá vagy….

D.K.: – Hát nem fényképezett ő, csak hát… Nem volt pénzünk. Hát miután kiraktak minket nekünk ott volt a megélhetésünk is… abban a házban mert: a vágóhíd a jégverem a üzlet hát ebből éltünk!

M.K.: – És akkor volt pénz fényképezésre és amikor meg már ez nem volt meg, akkor nem volt helye?

D.K.: – …Akkor mikor visszamentünk és beindult az üzlet, az úgy indult be, hogy az első állatot úgy vette, hogy a nővérétől kapott egy aranyórát, azt oda adta zálogba az állatért, és mikor eladta a húst, kifizette az állatot. Mert hát ismerték az Aput a környéken, mert legény korában is vásárolt biciklivel jártak.

M.K.: – Tehát akiktől vásároltak meg voltak akkor még a piacon, meg őket még nem telepítették ki…. nem mindenki volt érintett…

D.K.: – Nem…, hát a szomszéd falvakban, nem mindenhol volt kitelepítés.

M.K.:  elég sok sváb élet akkor ezek szerint Hidegkúton is, Pátyon, Bián, Zsámbékon….

D.K.: – Hidegkúton nem járt, ott nem volt mezőgazdaság. Pátyra!

 Ilyen nem volt úgyhogy Pátyon uradalom volt, az intézőt ismerte, azzal volt dolga meg Telki meg Perbál, ezek voltak.

M.K.: – Ja és ott voltak azok a gazdaságok, ahol az állatoknak tartották.

D.K.: – Hát a parasztoktól vette! …A parasztoktól, a háború alatt volt olyan figura, amikor ugye az egész falu kapott,  …de ez már a háború után volt azt hiszem, egy falu egy disznóra kapott vágási engedélyt. Akkor mindenki kapott egy darabot pecséttel, és ezt ott tartották, hogy nekik legális …és közbe, hát levágták feketén és árulták, mert az önkormányzat vagy a község szemet hunyt, mert az volt a lényeg, hogy az embereknek ennivalójuk legyen.

M.K.: – Milyen jó ötlet. Milyen rendes volt tőlük.

D.K.: – Hát… ez.

M.K.: – Nyilván mindenkinek érdeke volt, hogy legyen ennivaló.

D.K.: – Így működött. Most nem vagyok velük megelégedve.

M.K: – Hát változnak az idők.

D.K.: – Olyanok a képviselők, akik azt se tudják, hogy hol a bejárata a falunak. Hát mit akarunk tőlük. Azzal a lényeg, hogy megkapják a havi…. Hozzáteszem, itt olyan ember, aki akiben megbízik…. meg minden.

M.K.: – Nyilván nem véletlenül!

D.K.: – Én ilyen diszkrét embereket nem értek. Túl halk vagy nekem. Én süket vagyok., persze.

M.K.: – Ja, hogy nem véletlenül nyilván.

D.K.: – Persze. Szegény Tabai? úgy reménykedett benne, hogy ő majd, mert neki nem kell a pénz, mert neki van. De úgy kitoltak vele, hogy nem igaz, nem engedték szinte levegőhöz se jutni. Pedig rendes ember maradt végig…. FARKAS GYULA, hát az az osztálytársam volt. Ő volt az utolsó tanácselnök, erre nagyon büszke volt, és akkor polgármester is lett. Igen ám de akkor már túl öreg volt a Gyuszi és mindent a Lendvaira hagyott, már nem érdekel csak az hogy ő a polgármester.

M.K.: – Ja és a feladatokat meg nem csinálta meg?

D.K.: – Hát úgy, ahogy a Lendvainak tetszett.

M.K.: – Hát a hatalom az ilyen, (sóhajtok)

D.K: – Na nem tudtam neked semmi olyat mondani, ami ….

M.K.- De! Én még egy dologra lennék nagyon, nagyon kíváncsi, hogy múltkor, (2023. január) amikor beszélgettünk, akkor engem lenyűgözött az a mennyiségű fénykép, amennyit te összegyűjtöttél a családról és más ágaiból. Az esküvői fényképeiről, kezdve mindenfélét …

D.K: – Mutassam?

M.K.: – Én emlékszem rá én azt gondolom, hogy ez rengeteg sok fénykép… hogy ennek… én arra lennék nagyon kíváncsi -nyilván így, hogy édesapád fényképezett

D.K.: – És a férjem átvette…

M.K.: –  és ebben nőttél fel?……. és ő is fényképez? hogy végig fénykép ezi a családot, de hogy a családod dokumentálja folyamatosan, hogy …Hogy érzed, ebben a te szereped micsoda? Hogy rendezed őket? Tematizálód?  (tematikus rendbe szervezed) vagy, vagy miért fontosak a fényképek? Miért foglalkozol vele?

D.K.- Hát először is…Olyan a természetem, hogy én mindent gyűjtök. Nekem ennyi (mutatja) abroszom van, mert az anyósom mániája volt az abrosz. De én nem dobtam ki, mindent elraktam, de minden más is én mindent gyűjtök. A lányom, Ő mindent kidob, kivág.  Ezt már nem használjuk. Jó. Nincs panasz.

M.K.: – Szemléletbeli különbség van.

D.K.: – Egészen, de húgom is olyan, mindent kidob.” Minek dobd ki!”

M.K.: – De a fényképekre ők se mondták?

D.K.: – A húgom fényképselejtezést csinált, elégetett egy rahedlit.

M.K.: _ Jaja…

D.K.: – Saját család, gyerekek…….

M.K.: – És utána ez elégtétel volt, hogy megnyúlás vagy szabadult föl vagy ez miért volt fontos neki?

D.K.:- Fogalmam nincs róla! ……Fogalmam nincs! Nekem éjel eszembe jut, hogy mi lesz a fényképekkel? De az apám is az élete vége felé, azt kérdezte: „Mi lesz a fényképeimmel?” …Mondom Apu: „Hozzám jönnek” Megnyugodott! ……..De hát ez a következő kérdés! Éjjel eszembe jut.  Kinek adjam a fényképet? …..

M.K: – Hát nehéz téma!

D.K: – Igen! ….. Mert ehhez lakás is kell mondjuk. Ez nem nagy lakás, de csak ketten vagyunk.

M.K.: – Hát meg, mondjuk nagyon szépen albumban, albumokba vannak rendezve, de, hogy például én azt láttam, hogy a az esküvői képek között, amelyik mondjuk eredeti, és mmm és régebbi, azoknak nem tesz jót mondjuk a műanyag fóliába tárolás. Tehát hogy tudom, hogy ez egy praktikus dolog, meg nyilván csak, hogy hosszútávon nem biztos, hogy jó megoldás csak ezt szeretném mondani.

D.K.: – De nem tudom megcsinálni!

M.K.: – Most nem tudok jobbat, most így hirtelen, de hogy….

D.K.: – Ezek a fényképek nekem különben 100 000 forintba vannak, ha nem többe.

M.K.: – Mm Nyilván ez nagyon nagy költségek! Hát meg plusz még a nagyítások, meg az albumok meg a rendbetétele.

D.K.: – Hát az, hogy különb csináltattam….

M.K.: –   És a múzeumba egyébként, a gyűjteményben benne vannak?

D.K.:-  Benne! Csak attól félek, hogy bele barmolnak. Tudniillik, én kapcsolom az unokanővéremtől is, aki meghalt, a fia ide adott két Pfenner családot,…én nem nyúlok hozzá! Tiszteletben tartom, hogy a Berta így rendezte, így csinálta az albumba. Ezt elvárnám én is a múzeumba, hogy tartsák tiszteletbe. Mert bele van írva, hogy én állítottam össze, és a férjem másolta, és a német önkormányzat finanszírozta. Azt is beleírta…… dehogy most hol tartanak, nem tudom……..

M.K.: – És akkor mi lenne megnyugtató, hogyha így, ebben a formában maradnak az albumok, ezekkel a szövegekkel, mert ha mondjuk teszem azt, hogy mondjuk a család azt mondja, hogy hogy…. nem most nyilván…. hanem hogyha idővel azt mondja, hogy szeretné biztonságban tudni, hogy hol mi történik velük, akkor az egy fontos szempont, hogy ezekben az albumokban maradjanak.  …Történetekkel együtt.

D.K.: – (Elpakol) Hát nem tudom.

M.K.- Írásos történetek nincsenek esetleg?

D.K.: – Azt is próbálok csinálni, csak az a baj,

M.K.: – Napló?

D.K.: – …hogy nincs jó stílusom.

M.K.: – Hát ezen szerintem nem érdemes rágódni, mert a történet a lényeg.

D.K: – Nem mert a mese úgyse lesz más.

M.K.: – … a lényeg akkor az ember irodalmat ír az egészen más elhatározásból történik, mint hogyha történetet akar megörökíteni.  

D.K.-(Elővesz újabb dossziét) Ilyenek vannak, de ez legalább 3szor ennyi volt, amint már odaadtam a húgom fiának. Mert …itt van az apám, iparos tanonciskolai bizonyítványa.

M.K.: – 1924 március 8

D.K.: – Igen. Így vannak: ennek a teleknek, ezt 50-be vették az Anyámék. Nézd meg 4 és fél méter széles volt. Mert ezt, földek voltak és mindig fedezték, ahogy örököltek…

M.K.: – Ja és hosszában felezték, nyilván nem keresztbe.

D.K.: – Igen mert utcától utcáig. Most ezt az apu… csináltatta már így meg……(hosszan keres) M.K.: – Ó ez mi volt, ez régi írás?

D.K.: – Igen. Ezt a Vashegyi adta nekem, hogy ilyet talált…

M.K: – Ez valami levéltári fénymásolat, úgy látom. Meg bele van írva tintával.  Régi írással.

D.K._ A Johanne Kooh ad Kölcsön pénzt, kútépítésre. na most az anyám egy Koohl lány…

M.K.: – 1890-es, itt van egy dátum. Vagy 1920?

D.K.:-  90

M.K.:- Ugye?

D.K.:- Itt vannak az elkobzási papírok…….. egy éves szüneteltetés,……..(lapoz az albumban) például , ez a Fő utca 28., Ebben a szobában születtem……

M.K.:-  Itt van a síbolt? ezen ma a síbolt.(Mutat) akkor az alatt, az étteremnek a belső helysége.

D.K.:- Az étterem, ez az étterem.

M.K.:- Hát ez a Fő utcai résznek utolsó… ez már az utolsó itt egy könyvelőiroda, itt van az az optikus, amint tudom borzalmasra csináltak, az a dísz rajta…….

M.K.:-  És ez az egész udvarral együtt, minden egybe volt?…

D.K.:-  És négyen laktunk benne. Illetve, amíg élt, addig a nagymama.

M.K.:- És akkor ez volt itt az üzlethelyiség…(mutatja az alaprajzon).

D.K.:-  Ez az üzlet ez a kisszoba, hálószoba és a nagymama szobája, ezt mi már nem laktuk be a negyvenötben meghalt, ilyen viharos,….. akkor ez a jégverem. Itt sütik most a kenyeret….

M.K.:-  de most is kisütik? vagy  amíg a Szívügyem  ( a pékség neve volt) van még , igen de előjegyeztetni kell, meg iszonyú drága nagyon jó a kenyerünk, de olyan vastag a héja hogy…..

 ez a vágóhíd,…..

M.K.:- Ez az udvar felől volt a bejárat? ez most nem ez nem ez a fogorvosi  rendelő, ez nem ahhoz tartozik már.

D.K::- Nem. Az a szomszéd ház a fogorvosi rendelő. Az a fodrász volt. A Teisz ……….(sóhajt) .

M.K.:- És itt az udvaron mi volt?

D.K.:- Semmi,… mindenki itt tanult biciklizni.

M.K.:-  Egy fa se volt benne, semmi? Teljesen le volt kövezve? (Vállat von) Végülis ott volt a park a túloldalon, nem kellett oda…..fa..

D.K.:- Nem volt ott pihenő idő! Rengeteget dolgoztak.

M.K.:-  Nem számított akkor, az árnyék vagy megoldották ernyőkkel?

D.L.:-  Nem tudom, nem…..

Telefoncsörgés szakította meg a beszélgetést. Folytatás

2023. 03. 17. vagyunk budakeszin harminchét Dobos Katával beszélgetünk igen

D.K.:- Az ötből az egyik (aki hívta telefonon)

M.K.:-  Az ötyés barátnőkből?

D.K.:- Ő különben, hát egész fiatal korunk óta, ő az aki a 3 kiskorú burzsujból a legkisebb.

M.K.:- És hogy emlékeznek vissza, arra hogy amit az anyjuk tette értük, amit az édesanyjuk megtett értük, azért hogy ők felnőjenek?

D.K.:- Nekünk állandóan vigyázni kellett.

M.K.:- Ja hogy segítették a többi család,

D.K.:-  Nem, hát az anyja a piacon dolgozott, a Fény utcai piacon. Azt mondja: „Ő nem tudja hogy, mindenki az ő anyjának gyűjtött maradékokat és minden nap kaptak ebédet. Illetve főtételt” Így mondja. Dehát, ennek a Mariska néninek az élete az se…… községi illetőségi bizonyítvány. Ilyenek vannak itt, ez csak akarom mutatni: ezt a dédnagymamánknak a keresztlevele………

M.K.:-  1820 volt, bocsánat elfelejtettem pedig megnéztem, 1840.

D.K.:-  Ő az aki 62-ben ment férjhez, 85-ben megözvegyült, a két dátum között 17-et szült! Szerintem minden évben, de 9-et nevelt föl. És igen 9 egészségeset. Illetve 9-et nevelt úgy föl, hogy egy nyomorék volt, aki kisgyerek korában paralízist kapott, gyermekparalízist. De a Juszti néni, ugye aki egy fogalom volt a családban ez a nyomorék. ’0 éves volt amikor az apja meghalt, ..nyolc éves volt (javítja) És a Fscermutti-nak hívták a faluba. Tanító járt hozzá, taníttatta amit tudtam tanítójárt hozzá és szakmától adott neki. Tehát meg tudod élni egyedül nyomorékon!

M.K.:- Ő volt az édesanya Jerzsabek Anna és a 9 testvére közül hány lány és hány fiú volt? Múltkor néztünk egy fényképet ugye emlékszem, hogy ilyen nagyon szépkép. 2 fiú hány lány plusz….?

D.K.:- Igen. A két utolsó 2 fiú és 7 lány! De azért első…

M.K.:- És mindenki tanítatott, vagy csak Őt.

D.K.:-  Hát őt olyan értelemben, hogy ő nem tudott iskolába járni, minden ilyen alacsony volt a aztán épített neki egy házat, a saját házuk mellé. Itt van a házasságlevelük…. Az az érdekes hogy nagyon sok mindenről van másolatom, tudniillik a negyvenes évekből zsidó törvények miatt igazolni kellett, hogy nem zsidó és ettől mindenki csináltatott keresztlevelet, amik meg vannak. Ez a Fischer Gyögynek a…

M.K.:- (keresztleveléről olvasom) a 1836.

D.K:.- Ez is  42-ben készül.

M.K::- Tehát akkor visszamenőleg, megcsináltatta a család a keresztleveleket az 1830-as évekig,

D.K.:- Hát a plébániáról kikérték.

 M.K.:- Kikérték az adatokat és megcsinálták minden, minden családtagnak. Megvan a kereszt levele nyilván nem nagyon tudunk minden gyereknek, és akkor ott minden család vagy elég volt a nagyszülőnek?

D.K.:-  Nem tudom…..(tovább keres a dossziéban) Itt van. A csehszlovák  áttelepülés…..

M.K.:-  Ez miről szól?

D.K.:- Hát hogy Mi a szláv antifasiszta….front

M.K.:- Kiveszem ezt a kis (papírt) :

Fischer Ágoston, Tisztelettel értesítem, hogy ügyének rendezése tárgyában a csehszlovák áttelepítő bizottság kirendelt tagjai kiszállnak, Budakeszin 1946 év május hó 6. délelőtt 8:30 órakor. Kérem, hogy ezen időben odahaza tartózkodni szíveskedjék és a bizottság tagjai eljöveteléről az ottani szláv antifasiszta front vezetőségét tessék értesíteni azzal, hogy ezen időre saját kiszállni emberét a helyszínre küldje ki. Budapest 1946 évi április hó 27.

D.K.:- Március 19.-én ment az utolsó vagy az első? Nme tudom vagon.

M.K.:-  És akkor ezzel a kereszt levéllel meg a szlovák származással tudták megmenteni családot?…..

D.K.:- Ami kérdés, hogy jó volt-e!

(lapozunk tovább)

D.K.:- Johann Jerzsabek meg a Katarina Jerzsabek

M.K.:- 1782

D.K.:-  Ilyenjeim vannak!

M.K.:-  Gót betűkkel van írva és németül.

D.K.:- Persze!

M.K.:- 1816 Mária Anna és Katarina

D.K.:- Hát itt már érvényesül, hogy fakul minden.

M.K.:- Hát ez egy gondolom, egy levéltári könyvnek a fénymásolata……(lapozunk)

 D.K.:- Igen ez a családfa. A Jerzsabek család igazolja, hogy hány fiú van. Azt hiszem fiú, 7 fiú… és akkor kérdés, hány lány, 3 lány volt.

 M.K.:- És csak a fiúknak van az anyakönyvbe bevezetve?

D.K.:-  Katonák. Katonaság.

M.K.:- Ja katona könyv. Aha azt hittem, hogy a lányokat nem vezették be az anyakönyvbe, mert a lányok kimaradtak. Most megnyugodtam.

D.K.:-  Nem, nem a katonaság. Mármint milyen értelemben?

M.K.:-  Hát, hogy a lányokat is bevezették

D.K.:- De ha egyenlők nem vagyunk és én soha nem is harcoltam érte.

M.K.:-  Miért?

D.K.:- Tesék?

M.K.: -Miért?

D.K.-  Mitől lennénk egyenlő vele, amikor mindenhonnan benne a rohadt menzesz. Meg a többi.

M.K.:-  Az egyhátrány az biztos,

M.K.:- Mert arról beszéltünk, hogy állítólag a Varga Judit állítólag bejelentette, hogy elválnak.

M.K.:- Márminthogy ő a férjétől?

D.K.:- Igen….. Erre mondom én, hogy igen nehéz lehet egy ilyen férjnek lenni. Remélem a Novák Katalin nem jut erre a sorsra, mert hát nehéz másod hegedűsnek lenni, pláne ha egy férfi. …..

M.K.:-  Ez szükségszerű, hogyha egy nő mondjuk valamilyen pozíciót betölt? Hogy akkor a férfi háttérbe szorul?

D.K.:- Biztos.

M.K.:-  Hát nézd meg! Hányszor látod a Novákot a tv-ben?

M.K.:-  Nincs tévénk.

D.K.:-  Szegény emberek, (nevetünk) nem futtya nekik. Nekünk olyan undorító van, hogy nem igaz. A fiam itt volt tavaly, volt az bajnokság és elmentett tévét venni az apjának. „Mert az túl kicsi.” Most az egész szoba egy tévé!

M.K.:-  Viszont a meccset jól lehet látni.

D.K.:- Nem számít. De jó! Én halás vagyok! Ezek a meccsek, minden a játékost tud minden meccset végignéz. Érdekli a foci, mi a frászt csinálna?

M.K.:-  Hát fényképezne!

D.K.:-  Nincs kit. Nincs. Őt a természet nem érdekli, meg ilyen szép.

M.K.:-  Csak a családot fényképezte? De amikor jönnek az unokák, akkor azért csak fényképez?

D.K.:- Nem….

M.K.:-  És a szerepét átvette valaki? A szerepét átvette valaki?

D.K.:-  Nem. No (sóhajt) hát

M.K.:- Nagyon köszönöm!

D.K.:-  Egy csomó iratot írd, és valami csoda folytan, a húgom legnagyobb unokája, a Draskóczy Áron fölvette a Fischer nevet, mikor betöltötte a 18 évet. És senkinek nem szólt senki nem utalt rá, nem is de nem jutott

M.K.:- Ő a Gergelynek a fia? tegnap volt bent a képekért hát nem tudom szerintem, ő 15 vagy 16 éves az a fiú, akivel bent volt de nem tudom a keresztnevét.

D.K.:  Andris 17 év és tegnap vitte orvoshoz, hazajött az iskolából. Kimondottan elégedetlen vagyok, mert a Heim Pálba küldték és megvizsgáltak nincs veseköve, hogy mit tudom én mire vizsgáltak és adtak neki egy fájdalomcsillapítót és elmúlt és ettől megnyugodtak. Hát az a tüneti kezelés van most nem kéne megnyugodni ettől, hát egy kivizsgálást azért még lehet folytatni nem tudunk ő is ügyelnek rá nem tudom kell használni összeházasodtak és 2 2 2 év múlva jött a az Áron és akkor 2 gyerek mert ők 3 akarnak, helyesek

M.K.:_  Jó ez! jaj hát nagyon köszönöm ez egy fárasztó beszélgetés volt abszolút szerintem igen köszönöm

D.K.:- Huszonkét éves koromban nem huszonegy éves koromban férjhez mentem, 19 éves koromtól udvarolt a férjem.

M.K.- Az óta tökéletesen kiegészítik egymást.

D.K. -Unalmas békességben. Ahol nem, na ott aztán megy a buli, mert olyan is van, úgyhogy arról sose …mondtam? : A múltkor a lányomtól kaptam egy bókot a múltkor volt, hogy a saját lányáról mondta: „- Hát ezek olyan házaspár lesznek, mint Ti vagytok” …Mondom: „- Miért Mi milyen házaspár vagyunk? – Hát soha nem veszekedtek!”

M.K.-Lehet így is, úgy látszik. Hát nagyon köszönöm én ezt most!

D.K.-:).. és ha bármire szükséged van…

M.K.- Nagyon köszönöm!

4.5.4 Képek jegyzéke

5. Bibliográfia

ASSMANN, Jan (1999) A kulturális emlékezet, Írás, emlékezés és politikai identitás a korai magaskultúrákban, Budapest, Atlantis Könyvkiadó. (143-149. o.)

AUGÉ, Marc (2012) Nem-helyek, Bevezetés a szürmodernitás antropológiájába, Budapest, Műcsarnok Nonprofit Kft. Ford: FÉBER Ágoston

BARTHES, Roland (1985): Világoskamra. Budapest, Európa Kiadó.

BÁN András (2008):A vizuális antropológia felé, Budapest, Typotex Kiadó.

BÁN András (2000): Dorka úszik (a privát fotó keresése). In.: Ex Symposion Dokumentumok: irodalmi, művészeti, filozófiai reflexió 32–33. szám.

BÁN András – Forgács Péter – Kenedi János (2000): Családi album interjú vezérfonal. In: R. Nagy József (szerk): Családi album. Miskolc, Miskolci Egyetemi Kiadó.

BECKER, Howard S. (2000): Fényképezés és szociológia. In: R. Nagy József (szerk.): Családi album. Miskolc, Miskolci Egyetemi Kiadó.

BÉRES István (2004) Megjegyzések a családi fotográfiáról (úgy is mint múzeumi tárgyról) In: Fejős Zoltán szerk. Fotó és néprajzi muzeológia, Tanulmányok, Néprajzi Múzeum, Budapest

BÉRES István (2014) család-kép: a fotográfia szerepe a családi emlékezetben In: A házasság és a család egykor és ma 2. 27.pp 204-213 (2016)

http://acta.bibl.u-szeged.hu/67455/1/vallasi_kulturakutatas_konyvei_027_204-213.pdf

letöltés: 2023 április 2.

BICZÓ Gábor (2018) A „Mi” és a „Másik”: Az idegen megértésének tudománytörténeti vázlata az antropológiában a 19. század második felétől napjainkig, Budapest, L’Harmattan-Debreceni Egyetem Néprajz Tanszék.

BÁGER Gusztáv (2020) A közjó szolgálatában: a gazdaságtól az életminőségig, (13-19) In.: Az életminőség-fejlesztés új paradigmái a 21. században. (Szerk.: Garaczi Imre

Veszprémi, Humán Tudományokért Alapítvány

https://www.researchgate.net/profile/Krisztina-Keller/publication/366646243_A_videki_tarsadalom_valsaga_es_kiutkeresese_Murafolde_peldajan_keresztul/links/63aca13b097c7832ca7220ac/A-videki-tarsadalom-valsaga-es-kiutkeresese-Murafoelde-peldajan-keresztuel.pdf#page=13

FISLI Éva (2016) EmlékezetFelejtésFotográfia, Apertúra, XLVI. 2016 július augusztus.

http://www.mafot.hu/apertura_emlekezes-felejtes-fotografia.html

FEJŐS Zoltán (szerk.) (1999): Körülírt képek. Miskolc – Budapest, Miskolc Galéria – Magyar Művelődési Intézet.

HARGITAI Dávid: Vizuálisantropológiai értelmezés a családi legendáriumok feltérképezéséhez, In: Családtörténet, családi legendárium, Képzési anyag, szerk: Mester Zsuzsanna, Majzik Katalin, Nemzeti Család és Szociálpolitikai Intézet 2010

https://docplayer.hu/18772732-Csaladtortenet-csaladi-legendarium.html

letöltés: 2023 április 2.

KINCSES Károly (20009 Hogyan (ne)bánjunk (el) régi fényképeinkkel? Kecskemét, Magyar Fotográfiai Múzeum

KUNT Ernő (1995): Fotóantropológia. Miskolc, ARC Árkádiusz Kiadó.


KUNT Ernő (2000): Útmutató fotóantropológiai kutatáshoz. In: R. Nagy József (szerk.): Családi album. Miskolc, Miskolci Egyetemi Kiadó.  

SONTAG, Susan (1981): A fényképezésről. Budapest, Európa Könyvkiadó.

SOMLAI Péter Ferenc(2018) Budakeszi társadalma a 20. század első felében. Budakeszi Helytörténeti Egyesület

SOR Zita-ORMOS József-CS. PLANK Ibolya (2008) Fotógyüjtemények állományvédelme, Budapest, Múzeumi Állományvédelmi Program

http://www.mafot.hu/docs/allomanyvedelem_6.pdf

letöltés 2023 április 2.

STEMLERNÉ Balogh Ilona (1994) A fénykép mint történeti emlék és forrás,In.: Tudományos füzetek, Érték a fotóban országos fotótörténeti konferencia előadásai, Tata, Komárom Eszeregom Megyei Önkormányzat Múzeumainak Igazgatósága.

SZALMA Anna-Mária (2014) A fénykép a mindennapi életben, Fényképkorpuszok antropológiai elemzése. Kolozsvár, Erdélyi Műzeum-Egyesület, sorozatszerkesztő: Dr. Keszeg Vilmos, Dr. Szikszai Mária

Sztompka Piotr (2009) Vizuális szociológia, a fényképezés mint kutatási módszer,In. Kommunikáció és kultúratudományi tanulmányok, (sorozatszerk) Szijártó Zsolt, Budapest-Pécs, Gondolat Kiadó-PTE Kommunikáció és Médiatudományi  Tanszék

THOMAS, Alan (2000): A családi krónika. In: R. Nagy József (szerk.): Családi album. Miskolc, Miskolci Egyetemi Kiadó.

Vass Erika (2011) Népek, nyelvek kultúrák, Skanzen Örökség Iskola12, Szentendre, Skanzen füzetek

https://library.hungaricana.hu/hu/view/ORSZ_SKAN_SkFuz_OrIsk_12/?pg=6&layout=s

6. Köszönetnyilvánítás

Nagyon köszönöm Dobos Lászlóné Fischer Katának, hogy készségesen megosztotta velem történeteit, betekintést engedett dokumentum gyűjteményébe. Nagyon köszönöm férjének Dobos Lászlónak a bevezető beszélgetésen aktív részvételét, és a fényképeket.

Köszönöm Dr. Bednárik Jánosnak, Budakeszi Helytörténeti Gyűjtemény és Tájház muzeológusának, hogy ötleteivel, szakmai tanácsaival segített, és lehetőséget adott a múzeum gyűjteményében levő albumok megtekintésére és tanulmányozására.

Köszönöm Horváth Jenőnek, hogy tapasztalataival segítette kutatásom összefüggéseinek felismerését.

Köszönöm Dr. Németh Szandrának a konzulensi feladatok ellátását.

És köszönöm családomnak a türelmet.

Jegyzetek


[i] „A tudományos hitelesség és a terepen végzett kutatómunka közötti összefüggés kérdése a 80-as évek tudományelméleti vitáinak egyik központi témája volt az antropológiában. A kritikai kérdésfelvetés talán legradikálisabb formájában arra vonatkozik, hogy vajon a favorizált módszertani gyakorlat, a terepmunka mennyiben- ha egyáltalán-képes eleget tenni a tudományos elemzés tárgyát képező objektív tények rögzítésének. A terepmunka jelenséget a performativitás szemszögéből tárgyaló kritikai elemzések például alapvető késéget fogalmaznak meg a tapasztalatok tudományos hitelesség-értékével kapcsolatban.”

(Biczó, 2018, 220. o.)

[ii] Interjú 24-25. o.

[iii] Interjú 16.o.

[iv] Interjú 33.o.

[v] https://skanzen.hu/hu/tudas/felnott-muhelyprogramok/demenciaprogram-p

[vi] Az itt közölt kép abból a mappából való, amelyet D.K. a beszélgetés alatt, a szekrényből vett elő. Pontosan rendszerezett dokumentumai részeként Horváth Jenő a Budakeszi Hírmondóban megjelent cikke is szerepel a dokumentumok tárolásra használt dossziéban. Hasonlóan a fényképekhez ezekről is és a családi archív dokumentumokról pontosan vezetett állandó rendszert használ.  A képanyagból idézés két esetben történt, (Horváth Jenő, (2016)) https://amikisvarosunk.hu/2017/02/25/budakeszi-alatt-nincs-termalviz/

És a hivatkozott cikk:

Valamint Berza László, Budapest Története Képekben, 1493-1980 c. Ikonográfiai kiadványsorozatban leltem nyomára Szécheny fürdőről készült Fischer Ágoston képeknek. 67555 számmal.

https://library.hungaricana.hu/hu/view/BPTortBiblio_Ikonografia_Mutato/?pg=2&layout=s

[vii] A januári korábbi beszélgetésen is beszélt a temetésekről, és akkor mesélte, hogy a háború miatt a temetéskor rosszabb minőségű koporsóba temetek.

 

[viii]

„1944 végén kezdetét vette a németek kollektív felelősségre vonása. A 17-45 év közötti férfiak és a 18-30 év közötti nők közül kb. 50.000 német személyt a Szovjetunióba malenkij robotra, vagyis jóvátételi közmunkára vittek el. Csak a legszívósabbak élték túl az éhezést, a nehéz fizikai munkát és a hideget. A több éves kényszermunkáról voltak, akik csak 1949-ben térhettek haza. 1946-48 között a potsdami egyezmény előírásainak megfelelően kollektív bűnösség vádjával a magyarországi németek közel felét (megközelítőleg 200.000 főt) 20-50 kg-os csomaggal Németországba telepítették.” (Vass, 2011)

 

[ix] Érdekes adalék, hogy Budakeszin a lakosság 14.2 % rendelkezik ebben az időben rádiókészülékkel. Ez egybecseng azzal a megjegyzéssel, hogy a család asszimilálódása a magyar nyelvi közegre ebben a lehetőségben is alátámasztja a nyelvhasználat jellemzőit. Az interjú egy későbbi pontján kitér a sváb és magyar identitás kettősségére, illetve az asszimilációs adatokara vonatkozó tanulmányrész is hivatkozik. (Somlai 2018.  45-46, 24-26. o.)

[x] A képen látható épület az üvegnegatív fordított kongtaktolása miatt nem oldalghelyes. E miatt nem felismerhető, téves elhelyezkedésben látható.

[xi]  A beszélgetés arra vonatkozik, azt szerettem volna megtudni, hogy az üvegnegatívokról vannak-e eredeti nagyítások, készültek-e korabeli kópiák.

FELHÍVÁS! Keressük De Ponte József udvari fényképész fotográfiáit.

A Punktum Galériában most bemutatásra kerülő női portréi mellett várjuk a családi, esemény, portré fényképek teljes korpuszát, amelyet szeretnénk minél teljesebben megismerni!
A Budakeszi Helytörténeti Gyűjtemény és Tájház és a Punktum Galéria közösségi kutatása indul,
amelynek keretében szeretnénk minél teljesebb képet kapni a budakeszi műtermet működtető fotográfus De Ponte József munkájáról.

A képek datálásában is a közösség segítségét kérjük, hiszen az ismerős rokon születési éve esetleg az esküvők, keresztelők , egyéb kiemelt ünnepek alkalmával készült képek segítenek a fényképész műterem múltjának felgöngyölítésében, rekonstruálásában a helytörténeti kutatások izgalmas részletekkel egészülhetnének ki a fényképek által.

A képek gyűjtése és dokumentálása a Punktum Galéria korabeli stílusban berendezett műteremben kerül felvételre.

Az adatok és egyéb történeti információk hang és írott anyagainak gyűjtése szinten kezdetét veszi!
Közzététel a Múzeum Digitár Budakeszi Helytörténeti Gyűjtemény és Tájház gondozásában működő / PunktumGaléria fotótár felületén folyamatosan történik
Légy része a helytörténetnek!

Dr. Jánossy László 2023 június 12. 10.36.- Beszélgetés felvétele

A pincéből előkerültek Szentgáli Antal (a családban Toncsi bácsi, dédanyám, Rausch Ilona húgának, Rausch Vilmának a férje) szibériai naplói, 4 év napló meg egy csomó levélnek a másolata meg egyéb emlékek. Ez a mérnök bácsi a cári Oroszországnak dolgozott 1908 és 13 között és a transzszibériai vasutat építette egy magyar mérnök társával (Gubányi Károllyal) együtt, ők építették meg a transzibériai vasútnak a leghosszabb alagútját, úgyhogy szibériai viszonyok között, két oldalról kimérve a 400 m-es alagút centire találkozott, a hegy közepén, úgyhogy eszméletlenül ügyesek, szóval szakmailag kitűnők voltak. akkor azzal a sok anyaggal ami így előkerült, én jelentkeztem, Olvastam egy cikket erről a mérnök bácsiról, kiderült hogy valaki nagyon lelkesen gyűjti az anyagot róla, levéltári, meg Arcanum, meg minden megjelent cikket, meg olvastam egy nagyon jó újságcikket egy szakfolyóiratban, ez az ember olyan jó cikket írt, ott volt az e-mail címe az újságcikk végén, és megkerestem azzal, hogy mi a mérnök bácsi feleségének a rokonai, a családja vagyunk, és nagyon sok minden került elő a mérnök bácsiról, és akkor eljött érte beszkennelte, de én is beszkenneltem fényképeket, amit lehetett még. És aztán az az ötletem támadt, hogy mi lenne, hogyha az unokatestvéreimet körbe kérdezném, hogy valakinél, nincs-e még Toncsi bácsiról valamilyen anyag. Vagy Vilma néniről.

A kilenc unokatestvérem közül egy válaszolt, hogy nála van és a másik 8-nál meg nincs. És kiderült, hogy egy pár érdekes dolog előkerült 2 boríték például, amin nincsen semmi, már bélyeg sincs, meg dátum sincs meg semmi és nincs meg belőle a levél, mert ennek az embernek, mint bélyeggyűjtő a cári Oroszország bélyege volt érdekes és kivágta a borítékból és kidobta a levelet belőle. Úgyhogy így vesznek el dolgok. Valami más volt neki érdekes.

2023.06. 12.  Az én nevem Dr. Jánossy László. Itt lakom Budakeszin és a családban engem érdekel leginkább a felmenőinknek a története, meg a régi fényképek, dokumentumok és olyan szempontból szerencsés vagyok, hogy a családomban apai-anyai ágon, elég jól dokumentálva megőrződtek dolgok. Tehát a családomat tulajdonképpen könnyű kutatni, csak idő kérdése. Mert mindig volt 1-2 ember a családban, akinek fontos volt az, hogy eltegye ezeket a régi dolgokat. De azt se tudom, hogy hol kezdjem. Most komolyan?

-Hát engem az érdekelne, -mert ami nekem a kiindulópontom az-, hogy Te, mint leszármazott, mit tudsz kezdeni azokkal a képekkel, amit azok a felmenőid hagytak rád, akik mondjuk a fényképezéssel foglalkoztak? Mi történt az ő hagyatékuk egy részével? Nyilván ebből van némi információ a birtokomban, de hogy a család mit őrzött meg ebből a tudásból? Vagy mi az, ami Nálatok maradhatott? Mi az, ami nem, de a történetet mesélitek tovább? Szóval engem ez az része érdekel, hogy hol van a családban a történetnek a szerepe? Vagy mi a szerepe?

A családunk 150 évesnél öregebb történetet csak kettőt őrzött meg. Az egyik nyúlfarknyi, ide leírom:

Apám jórészt bajai svábok leszármazottja. 1838-ban volt a nagy bajai tűzvész. Egy ház műhelye kigyulladt, majd egymás után égtek le az erős szélben a nádfedeles házak, mert az égő, szálló parázs felgyújtotta a többit is. A Szépapámék is kirohantak a házból. De az ötéves ükanyám visszafutott, senki sem tudta megállítani. Az égő házból élete kockáztatásával mentette ki a számára legfontosabbat. Sikerült kihoznia a macskát, mielőtt a ház összedőlt volna.

A másik Kiefer Godofridné Magos Jozefával, Szépanyámmal esett meg. Szépmama férje cipészmester, a szegedi csizmadia céh utolsó céhmestere volt, Szegedtől délre a Tisza mellett, Magyarkanizsán laktak (most Szerbia). Több segéddel dolgozott otthon, Szépmama pedig szekéren vitte eladni a portékát a közeli-távoli vásárokra. A vásárosok hazafelé igyekezve a szekerekkel rendszerint csoportokba tömörültek az útonálló fosztogatók ellen. Akkortájt (1857 előtt) Szeged környékét veszélyeztette Rózsa Sándor lovas betyárbandája. (R.S. 1857-től már a Kufsteini börtönben raboskodott 9 évet.) Szépmama is jó vásárt csinált, sok volt nála a papírbankó. Sajnálta volna, ha mind elveszik tőle a „szegény legények”. Hát gondolt egyet: Egy nagy bőrbuxát (pénztárcát) alul kitömött újságpapírral, a tetejére meg rátett egy csomó papírpénzt. Ezt a buxát a blúza alá a „kebelébe” rejtette, a többi papírpénzt pedig eldugta a szoknyája alá akasztott zacskóba. A szekérsor poroszkált Szeged felé, mikor egyszerre csak felbukkan Ruzsa Sándor (ahogy Szépmama szögediesen kiejtette) a bandája élén és leállítja a kocsisort. Pisztolyát nekiszegezve az első kocsisnak kiáltja: „Pénzt vagy életet!” Erre a szekéren utazó vásáros elordítja magát: „Karóra, vasvillára emberek!” Puff! Egy lövés és máris holtan bukik le a vásáros a szekérről. A többi vásáros már szó nélkül adja át a pénzét. Mikor Rózsa Sándor Szépmama szekeréhez érkezik, ő előhúzza kebeléből a buxát és odanyújtja a betyárnak: „Itt van lelköm, szívesen adom, tudom, maguk szegény legények!” „Ilyen asszony kéne több! Ez a kocsi mehet!” kiáltja Rózsa Sándor. A többieket egyenként megmotozták, kifosztották. Szépmama meg odaszólt a kocsisnak: „No de Pista, most azután vágj a lovak közé és meg se állj hazáig!”

-A családban a leghíresebb ember éppen fotográfus volt. Klösz György, aki 1844-ben született Darmstadtban és 1913-ban halt meg Budapesten. Most éppen száztíz éve. És akkoriban, amikor ő komolyan elkezdett fényképezni, először műteremben persze, akkoriban a Monarchia összesen talán 6 komoly fényképésszel rendelkezett, és abból a 6 komoly fényképészből ketten voltak azok, akik kimentek a szabadba is. Klösz György meg Divald Károly, úgyhogy Klösz György végig fotózta kétszer Budapestet, 1880 körül meg 1896 táján. Az 1880-as képeken alig van ember, nem mintha nem laktak volna akkoriban Budapesten, hanem a néhány perces expozíció alatt kisétáltak a képből. 1896 körül, rövidebb expozícióval már a képen maradtak a járókelők. És mindkét fotósorozat megvan, de nem csak ezeket fotózta. Nagyon sok mindent, leutazott Szegedre a szegedi nagy árvíz pusztítását fotózni 1879-ben meg az Ördög-ároknak a villámárvizét, ami itt a Tabán alsó részét elöntötte például. Vagy volt olyan árvíz 1879-ben, amitől a Fő utca is víz alá került, és ilyeneket is fényképezett. Meg körbe utazta az akkori Magyarországot, hát az persze Nagy-Magyarország volt, hatvanhárom vármegyével. Ezt lovas szekérrel tette és a híresebb kastélyokat kívülről, belülről, berendezéssel együtt fényképezte. Amiről semmi más dokumentum nem maradt meg, csak ezek a Klösz György fotók.

Klösz György kb. 1880-85

-És a papírképek is megmaradtak, vagy inkább csak a negatívok?

 -Ezekből inkább a papírképek maradtak meg azt hiszem, mert ő készített belőle albumokat, fotóalbumokat, kiadta és meg lehetett vásárolni azokat.

-Képeslapként is vagy… vagy?

-Biztos. Klösz Györgynek persze műtermi fotói is fennmaradtak. De az volt az óriási benne, és a munkájában, hogy a szabadban fotózott. És több, mint 4 000 felvétele megmaradt.

-Nagyapádat, hogy hívják?

-A gépészmérnök, anyai nagyapámat Köhler Lászlónak hívták, ez sváb név, a Köhler szó faszén égetőt jelent. Aztán 1943-ban magyarosította a nevét Kölley Lászlóra. Ő házasodott be Klösz György családjába, elvette feleségül Klösz Györgynek az unokáját, Klösz Idát. És amit a nagyapám nagyon gondosan tárolva megőrzött évtizedeken keresztül, a 30X40 cm-es üveg negatívokat kemény fa dobozokban tárolva, azt mind elvették a Klösz György és Fia Grafikai Műintézet államosításakor (1948-ban az állami Offset Nyomda lett belőle). Bement hozzájuk 2 revolveres szocialista úr és azt mondta, hogy mától fogva nem az övék az, ami az övék volt. Mindenféle ellenszolgáltatás nélkül. Persze elvehették tőlük. Az volt az óriási mázli, hogy nem öntötték ki az udvarra azokat az üveg negatívokat és nem taposták össze. Tehát nem semmisült meg, hanem kihúztak néhányat és azt látták, hogy munkások dolgoznak a képeken. A negatívról is látszott. Tudniillik éppen ott néztek bele, ahol a millenniumi földalatti vasút építését fényképezte Klösz György és akkor felkiáltottak, ott a nagyapám füle hallatára, hogy: – „hát itt munkások vannak, akkor az menjen a Munkásmozgalmi Múzeumba”, úgyhogy ennyi sütni valójuk volt legalább, abból aztán később Budapesti Történeti Múzeum lett, úgyhogy legalább közgyűjteménybe került, ha már nem is kapott érte a család semmit.

-Akkor vitték el Klösz György fényképezőgépét is?

-Azt nem tudom, de az is közintézménybe került, úgyhogy nem mi adtuk el, elvették. Igen, igen, biztos az is úgy került oda, hogy meglátta valaki, hogy az érték. És aztán ezekkel a fotóanyagokkal vártak, hogy hivatalosan, szerzői jogi kérdés ne legyen, és a családnak ne kelljen utólag se fizetni érte, ha már ingyen elkobozták a családtól a sok ezer felvételt. Megvárták, amíg Klösz György halálának 50. évfordulója el nem jön, és ezután már ugye nem kellett szerzői jogdíjat fizetni, attól kezdve publikálják. Megjelent a Budapest Anno című könyv. Ami egy nagyon szép album a régi Budapestről és a fényképeknek kb. a háromnegyed része Klösz György fotó.

-Az valahogy a nyolcvanas években adták ki? -Nem nyomták aztán újra?

 -Igen, az én példányom 1979-ben készült. Én azt hiszem több kiadást megért, aztán megjelent egy Klösz György monográfia is 2002-ben. A monográfia szerzője, Lugosi-Lugó László többször járt a családunknál és édesanyámból kihajtotta a család történetet. Anyám akkor el is utazott a darmstadti rokonokhoz, Klösz György rokonaihoz, és 1759-ig megvan Klösz Györgynek a családfája. A rokonokkal egészen mostanáig tartottuk a kapcsolatot, de most már gyakorlatilag megszakadt, mert már elhunytak az öregek. Én nemrég hívtam fel telefonon az egyik Klösz György rokon meghalt bácsinak a feleségét, aki még él, 90 év körüli, és azt mondta, nincs értelme tovább tartani a kapcsolatot.

Különben ez külön érdekesség, és a fényképekről teljesen független, hogy a monarchia idején, az úgynevezett „boldog békeidőkben”, kitűnően prosperált a magyar gazdaság, nagyon jól ment Klösz György üzlete is. Ő amúgy is egy jó üzleti érzékkel megáldott, rendkívül szorgalmas, alapos ember volt német alapossággal ugye, született német is volt különben, darmstadti eredetileg. Ő elég nagy hasznot csinált ebből a fotózásból, és nem verte el lóversenyre, meg italra, meg akármi szórakozásra. Ő még utazni se utazott, csak fénykép vagy fényképek készítése céljából. És a vagyonának egy részével évtizedeken keresztül támogatta a szegény német rokonságot, Darmstadtban. Úgyhogy ő, 40-50 éven át küldött Nekik minden évben csomó pénzt, mert tudta, hogy ők Magyarországon sokkal gazdagabbak, mint a német rokonok. Ez nehezen fér a fejünkbe, mert ugye úgy nézünk Németországra, hogy Németország a gazdag és Magyarország a csóró, hát nem. Abban az időben Magyarországról segítette a német rokonokat! Elég hihetetlen történet, hogyha nem a családban történik meg, akkor lehet, hogy én se hiszem el, de így dokumentálva van. Klösz Pál ezt le is írta. Örülök, hogy 50 évig Magyarországról támogatta a német szegényebb rokonokat, Németországba küldve a pénzt, a jövedelme egy részét, ez egy tényleg elképesztő történet.

Hogy mi lett, aztán ezekkel a fényképekkel? Több gyűjteménybe is kerültek fényképek. A Széchenyi Könyvtárba is, a Kiscelli Múzeumba is, a Magyar Nemzeti Múzeum fotótárába is kerültek fényképek és a Budapesti Történeti Múzeumba legalább ebben a 4 közgyűjteményben vannak. Még a Budapest Gyűjteményben is, és azon kívül még több, kisebb-ben, kisebb mennyiségű. Igen, még a még a Vendéglátóipari Múzeumban meg a nem tudom milyen ilyen, szóval ilyen kisebb helyeken is vannak felvételek. Egyszer a feleségemmel elmentünk az Operába, és az Operában volt egy időszakos kiállítás az Opera folyosóján, amit az előadás szünetében megnéztünk és ott is ki volt állítva egy nagyon korai Klösz György felvétel egy akkori operaénekesről, de nagyon a munkássága legelején készült. Ők maguk se tudják, hogy Klösz György fotójuk van szerintem, mert félig le volt ragasztva a felirat. Én persze fölismertem Kloes meg oda volt írva, hogy korábban dr Heid. Dr. Hermann Heid fotográfus szintén Darmstadtból származott, és Klösz Györggyel együtt jött Budapestre, egy évig együtt dolgoztak itt, és utána életük végéig jó barátságban maradtak. De Heid elment Bécsbe, nyitott egy fotó műtermet és ott is maradt, Bécsben dolgozott haláláig. 1900 előtt meghalt Heid, rendszeresen leveleztek egymással. Klösz György 1913-ban halt meg, Heid 10 évvel volt idősebb nála.

– Akkor jöttek ezekért, elvitték a filmeket, és mi történt a családdal?

-Azért egy kevés felvétel maradt a családnál is. Ami a személyes holmijuk között volt eltéve.

-Az véletlen, vagy azt mondták, hogy azt nem adják? Vagy azzal mi történt?

-Egy kevés maradt ezért a családnak, annak is a szerintem legalább a kétharmadát odaadta anyám a Budapesti Történeti Múzeumnak, fillérekért. Meg a Klösz Györgyről készült portré festményt. Rendes olajfestmény, meg a feleségéről is, Zeller Karolináról egy ugyanakkora, másik. Szóval volt egy ilyen festmény pár. Azt is odaadta pár ezer forintért a múzeumnak anyám.

-És azt lehet tudni, hogy ez ezzel tehát, hogy ő mit gondolt erről, hogy akkor, ha már minden ott van, akkor egészítsük ki a történetet? És itt vannak még ezek a képek is, vagy nem akarták megtartani?

-Hát igen. Hát nyugodtan maradhatott volna szerintem a családnál, semmi sem történt volna. A múzeum se nagyon használja azokat, hogyha valami időszakos kiállítást rendeznek, akkor lehet, hogy kiteszik, de a feleségét valószínűleg akkor sem. Úgyhogy ami meg megmaradt anyámnál, arról a két öcsém azt mondta, hogy őket nem érdeklik különösebben ezek a régi fényképek, amit akarok, hozzak el, nézzem meg, vagy adjuk el. Ilyen családi vonatkozású fényképeket nem adunk el. A napokban jártam egy rokonunknál, aki leszedett a polcról egy fényképalbumot, és a fényképalbumban egy 1880-ban készült fénykép volt az utolsó, szóval az 1870-es évek elejétől 1880-ig, legalább negyven fotó, mind a 40 Klösz György felvétel. Ez egy Jurány családi fotóalbum, amely a Jurány család tagjait ábrázolja, ez már valószínűleg nem is volt a Vilma királynő út 49-ben az államosításkor. A dédanyámról, Jurány Fridáról (1873-1958) is találtam benne egy ötéves korában készült felvételt, nem is tudtam, hogy fennmaradt róla gyerekkori kép… Nagyon megörültem neki.

Az óvodás korú dédanyámról Klösz György még nem tudhatta, hogy fia, Pál (aki akkor szintén óvodás korú volt) őt fogja feleségül venni és így Jurány Frida a menye lesz 20 évvel később.

Ezt nem is tudja semelyik közgyűjtemény, hogy a családnál még van egy ilyen csupa Klösz fotókat tartalmazó fotóalbum. Ezek mind műtermi felvételek.

-És ők tudják, hogy ez egy érték?

-Hát persze, hogy tudják, hogy ez egy érték, de ott is, az ő gyerekeiket nem érdekli, és remélem, hogy nem fog elkallódni valahol, hogy nem fogják kidobni a kukába a szülők halála után, hogy minek ez a vacakság.

-Jelenleg lehet tudni, hogy ők nem mesélik ezt tovább, ezt a történetet?

-Nem tudom, hát ahogy elkezdtük lapozni ezt az albumot a 3. vagy 4. oldalon lent megláttam egy kislány képet és ráböktem rögtön, hogy ez az én dédanyám, akit én 80 éves korában ismertem meg. Kisgyerekként a szeméről, arcáról megismertem, utána óvatosan kihúztuk a fényképet az albumból és a hátára rá volt írva, hogy Frida Jurány, úgyhogy tényleg megismertem, hogy az a dédanyám. Úgyhogy azt az egy képet elkértem, beszkenneltem az elejét, hátulját és visszavittem nekik, de ott van egy egész album. Nekem 1880-ból a családnak arról a részéről csak 2-3 fényképem van, az ükapámról van egy aranyos kép. Az ükapám Jurány Vilmos, ő is viszonylag híres ember volt. Történelemből tanultuk a Landerer és Heckenast pesti nyomdáját, ahol a Nemzeti Dalt nyomtatták ki. Hát a Landererrel nem tudom mi lett, megöregedett, megbetegedett, vagy elhunyt és akkor a Heckenast Gyula az én ükapámmal állt össze üzlettársként, és ketten alapították a Franklin Társulat Könyvkiadót, aminek az igazgatója volt az ükapám, Jurány Vilmos évtizedeken át, egészen a haláláig gyakorlatilag. 1893-ban halt meg.

-Ő nyomdája is én úgy emlékszem a Kiscelliben van kiállítva az ő nyomda gépeik is, ott vannak. (utánanézni) (A Nemzeti Múzeumban van a nyomdagép, amin a Nemzeti Dalt nyomták.)

-1880-ból Jurány Vilmos és a felesége felnőtt gyerekeiről van egy fényképem, amelyen 8 gyerek van. 9 gyerekük volt, egy meghalt kiskorában, de ez egy egészen jó arány, mert Klösz Györgynek, akinek igazán sok pénze volt és meg tudta fizetni az orvosokat 8 gyereke született és 3 nőtt csak fel. Öt meghalt óvodás korig szamárköhögésben meg nem tudom, mindenféle betegségben, nem volt akkoriban se oltás, se antibiotikum. Ha valaki egy meghűlés után tüdőgyulladást kapott, könnyen belehalt. Úgyhogy alig nőtt föl néhány gyerekük, a legidősebb, Klösz Pál volt az én dédapám. Aki szintén fényképezett, csak hát persze nem ilyen fél szekérnyi méretű, fából, fémből készült, bőr harmonikás fényképezőgéppel, mint az édesapja, Klösz György. Hanem egy modernebb felszereléssel, nyilván, úgyhogy neki sztereo üveg negatívjai maradtak fönt, meg sztereó filmek is.

Például egy album. Ami 1899-es és az ő nászútjunkon készült képekkel kezdődik. Szóval ezek családi jellegű fényképek.

-De ezek nem üveg negatívok?

-Nem, hanem ezek már filmek, már 1899-ben a nászútjukról készült képek, azok már filmre készültek.

-És ezekről papírképek esetleg készültek?

-Ezek negatívok, hát ezek kerültek elő. Talán egy albumból vannak vagy kettőből papírképek. De a többségről nincsenek meg a papírjai, eredetiek dédapámék nászútján készült képekből nincs papíralapú albumunk. De ez maga az egész a nászút. És a dédpapámék nagyon szerettek utazni, főleg a dédanyám ugye sok nyelvet tudott meg nagyon szerette a kultúrát. Ők nagyon szerettek utazni, úgyhogy 1909-ben voltak Tunéziában. Akkoriban repülés se volt természetesen, úgyhogy lementek vonattal Fiuméba és ott hajóra szálltak, és áthajóztak Tuniszba. 1912-ben Egyiptomban voltak.

-És ezeknek mindnek megvan a negatívja?

– Az egyiptomi útról a fotóalbum is megvan, meg napló is. Egyiptomban olyan elképesztő viszonyok voltak akkor, hogy az ősi múmiákat például kézben tartva, így állva kézben tartva mutogatták a külföldieknek, amiket most már kesztyűvel se szabad megfognunk. Természetesen. Valami eszméletlen érdekes dolgok kerültek így elő. 3 olyan fotóalbum a pincéből, ami mind 1914 előtti. Egyik évben, 1914-ben elmentek Indiába például. Hajóval.

 -Az indiai útnak a negatívja itt vannak?

-A negatívjai itt vannak, de Indiáról nincsen ilyen nagyított fotó album, vagy lehet, hogy volt, de elveszett. Többször költözött a család, ki tudja, hogy mi hova került?

Szóval ezen az van, hogy Szeged, Mezőkövesd, Österreich 1913-as utak. India 1, Portsaid. Locarno, és akkor van egy 1914-es India 2 Benares Ceylon. Ha már Indiában elmentek, akkor miért ne nézzék meg Ceylont? És ez aztán 1925-ben Frankreich-el folytatódik, és Itáliával.

-Tehát a család németül is meg magyarul is beszélt. És otthon magyarul vagy németül beszéltek? Erről van valami történet?

-Ugye a család több mint fele német származású volt. Úgyhogy az édesanyám otthon tanult meg németül, otthon németül beszéltek, aztán kimentek az utcára, ott meg magyarul. Klösz György maga Pesten tanult meg magyarul, de nagyon büszke volt arra, hogy beszél, vagy jól beszél magyarul. És szeretett is magyarul beszélni, úgyhogy ő itt ennyire magyarrá vált, annak ellenére, hogy Darmstadtból jött.

Ezeket a sztereo negatívokat csak úgy mutatóba hoztam, de van legalább háromszor ennyi.

És ezek mind síkfilmek és ugyanilyenek vannak a fadobozban is. Ezek a sztereo filmek a pincéből kerültek elő édesanyám írásával. Hogy mik vannak benne?

Felolvasom: „12 darab album sztereo filmek részére. Albumként 100 számozott tok, és albumként a tartalomjegyzékkel évszám, helység, Európa, 1912: Egyiptom. 1914: India és Ceylon.

És van 2 fotóalbum, amelyekben 1910 körüli felvételek vannak. A dédapám éppen a küllős kerekű Mercedeszét tankolja egy nagy bőrtömlőből benzinnel. Akkoriban – ugye benzinkút még nem volt – a patikában kellett kilóra vásárolni a benzint és azt töltögették az autókba. Itt lent például dédapám, a dédanyám bátyjának a fiával ül, Jurány Walterrel, aki költő volt. És ő például németül írta a verseit, szóval ez is bizonyíték arra, hogy annak ellenére, hogy Magyarország területén született, ők otthon németül beszéltek. Jurány Walter piros huszár sapkájával kinézett a lövészárokból az orosz fronton rögtön besorozása után, 1914-ben, fejlövést kapott, elesett az 1. világháborúban. A szüleinek az egyetlen gyereke volt. Van ebben ilyen történet is.

-Bocsánat, hogy van ez az album? Hogy van egy alaplap arra rá valami valahogy applikálva a papír?

-A szereo filmek itt be vannak csúsztatva, így oldalról.

 És ezek az ő nagyításai. És akkor nincs is beragasztva, hanem annyival nagyobb, hogy megtartja.

Vannak közte eredeti 1910-es képeslapok is persze. Meg saját családi felvételek.

-De gyönyörűek!

-Ez az egyik. Sajnos a gerince már….

 Ismerek egy csodálatos könyvkötőt, aki az ilyeneket csodálatos szépre megjavítja.

Igen lehet, hogy érdemes lenne. 33.55/188

És akkor ez? Hűha. Szicília. És aztán Tunisz igen 1909-ben voltak Tuniszban és akkor itt vannak a tuniszi felvételei utcai, piaci felvételek. Műemlékek. Mindenféle.

-És ezeket a képeket nem is látták, amikor elvitték a negatívokat.

-Nem. Ezek valószínűleg valahol máshol voltak, a szekrényben vagy nem tudom hol, de ezek valahogy megmaradtak. Szamaras fogatok, lovas kocsi, villamos, mit tudom én? Mindenféle eredeti tuniszi felvételek, hát több mint 110 évesek.

-Gyönyörűek.

-Úgyhogy. Szerettek utazni és pénzük is volt hozzá, meg ízlésük is. Na de most még csak Klösz György felvételeinél, meg a fiának a felvételeinél tartottunk, de ennél sokkal-sokkal több fotóanyag maradt meg a családban. Hát egy részét beszkennelve tudom mutatni.

-De ezeket még előtte megnézzük?

-Hát ezeket, csak mintának hoztam, ilyen albumunk is van jó néhány. Sajnos ezek az albumok senkinek nem fognak kelleni a családban. Ebben a fotóalbumban például az édesanyám nővére szerepel. Ez főleg az ő albuma és az ő barátnői, akikről már nem is tudom, hogy kit, hogy hívnak, ki kicsoda nincs odaírva sajnos. Ez nagy tanulság különben, hogy minden fényképre rá kéne írni, hogy kicsoda szerepel rajta, meg mondjuk legalább egy dátumot, vagy még a helyszínt is, ha lehet.

-Ez egy másik géppel is készült nyilván.

-Igen ez a 30-as években…

 -A gépeket egyébként, azt lehet tudni, hogy mivel fotóztak van arról valami, vagy maradt meg közülük bármi is, vagy mert nyilván ez egy 10×15-ös negatív méret? Ez mekkora ez a negatív?

– Nem, azok a gépek nem maradtak meg. A nagynénémnek a fényképezőgépe sem maradt meg.

-De ez valami képnek a hátoldala ugye?

-Igen valami képnek a hátoldala. Hát valaki? a nagynéném barátja adta neki ajándékba saját magáról egy fényképet, de fogalmam sincs ki ez, nem tudom, hogy ki. Sajnos úgyhogy ezeket, ja és akkor mindenfelé vannak ilyen olyan családi egyéb dokumentumok meg benne. Szóval ezeket a fotóalbumokat senki nem akarja, nem akarja megőrizni a családban az én gyerekeim se, nekem se sokat jelentenek, mert én nagyon szerettem a nagynénémet, de hát meghalt 15 évvel ezelőtt. Ráadásul Kanadában élt. Találkoztunk életünkben talán háromszor.

-És őt, hogy hívták?

-Őt Köhler Aliznak hívták. A férje Sass-Kortsák Endre volt. Ő itt volt a Bókai utcai Gyerekklinikán, az Orvosegyetemen gyerekgyógyász, és tehetséges volt, kapott egy külföldi ösztöndíjat, akkor kint volt 1-2 évet Svájcban, majd hazajött, akkor kapott megint egy ösztöndíjat, kiment és utána már nem is jött haza. És a kanadai Hospital for Sick Children, a legnagyobb kanadai gyerek kórháznak lett az igazgatóhelyettese. Magyarként, magyar orvosként, de én nem is kötődöm annyira hozzájuk, és ezeket az albumokat nem tudom, hová tegyük.

-Ezeket mindegyiket?

Az ilyeneket, az ilyen 30-as évek belieket. Különben én nem tenném el, hát az 1914 előttit, azt meg fogom őrizni. Én legalábbis ameddig én élek, de ezeket a 30-as évekbeli albumokat nem is akarja a család tovább őrizni, úgyhogy ezt nagyon sajnálom, de egyszerűen nincs hova tenni.

-És hogyha mondjuk valamelyik múzeum érdeklődne iránta, akkor mi történne?

-Hát semmi, odaadnánk szívesen, csak azt sem tudom, hogy kit érdekelhet. Sok minden került elő. Például itt van Ferenc József, Ferenc Jóskás bélyegekkel föl bélyegezve. 10-10 + 5-5. Hellerrel. Bélyeggel felbélyegzett, 1908-as levél, amit innen Budapestről küldött a nagymamám a Tuniszban nyaraló szüleinek, és úgy van megcímezve, hogy Herr Paul Klösz Tunis post restante, tehát a Klösz Pál Úr, Tunis, csak így Tunis mindenféle pontos cím nélkül, postán marad. És ezzel a címzéssel megkapta a dédapám Tuniszban. Ekkora levelet, amit 1908-ban a nagy Magyarországról, Budapestről a nagymamám küldött nekik. És akkor itt van benn a levél. Szóval, ilyeneket vétek lenne kidobni. Persze ezeket nem is akarom.

-És ezeket gyerekként neked a nagymamád mesélte, vagy ezek, hogy vannak?

Mesélte, de én nem is tudtam sok-sok mindent, szóval én egy csomó dolgot találtam most a pincében, amiről egyáltalán nem is tudtam. Tényleg olyanokat, amik….

-De ezek nem a pincében voltak?

-De! Ezek is a pincében voltak!

-De akkor ez egy jó állapotú pince, viszont akkor ennek örülni kell.

-Száraz pince volt. Hát ez szerencse, a kazánház mellett.

-De szép!

 -Igen itt például, egy szemüveges bácsi van az anyukájával, aki ilyen nagymama korú néni. Ez a szemüveges bácsi volt az anyai nagyapámnak a legjobb barátja, Kurt Wagnernek hívták, egy mérnökember volt, német, ők a nagyapám meg Wagner az 1. világháborúban az olasz fronton barátkoztak össze. Találkoztak és valahogy rettentő jó barátságba keveredtek egymással, úgyhogy később, amikor a nagyapám a Klösz György és Fia Grafikai Műintézet igazgatója lett, gépészmérnökként, oda vette magához főmérnöknek a legjobb barátját, azt a Kurt Wagnert. Évtizedekig itt dolgozott Budapesten ez a német mérnök. Nagyon helyes ember volt, itt is nősült, de egy eredeti német lányt vett feleségül, csak itt volt az esküvőjük Budapesten. Ez a Friedl volt, ismertem a feleségét is. A bácsi végig harcolta az 1. és a 2. világháborút, úgyhogy legalább 8 vagy 9 évet a fronton töltött és túlélte csodával határos módon. Utálta Hitlert, de a felesége el volt ájulva Hitlertől, ő teljesen bevette ezeket a hatalmas szónoklatokat, amiket Hitler előadott, úgyhogy a felesége imádta Hitlert, a bácsi meg utálta, de a bácsi nagyon jó fej volt, a felesége nem volt olyan jó fej.

-És így éltek együtt? Azta.

-Így éltek együtt. Gyerekük nem lett, na de ezeknek a képeknek története van, ők még nem is családtag, de akkor is ezeket én tudom, meg ismertem a bácsit. A bácsi a feleségével itt járt többször látogatóba Budapesten, sőt, látva, hogy engem érdekel a fényképezés, odaadta nekem örökbe, ajándékba a Zeiss Iconta fényképezőgépét (1930-ból). Normál, nagylátószögű, és kistele cserélhető objektívekkel.

-És kipróbáltad?

-Csodásan működik, persze venni kell bele filmet, meg nagyítani kell a képeket, működő fényképezőgép a hitleri időkből, valamikor 1930-ban készült.

-Hát azokkal légi felvételeket készítettek!

-A Német Birodalomban. Igen-igen, nagyon jó minőségű fényképezőgép, odaadta nekem csak úgy ajándékba a bácsi, nagyon kedvesen a halála előtt nem sokkal.

Nagyszüleim a Balaton parton, nézd meg milyen fürdőruha ugye, ilyen még a férfiaknak is….  De jó nagyon el penészedett nem tudom micsoda, de ja ehhez kell segítség, mert franciául meg arabul van a felirat. Akkor ezek a fényképek között találtam azért olyat is, amin például az anyai nagyapámnak, a kisgyerekkori képe 1894-ből (Mai Manó fotó). Szóval ilyen harmincas évekbeli fényképek közül előkerült azért egy olyan, hogy Köhler Lacika 2 éves 1894-ből, az anyai nagyapám beöltöztetve, kis huszár ruhába és kényszeredetten ott szalutált benne. Gondolom egy kisgyerek, nem élvezte annyira, hogy fényképezik.

-Mi van ráírva? Mi és társa?

 -Mai és Társa,

-…tehát ez egy eredeti Mai Manó?

-valóban, persze. Eredeti Mai Manó fotó műteremben készült fénykép nagyapámról 1894-ből. Szóval ilyenek is vannak közte, és na ez már egy ilyen 1980-as, 1990-es évekbeli fotóalbum, családi album. Itt már az édesapám, eléggé beteg, Parkinson kóros volt. Édesanyám akkor még jó állapotban. Ő az, aki most, 2022 karácsonya előtt halt meg. Karácsony előtt 10 nappal, majdnem 96 évesen és akkor az Ő családi iratait, meg pincéjét kezdtük el fölszámolni és akkor kerültek elő ezek a régi dolgok.

-Ebben lehet, hogy érdemes lenne egy muzeológus segítséget hívni, hogy ezeket a tárgyakat valahogy úgy rakni. Például ezt, hogy penészes, hogy ne kerüljön a fényképek közé.

-Ez eléggé penészes, de ez 1911 vagy 12-es darab.

-Megnézhetem?

-Leirata, francia. Franciául van meg arabul, szerintem Tunéziában. 11-12? Vagy akkor, lehet hogy, lehet, hogy Egyiptom tehát egy…. Egyiptomban vettek valami már akkor is műtárgyak számító dolgot és annak az igazolása, de el kéne olvasni, hogy miről szól, csak én angolul meg németül értek, de franciául sajnos nem értek arabul meg pláne nem. Egy kicsit azért meg szoktam érteni, mert latint tanultam a gimnáziumban, még én akkoriban. Úgyhogy abból meg az angol, az angolból azért… A leírt francia egy részét azért megértem, de hát. De nem tudom miről szól ez.

 -Én mondom franciául…. Szerintem ez, az egész közép Egyiptomban 1912 július 30.-ig látogathatja a műemlékeket, tehát ez egy kvázi belépő, amivel bemehet. Én úgy értelmezem.

-Köszönöm. Lehet, hogy a természetben, ez valószínűleg egy esőt kapott, vagy nem tudom, és utána úgy tették el, hogy a penészgombák elkezdtek nőni rajta.

-De még így is gyönyörű tárgy.

-Hát olyan,… meg 1913-ból megvan nagymamámnak a fővárosi állatkerti belépője például, fényképes belépője meg ilyen furcsaságok, amik el is küldtem az állatkert főállatorvosának, aki nekem az MME Madarászsuliban tanítványom volt, dr. Sós Endrének el is küldtem a beszkennelt képét. Na és akkor az mondjuk, ez a családomnak az anyai ága. De hát az édesapám családjából szintén maradtak meg régi felvételek.

-Ő is fotózott?

-Nem különösebben, vagy ott kevés fotó készült abban a családban, de azért van egy 1901-es családi kép, ahol a nagyapám 10 éves kisfiúként van a képen. Azon a képen rajta van a dédapám is, aki Jánossy Mihály Máté. Királyi törvényszéki bíró volt Baján, most már nincs törvényszék se Baján. És őróla például ez az egyetlen felvétel maradt, erről a dédapámról. De több olyan fotónk van azért, akik… több ükszülőmről is van felvétel. Szóval előkerült a pincéből egy ilyen kis füzetecske. Amiben Jurány Vilmosnak, a Franklin Társulat igazgatójának a felesége írásai vannak. Született Reichenstein Leonóra (1836-ban, Eszéken született és 1919-ben Klosterneuburgban, Bécs mellett halt meg). Szóval ez az ükanyám írta saját gyerekeinek. Ő az utolsó 2 évtizedében, a saját gyerekeinek írt mindenféle intelmeket németül. És ezek az Ő írásai vannak különböző gyerekeinek címzett, fekete tustollal írt írásai vannak gyönyörű betűkkel, de németül benne. Szóval ez a füzet is előkerült. Ami szűken családi vonatkozás, tehát ami az én dédanyámnak szólt, azt beszkenneltem belőle, a többit azt még 1-2 családtagnak oda fogom adni, hogy a saját dédapjukról szóló részt, amit az ükanyám írt, azt szedjék ki maguk.

-És ez a képe?

-Ez volt az ükanyám! Ez a Franklin Társulat igazgatója, Jurány Vilmosnak a felesége volt. 1836-ban született, a 1848-as szabadságharc idején volt Ő hatodikos elemis.

-Milyen érdekes nagy ez az asztal! Olyan, mint hogyha nagyon picike lenne a néni.

-Hát akkorra Ő már ilyen töpörödött öregasszony volt, de nagyon szerették a családban mindenki, mindenkinek a kedvence volt, úgy hívták, hogy Kisomi !

-Hát ez, nem egy ilyen alkoholos filccel írt?

-De. Ezt utólag írta az édesanyám hozzá magyarázatként, hogy kit ábrázol. Ezt meg… ezt meg a dédanyám írta, ennek a Kisominak a lánya. A Jurány Frida néni,: Emikém tedd el, nagyon szerettem! Hát nagyon szerette az édesanyját, ez arra vonatkozik. Ez egy ilyen ceruzás bejegyzés, ugyanebben. Ez meg egy filctollas anyámtól, hogy ki ez a Kisomi? Mondjuk én tudom, de a gyerekeim már nem tudják. Még olyan albumuk is előkerült, amit pici lakattal lehet lezárni, és nincs meg a pici lakat kulcsa, úgyhogy nem tudom mi van az albumban, de egy kis album néhány oldalas csak nem lehet túl sok érdekes benne, de lehet, hogy van benne, hogyha előbb utóbb találok valahol egy ilyen kicsi kulcsot, akkor ki fogom tudni nyitni. És akkor még onnan is jöhet elő érdekesség. De az előbb már a családnak az apai ágát kezdtem mesélni.

-Megtelt a kártya.54.50/188 Még van egy kis időnk?

-Hát jó, még egy kicsi.

-Lehet, hogy akkor azt már nem veszem, hanem csak a hangot jó és akkor annyival több időnk lesz.

-Jó. Hát az Apám családja az egyrészt ugye apai ágon régi magyar család volt. Nem tudom, hogy ilyen nemesi dolgokat kell-e mondani, de…

-Hát ha a család történethez hozzá tartozik, ide tartozik és …

-Nyilván. Még anyai ágon a Jurány család volt nagyon régi nemesi család, az 1200-as években kapták a nemességet és a birtokokat, a Tátrának a nyugati nyúlványain volt erdőbirtokuk. A Kossuth és a Jeszenszky család birtokai között, az Árva vára közelében. Már 100 éve, Csehszlovákiához majd Szlovákiához tartozó területen.  A szlovák turista térképeken még mindig úgy van beírva a Tátrának az a része, hogy Juranovszké Dolina. Tehát a Jurányiak völgye, már rég nem a család tulajdona természetesen, mert rég elvették, elveszett. A Jurány család nemesi megerősítő levele lakástűzben semmisült meg, szóval elégett a lakás berendezésével együtt. Ettől még ők nemesek maradtak persze, egy ilyen nagyon, nagyon régi nemesi család volt egy Jurány. A Jánossy az szintén, -nem annyira régi nemesi család,- valószínűleg csak az 1400-as években, vagy már korábban kapták a nemességet, de az 1400-as években már megvolt, ők felvidéki nógrádi nemesek voltak. A Madáchéknak is volt egy nagyobb kúriája és a Jánossy családnak is volt egy kisebb kastélya Cserhátsurányban. Az autótérképeken piros betűvel van most is, hogy Jánossy kastély, Cserhátsurány.

-És áll még az a kastély?

-Áll a kastély, hát nem a miénk. Nem tudtuk, hogy eladó lett a rendszerváltás után. 1945-ben vették el a családtól. Az utoljára ott élt Jánossy Bélát ott helyben kivégezték az ÁVO-sok az udvaron. Főbe lőtték a biztonság kedvért. És aztán a fia 56-ban kimenekült Svédországba és nem is akart ezek után hazajönni. A kiskastély volt ÁVO-s laktanya, meg Tsz központ, és akkor valamikor 2000 körül eladták fillérekért, szóval akkor kapott az egész domb egy helyrajzi számot Cserhátsurányban a kastéllyal és még tartozott hozzá azt hiszem 50 hektár föld és valami 15 millió forintért adták el akkoriban. És akkor valaki, aki ezt megtudta, megvette, aki szintén nemesi család sarja volt, Karácsony György, akiknek máshol volt kastélyuk, amit szintén elvettek a szocialisták természetesen, és Ő megvásárolta a Jánossy kastélyt. A Megyei műemlékvédelem szépen felújította vagy nagyrészt felújította pályázati pénzekből. Most már sajnos elhunyt Karácsony György és a feleségéé meg a lányaié a kastély. Ők nem tudom, meddig tudják tartani, mert elég sok pénzbe kerül egy ilyet fenntartani, sajnos egy ilyen régi épületet, a mennyezete csupa tégla boltív. Olyan épület, amit 1604-ben újítottak föl. És soha nem ázott szét a fal, mert a víz nincs bevezetve a kastélyba, csak egy melléképületbe, úgyhogy pizsamában és télikabátban kell átmenni a szomszéd házba télen is, hogyha zuhanyozni akar az ember.  

És a családnak volt még egy harmadik nemesi ága. Egy dalmát nemesi család volt az Allaga család. Akik nem tudom, hogy hogy kerültek föl Dalmáciából Bajára, de valószínűleg kereskedők voltak és áttelepültek Bajára. És ott Baján a sváb dédapám, Boros (Kobelrausch) József ügyvéd feleségül vette Allaga Margitot, a dédanyámat, akit én már nem ismerhettem meg, mert a születésem előtt meghalt. Különben Jánossy Mihály Máté királyi törvényszéki bíró dédapámnak az édesapja Jánossy Antal Nemesmiliticsen az Allaga család másik ágából vette feleségül Allaga Máriát, úgyhogy 2 helyre is beházasodtak Allagák a családba, az ükanyám is Allaga volt, meg egy dédanyám is Allaga volt. Mi nem Allaga Géza zeneszerző, hanem testvére, Allaga Ottó, a „becsületes ügyvéd” utódai vagyunk.

-És ezekből a nemesi ágakból maradtak fényképek vagy őriz valamit a történeten kívül a család?

 -Alig. Allaga Margit dédanyámról, meg a férjéről fönnmaradt egyetlen egy fotóm. Vagy talán 2 is, de így párosban ahogy a képen rajta vannak, ilyen kemény karton régi felvételen 1892 vagy valami ilyesmit az. Az is majdnem véletlenül került csak hozzám, amikor egy öreg rokon néni meghalt. Apám elsőfokú unokatestvére volt Boros Magdi néni, öregotthonban látogattam én is elég sokat és mikor meghalt akkor ott összejöttünk. Rokonok vagy 6-an 7-en. A kis szobájában, és akkor ott valaki osztogatta szét a dolgait és a néni után maradt kemény karton fényképet fölmutatta, hogy ezt annak adná, aki tudja, hogy ki van rajta. Ott voltunk 7-en rokonok és én voltam az egyetlen, aki tudtam, hogy az a Dr. Boros József ügyvéd dédapám és az Allaga Margit dédanyám. És akkor megnézte a kép hátoldalát, rá is volt írva és azt mondta, hogy: Ha én tudom akkor az enyém a kép. Úgyhogy mondom, hát nem teljesen véletlen, mert én ismertem annyira a családot, a családban a felmenőket, hogy így nekem adták azt a képet. Másolatban bárkinek szívesen odaadom.

-És amikor másolod a képeket, akkor azért fotózod le, hogy mindenkinek, a család minden ágának el tudd juttatni. és hogy egy közös platformra fölteszed? Mi a cél vele?

Az a cél, hogy minden leszármazottnak meg lehessen, akit érdekel, úgyhogy én be szoktam szkennelni ezeket a képeket, de nem túl nagy felbontással. Nem nagyon merem, mert akkor egy kép lesz 7 megabájt és hogyha ezer képről van szó, az már tárolhatatlan.

-És ha ebben mondjuk, valaki segítségedre lenne? Mondjuk egy múzeum, aki jó minőségben beszkennelné az egész archívumot?

Hát 1-2 ritka vagy értékesebb képet szoktam nagyobb felbontással beszkennelni, a többit meg nem. 100bt vagy nem tudom mekkora a legtöbb, elég éles, de nem nagyítható túl nagyra, mert akkor már csak kis kockákból áll. Így viszont elég sok be van szkennelve.

-És ezeket meg lehet nézni, vagy ezek nyilvánosak, vagy csak e-mailen átküldöd, akit érdekel, vagy a rokonoknak vagy platformra teszed föl?

-Én bárkinek szívesen odaadom, de általában nem érdeklik a rokonokat… A saját gyerekeim azt mondják, hogy az egyenes ágú fölmenők, azok még érdeklik őket. Tehát a dédapjuk dédanyjuk, ükszülők. Vagy esetleg szépanyjuk, hogyha esetleg van még 1-2 felvétel ugye nagyon korábbról már nincsenek is fényképek, abból az időből.

Összesen 2 dagerrotípia maradt fenn a családban. Az egyiken a dédanyám van egyik húgával és a dédapám meg szintén a húgával egy másik dagerrotípián. de ezek ilyen….

-Ezek mekkora méretűek?

-Az egyik ekkora és színezett (10×15 mutat) és ki volt akasztva a falra Édesanyám lakásában. Ezt elhoztam, mert az öcséimnek nem kellett, de nem raktuk ki, mert van olyan a családban, aki nem szereti, hogyha mindenféle idegenek néznek rá a falról.

-De érdekes.

-Na jó, de akkor is egy dagerrotípia és egy nagyon érdekes és ritka darab szerintem. De hát most benne van az ágynemű tartóban nem veszett el, de nincs kirakva a falra legalábbis. Az 1860-70-körüli idők előttről meg hát senkiről nincsen fénykép, csak legföljebb festmény, ha valakiről van. Két családtagról van festményem is, kis portré kép. Egyik Rausch Péter, a szépapám. Meg Jurány Vilmos ükapámnak az apjáról, Jurány Károlyról a mási kisméretű festmény.

-És ezek egy falon vannak kirakva?

-Azok egy falon voltak a dagerrotípiával anyám lakásában és most mind a 3 az ágynemű tartóban van. De azért megvannak, megőriztem őket.

-Lehet, hogy a dagerrotípiának meg nem is baj, hogyha nem kerül mondjuk napos helyre.

– Ja persze lehet, hogy tönkremegy az UV sugárzástól, de eddig ablaktól nagyon távol egy hallban voltak a falon, úgyhogy az soha nem kapott napfényt.  A festmények se.

Az apám családjának egyik ágát, a Scherer családot az apám egyik unokatestvére nagyon alaposan felkutatta. Vass Karcsi bácsi nyugdíjba ment, pszichiáter orvos volt. Nekiállt a család kutatásnak és 2 és fél év alatt végig járta a falusi plébániákat, kikérte a születési meg halálozási anyakönyvi bejegyzéseket. Kikeresgélte a felmenőkről, úgyhogy 1758-ig vissza kutatta a családot. És mindenki meglett, akiről csak lehetett fényképet is begyűjtött, úgyhogy én is adtam neki kölcsön azt az 1901-es családi fotót, amiről kimásolta az én dédapám képét, mert más képen nem maradt fönn, hogy nézett ki. A családomnak a Scherer ága „Donauschwab” volt, Duna menti svábok és Baján éltek. Megrajzolta a családfájukat és mindenki a helyén volt és mondom mindenki, akiről lehetett még képet is beszerzett. És a név mellé tette. És annyira jól sikerült ez a család kutatása,- de hát ez a családnak csak egyik ága-, hogy a végén az összes dokumentumot, születési-, meg halálozási anyakönyvi kivonatokat meg gyászjelentéseket meg mit tudom én milyen 100 éves vagy régebbi dolgokat mind összegyűjtve 3 nagy kartondobozban oda odaajándékozta a család az Országos Levéltárnak és most ők őrzik. Azt mondták, hogy az kutatható náluk. A bácsi már meghalt azóta. A felesége most van nagyon rossz állapotban kilencvenegy néhány évesen, napról napra hetenként kórházba viszik és hetenként haza viszik. De a bácsi már évekkel ezelőtt meghalt, egy nagyon aranyos ember volt, és ő neki fontos volt, hogy fölkutassa a családot.

-És akkor ő megcsinálta egy ilyen karton tablóra, úgyhogy ki kicsoda képekkel, rajzzal….

-Családfám nekem is van, főleg a család anyai ágáról. De az apai ágról például, az Allaga családról nemrég kaptam. Találkoztam egy Csapodi rokon bácsival, akit az öcsém ismert meg és engem is elhívott, amikor magukhoz elhívta ezt a Csapodi Pali bácsit a feleségével, hogy menjek én is, mert ő nem tudja -mármint az öcsém nem tudja, hogy ki kinek a kicsodája és én viszont tudom és a bácsi úgy jött, hogy hozta a nagymamája által megrajzolt Allaga családfát. És mondtam neki, hogy nálunk az ükapámnak a felesége Allaga Mária volt, és 1849-ben házasodtak össze, és a dédapámnak a felesége meg Allaga Margit volt, úgyhogy 2 helyen is beházasodtak a családba Allagák és akkor az Allaga családfán rögtön megmutatta, hogy hol van az Allaga Margit. Én meg elkezdtem ott keresgélni egy kicsit és a másik, a családfa jobb oldalán megtaláltam az Allaga Máriát is, aki az én ükanyám volt, de nem is volt melléje írva, hogy az Allaga Mária, a Jánossy Antalnak a felesége volt, szóval nem volt ráírva, hogy ki volt a férje. Az viszont megvan, anyakönyvi kivonatból beszkennelve, hogy 1849-ben, Jánossy Antal vette feleségül Allaga Máriát, úgyhogy jött, egy számomra addig ismeretlen távolabbi rokonom. Harmad-negyed fokú unokatestvér körülbelül ő az Allaga Géza zeneszerzőnek a leszármazottja és mi meg Allaga Géza zeneszerző öccsének, Allaga Ottónak vagyunk a leszármazottjai. Én a 69. évemben vagyok és ez most derült ki 2 hónapja, ilyenek még most is jönnek elő, új dolgok. Anyai ágon is, a Köhler meg a Rausch családról megvan a családfa de hát utoljára 60-70 évvel ezelőtt írt bele valaki, most az azóta történteket én tudom még fejből, úgyhogy folytatni kéne, kiegészíteni egészen a mai napig, így nincs meg. Viszont az apai ágon Vass Karcsi bácsi által kutatott Scherer családnak a családfáját az egyik rokonunk vállalta, aki most harmincéves fiatalasszony, ő vállalta, hogy viszi tovább és írja tovább a családfát, és ahányszor unokám született, most már 7 unokám van, akkor mindig elküldtem emailben az adatait Albert Annának és visszajelezte, hogy napra készen beírta a családfába. De az anyai ágon lehet, hogy folytatni kéne. Például gyerekeim mondták, hogy a családról olyan sok mindent tudok, hogy írjam meg én is, de most éppen egy pályázati munkát vállaltam be itt nyugdíj mellett és most azért nem érek rá meg unokákat őrzök, azért nem érek rá, mert kertészkedni kell, meg vásárolni, meg mindent intézni a ház körül, mert a feleségem még ezerrel tanít még 2 évig. Szóval ezzel rengeteg munka lenne, csak sok idő is. De különben szívesen csinálom.

-És ha ebbe mondjuk nem tudom, így szívesen megkérdezek hozzá, vagy hozzá jobban értőket, hogy hogy egy tényleg egy muzeológus segítővel. Mondjuk ezeket a képeket, amik most így valahogy vannak, vagy akár szépen elválasztva, vagy valamilyen tematika szerint csoportosítva elrakni.

-Hát annyira széjjel válogattam ezeket a képeket nagycsaládonként, a frissen előkerült képek, ezek nincsenek berakva, de külön dobozban van a Köhler család, külön dobozban a Rausch család az együtt van a Köhler családdal, de mondjuk a Jánossy-Scherer-Allaga az külön van, az apai ág. Külön tartom az onnan származó fényképeket, meg dokumentumokat. Hát az apai nagyapám is egy érdekes és viszonylag híres ember volt. Volt olyan kollégám, aki, amikor a munkahelyemre érkezett, akkor kezet fogtunk és mondta:,.. hogy Jánosi? hát Ő tanult Jánossy Dénesről az egyetemen. Azt tanítják róla a mai napig, hogy a Horthy időkben, amikor ugye nagyon elburjánzott a bürokrácia, akkor a Jánossy Dénes állított össze egy kitűnő bürokrácia csökkentő csomagot, amit aztán országosan sikerrel használtak, és jelentősen csökkentette a bürokráciát. És ez a Jánossy Dénes érdeme. Hát ez a Jánossy Dénes az apai nagyapám volt, aki a bécsi Collegium Hungarikumnak volt az igazgatóhelyettese 1929-36-ig. Előtte Amerikában is dolgozott, Kossuthnak az iratait meg dokumentumait gyűjtötte össze Amerikában. És Torinóban, meg ahol Kossuth működött, meg Bécsben is. Persze Bécsben, amíg a Collegium Hungarikum igazgatóhelyettese volt, az alatt ő válogatta szét a monarchiabeli iratokat magyar meg osztrák iratokra, hogy külön tudják választani és a magyarok külön legyenek kutathatók, hogy került-e abból Magyarországra valami is, nem tudom, de mindenesetre ő válogatta szét, aki ugye magyarul is meg németül is jól tudott, hát nem csak magyarul és németül, 6 nyelven beszélt. Még héberül is tudott, meg latinul. Levéltáros volt. Magyarországra visszajőve a Hóman Bálint vallás és közoktatásügyi miniszternek volt a miniszteri titkára, aztán azt hiszem, rövid ideig még tárca nélküli miniszter is volt. Aztán a Nemzeti Múzeumnak az elnöke és 1941-49-ig, amíg az ÁVÓ el nem vitte börtönbe, addig az Országos Levéltárnak volt a főigazgatója a nagyapám. Jöttek érte és elvitték a börtönbe és – a Rákosi időkben jó szokásuk volt a szocialistáknak – olyan koholt vádat varrtak a nyakába, aminek pontosan az ellenkezőjét csinálta, ott kínozták, vallatták. Szegényt aztán kényszernyugdíjazták, a végén elengedték. Nem dolgozhatott tovább, és akkor a nyelvtudásából élt. Privát nyelvoktatásból otthon, amit tudott, nyelveket tanított, és azzal egészítette ki a kis nyugdíját.

-És Te hogyan emlékszel Rá?

-Hát nagyon aranyos bácsi volt, mindenkinek a kedvence, még a menyei is rajongtak érte. Egy rendkívül nagy tudású és szolid, majdnem titkolta a nagy tudását, úgyhogy egy nagyon-nagyon helyes bácsi volt az idősebb Jánossy Dénes.

-És képed van róla?

-Igen, persze. Van elég sok.

-És volt olyan alkalom, hogy- nyilván akkor irtó sok kép volt a család birtokában nyilván különböző vonalakról különböző témával, – volt olyan, hogy akár családi összejövetel alkalmával elővettek képeket és hogy mentek tovább ezek a történetek? Nyilván Téged érdekelt is, de hogy a családban mi volt a szokás, hogy mire használtátok a képeket?

-Igen volt olyan gyerekkoromban, hogy nézegettünk ilyen régi képeket és meséltek róla. Aztán olyan is volt, hogy valakinek a születésnapján vetítettünk régi családi képeket.

-Ez valami kitüntetett alkalom volt? Vagy valami ünnep alkalmával, vagy amikor ti kértétek?

-Vagy amikor a család összejött, aztán később, már amikor az unokatestvéreimmel találkoztunk, akkor mutattam azoknak, akiknek fontos volt, hogy ezeket a régi képeket megőrizzék, hoztak ők is magukkal. Az ilyen családi találkozókon mutogattuk egymásnak, hogy kinek mije van. Úgyhogy… Hát van olyan másodfokú unokatestvérem, aki különben a gimnáziumban osztálytársam is volt 1-2 évig, akinél meglepően sok régi családi fénykép van anyai ágról. Ő is mutogatta az övéit és én is a nálunk megőrzötteket. Meg amit nálunk megőriztünk, és az Ő nagymamája volt rajta, vagy az Ő papája gyerekkorában, ezeket a képeket eredetiben oda is adtam neki, hogy azt inkább őrizze ő.

Másik unokatestvérem, aki Németországba ment ki, nála is elég sok minden megőrződött, sok régi családi kép. Ő is mutogatta, tőle is van egy jó pár képem, amin az én nagyapám volt fiatal korában. Azokat én fotóztam le és így az nekem is megvan digitalizálva, de nála maradt az eredeti.

 Őnála voltak ezek a szibériai borítékok is, amikről levágta a bélyeget, mert olyan érdekes volt neki a cári oroszországi bélyeg, hogy most már nem tudjuk, hogy mi a dátuma a levélnek, meg a levelet valószínűleg kidobta belőle, aminek a tartalma érdekes lenne technikatörténeti szempontból is. Hogy a rokon bácsi, a Szentgáli Antal mérnök, hogy építette a transzszibériai vasutat, magyar mérnökként meg a vlagyivosztoki kikötőt a cári Oroszországnak.

 Ja és az anyai nagyapámat például nekem sikerült rávenni arra, hogy írja meg az élettörténetét. Egy pár évig írta, befejezte a halála előtt jóval. A végére odaírta, hogy azt szeretné, hogy a leányfalui temetőben legyen eltemetve, amit „természetesen” nem tartott be a család. A saját lánya, az Édesanyám sem. Odatették az urnáját a Fiumei úti sírkertbe a nagyapám nagyapjának a sírjába, a Köhler sírba, ami különben védett sír, nem baj, hogy ott van, de mindenesetre a kívánsága nem teljesült. De akkor már nem volt beleszólása, a halál után. Ilyen az élet. És megírta az élettörténetét, százhúsz oldalt. Mechanikus írógéppel leírt szöveg, amit valószínűleg anyám gépelt le, valószínűleg a nagyapám kézírásából meg diktálásából. És az megvan. Azt lehet sokszorosítani, odaadni az unokáknak, az ő dédunokáinak. Most az én gyerekeim kapacitálnak, hogy írjam meg, amit tudok a családról, mert ha esetleg meghalok, senki sem fogja tudni. Mondjuk én se vagyok már annyira nagyon egészséges, fél szememre megvakultam, meg volt egy hipofízis adenomám. Most meg tudnám írni, csak éppen bevállaltam egy pályázati munkát némi pénzért angolul. Szóval. Igen. Az utódok jelentős részét nem érdekli, pontosabban valószínűleg fogja őket érdekelni, vagy legalábbis egy részüket, amikor már 50-60 évesek lesznek, akkor fog eszünkbe jutni, hogy milyen érdekes felmenőink voltak. És akkor fog eszükbe jutni, amikor már nem, vagy alig lesz olyan, akitől kérdezni lehet az elhunyt öreg családtagokról. Akik még emlékeznek sok mindenre, de elviszik magukkal a sírba ezeket az emlékeket, ha csak le nem írják. Úgyhogy valószínűleg minden generációban elő fog fordulni azért 1-2 ember, akit azért érdekelni fog. Csak lehet, hogy annyira idősödő korában kezdi komolyabban érdekelni, hogy már nem nagyon lesz kitől kérdezni. Ott lesz egy csomó kép, vagy rá van írva a hátára valami vagy nem, és ő már nem nagyon fogja tudni összetenni, hogy ki kinek a kicsodája. Ebből az a tanulság, hogy rá kell írni minden egyes képre, hogy kit ábrázol, mikor készült, hol, ki fotózta.

-Én nagyon szívesen foglalkoznék ezzel a témával, hogyha az segítség lenne, hogy mondjuk így akár ilyen beszélgetések formájában…fölvesszük, lediktáltatjuk a géppel, és utána csak ellenőrizni kell hogy minden stimmel-e.. Szerintem nagyon izgalmas lenne. Én nagyon szeretem a fényképeket. Szóval, hogy. És nagyon rossz úton van és a történet és a történeteket hozzá nagyon jó lenne, hogyha meg tudnánk őrizni tehát, hogyha én ebben tudok segíteni, akkor …..

-Több száz kép van. És nincs igazán földolgozva.  A laptopon meg tudom mutatni, azért hoztam el.

-Van még egy kis időnk?

-Jó, úgyhogy a legjobb, ha mutogatom, de akkor úgy kéne, hogy Te is lássad.

-Szerintem odaülök melléd!

-És akkor meg tudom mutatni, hogy hogy mentettem el. Így van, hogy családi.  Hát itt az apai családom egyik ága van az Allaga Boros Csapodi és így az Allaga családfa Csapodi Palitól. Családi anyagok, Margitka néni az az én nagymamám volt. Vannak mindenféle alkönyvtárak.

-Csapodi Vera is a család…?

– Igen Csapodi Vera néni nekem rokonom volt. Ő volt a leghíresebb növény rajzoló, festő. Igen.

-És ő róla készült monográfia egyébként?

-Nem tudunk róla, ő készítette az Iconographia-t, megrajzolta benne az összes növényfajt, amely vadon előfordul a Kárpát-medencében. Apám látogatta Vera nénit még öreg korában is többször.

És akkor itt mondjuk a saját fiam meg feleségemnek is van külön könyvtára, de…

Az ő történetüket is megpróbálod segíteni felgöngyölíteni?

-A családi régiben vannak, Autók a családban például és ami itt, ami autó volt a családban, de hát itt ugye a Klösz György elég tehetős volt, úgyhogy az ő fia ilyen autóval járt (küllős kerekű, 1910) Például ez egy Mercedes.

-Azta. És ezek egyébként milyen felbontásban vannak beszkennelve? Ezt meg tudod nézni, milyen, amik az adataik.

-Hát nem tudom, de ennyire nagyítható azért szóval…. Ez volt a De Dijon Bouton, 1912- ben vásárolta a dédapám ezt az autót. Ez egy francia autó lehetett. A kocsiban ül itt a dédanyám Jurány Frida néni, itt a nagymamám kislány korában, Klösz Ida. Ez meg világos kabátban Klösz Pál a dédapám, aki a Klösz Györgynek a fia volt.

-És Ő a sofőr, mellette ki van?

-Nem tudom, hogy az az ember sofőr vagy kicsoda, nem ismerem, de a kormánynál a dédapám ült az úton. Ez, amikor Konstantinápolyba indult a versenyen a De Dijon Bouton kocsiban ott van a dédapám mögötte a dédanyám. És akkor ketten voltak még mellette, mert…

Ez a mi Trabantunk és a 3 kis gyerekünk, segített lemosni.

Ez egy DKV nagyapámnak az utolsó autója a Rákosi időkig. Ezt is gondolom elkobozták tőlük. Ez egy Opel teherautója volt a dédapámnak, azt meg besorozták 42-ben, és kivitték a Don kanyarba és a sofőr is ott halt meg, meg a kocsi, a kocsi se jött vissza soha. Ez a DKV belülről ilyen, kilincses váltója volt, mint a Trabantnak.

Ez a mostani autónk.

 Ez egy Minerva. Mindenről van kép.

-Ez itt csak így a fotóalbumból, így beszkennelve?

-Igen. Küllős kerekű Minerva a János hegyen 1925-ben.

És ezeknek egyébként megvan a negatívja, tehát ezeknek a kocsis képeknek?

-Nincs, nincs meg a negatívja. Ez a dédapámnak a megújított jogosítványa 1925-ből, igen azt hiszem, de bele van írva, hogy 1910-ben szerezte az eredeti jogosítványát. Úgy van beírva, hogy egy gyártulajdonos, hát nem egészen gyártulajdonos, de mindegy, nyomda tulajdonos volt. Ez a konstantinápolyi túraút, amit a Királyi Magyar Automobil Club szervezett 1912-ben. A dédapám, Klösz Pál a feleségével, Jurány Fridával is részt vett rajta, egy kölcsön kapott De Dion Bouton autóval. Ja és a balkánon nem volt aszfaltút akkoriban. Kikövezett szilárd út csak ott volt, ahol a Római Birodalom épített rabszolgákkal 2000 éve.

-Ki kellett szállni a kocsiból, hogy felmenjen a meredeken?

-Igen ez a Sipka szoros Bulgária közepén, amit át kellett hágni ezekkel a küllős kerekű autókkal.

-Akkor ez mégiscsak sport volt az autókázás, hogyha nem ment föl a hegyre.

-Ez Isztambul (akkor még Konstantinápoly volt) előtt, Csataldzsánál az Ergene folyón átkelés, a folyón nem volt híd, és akkor így mentek át, gázlón.

Szóval igen. Itt a nagyapám. A nagyapám bátyja, itt a nagynéném itt az édesanyám. Tehát ezek is itt ilyen rokonok. Ez a nagymamám. Ez az anyai nagymamám, a Klösz Ida. Ez a nagyapám, egy Magyarországon gyártott Mág autóval 1925-ben a János hegyen.

Az ilyen kis elegáns kocsi.

Ez a nagyapám bátyja az ifjabb Köhler István, Stefán Köhlernek, SK-nak van odaírva, ez egy amerikai Hupmobile autó volt, amiből összesen 3-at hoztak be Magyarországra és ez az egyik. Ez végig szolgálta az 1. világháborút az olasz fronton. És utána megőrizte a nagyapám bátyja és végül nagy pénzért se volt hajlandó eladni, pedig nagyon sokat fizettek volna érte. Évtizedekkel később is működőképes volt, majd a Rákosi időkben elkobozták a családtól és kohóban beolvasztották ócskavasnak, ahelyett, hogy legalább múzeumba vitték volna, ha már erőszakkal elvették a szocialisták a családtól legalább múzeumba vitték volna, de hát ennyi sütni valójuk nem volt, úgyhogy ez egy kultúrtörténeti érték lett volna, vagy nem tudom mi, technikatörténeti. De ócskavas lett belőle, szocialista ócskavas. Ez ugyanaz a kocsi szemből. Ja ez volt az 1. autó Magyarországon, amit önindítóval be lehetett indítani. Azért kurbli még mindig volt rajta, de az összes többit csak kurblival lehetett. Most ez megint a Minerva, az hogy ilyenek vannak az édesanyám kislányként ül a nagyapám Nashében, ez egy amerikai autó.

És ez eleve már egy olyan album, amiben csak az autók vannak, és ezt ki állította össze?

Hát én gyűjtöttem össze különböző helyekről, így hogy autók a családban beszkennelve. És akkor családi régi könyvtárban a Jurány család., másikban a Jánossy család. Na, ennek külön története van. Régi igen, visszamegyek idáig, és akkor itt van mondjuk az apai nagyapám. Kérdezted, hogy van kép róla? Hát igen, még ilyen 1. világháborús felvétel is van. Amit a netről szedtem – ez volt az apai nagyapám, Jánossy Dénes Antal, aki a Collegium Hungaricum igazgató helyettese volt Bécsben. Meg a saját édesapám, Jánossy Dénes Iván, aki már szintén 18 éve meghalt. Ő geológus nemzedékeket tanított az egyetemen, címzetes egyetemi tanár volt, az ELTE-n oktatott, és ez meg megint a nagyapám, az apai nagyapám. Ő is. Apám-Anyám. Akkor itt van ez a Jánossy házassági anyakönyvi kivonat 1849-ből.  Jánossy Antal az ükanyámat, Allaga Máriát feleségül veszi. Úgyhogy régi családi. Koberausch Tóbiás, egy gyászjelentés 1902-ből, benne Boros Margitka. Ez volt az én apai nagymamám, csak akkor még kislány volt. Ez például az 1901-es családi fénykép a Scherer családról. Itt a Scherer Antal meg Timpauer Katalin, ők az ükszüleim. Scherer Antal gabonakereskedő volt és gazdag bajai polgár, 3 vízimalma volt a Dunán lehorgonyozva, tudod azok a régi vízimalmok. És akkor Ő a Jánossy Mihály Máté dédapám, akiről ez az egyetlen fénykép maradt fönn. Ő meg az apai nagyapám az ő kisfia, az ő felesége, meg a Scherer Anna ennek a házaspárnak a legidősebb lánya. Több Scherer van. Persze Scherer fiúk is meg Scherer lányok is, hatan voltak testvérek a dédanyámék. Ez a Bella néni ez a Katinka néni. Ez Nikolaus Jenő, Bella néni férje. A fia volt Béla. Én a Béla bácsit ismertem, meg látogattam, süket volt, mint az ágyú, de nagyon jó Monarchiabeli anekdotákat tudott, nagyon szerettem vele beszélgetni, csak egy óra után már nem volt hangom, úgy kellett kiabálni vele, hogy meghallja, amit mondok, vagy kérdezek. És akkor?  Régi fotók.

Ez hatalmas adag. Ezt mióta gyűjtöd, mióta rakosgatod ezeket a dokumentumokat?

Nem tudom. 10-15 éve. Allaga családfa igen itt, ezt most kaptam 2 hónapja az Allaga családfát, és akkor ezen megtaláltam az ükanyámat, akiről nem tudtam itt valahol megtaláltam itt a Margit és itt a Mária. Egyik a dédanyám, másik az ükanyám volt. Na mindegy. És akkor? És akkor itt tovább, aztán a Jurány család, akikről meséltem. Jurány Walter, na így

maradt meg Jurány Károly szépapámról egy ilyen kép, ami most az ágyneműtartóban van. Ez volt ez itt az ükanyám. Ez egy Klösz György felvétel, amin a dédanyám van kislány korában körülbelül 5 évesen, 1878 Klösz György Budapest. És ez most került elő egy rokonnál, abból az albumból, amiben legalább 40 eredeti Klösz György felvétel van, de nekem csak ez az egy van most beszkennelve belőle. Akkor itt vannak Jurány Vilmos gyerekei. Ez így megvan, egy 1880-as felvétel. Itt van a dédanyám. A legidősebb bátyjuk, Jurány Gusztáv református lelkész volt. Amerikában is volt lelkész évekig az Amerikában élő magyaroknak a lelkésze volt, aztán kirendelték a mai Szerbia területére a szórvány sváb és magyarok lelkészeként, ott halt meg. Végül is délvidéki magyar lelkészként.

-És ők a gyerekei?

 -Nem ezek nyolcan mind testvérek, csak egy nem nőtt föl, meghalt kiskorában. Ez a Rudi bácsi. Ez a Frigyes. Ez a Henrik. A Henrik leszármazottaival jóban vagyunk, most is tartjuk a kapcsolatot. Ez a Károly bácsi, akinek egy szem fia volt és esett az 1. világháborúban. Azoknak nincs tovább utódjuk. Ez a Berta, aki 31 évesen, fiatalon meghalt és akkor az ő édesanyjuk odaköltözött a Berta lakásába, hogy a 3 kisgyerekét felnevelje nagymamaként, úgyhogy így került aztán Eszéken születve Bécs mellé. Ő az Ottó, aki kiment Amerikába szerencsét próbálni, hogy ott milyen jól lehet keresni és pár hét múlva lelőtték valahol az utcán vagy nem tudom hol. Úgyhogy. Elég hamar nem lett szerencséje szegénynek, de hát ez ilyen. Ja….

-És amikor mondjuk mostanában, ha van családi összejövetel, ezeket elő szoktátok venni? Mondjuk így, akár a számítógépen keresztül, hogyha valaki bizonytalan, hogy tudja-e hogy kiről van szó? Mi történik?

 -Itt a Jurány Vilmos meg a felesége, Reichenstein Leonóra ez volt nagymamaként, aki odaköltözött a meghalt lánya családjához, fölnevelni a 3 unokáját. Jurány Vilmos volt a Franklin Társulatnak az igazgatója és a Heckenast Gyulának az üzlettársa. Így azért ezekre ráírtam, hogy hol született, mikor született, mikor halt meg. Ez azért rajta van. És akkor ez volt a Jurány család, akkor a Klösz család, a Klösz György fotók. Klösz Györgyről van 2 emléktábla kirakva, az egyik a Ferenciek tere metróállomáson, a Nagyvárad tér irányába menő metró csövében a falon. Most felújították és visszatették a bronz táblát, úgyhogy becsületükre váljék, a másik meg a Kossuth Lajos utca 1. kapualjában bent balra van a Klösz Györgyről ez. Ez az emléktábla, ezt volt szerencsém személyesen fölavatni.

-Az Ő műtermét, azt nem próbálták meg rekonstruálni, vagy visszaállítani vagy nem készült, vagy nem kerültek elő képek róla, hogy milyen volt?

A műtermét nem állították helyre. Ez Klösz Györgyről készült fénykép, önarckép. Ez a monográfiája, a Lugosi Lugo László monográfia megjelenése után került csak elő, de ebből az életkorából ez az egyetlen fennmaradt kép Klösz Györgyről, magáról. De ez nem került bele például a monográfiába, mert akkor még nem ismerték, csak fiatalkori meg öregkori képe.

-És akkor ez hol van, úgy értem, maga a papírkép? Honnan került elő utána?

-Hát ez valami közgyűjteményben van szerintem és én a neten találtam. És onnan vágtam ki. Ez a sírja, amit most felújítottak, úgyhogy most 2023 szeptember 14-én kell beszéljek egy kicsit a családról a kerepesi temetőben a Klösz György sírjánál, mert most július 04.-én volt halálának 110. évfordulója. Egy hónap múlva. Nagyszüleim. Na ez például, a nagyanyámnak az állatkerti éves belépője 1913-ból, 10 koronába került. Ez az előlapja, nagyanyám 13 éves fényképével. Fővárosi Állatkert dombor pecsét rajta. Ez a kitüntetés, amit kapott a Konstantinnápolyi út után a dédapám, Klösz Pál. Itt ahogy én leleplezem a kapualjban a Klösz Györgynek az emléktábláját, az ott van most is. Ez például az Operaházban lévő Klösz György fotó, de annyira le van ragasztva, hogy Kloes G én tudom, hogy az a Klösz György, mert a Heidnek, a Dr. Heidnek volt az üzlettársa, egy ideig üzlettársa. És aztán Heid ment  Bécsbe fotoműtermet nyitni és akkortól kezdve Klösz György önállósította magát, de ezt tudom, de ennyire le van ragasztva? Úgyhogy az operában se tudják, szerintem hogy van egy eredetijük, eredeti Klösz György fotójuk.

-Katalógus szám.

-Az. De miért ragasztották rá. A névbe? Na mindegy. Szóval így vannak elmentve ezek, akkor Klösz György képek, a legtöbb. Hát ebben van a legtöbb, de itt is van az ükanyámról felvétel, ami most került elő a pincéből.

-És amikor így előkerül, akkor mindjárt elkezded feldolgozni, hogy tudod, hogy hova tedd?

-Igen általában be szoktam szkennelni, itt is egy 1. világháborús kép. Ezen nagyapám bátyja egy 1. világháborús repülőgéppel, dupla fedeles. Hát akkor még pár éve volt csak repülőgépkészítés, meg repülés egyáltalán. Talán 5 évvel előbb repült az 1. repülő a világon és akkor az orosz fronton már ilyen repülőkkel harcoltak. Egy ilyen repülő ki van állítva, a bécsi technikai múzeum legfelső emeletén ebből, de összesen készült belőle azt hiszem, huszonhat darab, sok ott zuhant le a fronton. Ez a nagyapám Köhler László gépészmérnök hallgatóként, szintén az orosz fronton, őt ugye gépészmérnök hallgatóként repülőgép szerelőként alkalmazták, ezért nem kint volt a lövészárokban, legalább így túlélte. Jó, ez egy tűzifecskendő, amit a dédapám készített. Ez a Köhler István a dédapám. Szóval ilyen tüzifecskendőket lehet találni egy párat itt az országban. Ezek azért érdekes képek, mert a nagyapám egyszer repülőgép szerencsétlenséget szenvedett és túlélte, az anyai nagyapám. Itt az öreg Köhler Istvánnal a tűzifecskendő gyáros, meg a nagyapám, a fia meg a nagybátyám az Ő fia. Meg az ő fia, aki most már majdnem 80 éves bácsi és Kanadában él. Ő fotós volt egész életében, a torontói Globe and Mail napilap fotóriportere. Most Kölley Tibor.

Az egyik daugerrotípia ez. Ő Rausch Ilona, az én anyai nagyapámnak az édesanyja, tehát dédanyám, meg a húga Rausch Sarolta. Ez ugyanaz, így megvan. Mondom az ágyneműtartóban, mert most nem szabad kitenni a falra, mert van, aki nem szereti, ha idegenek vannak a falon…

-Jaj de szép! Hát ez két kislányról szól.

-És itt ugyanaz a kislány, ők is, a kislány hetvennégy évvel később így nézett ki, ez a dédanyám a halála előtt 4 évvel. És Ő a dédapám, jó öregen, ez Köhler István tüzifecskendő gyáros volt.

xxx

 Gizinek! Szeretettel gyémánt menyegzőnk emlékére Pista és Ilonka! 1945

Ők ugyanez a házaspár csak 10 évvel korábban, akkor még jobban néztek ki, de megöregedtek. Ja és ez meg, igen ő Rausch Péter szépapám, akiről ilyen festmény maradt fönn.

-Hogy ezt ki festette az jellemző, kiderül a szövegből?

-Kiderül! Kiderül a szövegből ezt valamelyik gyereke festette. Aki, különben festő is volt. Rausch Péter 1784 augusztus 25.-én született, és 1858-ban halt meg. És akkor ezerkilencszáztízben Pesten az a Bruder Jóska??? a Jóska testvére az. Szóval akkor lehet hogy az unokája festette?

-Ő van a képen?

Rausch Ferenc, Pétert fia van a fényképen. Jó lenne ez a folyamat, Rausch Aladár volt az egyszem fia. Rausch Ferenc lánya volt a dédanyám Rausch Ilona, aki a daugerrotípián volt a baloldali kislány. A festményen lévő Rausch Péternek Ferenc volt a fia.

-De gyönyörű ez a kép is.

Rausch Ferenc meg felesége, Kiefer Józsa.???

Ő meg a dédanyám húga, Rausch Vilma, aki kétszer is megözvegyült életében és nem volt senkitől gyereke, de a 2. férje volt az a Szentgáli Antal, aki a transzszibériai vasutat építette és nagyon boldog házasságban éltek.

Rausch Ferenc igen ez a dédapám meg a dédanyám, ők a kerepesi úton vannak eltemetve, csak egész hátul a hátsó falnál egy kriptába.

Lányuk Vilma először özvegy Girgl Ernőné, másodszor meg Szentgáli Antalné volt.

-Ezeket te írtad rá?

-Nem ez az anyai nagyapámnak az írása. Ismerem az írását. Szép írás. El van téve azért sok minden a Klösz-Köhler képek között is….

– Ebben van egy ilyen teljes áttekintő mondjuk, hogy az összes ükapádat, mert most épp tényleg annyi minden elhangzott már így anyai ükapja anya ükanya. Tehát, hogy nagyon fel van családfákkal göngyölítve a történet,

-Igen tehát itt vannak a családfák, és most külön gyűjtöttem a Szentgáli Antal féle dolgokat, mert azt kutatja valaki és akkor annak elküldtem az összeset beszkennelve. Ez a Rausch Vilma milyen helyes lány volt, aki az előbb ott a szüleivel volt már idősebb korában, és ez Vilmának a saját keze írása. Szentgáli Antal levelezőlapot írt Csitából, Szibériából. Itt nagy jókedvében viccelődik az 1909-ben Szibériából írt levlapon. Ez a Szentgáli Antalnak a naplója. Különben eszméletlen dolgok kerültek elő. A 1913-as Szentgáli Antal naplóban olyanok vannak, hogy ő Baján látogatja az apai családomat, az Allaga családot például, többször volt látogatóban náluk meg nagyon jóban voltak, aztán később a dédunokája vette feleségül anyámat a Szentgáli Toncsi bácsinak a családjából és ezek ismerték, meg jóban voltak, a 2 család már akkor 1913-ban! Ilyen bizonyítékok előkerültek.

 És nagyon sok érdekesség van itt, Köhler, Rausch családfák. Igen. És jó néhány ükszülőről is van kép.

-És ennek a 2 anyagnak meg dokumentum gyűjteménynek, van tartalék mentése valahol, hogyha bármi történik a gépeddel, akkor erről….

-Igen külső merevlemezen el van… akkor ez a Köhler Feri bácsi, aki katolikus pap volt és megmentett háromezer nyolcszáz zsidót a deportálástól.

-Milyen szép ember!

-Már majdnem a halála előtti utolsó kép talán, vagy utolsó előtti.

-És Ő hol élt?

-Őt kimenekítették Franciaországba, úgyhogy nem is akart elmenni. A nyilasok égen-földön keresték, ki akarták végezni, aztán a szocik akarták…. lecsaptak rá, hogy elvigyék, mint Wallenberget, az oroszok, a nagy zsidó mentőket az oroszok vitték el börtönbe aztán. Szóval, nem… hát a történelem az valami teljesen őrült dolgokat produkál és lecsaptak rá, csak nem volt otthon, attól kezdve az oroszok elől bujkált, vagy a szocialisták elől. Végül is úgy csempészték ki egy francia diplomáciai autóval, pokrócokkal letakarva ezerkilencszáznegyvenhétben a határon, hogy nem vették észre, hogy ott embert visznek.

– És ezt a történetet honnan tudod?

– …Nem tudom… Valószínűleg Feri bácsi öccsétől, az én anyai nagyapámtól Kölley Lászlótól.

-Mert hogy érdekes, hogy megint az van, hogy van egy kép, amihez tartozik egy…

-De ezt talán tudom, ez talán a nagyapám élettörténetéből tudom, amit írógéppel leírt anyám, azt hiszem abból …

-Hogy ezt ő elmesélte. És akkor onnan van meg.

-Na ez a. A Köhler Ferenc a története. Azt én összegyűjtöttem, mindenféle dokumentumot és az Országos Levéltárnak oda ajándékoztam és az ottani holokauszt kutató részben kutatható vagy nézhető. Most éppen a II. kerület hajlandóságot mutat arra, hogy emléktáblát avasson neki. A Trombitás utca 10.-ben lakott, ott a Nyúl utcánál ifjúkorában, most küldtek nekem egy hosszú listát, hogy miket szerezzek be, hogy az ott lakóknak egyenkénti aláírását, hogy hozzájárulnak, hogy a házfalukra kitegyenek egy emléktáblát, meg mindenféle ilyeneket. Én most nem érek rá, de majd lezajlik ez a mostani munkám. Akkor talán nekiállok, hogy legyen neki is egy emléktáblája.

És akkor előbb Köhler család, aztán a régi Jánossy. Vagy ha nem tudom, kiderítem. Jánossy Kastély, Jánossy Antal. Igen.

Vannak ilyen célzottan összetett anyagok, az öcsém lánya nagyon akart valami nemesi felmenőket bizonygatni és akkor neki összeszedtem: Jánossy család röviden. Leírtam, hogy ki kinek a kicsodája. Hogy Jánossy Pál Fajszon 1750-ben született, id. Jánosi Antal 1785-ben. Antal fia Antal ükapám volt az, aki az Allaga Máriát vette feleségül. És a Mihály Máté dédapám és a Dénes Antal nagyapám és az apám, Jánossy Dénes Iván és aztán én is, akkor itt a gyerekeink. Unokák dédunokák már, mint hogy ők a mi unokáink már az a 7.

Idáig összeírtam az öcsém lányának. És van egy nemesi megerősítő levél, amit lefordíttattam. Persze latinul van 1631-ből, azt lefordította egy levéltáros, akihez a Prohászka Gimnázium latin tanárán keresztül jutottam, nem tudom, hogy hívják. Mindegy, egy nagyon szimpatikus ember.  Bednárik János, és akkor lefordították a nemesi levelet nekem pár ezer forintért magyarra. Jánossy Dénes és Tibor, Tibor és családja. Ezt meg a Jánossy családból azért gyűjtöttem össze, hogy odaadjam ajándékba az egyik frissen nősült unokájának nászajándékba. És akkor ezt adtam oda neki egy pendrive-on. Hogy lássa, hogy kik a felmenői. Hogy aztán mit csinál vele? Ezt nem tudom, de ott van nála. Mert ugye én még itt ezt a Scherer Anna nénit, aki az előbbi 1901-es képen még fiatalasszony volt ez már 1956, ezen öreg. Ezen itt vagyok, ez vagyok én és akkor így unokatestvérem Zsuzska, aki már idősebb volt, meg apám bátyjának, Tibornak másik lánya, Klári. Jánossy Tibor a János Kórház, Szülészet, Nőgyógyászati osztályát vezette osztályvezető főorvosként. A Jánossy Tiborra még az idősebb asszisztensek emlékeznek, ő meg az én egyik öcsém, Gábor. „Démamával”, özvegy Jánossy Mihályné Scherer Annával lefotózva.

Vannak ilyen célzottan összeszedett csoportok, ezt egy rokonnak gyűjtöttem ki. Itt a Collegium Hungarikum előtt. Előtte áll itt a nagyapám 1931-ben, és akkor itt a Collegium Hungaricum igazgatója, Jánossy Dénes Antal volt az igazgatóhelyettese, ez a Lábán Antal igazgató, fiatalon meghalt. Itt még, hogy kik vannak ott Angyal Dávid meg nem tudom ki. Na mindegy. Szóval valami, amit csak elő került, próbáltam összegyűjteni. Ez a Jánossy kastély Cserhátsurányban, nagyon szép darab, különben 4 sarkán ilyen hagymakupolás, fazsindelyes szuper jól néz ki. Csak nem a miénk, de nem is tudnánk fenntartani azt. Igen. Na csak így bele-bele mutogatok. Ezt már mutattam.

-És ami mondjuk papír képben van, azok jó része albumként össze van rendezve?

– Kartondobozokban van. Igen és itt. De most vissza kéne menni nem tudom hova.  És a Solt család a feleségem családja Solt-Katona. Abból nagyon kevés kép van nálam, a feleségem bátyjánál vannak meg az ő családjának a felmenői. Elmentve ott vannak meg főleg.  

Én most csak ahhoz szoktam ragaszkodni, hogy minden évben legalább egy családi kép készüljön. Szóval a feleségem és a mi saját gyerekeinkről és unokáinkról együtt, és akkor az legalább évente egy kép. nagyobbik lányomnak itt még a pocakjában volt a 7. unokánk. Dóriék költöztek ide mellénk a Vásárhelyi Pál utcába, 2 házzal arrébb. Nekik van most két kisfiuk. Legnagyobb fiam, Gergely a feleségével. Ők ezzel a 4 gyerekkel laknak Budakalászon. És Dávidnak a felesége, ő pécsi lány, ők meg Pécsett laknak ezzel a kisfiúval. Most fognak összeházasodni július végén Andrisék. És akkor vannak még az ikrek, akik nálunk otthon vannak. Ő Balázs, az orvosira jár. És az ikertestvére Réka, aki nincs a képen, mert éppen Trentóben volt a trentói egyetemen pszichológus hallgatóként Erasmus-szal akkor, amikor ez a kép készült. Na itt a Réka, az ikrekből a második. Már csak ők ketten laknak otthon, az ikrek.

-Hát szép nagy családod van! Gratulálok!

-Köszönöm, ez nem verseny. Szoktam mondani. Na, így van elmentve nekem a sok régi fénykép, ez külső merev lemezen is megvan. Igen, külön vannak a családi fotók.

-És ilyenkor te szoktál fényképezni vagy ki a fényképzésben a felelős?

– Hát nem, most már Balázs szokott inkább. Ez az öcséméknél készült karácsonykor.

-Ő csinálta azokat a nagyon jó természetfotókat is ugye?

-Igen Balázs szokott, nagyon jó természetfotói vannak. Főleg madarakat fényképez, de rovarokat, virágokat is.

Igen, szeretem, bár ez már egy 8 évvel ezelőtti kép, itt van az édesanyám, aki most halt meg. De akkor még föl tudott menni gyalog a 3. emeletre. Ez a lakás a városmajori park mellett van az Ignotus utcában egy padlástér beépítés. Az egyik öcsém után a másik öcsém és itt vagyok én. És akkor itt többeknek a gyerekei, unokái. A fiatalabb öcsém családjának egy része, ők Franciaországban élnek, mert egy francia jogász sráchoz ment hozzá az öcsém kisebbik lánya. Három gyerekük van. Idősebb lánya és férje Torontóban élnek. Hannának a férje Zsámbékról Kanadába kiment családból van, Tömöry Antallal ott jöttek össze Kanadában. Nekik sajnos eddig még nincs gyerekük. És akkor itt a Dóri lányom, Gábor öcsémnek a legnagyobb lánya, neki is van már 3 gyereke, Egerben laknak.

Szia, jó tényleg most már nem folytatom. Ez a rakéta boróka a kertünkben a Vásárhelyi 16-ban. Most abbahagyom. Köszönöm abbahagyom, mert, muszáj nekem is menni.

-Hát nagyon örülök! Köszönöm szépen!


FELHÍVÁS! Keressük De Ponte József udvari fényképész fotográfiáit!!!

A Punktum Galériában jelenleg látható kiállításon bemutatásra kerülő női portréi mellett várjuk a családi, esemény, portré fényképek teljes korpuszát, amelyet szeretnénk minél teljesebben megismerni!

A Budakeszi Helytörténeti Gyűjtemény és Tájház és a Punktum Galéria közösségi kutatása indul, amelynek keretében szeretnénk minél teljesebb képet kapni a budakeszi műtermet működtető fotográfus De Ponte József munkájáról.

A képek datálásában is a közösség segítségét kérjük, hiszen az ismerős rokon születési éve esetleg az esküvők, keresztelők , egyéb kiemelt ünnepek alkalmával készült képek segítenek a fényképész műterem múltjának felgöngyölítésében, rekonstruálásában a helytörténeti kutatások izgalmas részletekkel egészülhetnének ki a fényképek által.

A képek gyűjtése és dokumentálása a Punktum Galéria korabeli stílusban berendezett műteremben kerül felvételre.

Az adatok és egyéb történeti információk hang és írott anyagainak gyűjtése szinten kezdetét veszi!

Közzététel a Múzeum Digitár Budakeszi Helytörténeti Gyűjtemény és Tájház gondozásában működő / PunktumGaléria fotótár felületén folyamatosan történik

Légy része a helytörténetnek!

Dalotti Márk kérdezte Mátyus Krisztát, a Punktum Galéria vezetőjét. A beszélgetés apropóját a Budakeszi Közösségi Térkép nevű projekt adta, mely Márk ötlete, s egyben diplomamunkájának alapja. Az interjút Márk jóváhagyásával publikáljuk. 

– Kérlek pár szóban így mutatkozz be!

– Mátyus Kriszta vagyok, a Punktum Galériát vezetem Budakeszin. Bölcsész diplomám van, kommunikációt és művészettudományt tanultam Pécsett. Egyébként fotográfus vagyok, és nagyon elkötelezett a kortárs művészek iránt. Jelenleg a Debreceni Egyetemen alkalmazott muzeológiát tanulok (szentendrei kihelyezett tagozaton), és igyekszem minél több tudást szerezni a fenntarthatóságról is, tanulok a Green Brands Academy-n. Így talán még szakszerűbben tudok majd segíteni az itteni művészeti közösségnek. Van négy gyerekem, Budakeszin élünk.

– Mióta éltek Budakeszin?

– 2005 óta.

– Miért költöztetek ide?

– A párommal mindketten lakótelepen nőttünk föl. Ő Miskolcon, én Csepelen. Az egyik lehetőségünk az volt, hogy Csepelen éljünk tovább, de a párom azt mondta, nem szeretné az “Alföldet” nézegetni egész életében, szeretett volna valahol a Budai-hegységben, hegyvidékes területen élni. Körülnéztünk először Pátyon, majd Budakeszin, és végül itt vettünk egy telket. Ez még a nagy beköltözési bumm előtt volt, és nagy mázlink volt, hogy időben kezdtünk el építkezni. Szóval mi a természeti környezet miatt költöztünk ide, szeretjük az erdő közelségét is, és hogy viszonylag közel van Budapest. 

– Ideköltözésetek után hogyan alakult így a közösséghez való viszonyotok? Volt-e bármilyen közösség, ami befogadott titeket?

– Ez nagyon nehéz szerintem egy fiatal párnak,  hiszen nyilván azért költöznek új helyre, hogy új életet kezdenek. Nekünk semmilyen rokonunk nincs itt a közelben, aki “bevezethetett volna minket a társaságba”. Ráadásul 10 évet töltöttem a gyerekeimmel otthon, mivel 4 gyerekem van. Így amivel találkozni tudtunk, az az óvodai és bölcsődei közeg volt, illetve az ehhez kapcsolódó rendezvények. Én nagyon szerettem volna kultúrával foglalkozni. Viszont minél több gyerekem lett, annál kilátástalanabbnak láttam, hogy bejárjak Budapestre egy galériába dolgozni, vagy bármilyen olyan intézménybe, ahol napi 8 órában végeztem volna feladatokat. S mivel ez lehetetlennek tűnt, gondolkodtam, hogy akkor mit is kezdenék magammal. Sorba jöttek különböző impulzusok, ötletek. Például hogy egy online galériát csináljak.  Szerettem volna egy olyan online fotógalériát, ahol majd a fotósokat képviselem. Volt egy idea a fejemben, hogy hogyan lehetne a fotópiacot kicsit fellendíteni. 2005-ben diplomáztam fotóművészetből, pontosabban fotóművészek önábrázolásaiból. De amikor láttam, hogy itt élnek művészek, akik nem feltétlenül online szeretnének érvényesülni, akkor rájöttem, hogy baromság, amit kitaláltam, és akkor elkezdtünk egy helyet keresni. Ekkor már 2014 volt.

Az óvodai közösség fontos szerepet játszott előző interjúalanyom, Bakács Bernadett képviselő életében is, mivel számára ez volt a legfőbb kapcsolódási pont, ahol az óvodásokkal és a szülőkkel is aktívan részt vesz a közösségi életben. Te is így látod?

Igen, így van. Nagyon örülök például annak, hogy itt van Budakeszin a Betűtészta Könyvesbolt. Így a gyerekeim számára már kiskoruktól elérhető volt egy olyan gyermekirodalom, amiről korábban nem is tudtam, hogy Magyarországon  létezik. Nagy boldogság számukra, hogy ez a könyvesbolt itt van. Ezek mellett nagyon-nagyon jó a gyerekkönyvtár és persze a felnőtt is.  Amint a gyerekeim könyvet tudtak fogni a kezükbe, beiratkoztunk és jártunk. Ezek mind nagyon-nagyon fontos kulturális élmények voltak számunkra itt Budakeszin. Nem beszélve arról, hogy ezeken a helyeken lehetett még plusz információkhoz jutni, hogy ki mindenki él még velünk, melletünk ebben a városban, milyen események szerveződnek. Ha nem is tudtam elmenni ezekre, akkor is láttam, hogy kik azok, akikkel a helyi közösség kapcsolatban van, kik a környékbeli művészek. S úgy láttam, hogy van igény kulturális eseményekre. A személyes életemben pedig azt láttam, hogy ha igényem van a kultúrára, de nem szeretnék bemenni Budapestre, akkor teremteni kell egy olyan helyet, ahol ezek a művészek lehetőséget kapnak.

Milyen közösségi tereket ismersz Budakeszin?

– Például a művelődési házat. Voltunk Halász Judit koncerten a gyerekekkel, beszélgetéseken a Művelődési házban, amelyek jó kezdeményezések, de egyszerűen rettenetes az a tér. Mehettünk volna balettozni a gyerekeimmel a Művelődési ház pincéjébe, de amikor megláttam azt a helyet, biztos voltam benne, hogy ide nem fogom hozni őket. Én ugyan hasonló helyen nőttem föl, hiszen a munkásotthonba jártam balettozni, de ott legalább volt egy balett terem, ott volt tér. Aztán a művházon kívül még működött a Tájház is Budakeszin akkoriban, ahol voltunk remek fánksütésen, és más jópofa rendezvényeken, de aztán azt bezárták és felújították. A következő közösségi tér nem a gyermekeimhez kapcsolódik. Volt egy időben az Erdő utcában egy fitnesz helység, amiben S. Linda tartott pilates órát, s ahova én jártam. Feltöltődés volt lelkileg, nagyon jó hangulatú edzései voltak. Ott is kialakult egy közösség, amit jórészt nők alkottak. Nagyon erős megtartó ereje van általában, ha a nők együtt tudnak csinálni bármit. De aztán az megszűnt, mert Linda elment szülni. Mi pedig még egy darabig vergődtünk. Tehát tulajdonképpen nem volt semmi a közelben. Legalábbis én nem érzékeltem, hogy lenne, vagy nem jutott el hozzám az információ. Így aztán otthon, nálunk szerveztünk pilatest az ovis szülőkkel közösen, ahova anyukák jöttek gyerekestül, mert nálunk lent van a pincében egy viszonylag nagy tornaterem. Gondoltuk, hogy kihasználjuk. Amíg a gyerekek játszanak, mi tornázunk, utána iszunk egy teát és hazamegyünk. A Punktum Galéria ötlete kicsit ebből is táplálkozott, hiszen amikor kerestünk helyet a galériának, akkor olyat kerestünk, amiben Lindának is lehetett a helye. Mindentől függetlenül,  szerintem nagyon kéne Budakeszire egy bálterem. Szerintem. Ha még egyszer nekiállnék bárminek, akkor az egy táncterem létrehozása lenne, ahol egész nap zene szólna, és bárki bejöhetne táncolni. 

– Igen, ez egy elég jó kezdeményezés lenne. Olyan helyeket nem ismersz, amik kiszolgáló és közösségi térként is működnek?

– A covid előtt, a Babszem kávézó szerintem elég jól bizonyította, hogy ilyen helyekre szükség van Budakeszin, sőt igény is van rá. Igény van rá, hogy legyen egy tér, ahova be lehet ülni, mert nyitva van. Mi itt a Punktum Galériában például azzal próbálkozunk, hogy bár nagyon kicsi a konyhánk, s ezért nincs vendéglátó részünk, de  be lehet jönni hozzánk teázni. Szoktam mindenkinek mondani, hogy ha látja, hogy nyitva a kapunk, azaz nyitva vagyunk, és éppen van kedve, akkor jöjjön be, csináljon egy teát, és üljön le, beszélgessen. De nem élnek vele az emberek. Valahogy, ha nincsen ilyen adok-veszek része, az már egy visszatartó erő. Pedig erre már tettünk több kísérletet. 

Igen, ez egy nagyon nehéz kérdés. Nagyon sokan bejárnak Budapestre, szórakozási lehetőségek után kutatva. Ebből szerinted van kiút, vagy így fog maradni? 

– Szerintem van kiút, csak irtó türelmesnek kell lenni. Kell, hogy legyen olyan hely, ahova be lehet menni gyerekkel, és nem kell érte 3 órát utaznom a városba. Most egyébként nagyon sok gyerekes program van nálunk, mint például a Ringató. Ennek az az egyik oka, hogy télen bezárták azokat a helyeket, ahol eddig ezek a programok voltak, vagy tönkrementek. Sajnos a Művházba sem lehetett menni, mert az is bezárt télre. Ez a sok minden közrejátszik abban, hogy a Punktum most egy közösségi tér tud lenni. 

– A környező településeken látsz bármilyen hasonló kezdeményezést? 

– Tudok például a Zsámbéki-medence Idegenforgalmi Egyesületről. Ők a Zsámbéki-medencére koncentrálnak, ami sajnos Budakesziig nem ér el, bármennyire is Budakeszi a Zsámbéki-medencében van. Kicsit politikai döntés van ennek a háttérében. De ezzel én nem is akarok foglalkozni. Beléptünk mi is ebbe az egyesületbe a galériával, mert fontosnak gondoltam a kezdeményezést. Sajnos Budapesthez már nem, őhozzájuk még nem tartozunk, tulajdonképpen a határon vagyunk. Én azt gondolom, hogy akik itt élnek, inkább tartoznak emberileg ehhez a közösséghez, mint Budapesthez. És az, hogy turisztikai, vagy nem turisztikai, ez megközelítés, elnevezés kérdése.

– És esetleg egyéb más kezdeményezésről tudsz itt a környéken?

– Budaörsön van a Postart Kávézó. Mellette ott van S. Feriék egyesülete, amelyet főként építészek és művészek hoztak létre és működtetnek.  Velük a kapcsolatunk úgy kezdődött, hogy Feri átjött hozzánk egyszer egy kerámia foglalkozásra. S mostanra nagyon-nagyon jó kapcsolat alakult ki az ottani művészekkel: ők is jönnek hozzánk kiállítani, illetve hívják a művészeket innen oda kiállítani. Amikor eljönnek hozzánk és beszélgetünk, akkor olyan, mintha nem egy szomszéd falu kérdéseiről lenne szó, hanem mintha teljesen ugyanarról beszélnénk. Aztán Zsámbékon van a színházi bázis, aminek van egy története, amihez Lukács Laciék, szintén Budakeszin élő művészek, tanárok kapcsolódnak a Kompánia színházi társaulással és a Mezei Mária Művészeti Iskolával. Én úgy látom, hogy ezek a közösségi kezdeményezések, kulturális terek nem tudnak egymásról nem tudomást véve létezni, ez csak együttműködésben mehet. Ezen a környéken nagyon-nagyon gazdag művészeti élet lehetne, fesztiválok és hasonló dolgok.  

Térjünk vissza a Punktum Galéria kezdeteihez. Hogyan alakult ki ez a hely?

– Nagyon szerettem volna, hogy az itt élő művészeknek legyen egy saját tere, ahol bemutathatják magukat és a munkáikat. Korábban azon dolgoztam, hogy feltérképezzem a magyar intézményi hálózatot, főleg a fotóművészetre koncentráltam, de persze figyelemmel kísértem, hogy hol mi történik az intézményekben. Az akkoriban történt átalakulások miatt sok hazátlan művész volt, akik nem találták a helyüket saját maguk és munkáik bemutatására. Akkor indultak a pályázatok, magángalériák, de mindenki nehézségekbe ütközött, és ez hátráltatta a művészeket abban, hogy bemutathassák magukat a nagyközönségnek. Azt szerettem volna elérni, hogy legyen egy hely, ahol a művészek megmutathatják magukat az itt élő embereknek, akik talán nem is tudják, hogy milyen tehetséges emberek élnek közöttük. Úgy gondolom, hogy ha sikerül létrehozni egy ilyen közösségi teret, akkor az itt élők is jobban megismerhetik az alkotóikat, és talán még jobban értékelik majd a munkájukat is. Így kialakulhat egy kapcsolat közöttük, a közösség és a művészek között, s talán még több ember érdeklődhet a művészetek iránt, és talán még több embernek adhatnak örömet a művészek által létrehozott alkotások.

– Hogy találtátok meg ezt a helyet?

– Az elején úgy tűnt, hogy nem lesz helyünk, mivel a költségek és a gyerekekkel való időbeosztás nehézségei miatt elvetettük ezt az ötletet. Az alapításban egyébként elsősorban a párom, Sz. András támogatott, anyagilag és minden egyéb értelemben is. Az ő segítségével szőttem a terveket. Tehát először elvetettük, hogy egy helyet is nyissunk, de amikor találkoztam olyan emberekkel, akikkel személyesen is jó volt beszélni, rájöttem, hogy mégis fontos egy központi helyszín. Ezért elkezdtem keresni egy megfelelő épületet a városban, amit meg lehet vásárolni. És megtaláltam ezt a sváb parasztházat itt a Fő utcán. Az épület csodálatos, otthonos és nagyon jó állapotú, ami fontos szempont volt. Ráadásul sok teret kínál, és kötődik a helyi adottságokhoz. Így lett ez az épület a miénk.

– Amikor meglett az épület, akkor, hogy kezdtetek el itt működni? Milyen nehézségek voltak?

– Akkoriban próbáltam átlátni akkor a pályázati rendszert, amivel intézményeket támogat az állam, de nem láttam át eléggé ahhoz, hogy biztosan azt merjem állítani: a pályázatokra alapozva  fenn lehet majd tartani ezt a helyet. Ezért elgondolkodtam azon, hogyan lehetne életképessé tenni a kezdeményezésünket. Végül arra jutottam, hogy akkor életképes ez az egész, ha a közösség fenn tudja tartani, tehát ha teret biztosítunk valakinek például a foglalkozásaira, ő tudja a helyet is támogatni. A koncepció tehát ez volt, ami valamelyest el is kezdett működni, de nyilván nem azonnal. A fő támogatónk tulajdonképpen a mai napig Sz. András, hiszen ő fizeti a rezsit. Azt mondta, hogy ameddig nem megyünk tönkre, addig vállalja ezt, de jó lenne, ha idővel közösség venné át. A covid előtt már ott tartottunk, hogy a nálunk lévő foglalkozások kitermelték azt az összeget, amiből a rezsit át tudtuk volna vállalni Andrástól. De akkor beütött a covid és mindent elkaszált.  De minden. Újra kellett az egészet értelmezni. Most megint ott tartunk, hogy újra kezdünk beindulni, de nagyon sok mindennel kell még megtámogatnunk a Punktumot. Például a kommunikációra rengeteg pénz megy el, hogy egy kicsit láthatóbbak legyünk. Szóval irtó sok pénz elmegy erre a galériára. Úgyhogy az, hogy ez a hely még létezik, elsősorban András jóindulatától és az egyének elhivatottságától függ, akik munkát tesznek ebbe, kvázi “hobbiból”.

Most már elég jelentős számú művész kötődik ide, s ennek a kapcsolódásnak Te voltál a mozgatórugója, nem kis teljesítmény, hogy ma már ekkora társaság kapcsolódott a Punktum Galéria által össze. Ennek a folyamatáról tudsz beszélni, hogy nőtte ki magát a Punktum?

– Kicsit messzebbről kezdve:  imádok fényképezni, dolgoztam is fotográfusként, aztán elmentem a bölcsészettudományi karra, láttam a határaimat, és rájöttem, hogy a fénykép az eszköz a kezemben, amit használnom kell. Nem csináltam művész-karriert, bár csinálhattam volna, de engem a fotográfia nem csak önmagában érdekel, hanem az érdekel, hogy mások mit csinálnak, mutatnak, mert a fotósok társadalomtükröt teremtenek. De amit én, mi csinálunk itt, az is egy társadalomtükör. Én a helyet, a Punktum Galériát tekintem művészetnek. És nem csak az én nézőpontomból kell, hogy látszódjon, hogy mindez itt micsoda. Ebben kicsi az én szerepem, én csak egy felületet tudok adni a képek által.  Miközben a fénykép is egy felület, és fontos, hogy az is jó legyen. Ezért jött az ötlet, hogy hogyan tudunk egymással kapcsolódni, hogy én is adhassak valamit, és a művészek ezáltal is jobban látszódjanak. Ez egy kommunikációs és szociális együttműködés is, lehetőség arra, hogy találkozzunk egymással. Örülök, ha valaki bekapcsolódik ennek a helynek a továbbteremtésébe, a közösség továbszövésébe. A művészek egyébként egymásnak ajánlják a galériát. Semmilyen kiállítás-pályázatot nem írtunk még ki, mert mindig megvan a kellő számú jelentkező, összeáll a program. Évente egyszer vannak csoportos interjúk az itt tevékenykedő művészekkel, amik nagyon tanulságosak. A legutóbbi kifejezetten pozitív volt, mindenki örült, hogy itt lehetett. És ez a lényeg.

Hogy látod a Punktum Galéria jövőjét?

– Közösségi történetként látom a jövőjét. Nem véletlenül választottam az alapítványi formát a működéséhez. Tehát, hogy ennek csak közösségi formájában van jövője, és teljesen mindegy, hogy én mit képzelek, mert nem ez a lényeg, hanem az, hogy akik itt élnek, mit szeretnének ebből kihozni. Így aztán az egész folyton alakul. Engem kicsit aggaszt a biztos anyagi háttér megtalálása, kialakítása. András továbbra is a főszponzor és mentorként áll a hátunk mögött, de ha vele bármi történik, vagy bármilyen más okból nem lesz forrás, akkor mi lesz… Eddig hiába próbáltunk pályázni, nagyon nehéz forráshoz jutni. És nem áll mögöttünk komoly anyagi forrás. Az, hogy vannak néhányan, akik önkéntes munkával, vagy alkalmanként felajánlással, minimális összegekkel, havi rendszerességgel segítenek, az egy nagyon becsületre méltó dolog, de sajnos nem elég. Anyagi oldalról még nem sikerült a közösségi hátteret megteremteni. Miközben talán ez marad az egyetlen út, mert sajnos én  úgy látom, hogy az állam egyre kevésbé támogatja a kultúrát és a művészeteket. 

És lokális szinten, az önkormányzatnál mit látsz?

Az én tapasztalatom szerint, az önkormányzatnak nem erre van pénze. S bár én sem pályáztam eddig sokszor az önkormányzati forrásokra, de amikor megpróbáltuk, sajnos nem jártunk sikerrel. Pedig a Punktumnak az évek során lett egy saját gyűjteménye, amely helyi műalkotásokból áll, amelyeket vagy itt állítottak ki a művészek, vagy nekünk adományozták. Ezeknek a műtárgyaknak fontos erkölcsi értékük lehet a helyi közösség számára. Az én célom az, hogy ezt feldolgozzuk és ezt a gyűjteményt valódi eredményként mutassuk be. Ez is lehetne egy út, de ebben az esetben hivatalosan muzeális kiállítótérré kellene válnunk, amellyel szemben számos törvényi elvárás van, például a nyitvatartási idő, alkalmazottak terén, ami számos további pluszterhet jelent, miközben támogatást nem kapnánk hozzá. Tehát rájöttem, hogy ez sem a megoldás. Ezért is gondolom, hogy a  cégek és a magánemberek lehetnek az út a pénzügyi háttér megteremtéséhez. A kultúra fontos, és azt kellene elérnünk, hogy a magyar társadalom is értékelje ezt. Úgyhogy ezzel még kísérleti fázisban vagyunk, és hát meglátjuk, hogy meddig bírjuk. Én lelkes vagyok továbbra is és csinálom.

– Kanyarodjunk át a Budakeszi Közösségi Térképre, amivel kapcsolatban megkerestelek, s amelynek az a célja, hogy a budakeszi közösségi kezdeményezéseket összegyűjtse és láthatóvá tegye. Hogy látod ezt a kezdeményezést?

– Ezzel kapcsolatban a nagy fesztiválokkal kapcsolatos kutatások jutnak eszembe. Vegyük alapul a Művészetek Völgyét. Ez a rendezvény már 30 éve tart, és azóta sok nehézségen ment keresztül. Egy fotóssal, Váraljai Szandrával közösen átnéztük a rendezvény fotónegatívjait, amit az elmúlt harminc évben készített, miközben azon gondolkodtunk, hogy kik jártak ott, és milyen kiállítások valósultak meg és mik maradtak csak tervek. Az anyag, amit átnéztünk, nagyon értékes, mert azt mutatja, hogy milyen nagy befektetett emberi energiákból nőtte ki magát a rendezvény. Azonban ahogy érkeznek a vállalkozók és befektetők, ők is befolyásolják az egész koncepciót, s meg tud változni az egész rendezvény hangulata, az előadók köre, a résztvevők száma és az egész rendezvény célja. Elgondolkodtató, s számomra is még egy megválaszolandó kérdés, hogy mi a jó  cél, hogy mindenből egy óriási rendezvényt csináljunk, hogy milliók gyűljenek össze, vagy inkább kellenek olyan kicsit helyek, mint például a miénk, olyan otthonos helyek, ahol az emberek nyugodtan engedhetik el a gyerekeiket is, mert biztonságban érzik magukat, tudják, hogy jó emberek veszik körül őket. 

Ez számunkra is egy kérdés. Például amikor 2015-ben először rendeztünk kiállítást az udvaron, Horváth Jenő posztolt a Mi kis városunk Facebook oldalán, amit körülbelül 1500 ember látott. Nagyon boldog voltam, mert az esemény rendkívül fontos volt számunkra, ugyanakkor szorongtam is, hiszen ha az egész falu, vagy mondjuk “csak” 1500 ember úgy döntene, hogy megnézi a rendezvényt, akkor nem lenne elegendő WC, és az épület használhatatlanná válna. Bár körbe lehet járni öt perc alatt és utána távozni, de az ilyen intézményekkel szemben az elvárás az, hogy legyen nyitva és legyen elérhető például a WC. 

Tehát rengeteg fronton kell megfelelni, hogy amikor valami vagy. De ez nekem is egy kérdés, ez az én fejemben is egy meccse, hogy mi a jó cél. Nagynak vagy kicsinek lenni.

Szerinted mi kell ahhoz, hogy valahol közösség alakuljon ki?

– Emberek és szándékok. Azt tapasztalom, hogy itt senki nem kereste még zsírosra magát, és mégis itt van, vagy visszatér. Fontos, hogy nyitottak legyünk, tartsuk nyitva az ajtót, ha valaki belép és körülnéz, akkor bármikor visszajöhet, vagy el is engedheti. Nincs szükség szigorú számonkérésre vagy nyomasztó követelésekre, mert az emberek maguktól találnak ide, mint ahogy Németh Luca is évekkel ezelőtt jött, majd elment az egyetemre, most pedig visszatért, mert tudja, mit akar csinálni, és látja az eredményeit. Ehhez azonban az kell, hogy nyitva maradjon az ajtó és senki ne sértődjön meg, ha valaki bejön vagy kimegy. S bár a covid miatt be kellett csuknunk az ajtót, hogy biztosítsuk a szabályozásokat, azóta ismét nyitva vagyunk, és várjuk az érdeklődőket. Nem szeretném konkrétan definiálni ezt a helyet. Attól kezdve, hogy azt mondom, hogy ez a hely ilyen és pont, akkor egy csomó mindent kizárok. Nagy intézményeknek nyilván előre kell tervezniük és költségvetést kell készíteniük, így nem tudják rugalmasan alakítani a programjaikat. Ez azonban nem jelenti azt, hogy ne lenne szükség arra, hogy a programok organikusan alakuljanak és a szükséges emberek vegyenek részt benne. Az ilyen rugalmasság szabadságot ad a programok számára és lehetővé teszi, hogy azok az emberek vegyenek részt, akik szeretnének. Az ilyen programok minősége általában nem csökken, hanem inkább javul, hiszen mindenki a fejlődésre törekszik, nem pedig romlásra. 

– Köszönöm az interjút!

Idén is várunk Titeket a nyári táborainkba nagy szeretettel:

HangÖsvény intenzív hét: zenefoglalkozások 4-10 éveseknek
Időpont: június 19-22., 10:00-11:00.
Foglalkozásokat tartja: Jakab Ildikó Emese, operaénekes, zenepedagógus.
Részvételi díj: 16 000 Ft/fő.
Jelentkezés: hangosveny@gmail.com.

Intenzív művészeti kurzus: elmélyedés a makettezés világában 14-20 éveseknek
Időpont: június 19-23, 15:30-18:00
Foglalkozásokat tartja: Bártfai-Szabó Orsi, Bodor Kata
Részvételi díj: 25 000 Ft /fő
Jelentkezés: 06 30 470 0148

Kisasztalos-faműves túratábor a Budakeszi környéki erdőkben 8-14 éveseknek
Időpont: július 3-6, 8:30-16:00
Táborvezető: Tamásovits Zoltán
A tábor díja: 38 000 Ft /fő
Jelentkezés: +36 20 3281212 vagy z.tamasovits@gmail.com

Játéktér: kerámia és kézműves tábor 6-12 éves gyerekeknek
Időpont: július 24-28, 9:00-16:00
Táborvezető: Németh Luca Virág kerámiatervező és Nagy Nóra Judit népi játszóház vezető
Tábor díja: 55 000 Ft/fő

Mese, mese mátka – kerámiatábor 5-13 éveseknek
Időpont: augusztus 7-11, 9:00-16:00
Táborvezető: Vitkó Mónika, kerámikus
Tábor díja: Részvételi díj: 45 000. Ft/ fő
Jelentkezés: vimonixx@gmail.com vagy 06 30 7914 914

Kézzel-lélekkel nyári kézműves tábor 8-15 éveseknek
Időpont: augusztus 14-18, 8:30-16:00
Táborvezetők: Bártfai-Szabó Orsi, Bodor Kata
Tábor díja: 45 000 Ft/fő
Jelentkezés: 06 30 470 0148

A helyszín természetesen a Punktum Galéria. Kivéve a túratábornál, mert ott a környékbeli erdőkben is barangoltok majd. Várunk Titeket szeretettel!

Október 25. (kedd) 18 óra – Mara Kinga Villő – Kontrasztok és kompenzációk című kiállítás záróeseménye a Punktumban

Fotó: Mátyus Kriszta

Várunk Titeket szeretettel!

https://www.facebook.com/events/1445429429259987

Most vasárnap Nyílt Nap a Punktumban!
Szeretettel várunk 11 óráról késő délutánig!

Köszönjük, ha kitöltöd:

https://docs.google.com/forms/d/e/1FAIpQLScNwkm93JuOE1AgIq_CGk7TDm6MPks7H2KcOtfd0SzYvUB2iA/viewform

A Bábalakulat: Punktum Galéria és a  Kompánia Társulat és a művészeinek együttműködésben 2020. november 1. és 2022 május 30. között, az EMMI finanszírozásával az Előadóművészeti többlettámogatások keretében, /Iktatószám: EMET/9032-1413/2021,  pályázati azonosító: EMT-TE-B-A-21-0661 számon támogatott  EPER-2021-127663  iktatott,/ szerződésszámon kerül megvalósításra. A projekt célja az amatőr bábszínházi játék lehetőségeinek javítása, a színjátszók esetében a felnőtt bábelőadások számának emelése a felnőtt bábozás lehetőségeinek kiszélesítése, kooperatív színházi produkciók minőségi formájában. 

A 2022 Bábalakulat/ Kékmadár Műhely projekt célkitűzései : 

Általában véve színházi és képzőművészeti területen alkotók együttműködési lehetőségének, játszási lehetőségeinek, minőségének  javítása, de különösképpen a fiatal, pályakezdő alkotók esetében, műhelygyakorlati lehetőségek kialakítása, alkotói gyakorlaton alapuló kompetenciák, informális tanulás során megszerzett kompetenciák kialakítása révén; 

Az együttműködés, közösségi alkotás az egyéni, önismereti munkán alapuló alkotó erő elismerését, erősítését célozza, tekintettel az alábbiakra:  jó gyakorlatok cseréje, innovatív gyakorlatok alkalmazása, önálló technikák kifejlesztése általában, de különös tekintettel az ifjúság területére, a non-formális és informális tanulás során megszerzett tudás, készségek és kompetenciák alkalmazása, elismerése révén. 

A projekt során négy szakmai anyagot dolgoznak ki az együttműködő művészek: 

  • Az felnőtt amatőr bábos profilja 
  • Az amatőr bábtársulati programok minőségi sztenderdjei 
  • A bábkészítés és mozgatás technikái gyermek korban.
  • Az amatőr bábos kompetenciái, játékának eszközei, lehetőségei.

A szakmai reflexiók kidolgozása folyamatban van.

Kérlek segíts véleményeddel, ha láttad élőben kérlek írd meg észrevételeidet. Köszönöm!

matyus.kriszta@punktumgaleria.hu

Kreatív művészetpedagógiai műhely alkalmak 10-12 éves gyerekek közösségeinek.

A foglalkozások során a színház- és bábszínház világába kalandozunk a képzőművészet eszközeivel. A  bábszínház mint összművészeti műfaj, nagyon összetett világ, és rengeteg lehetőség rejt magában. Meséken keresztül a gyerekek megismerkedhetnek a báb- és figura tervezéssel és a színpadi látvány megtervezésével, elkészítésével. Helyszínek és figurák elevenednek meg papírból, textilből, festékből, fantáziából. Figurateremtés, jellemábrázolás megismerése olyan lehetőség a gyerekek számára, melynek célja a szerepjáték kipróbálása és tudatosabb megélése. Belehelyezkedni a másik helyébe, képzeletben másnak lenni fontos személyes tapasztalat minden gyermek számára. Ebben kíván szakszerű segítséget nyújtva játékban hívni a Kékmadár Műhely foglalkozásokon keresztül Bodor Kata látványtervező művész, Bártfai Szabó Orsolya építész, Kesselyák Rita grafikusművész, Mátyus Krisztina fotográfus, Seller Orsolya textiltervező művész Verschoor Brigitta tanácsadó, Báldi Marietta tanácsadó, valamint Mayer Zita és Lukács László a Mezei Mária Művészeti Iskola drámatanárai  a Kompáni Szinház társulat tagjai

A Kékmadár Műhely célja, elsajátítható ismeretek: A foglalkozásokon résztvevők (a segítő felnőttek és gyermekek egyaránt) saját élményekkel gazdagodva kreatív és lelkes művészek kíséretével végezhetnek személyiséget és készségeket formáló gyakorlatokat. A hetente rendszeresen megtartott, egymásra épülő foglalkozás egy irodalmi szöveg feldolgozásán keresztül, sajátélményre épülő módszereket is alkalmazva, csoportos feldolgozást lehetővé tevő ismeretszerző, élményekben gazdag informális tanulási folyamattá alakulnak. Az alkotófolyamat kreativitás-fejlesztő, önismeretet elősegítő, rekreációs hatásán és a résztvevők által készített alkotások közös feldolgozásán, érzékeny elemzésén keresztül foglalkozik mind a felnőtt, mind a gyermek élményvilágának szimbólumokban megjelenő tartalmaival. Az önismeret fejlesztésével a közösség megerősödéséhez segíti az osztályt. 

Csoportlétszám: Max. 30 fő

A képzetekben gazdag képi látásmód alkalmazása és ennek árnyalt vizuális kifejezése, a korosztálynak megfelelő szinten. Ennek technikai megoldása a művész segítő támogatásával történik.
Vizuálisan feldolgozható dramatikus helyzetek önálló és csoporttal közös, kreatív megoldása, alkotói folyamat megélése, vissztekintéskor tudatosító bemutatása. Téri helyzetek egyszerű, értelmező jellegű ábrázolása (pl. alaprajz).

Tárgyak, objektumok egymáshoz viszonyított téri helyzetének pontos megjelenítése látvány alapján két vagy három dimenzióban. Látvány alapján tárgyak, objektumok ábrázolása során a nézőpont következetes megtartása. Adott cél érdekében a látványértelmezés szempontjából optimális nézőpont kiválasztása . Beállítás alapján a fény-árnyék hatások segítségével a térmélység érzékeltetése (pl. szabadkézi rajzban, festéssel). Ennek feldolgozásában fénytani és színtani elemek élményszíntű megismerése, kísérleti alkalmazása, hangulati tényezők megfogalamzása, tudatositása. Ábrázoló jellegű szabadkézi rajzban választott térábrázolási rendszer következetes alkalmazása. 

Az Kékmadár Műhely formája: művészeti, környezeti nevelés

A részvétel rajztudást és művészeti előképzettséget nem igényel!

A jelentkezés folyamata:

  • Az első személyes találkozás az osztálytanítóval, amikor ismertetjük a Kékmadár Műhely céljait tervezett tematikáját, a résztvevő művészek  és a tanító bemutatkoznak egymásnak.
  • A tanító meghívására a művészek megismerkednek a szülői közösséggel, ismertetik a tervezett program céljait, az állataluk nyújtott szolgáltatás minőségi kritériumait és anyagi szükségleteit.
  • A szülői közösség dönt a tervezett folyamat megkezdéséről, elhalasztásáról, mellőzéséről.
  • A kedvező döntés esetén, a tanító megszerzi az iskolai vezető elvi hozzájárulását a program megkezdéséhez. 
  • Ha erre mód van, a kalkuláció alapján, az iskola a diákok anyagi támogatásáról is dönthet. Ha erre nincs mód, a szülői közösség támogatja a Punktum Alapítványt adománnyal. 
  • A döntés alapján szerződés kötünk az iskolával vagy a tanítóval (aki a szülők adományait összegyűjti). A Kékmadár Műhely program megkezdésének feltétele a szerződéssel alátámasztott kalkulált összeg 50%-ának befizetése a Punktum Alapítvány bankszámlájára. A második rész a december elején fizetendő.
  • Az első személyes találkozás alkalmával a gyerekek megismerkedhetnek a művészekkel és röviden bevezetésre kerül a pénteki alkalmak célja. Ebben segítségünkre lesz a tanító is. Ezen a találkozáson egyszerü de izgalmas otthoni feladatot kapnak. Arra kérjük őket, hogy azt következő alkalomra, az ismerkedésre hozzák magukkal a Punktum Galériába!
  • Találkozás a  Punktum Galéria Kékmadár Műhelyében. 2022 okt. 1. 
  • Találkozások folytatása a döntésnek megfelelően hetente/kéthetente.
  • A záró kiállítás megrendezése a gyerekekkel közösen a megadott időpontra,
  • A kiállításmegnyitó esemény, a szülők részére.
  • Zárszó/döntés a folytatásról.
  • II.blokk  Záró előadással

Havi rendszerességgel kézműves fonalfestési technikával festőnk a műhelyben.
Időnként a szezonális festőnövényekkel ecoprint technikát próbálgatjuk.

Rendszeres vendégünk  a Pátyi Waldorf Iskola  szülői közössége, akik csodálatos fonalak festésével segítik az iskola ellátását alapanyaggal.

Közösségi esemény, melyet az iskola kézimunkatanára Schneider Gabriella szakmai támogatásával végzünk.

Donec lobortis odio porta ligula laoreet rutrum. Ut quis accumsan tortor. Vivamus venenatis lorem sit amet ornare pretium. Maecenas a mattis turpis, laoreet dignissim nibh. Lorem ipsum dolor sit amet, consectetur adipiscing elit.

Üdvözlet.
Új mozdulatok a PunkTumban.
Újak, mert már egy ideje nem gondoltál rájuk, vagy mert nem tudtad, hogy benned vannak.
Műcsarnok a szoba.
Az utca zaja egy kicsit tompább lesz, a szoba némasága megtelik lélegzetvételekkel, a festmények hirtelen előtűnnek. Még egy kicsit kint vagy, de már beléptél. Egyik levegő vételt követi a másik ahogy szemben állsz egy képpel. Elolvasod a címét, esetleg előre, hogy jobban értsd hol is keresd magadban az érzést vagy csak oda állsz a képek elé és befogadod még mielőtt tudnád, hogy mit is látsz.
Hirtelen szemben állsz valamivel, amiről senki nem mondta meg, hogy mi. Szóval csupán az amit neked jelent. Egy sima nyugodt víztükör, vagy amibe belepotyogtak a kövek és elindultak a mentális vízgyűrűk. Amit látsz az egy lélek egy érzés előszobája….pont, mint a kék égen mozdulatlanul mozgó felhők, vagy a csillagok megkérdőjelezhetetlen néma hada az esti égen. Én csak egy idézőjeles papnő  vagyok ebben a templomban.———
Halk léptek és motoszkálás zajára eléd tárul egy szín és egy érzet. Senki nincs aki megmondja mit is kellene érezned vagy csak látnod. Hirtelen védtelenné válsz a saját szuggeszióiddal. Mint maga a művész, aki a legbensőbb valóját vagy a valóság egy aspektusát mutatja neked.
Több hullámban felkavarodsz, majd megnyugszol, mert felismered és ezzel máris összekapcsolódtál. Megnyugszol, mert mostmár nem vagy egyedül. Társas szinesztézia. Hiányérzet támad vagy a teljesség érzése….
Áteresztő membrán az első szoba.
Több érzékszervünket megmozgatja, mint ahányról fogalmunk van.
Egyfajta koreográfia. Mozgásba hozott szabad absztrakt. Vásznakra gravitált performansz és érzések, amik túlnőnek rajtad.
Fizikai és lelki határai meghaladnak majd önmagához tapadva elhagyja a metaforikus méhfalat és önálló életre kel a személyes képzeletedben.
Az alkotások születése bennünk is történik, akkor is ha ez az alkotó önfelmutatása, ami  befogadásra talál bennünk.
Érzelmi installációkban jeleníti meg a választ a kérdésre, miszerint a test jelöli-e a gondolataim és érzéseim határait.
Felnyílik a múlandó testtel való azonosulás perspektívája és a belső tapasztalati horizonton megjelenő elvont portrék tárják elénk saját magunkat az alkotásokban.
Az a belső ember tárul elénk, akinek kevésbé vannak biológiai, nemi, társadalmi karakterjegyei, mert mint egyszerű szubjektum reprezentálja magát.
Itt.Az identitás minimumán, az együttes jelenben, eggyé válik minden résztvevő a spontán szabálytalan egymásba kapcsolódó és eddig nem aktivizálódott hálózatok látványától, és hússzerű mikroorganizmusunkkal az emberi belső kozmosz képéhez érkezünk és megértjük. Részvét nélkül.  Ez nem egy leigázás, hanem azonosulás, megértés és elfogadás. Ösztönösebb, mint hogy állandó jelleggel a tudatában legyünk, annak hogy történik velünk. Pont, mint a létezés maga.
Beljebb mész.
A belső szoba. Egy konkrétabb, kontúrosabb, direktebb közlés. Személyesebb. A női lét egy olyan aspektusa ami szótlan mégis ezer dolgot mond.
Pénelopé szolgálóleányai. Ők a védelem. a többi nő a nő körül. A hamis távolság jut eszembe nő és nő között a jelenben. Inkább álmodjunk a nőségről, egy enigmatikus ősi nyelven, ami pont olyan szótlan mint a festészet.
Zavaros vizű és gyors folyású folyó testét ölti a nőművészet és a nőség fogalma, amelyet egymás hátán futó bonyolult politikai, művészettörténeti vagy filozófiai és egyéb elméleti hullámok takarnak.
A nőség, alakváltó áttetszőségében saját magát tölti ki és alkotja. Környezetével azonosulva teremt önnön magából.
A nőségről beszélni nem ellenszél, hanem csupán természetes, mint maga levegő vagy a reflexszé vált lélegzetvétel.
Penelopé szolgálóleányai….a szenvedés, ami egy kivételes tudás feltárulásához vezethet. Fiktív egységnek mutatkozhat de ez nem csak történelmi látlelet, hanem természeti, ciklikus jelenség a jelenben is.
Nem tudunk mindenhol egyszerre összekapcsolódni egymással, és ez is egy ilyen kapcsolódási pont a sok közül.
Megrázó erejű műeggyüttes és kíméletlenül hat, pont olyan kíméletlen, mint a lélekben történő deformáció egy modern nyomás hatására.
Ez már nem egy konkrét személyről vagy személyiségről szól, hanem valami sokkal nagyobb, mélyebben húzódó, mindannyiunkban közös humánumról.
Időn, teren átívelő emberi kapcsolat, ahol a valóság a referencia. Mint egyfajta lelki barlangrajz a tudatalattiba, egy kollektív asszociáció, génekben tárolt közös emlékek az örökké-ben. A több generációs és végtelen nő, mint az élet teljessége és misztériuma.

A képek nem éreztetnek egységet, inkább az identitás szolgálatából felszabaduló leletek.
Minden apró részben ott van egy egész. Az itt és most-tól a felnagyítható atomig, galaxisig, az univerzum határáig….de leginkább ez egy interaktív lelki táplálék a női szakralitásnak.
A művész önnön alakjában átjárást enged a lét és nemlét erői között.
A Művész maga a kereszteződés. Alkotásaiban és azok által egyszerre.
Mészáros Ágnes új teret kapott és adott.
Egy női alkotó, akinek az életében megjelenő változás hirdeti az agyunkban a határvonalak feloldását.
Belegondolni abszurdum. Érezni felemelő. Maga az átélés okozza az én-élményt ami az önértelmezés felé vezet és a lét mélyebb lehetőségét nyújtja.
A képeiddel, olyan dolgot mondasz, amit mindenki máshogy ismer fel, de összenézve felismerik és elfogadják, hogy bár nem ugyanazt érzik, együtt élik át, és pont ez lenne a művészet értelme.
·         Miért adtál címet a képeknek?
·         Első szoba.- Új utakon járunk. De ezek az utak előttünk már sokkal korábban léteztek. Azt mondod  nem akartál „okosan” festeni. Mit is értesz ez alatt? Váltás a figuratív és portré festésből talán belső portrékra?
·         Megélt lelki folyamatok feldolgozása?…
·         Beljebb sétálva arcokra festett érzések, történetek, történések. Személyesebb. Itt miért nincs minden képnek címe? Mert nem az individum számít, hanem a kollektív tanulság?
·         A szinek és vonalak, a szimbolika, azok a Te érzéseid a te impressziód a témával kapcsolatban? Esetleg összefonodva a saját megéléseiddel, mint Nő?
·         Mi a tanulság, mi az útravaló ha van? Vagy csupán csak emlékeztető?
·         Ha minden ecsetvonás egy sóhaj, lélegzetvétel…?
·         A szín játsza azt amit a magasság a hanggal…?

·         Te vagy a vászon? A festék?

Lezárás:
„Nagyon érdekes az egész, ahogy gondolkozom a kérdésedről, mert számomra talán a legkevésbé megfogalmazható része anyukámnak a festősége. Ebben nőttem fel, nekem olyan mint a halnak a víz. Szinte az egész családom tehetséges alkotó ember, felnőtt voltam már, amikor feltűnt, hogy nem mindenki van ilyen mennyiségű és minőségű művészettel és kifinomultsággal körülvéve. Az én szememben anyukám soha nem volt elkülönült festőművész, mindig komplex alkotó lényként fogtam fel. Folyamatosan láttam őt alkotni papíron, vásznon, táncban, a fotóiban, lakberendezésben, ahogy felöltözött, ahogy könyvet vagy zenét választott, mindenben ott volt a kifinomult ízlése, a tehetsége és ez látszólag mind olyan természetesen folyt ki belőle.  Mindig bátorított és támogatott, bíztatott az alkotásra, de ahogy nőttem, egyre nehezebben tudtam megnyilvánulni önmagamként és titokban megbeszéltem magammal, hogy talán, ha nekem nem megy olyan könnyedén mint neki, akkor nem is kéne csinálnom. Ha nem tudok olyan gusztusos és egyedi lenni, mint ő, akkor minek? Természetesen ez a szöges ellentéte volt mindannak, amit ő felém kommunikált, ő mindig dicsért és bíztatott, mindig hagyott nekem teret, mindig hagyta, hogy a magam ritmusában bontakozzak ki. Ugyanezt a szeretettel teli gondoskodást kapták a tanítványai is, mindig mindenkinek pont úgy segített fejlődni és kibontakozni, ahogy arra éppen szüksége volt az illetőnek. Megannyi embert láttam kivirágozni a kezei alatt, és ahogy egyre nőttem és egyre inkább nyílt a szemem rá, mint emberi lényre és nem csak mint az anyukámra, egyre világosabbá vált, hogy neki is mennyire küzdenie kell ahhoz, hogy alkotó lény maradjon. Megértettem, hogy a tehetsége és az, hogy amikor a kezébe vesz valamit az csodává válik, nem folyamatosan áramló, egyértelmű és mindent felülíró, hanem egy alap, amivel néha kevesebbet, olykor pedig rengeteget kell törődni és van, hogy igazán küzdeni kell érte, hogy érvényesülhessen. És bár mindig is büszke voltam rá, mostanában igazán elmélyült ez a büszkeség. Őszintén felnézek rá, hogy kitart önmaga mellett, hogy az anyaság, a munka, a “kompetencia”, a szabotáló belső hang és az élet összes kihívása ellenére kitart az alkotó élet mellett.” Írta Füspök Anna, kérdésemre, miszerint mit jelent neked Édesanyád művészete illetve hogyan hat es hatott rád.

Írta Farkas Mónika Rita társadalom tanulmányi kutató, moderátor, hobbi író és a művészeti önkifejezés nagy rajongója

A Punktum Galéria honlapján új aktuális információk válnak elérhetővé, amelyeket a Punktum Műterem publikál a szerzői jogok tiszetletben tartásával. A honlap mellett FB és Instagram oldal működik, melyen az aktuális programok és azokkal kapcsolatos informácók a közösség számára könnyen befogadható formában hozzáférhetőek maradnak. A Punktum Galéria és Műhely alkalmas kortárs művészeti projektek megvalósítására és bemutatására. Ezekről a projektekről rendszeres beszámoló, esszé jelenik meg a honlap felületén is blogbejegyzések sora alatt illetve youtube csatornánkon. 

A Punktum Galéria  2008-ban alakult. Az akkori szándékunk és a kortárs fotóművészet iránti elkötelezettségem idővel egy tágabb, nagyobb területre rálátó nézőpont  kialakítását tette indokoltá. Így mára a kortárs művészet más területei is a érdeklődésünk tárgyát képezik. A valódi indító okok azonban -idővel – egyre erőteljesebben jelennek meg az elmúlt évek során. A gyakorlati megvalósítás a Punktum Galéria Budakeszi székhelyén annak Fő utcai épületében kezd kibontakozni. A Galéria és Műhely mellett 2020 tavaszára sikerült kialakítani a hagyományos fotográfia technikai evidenciáira épülő Punktum Műteremet. A Punktum olyan térré vált ezáltal, amelyben a fotográfia iránti elkötelezettségem és a térdinamika minden feltétele megvalósult. 

A Punktum Galéria honlapján  archív felvételeink közül válogatva, azt felhasználva olyan képi tartalmak mentén mutatja be a korábbi tapasztalatokat, amelyek hozzá segítettek a személyes hozzáálásom megváltoztatásához a közegben megélt személyes tapasztalat, vagyis a Punktum. Szeretném ha ezt a szöveget olyan sámlin ülve kezdhetném el, ahonnan az ötlet indult. A sámlit egy olyan helynek gondolom, ahova akkor ülök, amikor szeretnék kicsiben de közelről megismerni valamit, vagy valakit. Az egyetemi tanulmányok és a korábbi fotós tanulságaim szerint mindig érdemes közelebb lépni, hogy szinte az orrom is hozzá érjen ahhoz, amihez közel hajolok.  

Claire Bishop nézetét vallom, aki szerint 

„Állandó gyűjtemény nélkül egy múzeum számára nehéz érdemi kapcsolatba lépni a múlttal- bár én úgy vélem a jövővel is.”

Valójában kurátori tevékenységem a Benjamini „konsteláció” vagyis új kontextus indítása, amely lokális helyi értékek mentén próbál érvényes tételeket felmutatni.

„Benjámin számára a gyűjtő amolyan utcaseprő vagy ezermester, aki kontextusba nem illően idéz, hogy ezáltal megtörje a megcsontosodott hagyományok átkát mozgósítsa és mozgásban is tartsa azzal, hogy tárgyainak újra történelmi szerepet juttasson… amely nem nemzeti büszkeség és hegemónia nevében beszél, hanem tudatában van annak, hogy érvekkel és álláspontokkal szembesül. Végül defetisizálja  a tárgyakat a műalkotások és dokumentációs anyagok, másolatok és rekonstrukciók egymás mellé helyezésével. A kortárs így kevésbé egy korszakolás vagy diszkurzus kérdése lesz, mint inkább módszer vagy gyakorlat, amely potenciálisan minden történelmi időszakra alkalmazható.” In.: Claire Bidhop, Radikális muzeológia, Bp., 2018 MNM Könyvek